recenzió

Wirágh András. A háló és az olló: Cholnoky László írásstratégiái és publikálási gyakorlata (1900–1929). Budapest: Kijárat Kiadó–I.T.E.M. Alapítvány, 2022.

Wirágh András kutatásainak hála a Cholnoky-testvérek írás- és publikálási praxisa, valamint karriertörténetük alakulása immár nem része a századfordulós irodalom feltáratlan „szürke zónájának”: az irodalomtörténész az idősebb testvérről szóló kismonográfiája[1] és legfrissebb, Cholnoky Lászlót középpontba állító kötete fontos alapmű a két szerző és ezzel együtt a korszak iránt érdeklődők számára. Wirágh vizsgálatainak középpontjában a sajtótörténeti fókusz áll: a szerző meggyőzően érvel amellett, hogy a századforduló irodalmának feltérképezéséhez, működési mechanizmusainak megértéséhez a kor sajtóközegének sajátosságait is ismernünk kell.

A háló és az olló Cholnoky László két nagy pályaszakaszának ismertetésén (1900–1914, 1915–1929) keresztül szemlélteti, hogy milyen érvényesülési lehetőségek kínálkoztak a 20. század első évtizedeinek szerzői számára, ahogyan azt sem hallgatja el, hogy milyen akadályok nehezítették a boldogulásukat. Wirágh az első periódust bemutatva tér ki a kor sajtójogi és szerzői jogi kontextusára, hiszen a különböző időszaki kiadványokban publikáló szerzők számára fontos volt, hogy ne csak fővárosi, hanem vidéki lapokban is folyamatosan jelen legyenek, ezért gyakran ugyanazt a szöveget jelentették meg újra és újra, változtatásokkal (törlés, átírás, beszúrás stb.) vagy változtatások nélkül. Persze a kötet alaposan utánajár annak, hogy mindez mit jelentett a korban, azaz mennyire számított gyakori és elfogadott tevékenységnek, illetve milyen jogi következményeket vonhatott maga után. A szépirodalmi szövegek utánközléséről rendelkező 1884-es jogszabály tiltása ugyan érvényben volt, a századfordulós sajtóközeg kaotikus rendszerében azonban a plágiumok és önplágiumok gyakorlata ellenőrizhetetlenné vált. Cholnoky ebben a miliőben kezdte meg irodalmi működését, s bátyjához hasonlóan, valójában azonban nála jóval gyakrabban élt önplágiummal, azaz rendszeresen újraírta és újraközölte saját szövegeit. A kötet szisztematikusan rajzolja fel az első pályaszakasz publikációs eredményeit is. Cholnoky írásainak száma persze önmagában nem mondana sokat, éppen ezért elismerésre méltó, hogy Wirágh Cholnoky szövegtermelésének illusztrálása érdekében viszonyítási pontként kiválasztott négy, Cholnokyval körülbelül egyidőben induló referenciaszerzőt (Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Szini Gyula), akiknek publikálási mutatóit táblázatba rendezve szemlélteti. Hogy még árnyaltabb képet alkothassunk, mellettük a kor „csúcspublikálója”, Krúdy Gyula mérőszámai is megtalálhatók.

A pálya két szakasza világosan különül el egymástól; a két periódust az a körülbelül egy évig tartó időszak választja el, amikor Cholnoky szinte teljesen eltűnt az irodalmi színtérről, igaz, ekkor még nem számított szélesebb körben ismert és elismert szerzőnek. A kitörő háború, majd ezután a világégés következményei, az ország szétesése olyan hatással volt a sajtóközeg működésére, mely Cholnoky pályáját is nagyban befolyásolta. A háború alatt az időszaki kiadványok munkatársainak egy része hadba vonult, a reklámpiac akadozott, a papírhiány és a cenzúra pedig további megoldandó feladatokat rótt a szerkesztőségekre. A vidéki lapok helyzete a fővárosiakénál is nehezebb volt, hiszen a szépirodalmi tartalom megkurtításával az itt publikáló szerzők megjelenési lehetőségei is beszűkültek. A második pályaszakaszban Cholnokynak tehát az elsőhöz képest bonyolultabb szövegközlési metódussal és az újjáformálódó sajtóhálózat kiépülésével kellett szembenéznie, s bár a periódus közepére lassanként sikerült kiépítenie a folyamatos jelenléthez szükséges kapcsolatrendszert, ekkor már a botrányok és szerzői jogi perek sem kerülték el. Wirágh ebben az egységben is táblázatokba rendezve mutatja be Cholnoky és a választott referenciaszerzők publikálási mutatóit, például a háború éveiben született írások és a szövegeket befogadó periodikák számának alakulását. Az időszak rekonstruálásához a szerzőnek fontos (ha nem is minden esetben megbízható) adatokat szolgáltatott Cholnoky 1915-től vezetett publikálási naplója, mely a lapoknak eladott szövegek címét, megjelenési helyét, a közlésért kapott honoráriumot, sőt egyes esetekben a plagizált írások eredetijének adatait is listázza.

Bár a kötetben szerepelnek az adott pályaszakaszra vonatkozó ábrák és táblázatok, az utolsó nagy fejezetben összegezve, a teljes pályára vonatkozó statisztikákat is megtaláljuk, mint például a Cholnoky szövegeinek fővárosi lapokban való vándorlását, vagy az eredeti, utánközölt és önplagizált írások megoszlását bemutató diagramot. A kötet függeléke szintén fontos információkat gyűjt egybe: Cholnoky életében megjelent műveit, a szövegeit befogadó lapokat és ismert álneveit sorolja fel.

Az olvasmányos nyelven megírt, világos és jól követhető struktúrájú kötet hatalmas anyagot mozgat meg: adatokat közöl és értelmez, szövegvariánsokat vizsgál, filológiai eredményeket mutat fel, sokszor ismeretlen szépírói szövegeket interpretál, a kutatási irányok sokfélesége ellenére azonban cseppet sem széttartó munka. Választott módszere éppen arra világít rá, hogy egy olyan életmű megismeréséhez, mint Cholnoky Lászlóé, nemcsak a történeti kontextus ismerete szükséges, hanem (többek között) a publikációs eljárások kusza hálózatának felfejtése is. A kutatás egyik fontos eredményét – és tegyük hozzá: a kötet legnagyobb erényét – maga a szerző fogalmazza meg könyve zárlatában: „a kanonikus alkotók újraolvasása mellett egy-egy adott kor akár intézményes, akár poétikai viszonyainak és összefüggéseinek feltérképezéséhez legalább annyira hozzájárul a perifériás-félperifériás szerzők megismerése is”. (284) Wirágh András sokat tett azért, hogy a századforduló magyar sajtótörténete és a Cholnoky László életműve iránt érdeklődő olvasó ne csak kérdésekbe ütközzön, hanem válaszokat, válaszlehetőségeket is kapjon.

[1] Wirágh András, Cholnoky Viktor, a szépíró: Írásgyakorlatok – publikálási stratégia – korai recepció, Tempevölgy könyvek 24 (Balatonfüred: Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2017).

Summary

The volume examines how writers could establish themselves in literary life in Hungary during the first decades of the 20th century, as exemplified by the two phases of László Cholnoky’s career (1900–1914, 1915–1929). Cholnoky, like his elder his brother was a prolific self-plagiarist, regularly rewriting and republishing his own texts. The book provides a comprehensive overview of the author’s publication history, presenting a systematic account of his entire career. András Wirágh’s book is well-written, with a clear and straightforward structure, the volume covers a vast amount of material. It presents and interprets data, examines textual variants, presents philological findings, and interprets previously unknown texts.

A recenzió a Petőfi Irodalmi Múzeum Oláh János-ösztöndíjának
támogatásával készült.

Tagged Cholnoky László, hálózatelmélet, önplágium, publikációs stratégia, sajtótörténet