Az emberi test a filozófiában, medicinában és antropológiában – Bátori Anna írása

december 28th, 2015 § 0 comments

könyvismertetés

Egymásba tükröződő emberképek: Az emberi test a 18–19. századi filozófiában, medicinában és antropológiában, szerk. Gurka Dezső, Bp., Gondolat, 2014.

Az Egymásba tükröződő emberképek című tanulmánykötet a Gondolat Kiadó tudománytörténeti sorozatának második részeként jelent meg. Míg a sorozat első tagja, a Formációk és metamorfózisok (szerk. Gurka Dezső, Bp., Gondolat, 2013. L. a recenziómat a recitin.) a geológia, a filozófia és az irodalom 18–19. századi kölcsönhatásaira fókuszált, addig e második kötet az emberi testtel kapcsolatos 18–19. századi tudományos diskurzusokra irányítja a figyelmet.

Hogy pontosan mi is értendő az emberi test fogalma alatt, hogy mi a lélek, illetve miben is áll e kettő viszonya, hogy hogyan írható le és vizsgálható az egyik vagy a másik tudományos módszerekkel, mindazzal kapcsolatban éppen a kötet tanulmányai által tárgyalt időszakban zajlottak le azok a tudományos viták, amelyek végül az eltérő megismerési formákon alapuló különböző diszciplínák kialakulásához és megszilárdulásához vezettek.

Ugyan közhely, hogy a 18. század végétől beszélhetünk antropológiai fordulatról, azaz az ember önmagáról mint emberről való gondolkodásának kezdeteiről, azt azonban kevésbé szoktuk szem előtt tartani, hogy a korban nem csupán a filozófiai antropológia szemlélete jelentett újdonságot, hanem vele párhuzamosan a biológiai antropológia is megjelent a tudományok színterén. A kötet tanulmányai alapján pedig azt is be kell látnunk, hogy e folyamatok nem csupán egyidejűek voltak, hanem voltaképpen közös tudománytörténeti alapon is álltak. Természettudományos és filozófiai szemléletváltások ebből következőleg közös horizonton is vizsgálhatóak. Erre tesz kísérletet a bemutatott tanulmánykötet.

Olaf Breidbach a kötet egészét értelmezni hivatott nyitó tanulmánya, melyet Gurka Dezső fordításában olvashatunk, Goethe metamorfózis-tanát elemzi. A metamorfózis Goethe számára nem kizárólag a növények átalakulása és fejlődése szempontjából érdemelhetett figyelmet, hiszen egyszersmind a változásban lévő állandóság és a sokféleségben megmutatkozó egység filozófiai problémájának megfogalmazására is alkalmas volt. A metamorfózis ugyanis a természet átváltozásán túl, vagy inkább annak részeként magában foglalja a megfigyelő metamorfózisát is, tekintve, hogy a természet megtapasztalása nem valamely objektív elemre adott reflexióként, hanem az ehhez való viszonyulásban érhető tetten:

[…] a természetről szerezhető tudás bizonyossága oly módon alapozható meg, hogy karakterizáljuk annak a tükörnek a tulajdonságait, amelyben a természet dolgai számunkra leképeződnek. E tükröt mi magunk hozzuk létre, de az nem egy passzív regiszter-egység, hanem dinamikus, magát a megismerésben alakító egész. (30)

Ily módon magyarázza Breidbach elemzése a tanulmánykötet címét.

A kiadvány öt fejezetcsoportra tagolódik. E fejezetcsoportok a filozófia- majd tudománytörténeti kérdezésirányoktól a természettudományos megismerési módszerekig ívelő átmenetként is olvashatóak. A Test és lélek a 18–19. századi filozófiában című rész első tanulmányában a szerző, Gyenge Zoltán mintha a goethei megismerés módszerére igyekezett volna gyakorlati példát kínálni: esszéisztikus írásában úgy elemzi ugyanis Kant testiségre vonatkozó sorait (az izzadástól kezdve a maszturbációig), hogy folyamatosan reflektál saját testiséghez való viszonyára, mindenek előtt saját hipochondriájára is. Bár a szerző szerint Kant is hipochonder volt, az azonban nem derül ki a tanulmány Kant-idézeteiből, hogy maga Kant használta-e a hipochondria terminust. A kérdés azért nem mellékes, mivel a hipochondria a korszakban olyan, valós testi elváltozásból kiinduló lelki betegséget jelentett, mely nem bizonyos betegségek elképzelésében, hanem a fokozott érzékenységben nyilvánult meg (vö.: Vaderna Gábor, Torlódások: Diskurzusok összjátéka Berzsenyi Dániel egyik levelében = „Et in Arcadia ego”: A klasszikus magyar irodalmi örökség feltárása és értelmezése, szerk. Debreczeni Attila, Gönczy Monika, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005, 370–405). Békés Vera amellett érvel, hogy (az egyébként púpos) Lichtenberg test és lélek viszonyára vonatkozó aforisztikus gondolatai a mágnesesség és az elektromosság tapasztalatán keresztül Spinoza tanait vitték tovább. A korszak központi kérdése volt ugyanis, hogy a testben valóban megmutatkozik-e a lélek, és ha igen, miként? Lavater a fiziognómia tudományával, mely szerint az arcberendezésből igenis következtetni lehet a jellemre, e kérdésre kísérelt meg választ adni. Lichtenberg véleménye némiképp árnyaltabb volt: a lélek szerinte bár megmutatkozik a testben, azonban a test ugyanúgy nem hordozója a léleknek, ahogyan az elektrofor készülékre szórt por sem hordozója az elektromosságnak. Az elektromosság a por által válik számunkra érzékelhetővé, léte azonban független attól. Tóth Tamás Wilhelm von Humboldt filozófiai antropológiáját mint antropológia és tudomány modern szintézisének megteremtésére irányuló kísérletet értelmezi. Lobiczky János Schiller három, test és lélek viszonyát vizsgáló disszertációjának téziseit tárgyalja a populárfilozófiai hagyomány kontextusában. Mester Béla testi-lelki egészség 19. századi toposzait a nagyvárosi életfeltételekkel és a professzionalizálódó, mindenek előtt a sajtóiparban dolgozó értelmiség életmódjának változásaival köti össze. Gondolatmenete Szontágh Gusztáv emlékiratos visszaemlékezésére támaszkodik. Minthogy Szontágh a külső világtól függetlenedő fiktív belső valóság okozta zavarokra panaszkodik, a tanulmánycím (Ideggyengeség és hipochondria) feltehetőleg ez esetben sem a hipochondria mai értelemben vett fogalmára utal. (Ezt azonban talán érdemes lett volna a tanulmányban is egyértelművé tenni.)

Az előbbi fejezetcsoporthoz kapcsolódik, ámbár erőteljesebben a tudománytörténet horizontján mozog A korabeli medicina és antropológia szemléleti alapjai című blokk. Magyar László András tanulmánya a test mint gép metafora orvosi megjelenéseit tekinti át. Gurka Dezső pedig a kaukázusi rassz fogalmához kötődő vitákat, mindenek előtt Blumenbach és Meiners nézeteit elemzi. E tudományos viták tézisei a korszakban önmagukat újonnan meghatározó, vagy újradefiniáló diszciplínák önleírásainak sarokpontjai voltak. Sz. Kristóf Ildikó egy 1835 körül keletkezett, ámde 2006-ig feltáratlan etnológiai kéziratot ismertet és helyez el a kor irodalmának és (részben) képi ábrázolásának kontextusában. A szerző megállapítása szerint Almási Balogh Pál ausztráliai bennszülöttekről szóló, a korabeli európai szakirodalmon alapuló munkája az egyik első hazai etnológiai tárgyú dolgozat.

A 18–19. századi medicina intézményi keretei című fejezetben olvashatunk a magyarországi orvosképzés történetéről Molnár László tollából, illetve Krász Lilla tanulmányában a Habsburg Birodalom központilag képzett ún. hivatalnok-orvosainak (physikus-orvosok) adatgyűjtő, és a gyógyítás gyakorlatát kontrolláló tevékenységéről. A tanulmány kitér a physikus-orvosok által végzett leírások információtörténeti vonatkozásaira is: hogyan váltotta fel a szöveges véleményformálást a táblázatos adatgyűjtés, és hogyan keletkeztek az egyéni, lokálisan megképződő tapasztalatokból az egész birodalom leírására alkalmas statisztikák.

A romantika korának medicinája című fejezet tanulmányai a korábbi fejezetet egészítik ki, amennyiben az orvoslás gyakorlatának egyes részterületeiről szólnak. André Karliczek Gurka Dezső fordításában olvasható írása a születési rendellenességek kapcsán folytatott vitákat járja körül. E viták tétje annak eldöntése volt, hogy vajon a fogantatás kizárólag mechanikusan megy-e végbe, vagy van-e bármi szerepe az értelmes célszerűségnek, azaz természetfeletti beavatkozásnak. (Értelmes célszerűség alatt értendő például, hogy a kettős torzszülötteknek csak egy, és nem két szív-vérkeringés rendszerük van.) Nemes Csaba a mesmerizmus tudománytörténeti helyét tárgyalja. A mesmerizmus olyan tudományos elmélet volt, mely már egykorúan is joggal ébresztett gyanakvást a tudósközösségekben, miközben a hozzá társuló gyakorlatot a műtétek során egészen 1846-ig, az éteres narkózis megjelenéséig az egyetlen sikeres fájdalomcsillapítási eljárásként alkalmazták. E gyakorlat, amit ma a hipnózisnak nevez a pszichológia tudománya, azonban éppen a hozzá fűződő elmélet tudományos tarthatatlansága miatt egészen a 20. század második feléig feledésbe merült. A mesmerizmus nem csupán az orvoslásra, hanem a fantázia-elméletekre is hatással volt, ezt vizsgálja Bartha Judit Hoffman-tanulmánya.

A biológiai antropológia kezdetei és kibontakozása fejezetrész írásai között Farkas L. Gyula a biológiai antropológiának végső soron az evolúció elméletének létrejöttéhez vezető történetét foglalja össze, Józsa László pedig a paleopatológia, azaz az őskortan megszületéséről ad rövid áttekintést. A kötet egyik legizgalmasabb tanulmánya szintén a paleopatológia tudományát érinti. Ezúttal azonban nem a tudományterület 18–19. századi történetét ismerhetjük meg, hanem a 18. századi Vác lakosságának mindennapjait, mégpedig a paleopatológia jelenkori módszereinek segítségével. A dolgozat csak nagyon vázlatosan tudja bemutatni, hogy milyen kérdésekre adhat választ a múmiakutatás, gazdag jegyzeteiben azonban gondosan utal a másutt már publikált eredményekre. A számos következtetés közül az egyik: a 18. század második felében Vác polgári lakosságának csaknem hetven százaléka volt tbc-fertőzött, a betegség pedig akár púposságot is eredményezhetett, mint például a Fehérek templomában eltemetett egyik apáca esetében. (Összekapcsolhatnánk ezen eredményeket Lichtenberg személyével – ő azonban a hagyomány szerint nem tbc-fertőzöttség okán volt púpos.)

A kötet hiányosságaként tartható számon, hogy néhány tanulmány sajnálatos módon alig több egy konferencia-előadás írásos változatánál, a kötet nívója így némiképp egyenetlen. Ahogyan az is kétségtelen, hogy a tanulmányok egy része inkább leíró jellegű, mintsem probléma-centrikus, azaz már meglévő, olykor több évtizedes kutatások áttekintéseit olvashatjuk. Ez azonban ilyen eltérő tudományterületek egymás mellett szerepeletetése esetében éppúgy tekinthető hátránynak, ahogyan előnynek is.

Summary

The volume titled: Images of Man Reflecting One Another: The Human Body in Philosophy, Medicine, and Physical Anthropology in the 18th and 19th Centuries is the second part of a series on history of science edited by Dezső Gurka, published by Gondolat Kiadó. While the first part of the series addressed interactions of geology, literature and philosophy in the 18th and 19th century, the present volume discusses appearances of the human body in different disciplines. The volume boasts an international author list – already with the opening study by Olaf Breidbach on Goethe’s metamorphosis-theory. From the five main parts of the volume, the first one collects studies on the human body and soul in the philosophical discourses of the 18th-19th century, analysing works of Kant, Lichtenberg, Wilhelm von Humboldt, Schiller and Gusztáv Szontagh. The second part introduces a recently found manuscript on the Australian Aboriginals, and historical analysis of Caucasian Race as a scientific definition. Part three is dedicated to the institutional background of 18th-19th century medicine. Next, we find studies mapping the role of mesmerism in 18th century medicine and literature, plus an exciting analysis of debates on birth disorders in the light of preformationism by André Karliczek. The closing part focuses on biological anthropology including the origin of paleopathology and it’s recent applications.

Tagged , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?