‧ r e c i t i ‧

Magyar irodalom a 20. században: az irodalmi modernség arcai

[Előzetes megjegyzés: a tartalomjegyzék csak kerettervezet, jelzi a lehetséges témákat és strukturális összefüggéseket, a pontokba szedett témák-szempontok nem jelentenek különálló fejezeteket vagy alfejezeteket!]

Bevezetés: az irodalmi modernség mint a 20. századi irodalomtörténet centrális fogalma

(A modernség-fogalom 20. századi értelmezhetőségének problémái; az irodalmi modernség és a társadalmi modernizáció összefüggése; az irodalmi modernség mint eltérő szellemi törekvések gyűjtőfogalma; mennyiben egyéni, mennyiben mozgalmi jelenség; az irodalmi modernség poétikai jellemzői + a III. kötet felépítése, szempontjai, gyakorlati tudnivalók)

1. Az irodalmi modernség kezdetei (1890–1905)

a) A korszakolás problémái (mennyire korszakhatár 1890 és 1905; más periodizációs lehetőségek; e korszak mint a folyamatos változások időszaka)

b) A századforduló társadalom- és irodalomtudománya

– Pozitivizmus és nemzeti romantika viszonya a századvégi magyar gondolkodásban

– A magyar történelemszemlélet dilemmái és antinómiái; a szocializmus vonzásköre

– Nietzsche átütő hatása a magyar szellemi életre

– A modern filozófiai kultúra kezdetei (Alexander Bernát)

– Megújulás a századelőn a szociológia nevében

– Az irodalomtörténet-írás intézményesülése: az Irodalomtörténeti Közlemények

c) Irodalmi élet a 19. század utolsó évtizedében (intézménytörténet)

– A városiasodás következményei: tömegirodalom, színházi világ

– Könyvkiadók, irodalompártoló intézmények, irodalmi díjak

– Irodalom a századforduló napi sajtójában (az irodalomtörténeti emlékezetből kiesett irodalom)

– A korszak fontosabb folyóiratai

– A Hét: a modern magyar irodalom első jelentős fóruma

– Fordításirodalom; a külföldi irodalmak magyar recepciója

d) Az irodalmi modernség jelentkezése

– Az intézményesült irodalom: a népnemzeti kánon

– Kísérletek a nagyvárosi líra megteremtésére

– Hagyomány és újítás a szépprózában

da) példázatok a történelmi múltról: Jókai és Gárdonyi

db) életképek a dzsentri hanyatlásáról: Mikszáth és Herczeg Ferenc

dc) a franciás irányzat: Ambrus, Justh, Bródy

de) híradás a szubkultúrákról: Tömörkény, Thury, Lovik, Papp Dániel

df) a kispróza mint vezető műfaj

– A századforduló színháza: újromantikus dráma, operett; a népszínmű visszaszorulása

– Régi és új kritika; Ignotus fellépése

e) Nagyportré: Mikszáth Kálmán; kisportré: Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc

f) Kiemelt művek:

– Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma (1895) vagy Gavallérok (1897)

– Ambrus Zoltán: Ninive pusztulása és egyéb történetek (1895)

– Beöthy Zsolt: A magyar irodalom kis tükre (ért)

– Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1899–1900)

– Bródy Sándor: A dada (1902) vagy Herczeg Ferenc: Bizánc (1904)

2. Az irodalmi modernség kibontakozása (1906–1919)

a) A korszakolás problémái (mennyire korszakhatár 1919; más periodizációs lehetőségek; a háborús évek: önálló időszak vagy sem; miért és hogyan vált utóbb a Nyugat-mozgalom pozíciója meghatározó vonatkozási szemponttá)

b) A századelő társadalom- és irodalomtudománya

– Újkantiánus természet- és értékfilozófiák a századfordulón (Palágyi Menyhért, Böhm Károly)

– A szellem kalandja: Huszadik Század, A Szellem, Vasárnapi Társaság

– Mit jelent a modernizmus a társadalomtudományban

– A magyar társadalomtudomány polarizációja és radikalizálódása

– A pszichoanalitikus mozgalom hatása a művészetekre

– A modern irodalmi kritika intézményes háttere

– Újkonzervatív megújulás (az ifjú Szekfü Gyula, Horváth János)

c) Irodalmi élet a 20. század elején (intézménytörténet)

– Budapest meghatározó szerepe; a vidék-város ellentét irodalmi vetülete

– Könyvkiadók és más irodalompártoló intézmények, irodalmi díjak

– A korszak fontosabb folyóiratai

– A Nyugat és előzményei; a Nyugat és a modernség, mit jelent a „nyugatos modernség”

– Az új nemzedék fellépése; a Nyugat megosztottsága

– Konzervatív ellentámadás; vita Ady és A Holnap körül

– Konzervatív alternatívák

– A nőírók jelentkezése (Erdős Renée, Kaffka Margit, Lesznai Anna stb.)

– A gyermekirodalom új korszaka (1906: Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Móricz Zsigmond: A török és a tehenek)

– A sajtó megújítása: az Est-lapok

– Fordításirodalom; tájékozódás a külföldi irodalmakban

– A színház megújítása: új törekvések a színpadon

– Az avantgárd modernség kezdetei, első korszaka (Kassák és köre)

– Régi és új irányzatok az irodalomértelmezésben

– Tömegkultúra a századelőn

– Az első világháború következményei az irodalmi életben; az irodalmi elit a háború mellett és ellen

d) Az irodalmi modernség kibontakozása

– A líra megújítása és centrális szerepe: Ady, Babits, Kosztolányi és Füst Milán

– Nemzedékváltás a szépprózában: Krúdy, Móricz, Kaffka Margit, Csáth, Kosztolányi

– Stílusirányzatok a lírában és a prózában (a Nyugatban és a Nyugat körül)

da) posztromantika

db) impresszionizmus

dc) szecesszió, szimbolizmus

dd) naturalizmus

de) új tárgyiasság, újrealizmus

df) expresszionizmus

dg) aktivista avantgárd

– Műfaji kísérletek: az utópiától az irodalmi paródiáig, a naplótól a meséig

– A színpadi kultúra átalakulása: Bródy, Herczeg, Molnár, Bíró Lajos, Lengyel Menyhért, Szomory Dezső, Szép Ernő

– A modern irodalmi kritika a Nyugatban és azon túl (Schöpflin Aladár, Csáth, Babits, Kosztolányi stb.)

– Az irodalom és a zene találkozási pontjai (Balázs Béla, Bartók stb.)

– A konzervatív irodalom esztétikai hozadéka

– Népszerű művek és műfajok a századelőn

e) Nagyportré: Ady Endre, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond; kisportré: Molnár Ferenc, Csáth Géza, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Lukács György

f) Kiemelt művek:

– Ady Endre: Új versek (1906), Vér és arany (1907) vagy Az Illés szekerén (1909)

– Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (1906)

– Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival (1906–1907)

– Csáth Géza: A varázsló kertje (1908)

– Móricz Zsigmond: Hét krajcár (kötet! 1909)

– Babits Mihály: Levelek Iris koszorújából (1909) vagy Herceg, hátha megjön a tél is (1911)

– Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában (1909)

– Molnár Ferenc: Liliom (1909) vagy A testőr (1910)

– Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (1910)

– Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára (1910)

– Lukács György: A lélek és a formák (1910)

– Krúdy Gyula: Szindbád ifjúsága (1911)

– Kaffka Margit: Színek és évek (1911)

– Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött (1911)

– Karinthy Frigyes: Így írtok ti (1912)

– Füst Milán: Változtatnod nem lehet (1913)

– Ady Endre: Az eltévedt lovas (1914)

– Kassák Lajos: Mesteremberek (1914)

– Karinthy Frigyes: Krisztus vagy Barabbás (1918)

– Szép Ernő: Lila ákác (1919)

– Szabó Dezső: Az elsodort falu (1919)

3. Az irodalmi modernség átalakulása (1920–1944)

a) A korszakolás problémái (mennyire korszakhatár 1920 és 1944; a korszak belső tagolása: a húszas és a harmincas évek eltérő karakterisztikája; a negyvenes évek önálló-e vagy sem: a háború rendkívüli következményei)

b) Társadalom- és irodalomtudomány a két háború között

– Magyar tudósok itthon és külföldön (nyugati és szovjet emigráció)

– A magyar filozófia uralkodó irányzatai (Pauler Ákos; a Böhm-iskola)

– Szellemtörténeti irányzat több hullámban (Minerva, a kései Napkelet, Sziget-kör)

– Változatok az újklasszicizmusra

– Művelődéstörténeti nézőpont az irodalomtörténet-írásban

c) Irodalmi élet a két háború között (intézménytörténet)

– A kultúra megosztottsága és politikai felértékelődése Trianon árnyékában

– Újkonzervatív és újnacionalista törekvések a húszas években (Szabó Dezső és hatása; a Bethlen-Klebelsberg-féle kultúrpolitika)

– Az irodalmi élet szerkezetének módosulása: irodalmi társaságok, folyóiratok, napilapok, könyvkiadás; irodalmi díjak

• A magyar irodalom képviselete és intézményei a nyugati emigrációban (mindenekelőtt a bécsi emigráció tevékenysége, a Bécsi Magyar Ujság stb.)

• A magyar irodalom képviselete és intézményei az utódállamokban (pl. Erdélyi Szépmíves Cég, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Fábry Zoltán)

– A Nyugat szerepe és útkeresése a húszas-harmincas években

– Az avantgárd modernség a húszas-harmincas években

– Az újnépies irányzat első jelentkezése (Erdélyi József)

– Újklasszicista ellenhatás és a modernség jelentésének átalakulása a harmincas években; „hagyományőrző modernség”

– A szellemi élet megosztottsága a harmincas-negyvenes években

– A népi írók mozgalma, a népi-urbánus vita

– Új műfajok felemelkedése: esszéirodalom, irodalmi szociográfia

– Az irodalmi élet mint az irodalom témája (pl. Kosztolányi Dezső: Esti Kornél)

– Fordításirodalom; tájékozódás a külföldi irodalmakban

– Az irodalom expanziója az új médiumokban (film, rádió)

– Az értekező próza megújulása

– A népszerű irodalom első (?) aranykora (Aszlányi Károly, Vaszary Gábor, Nóti Károly, Rejtő Jenő stb.)

– A háborús irodalmi élet

d) Az irodalmi modernség átalakulása

– A széppróza előretörése a húszas években; a regény megkésett nagykorúsítása (Kosztolányi, Móricz, Krúdy, Móra, Márai)

• A korszak irodalmának alapkérdései:

da) lélektani/társadalmi katasztrófa és (vagy) megváltás; az öncélú művészeteszmény visszaszorulása

db) az egyéni és a kollektív lét alternatívája

dc) a hagyományok átformálásának kényszere; történelmi és (vagy) utópikus példázatok

dd) ellenhatás: kivonulás a szigetre, bezárkózás a kultúrába

– A líra új lehetőségei a harmincas években (Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc, József Attila)

– A kollektív és egyéni azonosságtudat keresésének irodalmi formái: tényirodalom és önéletrajzi műfajok (Nagy Lajos, szociográfusok, Illyés Gyula, de Kassák Egy ember élete és Márai Egy polgár vallomásai is!)

– A történelmi regény reneszánsza

– Kísérletező irodalom

de) irodalomközpontú (pl. Szentkuthy Miklós, Szerb Antal)

df) társadalomközpontú (pl. Móricz Zsigmond, Németh László)

• A népi irodalom ambivalens pozíciója: mítosz és realizmus keresztpontján (Tamási Áron, Nyírő József, Wass Albert)

• A látszattechnika kiterjesztése a színpadon (pl. Molnár Ferenc: Játék a kastélyban, Egy, kettő, három) és a filmvígjátékokban (Hyppolit, a lakáj stb.)

• A látszattechnika uralma a népszerű műfajokban (mindenekelőtt Nóti Károly és Rejtő Jenő műveiben)

– A harmadik nemzedék indulása a harmincas-negyvenes évek fordulóján (Radnóti, Weöres)

– Háborús irodalom

e) Nagyportré: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, József Attila; kisportré: Füst Milán, Szabó Dezső, Horváth János, Illyés Gyula, Németh László, Márai Sándor, Szerb Antal, Radnóti Miklós

f) Kiemelt művek:

– Szekfű Gyula: Három nemzedék (1920)

– Horváth János: Magyar irodalomismeret (1922)

– Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kirepülnek (1922)

– Kosztolányi Dezső: Édes Anna (1926)

– Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (1926) vagy Egy, kettő, három (1929)

– József Attila: Medáliák (1928)

– Krúdy Gyula: Utolsó szivar az Arabs szürkénél (1927) vagy Boldogult úrfikoromban (1930)

– Kassák Lajos: Egy ember élete (1927–1935)

– Tóth Árpád: Lélektől lélekig (1928)

– Juhász Gyula: Hárfa (1929)

– Karinthy Frigyes: Nem mondhatom el senkinek (1930)

– Móricz Zsigmond: Barbárok (1931)

– Kuncz Aladár: Fekete kolostor (1931)

– Füst Milán: IV. Henrik király (1931)

– Szabó Lőrinc: Te meg a világ (1932) vagy Különbéke (1936)

– József Attila: A város peremén (1932)

– Háy Gyula: Isten, császár, paraszt (1932)

– Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (1933)

– Márai Sándor: Egy polgár vallomásai (1934)

– Nagy Lajos: Kiskunhalom (1934)

– József Attila: Eszmélet (1934) vagy Nagyon fáj (1936)

– Wass Albert: Farkasverem (1934)

– Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet (1934)

– Szentkuthy Miklós: Prae (r)

– Móricz Zsigmond: A boldog ember (1935)

– Németh László: Gyász (1935)

– Kosztolányi Dezső: Tengerszem (1936)

– Illyés Gyula: Puszták népe (1936)

– Szerb Antal: Utas és holdvilág (1937)

– Déry Tibor: A befejezetlen mondat (1933–1938)

– Móricz Zsigmond: Életem regénye (1938)

– Weöres Sándor: Dalok Naconxypan-ból (1939–1940) vagy Meduza (1944)

– Babits Mihály: Jónás könyve (1940)

– Márai Sándor: Szindbád hazamegy (1940)

– Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány (1940)

– Szathmári Sándor: Gulliver utazása Kazohiniába (1941)

– Füst Milán: A feleségem története (1942)

– Márai Sándor: A kassai polgárok (1942)

– Radnóti Miklós: kései versek (1944–1945)

4. Az irodalmi modernség felszámolásának kísérlete (1945–1962)

a) A korszakolás problémái (mennyire korszakhatár 1945 és 1962; önálló periódus-e vagy sem az 1945–1948 közötti időszak; a korszak belső tagolása minek alapján történjen: az irodalmi élet és az irodalmi emlékezet divergenciája)

b) A korszak társadalom- és irodalomtudománya

– A súlyos háborús emberveszteségek és ennek szervezeti-intézményes következményei

– Rövid közjáték a kulturális élet államosítása előtt: tájékozódás az egzisztencializmus és más kortárs filozófiák irányában; a Freud-hatás újabb hulláma (a háborús trauma is közrejátszik ebben)

– A kulturális élet államosítása és szovjetizálása (az intézmények megszállása), a pluralizmus felszámolása, a hagyományok erőteljes megrostálása („haladó” és „reakciós” hagyományok)

– A (szovjet) marxizmus magyarországi adaptációja; a marxista fejlődéskoncepció (az iparosodáson alapuló)19. századi modernség-felfogása; sajátos kollektivista (és tradicionális) értékrendje, a „társadalmi haladás” mint legfőbb értékszempont; realizmus és „szocialista realizmus”

– A magyar filozófiai kultúra korlátozottsága folyamatos marad; Lukács György ellentmondásos szerepe

– Nem marxista törekvések az intézményes szféra perifériáján (pl. Hamvas Béla)

– A tudományok politika diktálta menüje (a pszichológia és a szociológia burzsoá áltudománnyá minősítése stb.)

– Az irodalomtörténet hivatalos kánonja és ennek módosulása: a Petőfi–Ady–József Attila-hármasság; Petőfi, illetve József Attila „elsősége”; a Nyugat-hagyomány elutasítása; a népi írók mozgalmának változó megítélése stb.

c) A korszak irodalmi élete (intézménytörténet)

– A koalíciós időszak átmenetisége; új folyóiratok (Magyarok, Valóság, Forum, Válasz, Újhold, Alkotás, Kortárs) és irodalmi irányzatok

– A Nyugat harmadik nemzedékének önállósulása, a negyedik (döntően az Újhold-) nemzedék elindulása

– A nyomdák, kiadók és publikációs fórumok államosítása; az irodalmi folyóiratok új, központilag irányított rendszere 1949, majd 1956 után (Csillag, Új Hang, Irodalmi Újság, illetve Kortárs, Új Írás, Élet és Irodalom stb.)

– Az irodalmi élet szocialista (államosított) modelljének kiépülése; az irodalmi élet állami támogatása és ellenőrzése; az írókat mintegy „kinevezik”; kedvezmények (publikálási lehetőség, honorárium, tisztségek, díjak) és eltiltások (vagy időleges szilenciumok)

– Az Írószövetség intézménye; a pártvezetés által elvárt és nem várt közfeladatai; részvétele a forradalom előkészítésében; átmeneti megszüntetése 1956 és 1959 között

– A Kiadói Főigazgatóság intézménye; hivatalos és nem hivatalos cenzúra az irodalmi életben

– A hivatalos irodalompolitika és irodalmi kánon alakulása 1956 előtt (Révai József, Horváth Márton, Darvas József és mások szerepe)

– Viták és álviták (viták a realizmusról és a modernizmusról, a két Lukács-vita, a Felelet-vita, Madách-vita stb.); a kollektív politikai rítusok szerepe az irodalmi életben

– Írói csoportosulási kísérletek 1945 és 1956 között; magán-kánonok a hivatalos kánon ellenében

– Az írók ellenállása 1953 és 1958 között

– Óvatos nyitás 1956 után (több hullámban) – a Nagyvilág és más fórumok különleges szerepe; a nyugati irodalom mint a kortárs filozófia közvetítője

– Az irodalompolitika nézőpontváltása 1956 után (Aczél György szerepe); a „három T” jelentősége; a testületi határozatok mechanizmusa

– Alkalmi csoportszerveződések antológiák körül (Emberavatás, 1955, Tűz-tánc, 1959)

– „Asztalfiók-irodalom” és megélhetési irodalom (műfordítások, gyermekirodalom) az ötvenes években; a gyermekirodalom nagykorúsodása (Weöres Sándor: Bóbita stb.)

– Magyar irodalmi élet az utódállamokban: változatok a hasonló szerkezetre; az eltérő kontextusok (konvenciók) következményei

– Nyugati emigráció 1956 előtt és után; az irodalmi ellenállás utóvédharca

– Az irodalmi modernség mentése, illetve hiánya az emigráns írók műveiben (pl. Határ Győző, Márai Sándor)

– Kísérlet a tömegkultúra szocialista kisajátítására és ennek tragikomikus következményei

– Populáris irodalom (Szilvási Lajos, Passuth László, Berkesi András stb.)

d) Az irodalmi modernség visszaszorulása a magyar irodalomban

– Irodalmi tájékozódás a háború után

da) a vállalható hagyományok keresése

db) számvetés a közelmúlttal (a háború és a holocaust tematizálása: Márai Sándor: Napló 1943–44, Szép Ernő: Emberszag, Zsolt Béla: Kilenc koffer stb.) dc) az irodalom társadalomalakító szerepének újraértékelése

– A szovjetizálás irodalmi következményei

dd) a nagy szovjet példa erőltetése; a „szocialista realizmus” doktrinája

de) a „szocialista műfajok” (termelési regények, téesz-történetek, szocialista karriertörténetek; kiáltványköltészet) propagandista szerepe

df) milyen játéktér volt a sematizmuson belül és kívül (alkalmi szövetségek a nép írókkal és másokkal stb.)

dg) a konzervativizmus sokszorozódása; leszámolás minden szellemi avantgárddal

e) Kísérletek az irodalmi modernség átmentésére

– Az irodalom autonómiájának esélyei 1949, majd 1956 után (az esztétikai szempontú hatástörténet)

ea) a Nyugat-hagyomány folytonosságának képviselete (Tersánszky Józsi Jenő, Márai Sándor, Ottlik Géza, Jékely Zoltán, Rónay György stb.)

eb) az Újhold köre (Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Rába György, Somlyó György stb. illetve Mándy Iván, Mészöly Miklós stb.)

ec) a hatalomtól intakt maradt, irányzathoz nem sorolható írók és költők (Weöres Sándor, Ottlik Géza, Pilinszky János stb.) művészi pozíciója

ed) kísérletek a szocialista világkép és a művészi igény összeegyeztetésére (Déry Tibor, Örkény István, Juhász Ferenc és mások műveiben)

ef) a népi és a szocialista hagyomány egyeztetése (Illyés Gyula, Veres Péter, Szabó Pál; a „fényes szelek” nemzedéke: Juhász Ferenc, Nagy László, Komor István, Sarkadi Imre stb.; az ötvenes években indulók: Csoóri Sándor, Eörsi István, Szécsi Margit, Szabó István, Sánta Ferenc stb.)

eg) a morális nihilizmus folytathatatlanságának példázata a színpadon (pl. Németh László: Szörnyeteg, Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, Elveszett paradicsom)

f) Nagyportré: Déry Tibor, Pilinszky János; kisportré: Sarkadi Imre, Juhász Ferenc

g) Kiemelt művek:

– Szabó Lőrinc: Tücsökzene (1947)

– Örkény István: Ballada a költészet hatalmáról (1951) vagy Ars poetica (?)

– Déry Tibor: Felelet I–II. (1951–1952)

– Sinkó Ervin: Optimisták I–II. (1952–1954)

– Juhász Ferenc: A tékozló ország (1954)

– Déry Tibor: Szerelem (1956)

– Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról (1956?)

– Weöres Sándor: A hallgatás tornya (1956)

– Mándy Iván: Idegen szobák (1957) [?]

– Füst Milán: Ez mind én voltam egykor. Hábi-Szábi küzdelmeinek könyve (1957–1958)

– Szabó Lőrinc: Örök barátaink (1958)

– Pilinszky János: Harmadnapon (1959)

– Ottlik Géza: Iskola a határon (1959)

– Hernádi Gyula: A péntek lépcsőin (1959) vagy Folyosók (1966)

– Hubay Miklós–Vas István–Ránki György: Egy szerelem három éjszakája (1960) [?]

– Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon (1960) vagy Elveszett paradicsom (1961)

5. Az irodalmi modernség folytatásának-folytathatatlanságának dilemmája (1963–1989)

a) A korszakolás problémái (mennyire korszakhatár 1963; a korszak belső tagolása: van-e cezúra a hatvanas–hetvenes évek, valamint a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján; a modernség és a posztmodern összefüggései)

b) Az 1960–1980-as évek társadalom- és irodalomtudománya

– Jelentős előrelépés (elsősorban a filozófiai fordítások 1970-es évektől kezdődő fellendülésének köszönhetően) a 20. századi szellemi áramlatok adaptációjában (az egzisztencializmustól a hermeneutikáig)

– Viták a marxizmusról; az elidegenedés-probléma és az ontológiai antropológiai nézőpont előtérbe kerülése

– Lukács György és a budapesti iskola működése és jelentősége

– Az elparentált tudományágak (szociológia, pszichológia stb.) újraindítása

– A gazdasági reformelképzelések; a szakszerűség az ideológia ellenében

– A hivatalos kánon ismételt átalakulása; az ellen-kánonok nyilvánossága

– A strukturalizmus és a szemiotika mint interdiszciplináris irányzatok; viták a strukturalizmusról és a recepcióesztétikáról

– Ideológiai útkeresés és ideológiakritika: a posztmodern jelentkezése

– Új törekvések az irodalomtörténet-írásban; az akadémiai irodalomtörténettől a kritikatörténeti monográfiákig és az irodalomoktatás reformjáig (a reformtankönyvek körüli vita is fontos)

– Az irodalomtörténet-írás intézményes helyzetének alakulása; a hivatalosság által elismert („kinevezett”) vezető tudósok-tanácsadók hierarchiája (Pándi Pál–Király István–Szabolcsi Miklós triásza a hatvanas–hetvenes években); szövetségesek és vetélytársak; Németh G. Béla és iskolája a hetvenes években; strukturalista és fenomenológiai törekvések (Hankiss Elemér, Bonyhai Gábor stb.)

– Olvasás- és ízlésvizsgálatok; az irodalombefogadás rétegeződése

d) Irodalmi élet az 1960–1980-as években (intézménytörténet)

– Az ideológia szerepe a hatvanas évek elején még jelentős, a hetvenes évek második felétől folyamatosan csökken; az intézményrendszer keretei változatlanok ugyan, de kisebb-nagyobb elmozdulások a rendszeren belül (irodalmi díjak bővülő választéka)

• Könyvkiadás, könyvkiadók, könyvsorozatok; a két meghatározó könyvkiadó (Magvető, Szépirodalmi) rövid története

• A kortárs világirodalom lefordításának és kiadásának folyamatos növekedése (különösen a hetvenes évektől)

– Régi és új folyóiratok: a központi lapok (Élet és Irodalom, Kortárs, Új Írás, Nagyvilág) mellett vidéki folyóiratok (Alföld, Tiszatáj, Jelenkor, Forrás, Napjaink, Életünk stb.)

– Az irodalom- és társadalomtudományi folyóiratok (Kritika, Literatura, illetve Valóság szerepe és jelentősége)

– A fiatal írónemzedék intézményes képviselete (Fiatal Írók József Attila Köre, JAK füzetek, Mozgó Világ stb.)

– Új publikációs fórumok a nyolcvanas években (Medvetánc, Liget, Újhold évkönyvek, Hitel stb.)

– Könyvterjesztés; az ünnepi könyvhetek jelentősége

– Az irodalompolitika „húzd meg/ereszd el” taktikája (mindenekelőtt a publikálás engedélyezésén/tiltásán keresztül)

– Az ellenőrzés hiába van túlbiztosítva, a hatalom szemében botrányos események szinte menetrendszerűen követik egymást (a fiatal írók és szervezeteik – FIJAK, JAK, Mozgó Világ –, valamint a vidéki lapok – mint a Tiszatáj – renitens írásai ismétlődő erőpróbák a hatalommal szemben)

– Az Írószövetség közgyűlései (1981, 1985) a nyolcvanas években a legfontosabb színtereivé válnak a sérelmek nyilvános megjelenítésének

– A reformerek mellett (és részben ellenében) fellépnek a rendszerkritikusok is (a demokratikus ellenzék, szamizdat könyveik és folyóirataik – Beszélő, Demokrata stb. – a nyolcvanas években); szövetség az „underground” művészekkel, majd – átmenetileg – a népi írókkal is

– Alkotók és művek a tiltott nyilvánosság terében: az ellenőrzés alól kiszabadult közösségi fórumok a szabadság zárt terei (Egyetemi Színpad, Kassák Klub, boglári kápolna); Erdély Miklós munkássága és köre; a nyílt ellenzéki beszéd lehetőségei (belső és külső emigráció, szamizdat-lét és kivonulás: Konrád György, Petri György, Eörsi István)

– Az ideológiai és szakmai viták sajátos egyvelege jellemzi a kritikai életet (a realizmus és az avantgárd ismételt újraértelmezése; a vállalható hagyományok körének folyamatos bővülése stb.)

– A népi-urbánus ellentét újraéledése; nemzedéki feszültségek

– Küzdelem a csoportos-irányzatos képviseletért (lapalapítási huzavonák); az induló költők antológiái (Elérhetetlen föld, 1969, Költők egymás között, 1969, A magunk kenyerén, 1971 stb., illetve Naponta más, 1969, Eső a szilfák levelén, 1975, Isten tenyerén ülünk, 1980 stb.) mennyiben helyettesítik vagy képviselik a csoportos jelentkezést (a fiatalokat bevezető idősebb pályatársak szerepe is fontos!)

• Irodalom és társművészetek bonyolult kapcsolata (egyfelől az utóbbiak igyekeznek megszabadulni az „irodalmiasság”-tól, másfelől pl. a hatvanas évek nagy filmsikereiben része volt a kiváló irodalmi alapanyagnak, illetve forgatókönyveknek)

– A nyolcvanas évek „prózafordulat”-ának személyes és intézményes körülményei (írók, kritikusok, lapszerkesztők)

– Az irodalomkritika szerepének és intézményes súlyának megváltozása

– A nemzetközi kapcsolatok bővülése és ennek hatása az irodalmi életre (külön kiemelve a Soros Alapítvány szerepét)

– Magyar irodalom Nyugaton (Márai Sándor, Faludy György stb.; avantgárd és posztmodern törekvések előbb, mint itthon – Határ Győző, Párizsi Magyar Műhely stb.)

– Magyar irodalom az utódállamokban (Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Gion Nándor, Bori Imre stb.)

– Populáris irodalom a hatvanas–nyolcvanas években (a sci-fi és a krimi előretörése)

– A „három T” hatályának beszűkülése, az utolsó tematikai tabuk (1956, szovjet hegemónia, Trianon) leépülése a rendszerváltás előtt

e) A széppróza változásai a hatvanas–nyolcvanas években [egy lehetséges felsorolás]

– Életforma-krónika és -kritika (Fejes Endre, Csurka István, Szabó Magda, Sütő András stb.)

– Történelem- és létparabolák (Cseres Tibor, Sánta Ferenc, Hernádi Gyula, Mészöly Miklós, Karinthy Ferenc, Konrád György stb.)

– A groteszk térnyerése (Örkény István)

– A marginalitás vállalása (Császár István, Csaplár Vilmos, Hajnóczy Péter stb.)

– A nyolcvanas évek: a próza nagy évtizede (Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkay László, Kornis Mihály, Márton László stb.)

– A posztmodern értelmezhetősége (a posztmodern mint az irodalom lehetséges ideológiai, nyelvszemléleti és poétikai kerete; sajátos helyzete Kelet-Európában és a „puha” diktatúrában; kapcsolata a groteszk hagyománnyal; a posztmodern és a neoavantgárd egymásra épülése, esetenként fúziója)

f) A líra változásai a hatvanas–nyolcvanas években [csak egy-két példával]

– A „kollektív” személyesség változatai (Nagy Lászlótól és Csoóri Sándortól Váci Mihályig és Ladányi Mihályig)

– Meditatív-vallomásos személyesség (Vas István, Jékely Zoltán, Iilyés Gyula, Lator László stb.)

– Régi-új mítoszok (Weöres Sándor, Juhász Ferenc, Rákos Sándor stb.)

– Új szereplehetőségek keresése (Weöres Sándor [!], Orbán Ottó stb.)

– A líra mint szerep nélküli beszéd (Petri György, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa stb.)

– Elszemélytelenítés és hermetizmus (Tandori Dezső, Oravecz Imre stb.)

g) Kezdeményezések a drámában a hatvanas–nyolcvanas években

– hatvanas évek: Örkény István, Csurka István

– hetvenes évek: Sütő András

– nyolcvanas évek: Spiró György, Nádas Péter, Kornis Mihály

h) Nagyportré: Örkény István, Weöres Sándor, Esterházy Péter, Nádas Péter, Tandori Dezső, Petri György; kisportré: Vas István, Mészöly Miklós, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Kertész Imre, Spiró György

i) Kiemelt művek:

– Benjámin László: Ötödik évszak (1962) [?]

– Fejes Endre: Rozsdatemető (1962)

– Kassák Lajos: Vagyonom és fegyvertáram (1963) [?]

– Lukács György: Az esztétikum sajátossága (1963, illetve 1965)

– Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét (1963) vagy Húsz óra (1964)

– Cseres Tibor: Hideg napok (1964)

– Vas István: Nehéz szerelem (1964) vagy Mért vijjog a saskeselyű? (1981)

– Örkény István: Tóték (kisregény, 1964) vagy Jeruzsálem hercegnője (1966)

– Sőtér István (főszerk.): A magyar irodalom története 1–6. kötet (1964–1966)

– Nagy László: Himnusz minden időben (1965)

– Juhász Ferenc: Harc a fehér báránnyal (1965)

– Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről (1967) vagy Saulus (1968)

– Tandori Dezső: Töredék Hamletnek (1968) vagy Egy talált tárgy megtisztítása (1973)

– Konrád György: A látogató (1969)

– Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér (1970)

– Petri György: Magyarázatok M. számára (1971)

– Weöres Sándor: Psyché (1972) [?]

– Márai Sándor: Föld, föld!… (1972)

– Kertész Imre: Sorstalanság (1975) vagy Kaddis a meg nem született gyermekért (1990)

– Szilágyi István: Kő hull apadó kútba (1975)

– Gáll István: A ménesgazda (1976) [?]

– Szabó Magda: Régimódi történet (1977) [?]

– Orbán Ottó: Távlat a történethez (1976) vagy A világ teremtése és egyéb badarságok (1977)

– Nádas Péter: Egy családregény vége (1977)

– Bereményi Géza: Legendárium (1978) [?]

– Esterházy Péter: Termelési regény (kissregény) (1979)

– Hajnóczy Péter: A halál kilovagol Perzsiából (1979)

– Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba (1986) vagy [kiemelve] Fuharosok (1983), Kis magyar pornográfia (1984)

– Oravecz Imre: Egy földterület…(1979) vagy Hopik könyve (1983)

– Krasznahorkai László: Sátántangó (1985)

– Nádas Péter: Emlékiratok könyve (1986)

– Spiró György: Csirkefej (1987)

– Mészöly Miklós: Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) [?]

6. Az irodalmi modernség utóélete – avagy továbbélése új alakban (1989-től az új évezred kezdetéig)

a) A korszakolás problémái (az 1989-es korszakhatár kérdésessége: diffúz volta és alapvetően politikatörténeti meghatározottsága; az irodalmi alkotásmódokban kevés, intézménytörténetileg annál több újdonságot hordoz; Weöres és Márai halála révén szimbolikus „nemzedékváltás” jellege)

b) A rendszerváltás és a rákövetkező időszak jellegzetességei a társadalom- és irodalomtudományban

– A maradék tematikai tabuk megszűnnek (akárcsak a szépirodalomban). Megnyílik a lehetőség a közelmúlt történet- és társadalomtudományi feltárása előtt. Megjelenhetnek olyan alapvető, hazai és külföldi szakmunkák, amelyek szakszerűen és objektíven foglalkoznak 1956 vagy Trianon (stb.) témáival. A későbbiekben ideológiai kontroll nélkül lehet nyitni a felmerülő új kérdések (információs társadalom, medialitás stb.) felé.

– A társadalomtudomány közvetlen, monolitikus politikai alávetettsége megszűnik, de a demokratikus keretek közt is elkerülhetetlen bizonyos újabb függőségek kialakulása. Később a politikailag motivált, olykor a modernizációs és demokratikus eszmékkel szembenálló nézetek is megjelennek és természetesen nyilvánosságot is kaphatnak.

– A társadalomtudományok kutatói viszonylag kevés új felismerésre jutnak közvetlenül a rendszerváltás kapcsán, részben azért, mert az ekkor nyilvánossá váló tények és összefüggések jó része a szakmai közösség előtt korábban sem volt titok, részben azért, mert a korábbi évtizedek dokumentumai továbbra is korlátozottan kutathatók (kifejthetők az ebből eredő ellentmondások, pl. az irodalmat is érintő ügynök-ügyek). Ugyanakkor felmérhetetlen jelentőségű, hogy a régebben érlelt szakmai álláspontok nyilvánosságot kapnak, hatni kezdenek.

– A filozófiai gondolkodásban rendkívüli szerepre tesz szert néhány olyan szerző, akik az előző évtizedben léptek elő a „tiltott”-ból a „tűrt” kategóriába: így Heidegger, Gadamer, Derrida, Wittgenstein, illetve (távolabbról, áttételesen) Nietzsche. Ez a hatás messze túlmutat a filozófia területén, és különösen jelentős az irodalomtudományban (sőt magában a szépirodalomban is kimutatható).

– A fentieken kívül közvetlenül az irodalomtudományban rendkívül jelentős hatást kelt de Man, Foucault, Ricoeur, Barthes, Jauss, Bourdieu (stb.) munkássága, de olyan szerzők is új megvilágításba kerülnek, mint Bahtyin, a szláv strukturalizmus képviselői, vagy Frye.

– A rendszerváltáskor az irodalomtudományban „hatalmi vákuum” keletkezik: a nemcsak az Aczél-korszak struktúrája omlik össze, hanem az azt képviselő irodalomtudós-nemzedék is leköszön.

– Valódi iskolák alakulnak ki, megkülönböztethető tudományos nyelvezettel, saját kanonizációs elgondolásokkal: hermeneuták, deKon, feminista törekvések. Emellett jól látható egy, a hagyományos, népnemzeti-képviseleti értékeket favorizáló tábor is.

c) Irodalmi élet a rendszerváltás után (intézménytörténet)

– A rendszerváltás nem közvetlenül, művek ihletése vagy értékrendek átformálása révén játszott szerepet az irodalom történetének alakításában, az intézményrendszert azonban radikálisan megváltoztatta.

– A cenzúra eltörlése (szabad hozzáférés a szövegekhez) mint egyértelműen pozitív hatás:

– Az aczéli tabukat (1956 stb.) tematizáló szak- és szépirodalom hozzáférhetővé válása;

– Addig tiltott külföldi szerzők megjelenése (Orwell, Koestler, Szolzsenyicin stb.);

– A nyugati magyar emigráció munkásságának integrálása a hazai irodalmi életbe (Magyar Műhely, Márai Sándor, Határ Győző, Faludy György, Cs. Szabó László);

– A határon túli magyar irodalom csúcsteljesítményeinek teljesebb integrálása a hazai irodalmi életbe (Grendel Lajos, Tolnai Ottó, Szőcs Géza, Szilágyi István, Bodor Ádám)

– A hazai tűrt/tiltott kategória felemelkedése (Petri György, Konrád György, Hamvas, Bibó…)

– A kulturális szabad piac ellentmondásos hatásai:

– A lektűrirodalom és az irodalom alatti tartomány kiszélesedése. A tiltott zóna megszűnésével előtérbe kerül az ezotéria (nemcsak irodalmi, hanem népszerű „tudományos” műfajokban is), továbbá a többé-kevésbé leplezetten erotikus „romantikus” történetek. A minőségi bűnügyi és tudományos-fantasztikus irodalom ugyanakkor háttérbe szorul.

– Egyes szerzők kampányszerű túlértékelése (jellemzően ideológiai alapon). A rendszerváltás idejének felfedezései és újrafelfedezései. Egy jellemző példa: a Wass Albert-kultusz.

– Az értékelvű „központi” finanszírozás forrásainak beszűkülése: a szépirodalom esélyei a szabad piacon. A jellemző példányszámok alakulásának bemutatása a korábbi évtizedekhez képest. Az irodalom helyének megváltozása a társadalom értékrendjében.

– A belépő új médiák (kereskedelmi televíziók, internet) hatása az olvasási szokásokra. Az irodalom helyének és szerepének megváltozása az egyén értékrendjében.

– Alakuló, újjáalakuló és eltűnő elemek a kiadók és folyóiratok spektrumában. A folyóirat-választék (a lehetséges programokat és a gazdasági-kulturális környezetet jellegzetes példákon mutatjuk be).

– Jellemző példák az új kiadók közül: Alexandra, Ulpius, Balassi, Osiris, Atlantisz

– Jellemző példák az átalakuló kiadók közül: Kossuth, Magvető, Európa

– Jellemző példák az új folyóiratok közül: Holmi, 2000, Buksz, Pompei, Enigma

– Jellemző példák az átalakuló folyóiratok közül: ÉS, Kortárs; a regionális lapok megnövekedett szerepe.

– Az érdekérvényesítés/érdekvédelem, a finanszírozás és a jutalmazás/elismerés régi és új intézményei

– A magánmecenatúra: a Soros Alapítvány szerepe a 80-as 90-es években. Más jelentős kezdeményezések: Prima Primissima stb.

– Állami mecenatúra: NKA, művészeti díjak (Kossuth, Széchenyi stb.) odaítélése, alkotói és kiadói pályázatok stb.

– Alternatív csoportosulások: Szépírók Társasága, FISZ, alternatív díjak és jutalmak stb.

– Az írói érvényesülés, kiemelkedés új eszközei. Az elektronikus média ellenállhatatlan szerepe.

– Újfajta közéletiség és felelősségvállalás: a politikát alakító írók és az írókat átalakító politika. A rendszerváltás értelmiségi hátországában, majd a demokratikus berendezkedés és a későbbi szellemi-politikai megosztottság létrehozásában szerepet játszó írók útjai és választásai. (Petri, Eörsi, Konrád, Csoóri, Csurka, Csengey)

d) Tendenciák a kilencvenes évek szépprózájában

– A „történelmi regény” ironikus-reflektált változatai (Márton László, Darvasi László, Láng Zsolt)

– A magántörténet átértelmezése (Garaczi László, Németh Gábor, Závada Pál)

– Realista-referenciális elbeszélés, szociális-lélektani tematika (Tar Sándor, Háy János, Bartis Attila)

– Groteszk példázat és mesterséges nyelv: (Parti Nagy Lajos, Hazai Attila, Grendel Lajos)

– A Gesamtkunstwerk-ként elgondolt regény (Krasznahorkai László)

– A tendenciák szintézise: Harmonia caelestis és Javított kiadás

e) Tendenciák a kilencvenes évek lírájában

– Lírai szerepjátékok (Orbán János Dénes, Kovács András Ferenc, Térey János)

– A líra mint az „alanyi beszéd” illúziója (Kemény István, Tóth Krisztina)

– Kísérletek a nyelv deformálásával (Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos)

f) Tendenciák a kilencvenes évek drámájában

– Ironikus játék, „stilizált realizmus” (Parti Nagy Lajos, Háy János, Garaczi László)

– A színházi praxisból kinövő drámaszöveg (Tasnádi István)

– Látomásos stációdráma (Kárpáti Péter)

– Klasszikus bohózat és barokk látványszínház (Hamvai Kornél)

g) Kisportrék:

– Kemény István

– Parti Nagy Lajos

– Kukorelly Endre

– Térey János

h) Kiemelt művek

A hazai irodalmi köztudatba ekkor belépő, régebben írt munkák közül, [a hatástörténeti elv figyelembevételével:]

– Márai: Napló

– Határ Gőző: Anibel

– Faludy György: Pokolbeli víg napjaim

– Hamvas Béla: A bor filozófiája

– Bibó István: Válogatott tanulmányok I-IV. (1990)

– A neoavantgárdból: Szógettó antológia (1989)

Ekkor született művek:

– Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig [Valami ismeretlen, 1990]

– Bodor Ádám: Sinistra körzet (1992)

– Darvasi László: könnymutatványosok legendája (1999)

– Garaczi László: Egy lemúr vallomásai (1995, 1998)

– Parti Nagy Lajos: Ibusár–Mauzóleum (1996)

– Tar Sándor: Szürke Galamb (1996)

– Kemény István: Egy nap élet [A néma H, 1996]

– Esterházy Péter: Harmonia caelestis (2000)

– Krasznahorkai László: Háború és háború (1999)

– Márton László: Átkelés az üvegen (1992)

– Háy János: Xanadu (1999)

Kronológia

Nevezetes politika- és társadalomtörténeti események; tudománytörténeti

fordulatok; jelentős művészeti teljesítmények; a legfontosabb művek a magyar és a világirodalomban

Mutatók

Alkotók, irányzatok és intézmények nevének, művek címének, a legnevesebb események, helyszínek nevének jegyzéke, valamint fogalom-(tárgy)mutató

…………………………………………..

MŰHELY (Háttértanulmányok és a kézikönyv munkálataival összefüggésben születő célzott alapkutatások eredményei)