‧ r e c i t i ‧

• Bartos Éva, Kísérlet a biblioterápia hazai alkalmazására, alkoholista betegek körében [első megjelenés: Alkohológia, 1980/4, 204–206.]
  A csoportos biblioterápia a biblioterápiai gyakorlat legmodernebb és leghatásosabb formája. Szerencsésen egyesíti magában mind a biblioterápia, mind a csoport-pszichoterápia hatását és előnyeit. Vagyis egyfelől elvonja a beteg figyelmét önmagáról, enyhíti a kórházi környezet okozta izoláltságérzetet; az irodalmi műben feldolgozott szituációk, problémák a beteg segítségére vannak a helyes életvezetés kialakításában, az új ismeretszer­zés lehetősége pedig elősegíti a személyiség integrá­lódását, gazdagodását és erősödését. Mindezt pe­dig úgy éri el, hogy közben érvényesíti a csoport­szellem, a közösségi hovatartozás erős motiváló hatását, alkalmat teremt, és mint közös téma alapot nyújt az interperszonális kapcsolatok kialakulásához.
  AN ATTEMPT TO USE BIBLIO-THERAPY FOR TREATMENT OF ALCOHOLICS
  The Author elaborated her method at the Szekszárd-Palánk Socio-therapeutical Alcohological Department, and – with the help of head physician Mrs. Dr. Nyárády – employed it the first. Discussing the string of short stories in small groups opens up possibilities to develop the curative motives hidden in the patient’s personality, to enlarge the constricted outlook, to apply diverse socio-psychological dynamisms, etc. etc. The Author, who communicates her thesis (dissertation) in an abridged form calls her method adjuvant therapy of pedagogical character.
• Laczházi Gyula, Dietetika és költészet a XVII. században [első megjelenés: Α magyar költészet műfajai és formatípusai a 17. században, szerk. Ötvös Péter, Pap Balázs, Szilasi László, Vadai István, Szeged, SZTE, 2005, 271–280.]
  Az irodalom terapeutikus funkciója, a történetmondás egészséges hatása a középkor orvosi irodalmában sem volt ismeretlen, de igazán nagy fontosságra a reneszánsz idején tett szert. A legismertebb példa Boccaccio Dekameronja: a kerettörténet szerint a pestis elől vidékre menekülő, hét fiatal férfiból és három ifjú hölgyből álló társaság az időt történetek mesélésével tölti, s habár nem biztos, hogy a pestist így el tudják kerülni, de a szorongástól, a gondtól, az acediától mindenképpen megszabadulnak. A történetek mesélése ilyen értelemben nem pusztán szórakoztató időtöltés, hanem a lelket gyógyító funkciója is van.
  Zusammenfassung
  Der Artikel untersucht die therapeutische Funktion der Literatur anhand von Beispielen aus der ungarischen Dichtung des 17. Jahrhunderts. In der frühen Neuzeit wurde die heilende Wirkung der Dichtung im Rahmen der Humoralpathologie erklärt, wobei angenommen wurde, daß Wörter direkten Einfluß auf die Affekte der Seele und dadurch auf die Körpersäfte ausüben können. Laut dieser Auffassung ist es möglich, durch anschauliche Darstellung von heiteren Szenen positive Affekte beim Leser hervorzurufen. Dichtung kann deshalb – mindestens aus der Sicht der Medizin – die seelische und körperliche Gesundheit fördern. Die Relevanz der therapeutischen Funktion wird in Gedichten János Szentmártoni Bodó’s, István Koháry’s und Pál Kőszeghy’s nachgewiesen.
• Utasiné Benes Beáta, Az irodalomelmélet és a biblioterápia határmezsgyéi, azaz hogyan hasznosíthatók Z. Varga Zoltán szerzővel kapcsolatos megállapításai a biblioterápia elmélete szempontjából [első közlés]
  Az irodalomelmélet paradigmaváltása összhangban van a biblioterápiás szemlélettel. A biblioterápiában az irodalmi művet, noha az önéletrajzi térből kiragadva értelmezzük, és elsősorban önmagunkra vonatkoztatjuk, a valóság és a fikció ütköztetésével a maga komplexitásában vizsgáljuk – meghívva a résztvevőket a minél változatosabb megközelítésekre, a sokrétű értelmezésre.
• Jeney Éva, Bibliotherapy and Literary Theory: Dialogue as the Common Denominator of Bibliotherapy and Literature [első közlés]
  Bibliotherapy is a triune relation between speech, reading and speech. The threefold relation is based on the plurality of the dialogue. There are dialogical connections between the literary work and the therapist, between the literary work and the reader, and between the therapist and the reader.
• Béres Judit, A tranzaktív irodalomelmélet biblioterápiás alkalmazhatóságáról [első közlés]
• Fejős Edina, Szerző, szöveg és befogadás a biblioterápiában [első közlés]
• Gilbert Edit, Az olvasmányélmény megosztásának szerepe a csoportos biblioterápiában [= Literatura, 2011/4, 403-412.]
  Biblioterápiával nemcsak irodalomórán találkozhat az egyén, ám ott is. Minden korosztályban szükség és igény van rá. Létre is jönnek rendszerektől és elméletektől függetlenül olyan koordinált értelmezések-alkalmak, ahol úgy beszélnek irodalomról a tanárral (moderátorral) a diákok (résztvevők), hogy az róluk legalább annyira szól, mint a műről. Azt a vonulatát képviselem a műfajnak, amikor a mű nemcsak apropó a továbbiakhoz; s egyáltalán nem a művészet, az irodalom intencióival szemben, s nem is az irodalomtudomány belátásainak kihagyásával folyik a beszélgetés általa.
  As one whose main occupation is analysis of literature – not as psychologist medical therapist or teacher of art I recognize bibliotherapy as an applied field of literary scholarship. So applied literary scholarship includes such fields that make practical use of theoretic ideas and acknowledged results of these. Hermeneutics for example regards self-interpretation and interpersonal communication through analysis of literary and art works its main areas of investigation. These very methods are applied by bibliotherapy during common interpretation and reading. In my opinion and in my practice close reading, psychoanalytical interpretation, creative writing, drama-pedagogy and different ways of contextualization make use of these methods. Personalization and nearing or diverging analysis are everyday tools of hermeneutics. Applying the strategy of diverging identification with roles and for mitigation of distress we use presence motivation tuning of our minds getting inside then outside the roles and step-by-step solution we master and offer comprehension of our readings.
• Mezősi Miklós, Kiútkeresés az érdek nélküli tetszés zsákutcájából [= Literatura, 2011/4, 375-384.]
  A világ és benne az ember vizsgálatának a hagyma felfejtéseként elgondolt, a monologikus irányultságú elemzésre hagyatkozó módja láthatóan vagy áttörhetetlen korlátokba ütközik, vagy az ellenkező irányban feneklik meg, és így a semmibe vezet.
  A költészet valamely igen szoros, ontológiai alapokon létrejövő kongruenciát mutat a léttel – a költés a létezéssel, a költő pedig a létezővel. A szépség megment, mert a szépség az ember számára világban-benne-létének az értelmét – logosát – közvetíti. A főkérdés itt a költői műben lakó szépség megmentő, „szótérikus” hatása. A világmegértés létszerkezetét az ember számára legadekvátabban, mert totalitásában érzékelhető formában tehát a szépség mint eszme tartja össze a legkoherensebb módon.
  Wandering about in the Region of Sources of Art Therapy – Dostoevsky, Mozart and Interpersonality
  Treating art- and bibliotherapy as one discipline, this paper aims to discuss interpersonality in Dostoevsky and Mozart as one of the main sources of art therapy. „Who is right?” “Who has the truth?” The author analyzes passages from Dostoevsky’s Devils to demonstrate interpersonal dialog as interpreted by Mikhail Bakhtin in Problems of Dostoevsky’s Poetics. A scene from Act I of Mozart’s Don Giovanni is presented to illuminate the “classic” relation between “psychiatrist” (Don Giovanni) and his “patient” (Donna Elvira). It is the psychiatrist—“the sane one”—who “as a rule” is right, not the patient (i.e. “the insane one”). Ronald David Laing, founding father of the British anti-psychiatrist movement is ready to refute Don Giovanni: “Who is madder? The staff or the patients?” Laing’s answer is that the patient can “also” be right, but only if he or she is treated as a “normal” person, i.e. as a partner in the dialog. Truth—aletheia—is revealed to poets, in and by the poetic work, as related by Socrates in Plato’s Symposium. It is beauty that keeps together the ontological framework of being in the most coherent—and palpable—way for man, and beauty has a powerful soteric effect.
• Papp Ágnes Klára, Biblioterápia és narráció [= Literatura, 2011/4, 394-403.]
• G. Tóth Anita, Ricœur és a biblioterápia: Gondolatok A narratív azonosság című tanulmány olvasása közben [első közlés]

Biblioterápiával nemcsak irodalomórán találkozhat az egyén, ám ott is. Minden korosztályban szükség és igény van rá. Létre is jönnek rendszerektől és elméletektől függetlenül olyan koordinált értelmezések-alkalmak, ahol úgy beszélnek irodalomról a tanárral (moderátorral) a diákok (résztvevők), hogy az róluk legalább annyira szól, mint a műről. Azt a vonulatát képviselem a műfajnak, amikor a mű nemcsak apropó a továbbiakhoz; s egyáltalán nem a művészet, az irodalom intencióival szemben, s nem is az irodalomtudomány belátásainak kihagyásával folyik a beszélgetés általa.
As one whose main occupation is analysis of literature – not as psychologist medical therapist or teacher of art I recognize bibliotherapy as an applied field of literary scholarship. So applied literary scholarship includes such fields that make practical use of theoretic ideas and acknowledged results of these. Hermeneutics for example regards self-interpretation and interpersonal communication through analysis of literary and art works its main areas of investigation. These very methods are applied by bibliotherapy during common interpretation and reading. In my opinion and in my practice close reading, psychoanalytical interpretation, creative writing, drama-pedagogy and different ways of contextualization make use of these methods. Personalization and nearing or diverging analysis are everyday tools of hermeneutics. Applying the strategy of diverging identification with roles and for mitigation of distress we use presence motivation tuning of our minds getting inside then outside the roles and step-by-step solution we master and offer comprehension of our readings.