recenzió
Formációk és metamorfózisok: A geológia, a filozófia és az irodalom kölcsönhatásai a 18–19. században, szerk. Gurka Dezső, Bp., Gondolat, 2013.
Gurka Dezső a jelen tanulmánykötettel, valamint az annak alapját jelentő, a 2012-ben a Szent István Egyetem szarvasi Pedagógia Karán megrendezett konferenciával folytatja korábbi, a hazai tudományosság berkein belül egyedülállónak mondható vállalkozását. Ismét a tudományok mai rendszere szerint egymással még csak nem is határos tudományterületek párbeszédbe vonására tesz kísérletet, csak úgy, mint a 2009 és 2012 között négy köteteben megjelent, a romantikus tudományok és a göttingai paradigma kutatási programja köré szerveződő könyvsorozatával. (A sorozat kötetei: A romantika terei: Az irodalom, a művészetek és a tudományok intézményei a romantika korában, Bp., Gondolat, 2009; Göttingen dimenziói: A göttingeni egyetem szerepe a szaktudományok kialakulásában, Bp., Gondolat, 2010; A középkor vetületei: A 18–19. századi középkor-értelmezések filozófiai, tudományos és művészeti aspektusai, Bp., Gondolat, 2011; Tudósok a megismerés színterein: A romantikus tudományok és a 18–19. századi tudóssztereotípiák, Bp., Gondolat, 2012.) A most recenzeált Formációk és metamorfózisok című tanulmánykötet azonban nem e régi sorozat újabb elemként, hanem egy új tudománytörténeti sorozat nyitó darabjaként határozza meg önmagát.
E vállalkozások fontos érdeme, hogy ráirányítják a figyelmet egy olyan korábbi kutatási program tudománytörténeti helyére, amelyre, minthogy egyetlen, az intézményesség keretein belül működő mai diszciplína sem tekinthető e program kizárólagos örökösének, kevés rálátásunk volt. Így a különböző diszciplínák képviselői számára egy olyan diszkurzív tér nyílik meg, ahol az eltérő kérdésfelvetésű megközelítések találkozhatnak egymással. Jelen kötet esetében természettudományos és bölcsészeti tudományterületek képviselői szólnak hozzá ugyanahhoz a tárgyhoz: a geológia vagy mineralógia szerepéhez a 18–19. századi tudományos gondolkodásban. A tárgyalt időszak még éppen megelőzi az egyes szaktudományok (így például az irodalomtudomány vagy a geológia) intézményesülésének és elkülönülésének lezárultát, ahogyan a bölcsészeti és a természettudományok útjainak egymástól való (egyelőre) véglegesnek tűnő elválását is. A vizsgált korszak tudományosságának egységben gondolkodó önszemléletét tehát ma már csak külön-külön nézőpontokból tudjuk rekonstruálni. A kötet írásai mögött sem áll semmilyen egységes, több tudományterületre támaszkodó kutatási irányzat, mindössze arról van szó, hogy az egyes kutatók saját tudományterületükön belülről szemlélik többé-kevésbé ugyanazt a tárgyat. (Amely ebből következőleg persze már nem ugyanaz a tárgy.) Az ismeretelméleti nehézségek a másik oldalról nézve recepciós nehézségekként jelennek meg. A külön nézőpontokból megképződő látótereknek ugyanis nem minden esetekben alakulhat ki közös metszetük. Az ilyesféle tanulmánykötetek sikere ebből következőleg (amennyiben siker alatt az osztatlan elismerést értjük), inkább csak részleges lehet. Hiszen aligha akad majd olyan kutatóközösség, amely hasonló jelentőségűnek ítéli a Nemzetközi Geodéziai Szövetség történetét, mint a tudományos-fantasztikus elemek szerepét Jókai Mór regényeiben. Olvasóként így mi is legfeljebb csak arra törekedhetünk, hogy képzettségünk és kutatási területünk által kényelmesen deformmá alakult látómezőnket igyekezzünk a maga szűk tartományában a lehető legtágabbra feszíteni.
A kötet tanulmányai négy blokkba rendeződnek. Ezek közül az első, mely az Intézmények és viták a geológia 18–19. századi történetében címet viseli, a földtudományok történetének nemzetközi kontextusait tárgyalja. Ádám József írása a Nemzetközi Geodéziai Szövetség történetét mutatja be, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a Föld alakjának és felületének feltérképezését célzó geodézia tudománya már születésekor is csak több nemzet összefogásával vezethetett sikerre. A nemzetközi geodéziának így természetesen magyar származású jeles képviselői is akadnak, mint például a németországi Gothában tevékenykedő csillagász, Zách János Ferenc, aki a Föld ellipszoid alakjának geometriai adatait határozta meg. Békés Vera és Rózsa Péter tanulmányai a legtöbbünk számára leginkább talán Goethe Faustjának klasszikus boszorkányszombatjából ismert neptunista-vulkanista vita történetéhez szólnak hozzá. Meglehet, szerencsésebb lett volna Rózsa Péter írását előre venni, hiszen míg az részletekbe menően ismerteti a tudománytörténeti vita résztvevő feleit és a vita kimenetelét, addig Békés Vera egy nagyobb ívű eszmetörténeti értelmezést társít a polémiához. A vita tétje röviden az, hogy miképpen képződtek meg a hegységek kőzetei: a tenger üledékéből, avagy a tűz (vulkáni) tevékenysége folytán. Békés Vera érvelése szerint a polémia jelentősége elsősorban abban áll, hogy ez volt az első modern értelemben vet tudományos vita. „Tudományos” itt azt jelenti, hogy ekkor merült fel először konszenzusosan egy kizárólag tudományos világmagyarázat igénye, részben a lisszaboni földrengés teológiailag nehezen megmagyarázható következményei (pl.: miért omlottak le kolostorok és templomok, miközben a vigalmi negyed állva maradt?), részben Kant tevékenysége nyomán. Neptunisták és vulkanisták ugyan különböztek a tekintetben, hogy milyen magyarázatot tulajdonítottak a földfelszín kialakulásának, abban azonban egyetértettek, hogy valamely természettudományos, és nem teológiai magyarázatot kell keresni.
A következő fejezetcsoportban (Mineralógia és geológia a korabeli Magyarországon) olvasható Both Mária tanulmánya, mely neptunizmus (illetve később plutonizmus) és vulkanizmus szembenállásának történetfilozófiai aspektusaira világít rá. Míg ugyanis a neptunizmus a földtani eseményeket egyszeri, lezárult folyamatokként értette, addig a vulkanisták szerint a jelen korban is éppen ugyanazok a földtani folyamatok mennek végben, mint a múltban. A vulkanisták tehát egy ciklikus történetszemléletben gondolkoztak. Ide kapcsolható Mester Béla tanulmánya is, mely szerint az ásványtan mint születő, önálló diszciplína története azért lehet érdekes, mivel a tudományoknak egy már a történetiség fogalma által meghatározott gondolatrendszerében kívánta elhelyezni önmagát. Az élettelen természet kialakulásának története és a természetet vizsgáló ember története ugyanis ugyanazon nagy folyamatba illeszkedik, még ha Kant után a különböző filozófiai iskolák különbözőképpen képzelték is el e folyamat egészét, illetve ezen belül természeti és emberi határát.
A kötet talán legérdekesebb tanulmánycsoportja a Mineralógia és a filozófia találkozási pontjai a 18. századi Weimarban és Jénában címet kapta. E tanulmányok érvényesítik leginkább a tudománytörténeti nézőpontot, ugyanakkor a szűkebb témaválasztás miatt kellően támaszkodnak is egymásra. Nagyon meggyőzőn mutatják be, hogy milyen jelentős részvételi hányada és szerepe volt a jénai Ásványtani Társaság (Mineralogische Societät, Jena) korai történetében a magyar tudósoknak, köztük például az irodalmi munkássága révén ismert Rumy Károly Györgynek. (A társaság tagja volt továbbá Aranka György és Kazinczy Ferenc is.) Gurka Dezsőnek a konstellációkutatás módszerére támaszkodó tanulmánya hangsúlyozza, hogy a mineralógia a korban nem csupán az ásványokkal való foglalatoskodást jelentette, hanem szélesebb értelemben fizikai és kémiai tudományterületeket is magában foglalt. A Társaság jelentőségét pedig elsősorban abban látja, hogy ez volt a fő szervezője a schellingi filozófia szinte egyidejű magyarországi recepciójának, mely ebből következőleg hazánkban a mai értelemben vett természettudományos közegben ment végbe. A bécsi Benigna Carolina Kasztner előadása a mineralógiai társaság és az alkalmi költészet, udvari reprezentáció kapcsolatát tárgyalja tudománytörténeti kontextusban.
A negyedik tanulmánycsoport, A mineralógia és a geológia irodalomtörténeti aspektusai nehezen kapcsolható a kötet korábbi írásai közé. Valastyán Tamás inkább filozófiatörténeti szempontú tanulmányának nehezen láthatóak be az irodalomtörténeti vetületei, túl azon a tényen, hogy a dolgozat a költőként is ismert Novalisról szól. H. Kakucska Mária írásának azon állítása, miszerint talán Orzy I. György is tagja volt a Jénai Mineralógiai Társaságnak, értelmezetlenül marad, ami különösen azért kelt hiányérzetet, mivel a korábbi tanulmányok alapján megtudhattuk, hogy a századfordulón a magyar hazafiak jelenléte e társaságban erősen felülreprezentált volt. Leginkább talán Balogh Piroskának a Kölcsey Ferenc A’ karpáti kincstár című novelláját elemző tanulmánya kapcsolódik a kötet korábbi írásaihoz, amennyiben a művészeti-esztétikai, illetve tudományos-kritikai képzés szükségességét példázó szövegként mutatja be az elbeszélést. Természeti és bölcsészettudományok itt a helyes megismerés gyakorlata által kapcsoltatnak össze. Bartha Judit inkább irodalmi, és Hála József inkább néprajzi szemléletű Jókai-tanulmányai azért illeszkednek nehezebben a kötetbe, mivel a korábbi tanulmányok olyannyira a 18–19. század fordulójára koncentráltak, hogy e későbbi korszak kapcsán az olvasó könnyen hiányolja a korábbiak esetében nagyon erős geológiatörténeti és tudománytörténeti kontextust. Utóbbi tanulmányírók állításai a köteten belül így mintha légüres térben mozognának.
A tanulmánykötet szerkesztőjének meglehet, valamivel szigorúbb elveket kellett volna érvényesítenie a szerkesztés során. Az olyan apró hibák ugyanis, mint a Kakucska Mária tanulmányában benne maradt korrektori megjegyzés, vagy a tördelő figyelmetlenségéből időnként elcsúszó fejlécek (például Kecskeméti Tibor írása fölött még Rózsa Péter tanulmánycíme, Hála József munkája fölött pedig még Bartha Judit tanulmányának címe szerepel) intézményes hovatartozástól függetlenül bosszantják (vagy megnevettetik) az olvasót. A szerzők affiliációjának feltüntetése is tartalmaz hibákat. (A teljesség igénye nélkül: Balogh Piroska már a konferencia megrendezésének idején is adjunktus volt; H. Kakukcsa Mária pedig már nem az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa.) De akár egyes ábrák indokolatlan szerepeltetését is kifogásolni lehet. (Így például aligha szükséges a Jókai-regényekben előforduló „kígyókő” különböző értelmezéseinek és forrásainak tárgyalásához Jókai Mór és Ipolyi Arnold portréját közölni. De talán az Orczy Lőrincet ábrázoló illusztráció is feleslegesnek tekinthető egy Orczy Györgyről szóló tanulmányban.)
A tanulmánykötet azonban az apróbb hibák ellenére is figyelemre méltó vállalkozás, részben mivel valamelyest képes tágítani az irodalomtörténész (és más tudományágak képviselőinek) berögzült látóterét – vagy legalábbis felhívni a figyelmet e látótéren kívül létező világ létére. Részben pedig mert számos, a 18–19. század fordulóján működött irodalomtörténeti szereplő – így például Rumy Károly György – életművének értelmezéséhez kínál termékeny új szempontokat.
Summary
This volume compiles the proceedings of a conference on the history of science held in 2012 in Szarvas, Hungary (Interactions between geology, philosophy and literature in the 18th–19th century). Edited by Dezső Gurka, the volume addresses interactions of geology, literature and philosophy in the 18th and 19th century. As at the time there was no strict separation between natural sciences and humanities, the newly forming disciplines had theoretical concepts and inquiries related to both fields – by our current definitions.
A number of studies in the book describe and interpret the Neptunist-Vulcanist controversy – regarded as one of the first scientific debates, trying to give answers to geological processes and phenomena independently from theology. Moreover, this was a clash of different conceptions of history: while Neptunists thought of geological events as one-off, already terminated events of the past, Vulcanists believed that these processes still occur, giving them a cyclical interpretation of history. Another interesting focus of the volume is the Mineralogical Society of Jena (Mineralogische Societät Jena), where Hungarian scholars were represented in remarkably high numbers during the early 19th century. The Society played a major role in spreading and forming the contemporary reception of Schelling’s natural philosophy. The literature history studies in the volume interpret these movements of science history through discussing the novels and stories of Ferenc Kölcsey and Mór Jókai.
Tartalom
§ One Response to A geológia, a filozófia és az irodalom kölcsönhatásai – Bátori Anna recenziója
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
[…] Formációk és metamorfózisok (szerk. Gurka Dezső, Bp., Gondolat, 2013. L. a recenziómat a recitin.) a geológia, a filozófia és az irodalom 18–19. századi […]