„Inkább figyeld talán az irodalmat” – Írások Veres András 70. születésnapjára

május 19th, 2015 § 1 comment

reciti könyv

„Inkább figyeld talán az irodalmat”: Írások Veres András 70. születésnapjára, szerk. Jeney Éva, Kálmán C. György, reciti, Budapest, 2015.

Na, most ezt mégis hogy képzelitek, édes bogaraim? Mégis, mi ez? Ugye, ezt ti sem gondoltátok komolyan ? Hát, ez egy vicc. Egy vicc. Egyszerűen el-ké-pesz-tő.

Ez egy halom szöveg összehányva, szerkesztésnek nyoma sincs. Ez egy nagy semmi. Láttatok ti már könyvet? Semmit nem olvastatok, azt kell, hogy mondjam, semmit. Már ne is haragudjatok, édes bogaraim, ez vacak, úgy ócska, ahogy van. Van egyáltalán bármi fogalmatok erről az egészről? Alapvetően ismerethiányosok vagytok, és hát ezek a szövegek… Elnézést, de én ezt magas lóról leszarom.

letöltés

impresszum

„Inkább figyeld talán az irodalmat”
Írások Veres András 70. születésnapjára

Szerkesztette:
Jeney Éva
Kálmán C. György

A kötet megjelenését támogatták:
Szili József
Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója
Szépírók Társasága
József Attila Társaság
MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének
munkatársai

by-nc-saKönyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc

feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!

ISBN 978-615-5478-14-7

Kiadja a  r e c i t i,
az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Borítóterv: Szilágyi N. Zsuzsa
Tördelte: Hegedüs Béla

Budapest
2015

No tags for this post.

§ One Response to „Inkább figyeld talán az irodalmat” – Írások Veres András 70. születésnapjára

  • Pankotai István szerint:

    Veres András 70 éves!

    (Egy elmaradt köszöntő helyett)

    De jó! Pont így képzeltem el hetven évesen Andrást. Nyughatatlan, vibráló tekintetében feszültség, figyelem, aggódás, barátság. Szemében tűz – a mindent átható kíváncsiság tüze: mit is akarsz mondani?
    Veres András mindig tudja, mit akar mondani. Mindig tudja, kit, hogyan, mivel kell, lehet útba igazítani.
    Próbáltam elkerülni, András, hogy rögtönzött köszöntésemben emlékeket idézzek, de nem megy, ahogy senkinek sem. Hát akkor, lássunk bátran egy-kettőt a féltett emlékek közül!
    Régen volt, még a nyolcvanas évek tankönyvvitája hevületében, amikor megismerkedtünk. Személyesen. A vita az újonnan megjelent, András által szerkesztett gimnáziumi tankönyvek körül folyt. Újságokban, találkozókon, kocsmákban, egyetemi előadótermekben illemmel vagy anélkül, udvariasan vagy durván csaptak össze a régi szemléletmódot képviselő vélemények az új, szövegközpontúságban gondolkodó, önmagát mindenképp tisztának és önzetlennek, s mi több, pártatlannak valló „ifjú titánok” elképzeléseivel. A tankönyvek kétségtelenül friss szemlélettel, az akkori irodalomtanítás gyakorlatában merőben más, szokatlan nyelven szóltak diákhoz, tanárhoz egyaránt, mégis, hibái ellenére úgy éreztük, e tankönyvek, könyvek üzenete közelebb viszi majd a diákságot az olvasáshoz, a műértéshez, némelyiket talán még az irodalomtudományhoz is. Sok éves középiskolai tapasztalatom be is igazolta feltevéseinket. Néhányan, fiatal tanárok, akik szerettünk az András szerkesztette tankönyvekből tanítani, egy cikk írására készültünk. Azzal a bizonyos írással pontot szerettünk volna tenni a vita végére, mondván, elég volt, tessék inkább tanítani a sok okoskodás helyett.
    Zemplényi Feri, Horváth Iván és András társaságában valóban egy „erősebb lét közelében” érezhettem magam – úgy is éreztem. András pontos és világos utasításokat adott néhány jól hangzó és meggyőző érv megfogalmazására a vita kapcsán. Nem volt nehéz instrukciói alapján írni. Megszületett a cikk, ami meg is jelent az akkori Magyar Ifjúságban, később, a vita összegzéseként és lezárásaként 1991-ben a Tan­könyv­há­ború. Vi­ták a gim­ná­zi­umi iro­da­lom­ok­ta­tás re­form­já­ról a hetvenes-nyolcvanas évek­ben. című gyűjteményben. Megtisztelő, megindító és rendkívül ösztönző feladat volt Andrással és Zemplényi Ferivel együtt dolgozni. Engedtessék meg itt kis elérzékenyülés: abban az időben éreztem először közel magamhoz az embert is, nem „csak” a tudóst, az irodalmárt. És nem csak az „erősebb létet.”
    Később megmaradt a hatás, bár szavai olykor élesek voltak, erőst kritikusak, néha talán bántóak is, de nekem mégis inkább befogadónak, őrzőnek, intőnek és tanítónak tűntek. Éreztem, barátság szövődik.
    Nagy kaland és nagy élmény volt, mikor az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) vizsgabizottságába meghívást kaptam Andrástól. Bár sok munkával, felkészüléssel, hajnalokig tartó olvasással, telefonálással járt, mégis mi, javító- és kérdező tanárok tele voltunk izgalommal, amikor találkoztunk, hogy megvitassunk egy-egy dolgozatot. A szóbeli vizsgák még nagyobb izgatottsága jelentett újabb örömöt és kihívást. András szerette, ahogy kérdezek: akár az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny vizsgáin, akár baráti, vidám körben. Én meg szerettem ezért.
    Igazán közeli kapcsolat egy metodikai tankönyv, a Bevezetés az irodalmi művek olvasásába, az olvasni-értelmezni tanulás nagyszerű kézikönyvének lektorálása közben alakult ki kettőnk között. A cél konzervatív, de nemes volt: az olvasásnak, a könyveknek, az irodalmi műveknek meg- és visszahódítani az ifjúságot. Bíztunk a könyv sikerében, sokat vártunk az eredménytől, végül is egy olyan kézikönyv kerül majd feltételezhetőleg a diákok kezébe, ami nem csak Andrást dicséri, de a középiskolai irodalomtanár munkáját, azaz az én mindennapos felkészülésemet is megkönnyíti majd.
    Milyen izgalmas órák, napok voltak azok! Milyen izgalmas beszélgetések, telefonok, olykor viták! Elfogadta a gondolataimat, tanácsaimat – elvégre én éltem a középiskolás diákok között, én ismertem őket, talán én éreztem jobban, mit és hogyan tudnak, szeretnek, akarnak befogadni. És András ezt tudta, respektálta. De máskor – nem fogadta el a véleményemet. Akkor vitáztunk. Boldog eszmecserék voltak ezek!
    A Bevezetést… sok évig tanítottam. Nagy örömömre a diákok is haszonnal forgatták.
    És tovább. Hát, persze! A művészetek. A zene. Furtwängler. És a többiek. Ebben is verhetetlen vagy, András? Filmben? Történelemben? Mindenben? Veres András miben verhető?
    A példa sok éve előttem van. Utolérhetetlenül, behozhatatlanul. Sebaj. Legyen így még sok évig! Nagyok tesznek még nagyobbá.

    Vivát, Veres András!

    (kívánja: Pankotai István)

Vélemény, hozzászólás?