recenzió

Jana Kittelmann, Michael Niedermeier, Andrea Thiele, Hg. Über Gärten im Gespräch. Wechselwirkungen zwischen Landschaftsgärten des 18. und frühen 19. Jahrhunderts in Mittel- und Ostmitteleuropa. Halle (Saale): Mitteldeutscher Verlag, 2023. 248 p.

Über Gärten im Gespräch. Wechselwirkungen zwischen Landschaftsgärten des 18. und frühen 19. Jahrhunderts in Mittel- und Ostmitteleuropa [Párbeszéd a kertekről. Kölcsönhatások a közép-kelet-európai tájkertek között a 18. és korai 19. században]: ezzel az első hallásra nem túl figyelemkeltő címmel jelent meg 2023-ban Halle-ban egy nemzetközi, interdiszciplináris kerttörténeti konferencia anyaga, amelynek előzménye a Wörlitzben 2021 szeptemberében azonos címmel megrendezett konferencia volt. Ha fellapozzuk az egyébként borítóját tekintve sem túl izgalmasnak tűnő kötetet, tartalma az első benyomáshoz képest épp ellenkezőleg, irigylésre méltóan gazdagnak mutatkozik, betekintést engedve – tizenkét német és/vagy angol nyelvű tanulmányon keresztül – főképp a legkiemelkedőbb lengyel tájképi kertek sokrétű kultúrtörténeti jelentőségébe, úgy téve eleget a kölcsönhatások vizsgálatának, hogy elsődlegesen a két legnagyobb hatású korabeli német tájképi kertkomplexum, a weimari és a wörlitzi kertbirodalom kulturális transzfer szerepét állítja reflektorfénybe.A kötet képanyaga szintén lenyűgözően gazdag: a korabeli, zömében lengyel kerttervek, kertábrázolások reprodukciói tovább erősítik azt a benyomást, hogy a klasszikus századforduló lengyel főnemesi kertkultúrája nemcsak azonos színvonalú volt a szomszédos Németország vagy a távolabbi Franciaország, és a mintát adó Anglia tájképi kertművészetével, hanem létrejöttében, szellemi hátterében olyan eredetiséget mutat, amelyre paradox módon éppen Lengyelország legdrámaibb és legbonyolultabb történelmi korszakának viszonyai voltak hatással. A lengyel főnemesség kiemelkedő alakjai, akik az épített környezet és a tájművelés terén a 18. század utolsó harmadától kezdve kimagaslót alkottak, mind részesei és elszenvedői voltak a lengyel államiság elvesztésének, illetve a független államiság visszanyerésére tett sorozatos, és kudarcba fulladó kísérleteinek, melynek eredményeképpen a lengyel–litván nemzetközösség területét fokozatosan felosztották két vagy három részre 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben. A lengyelek a politikai rendszer, a kereskedelem, az infrastruktúra, az oktatás, a tudomány és a kultúra fejlesztésével erősíteni igyekeztek államukat, és épp ez a fokozatos fejlődés, a külső hatalmaktól való emancipálódás és emelkedés hívta ki egymás után az érdekelt szomszéd hatalmak ellenakcióit.

A konferenciakötet szerkesztői által jegyzett bevezető rámutat arra a sajátosságra, hogy a tanulmányokban szereplő kertépítők mindegyike a főnemességnek ahhoz az európai elitjéhez tartozott, amelyik az uralkodócsaládokkal való rokoni vagy politikai kapcsolatai révén birodalmakat, országokat átívelően egy kiterjedt hálózatot alkotott. Német fejedelmek egész Európában időről-időre trónra kerültek, mint például Frigyes Ágost szász választófejedelem a lengyel trónra, vagy a szintén német származású Katalin az orosz cári trónra. A korban magától értetődő dinasztikus kapcsolatokat és koalíciókat a kerttörténeti kutatások eddig nem vették eléggé figyelembe. A lengyel kerttulajdonos arisztokraták mellett így olyan német hercegek játszottak kiemelkedő szerepet a kötet által Közép-Kelet-Európaként aposztrofált térség (ami ez esetben Szászország, Csehország, Poroszország és Lengyelország) virágzó kertkultúrájában, akik egymáshoz és a lengyel nemességhez is számos rokoni kapcsolaton keresztül kötődtek, mint az Anhalt-Dessau, Anhalt-Köthen-Pless vagy a Pückler-Muskau hercegek. Ennek az európai kulturális közösségnek, amely nemzetek feletti összefonódását jelentette az egymással politikai, szellemi, kulturális kölcsönhatásba lépő főnemességnek, egyik eklatáns példája a kurföldi (Kurland a mai Lettország része) Biron herceg és családja: Lengyelország harmadik felosztása után a hercegnek le kellett mondania Kurföldről, ezért a kárpótlásul kapott vagyonból Franciaországban, Lengyelországban, Csehországban és Ausztriában fejlesztette mesés birtokait: több mint tizenöt kastély és park felvirágoztatása fűződik hozzá és fiatal feleségéhez, Dorotheához, aki azonos nevű leányával a későbbiekben jelentős európai politikai befolyásra tett szert (Cord Panning: Schlösser, Gärten, Politik – das Netzwerk der Familie Biron von Kurland in Deutschllnad und weitere europäischen Staaten).

A lengyel kertművészetben Európában egyedülálló módon a legjelentősebb kerteket főrangú asszonyok elképzelései szerint valósították meg, így lényegében öt arisztokrata nő kerül előtérbe a konferenciakötet tanulmányaiban szereplő tájkertek kapcsán. Izabela Czartoryska Pulawy parkjának kialakításával és az európai kertművészetben egyedülálló kertkönyvével három tanulmány foglalkozik (Michael Niedermeier: Adliges Herkommen und Gartenlandschaften der Erinnerung: Weimar, Wörlitz und Puławy; Katrin Schulze: Das Gartenbuch der Izabela Czartoryska (1746–1835), ihre Bedeutung für die Gartenkunst; Agnieska Whelan: Reenacting Roman triumphs in the garden of Pulawy). Helena Radziwillowa nem kevésbé híres, ’nieborów-i Árkádiára’ keresztelt kertje, illetve Izabela Lubomirska ma már Varsóhoz tartozó Mokotów (Mon Coteau) néven ismert kertje közvetve két tanulmánynak is témája (Heiner Krellig: Inseln der Rousseau-Verehrung oder: Rousseau-Inseln zwischen Ermenonville, Wörlitz, Berlin und Arkadia als Denkmäler des Natürlichkeits-Kults? Anna Olenska: Garden creations by Simon Gottlieb Zug: Between theoretic impulses and the individual vision.). A Louise Ferdinande zu Anhalt-Köthen Pless hercegnő naplóján és levelezésén keresztül megismerhető pszczyna-i kastély és parkjának kialakításáról, használatáról szól Marcin Cyran Die Rolle des Landschaftsparks von Pszczyna im Leben der Familie Anhalt-Köthen-Pless című tanulmánya. Végül Janna Kittelmann írása Lucie von Pückler-Muskau és lánya, Adelhaide harminc éven át tartó levelezése révén a Muskau és Carolath park közötti kertépítészeti, stílusbeli összefüggéseket tárja fel azzal a céllal, hogy bemutassa, miképpen lehetséges egy kimondottan női tájkerti szemléletről beszélni (Herrinnen des Terrains: Weibliche Landschaftskunst in Muskau, Sagan und Carolath/Siedlisko). A kötetben kertépítő főúrként egyedül Aloys von Lichtenstein kerül előtérbe a morvaországi Eisgrub/Lednice és Valtice birtokaira kiterjedő parkjaival és faiskolájával. (Stefan Körner: Die schönen und nützlichen Gärten des Aloys von Lichtenstein in Eisgrub)

A tanulmányokban szereplő kertek kialakítását és használatát zömében olyan források feldolgozásával végezhették el a kutatók, amilyenekről a 18–19. század fordulóján keletkezett hazai tájkertek kapcsán mi még csak nem is ábrándozhatunk: levelezések, naplók, kertleírások, rajzok lenyűgöző gazdagsága áll a kutatók rendelkezésére, ami egészen új perspektíváját jelenti a kertek kutatásának. A hagyományos, leíró jellegű bemutatásukon túl rekonstruálhatóvá teszik azt az életformát, aminek ismeretében választ kapunk arra, hogy mi mindenben hozott újat a tájképi kert, túl a természeti környezetről alkotott felfogás radikális átalakulásán.

Izabela Czartoryska minden tekintetben emblematikus alakja a lengyel kertművészet kapcsán felvázolható kulturális fejlődésnek, ami messze túlmutat kertek újszerű kialakításán. Czartoryska férje révén a legbefolyásosabb lengyel családi klánhoz tartozott: az uralkodó II. Szaniszló Ágost (Stanislaw August Poniatowski 1764–1795 között uralkodott) Izabela férjének unokaöccse volt, ő pedig az uralkodó szeretője lett, a kapcsolatból gyermek is született. A majd kilencven évet élt hercegnő egész Európát beutazta, személyiségével nemcsak a főnemesi elit köreit hódította meg, hanem sokszínűségének, kifinomult műveltségének köszönhetően nagy tisztelet övezte Goethe, Herder, Wieland stb. részéről is. Sokszor fordult meg Weimarban és Wörlitzben férjével vagy egyedül. Az ott eltöltött idő nagy hatást tett a házaspárra. Weimar, Wörlitz és Pulawy között számos hasonlóságot lehet felfedezni, Károly Ágost wörlitzi nagyherceg és Ferenc Anhalt-Dessau hercegének monumentális, összművészeti igényű kertkialakítása kimutathatóan hatott Pulawyra. A három helyszínben közös, hogy a háttérül szolgáló konkrét politikai és kulturális környezethez igazodva váltak egyformán a családi-dinasztikus történelmi emlékezés színtereivé. A három kert mindegyikében egymás után jelent meg egy új építmény, a gótikus ház, Pulawyban a legkésőbb 1809–1811 között. Az építmény csúcsíves árkádjai alatt régi lengyel várak, kastélyok, városi házak díszesen faragott kövei, domborművei, feliratai voltak befalazva, az épületben pedig az egyetemes művészet alkotásait, legjelentősebb európai festők képeit, így Leonardo Hölgy menyéttel című festményét őrizték. A házban mindenütt a műveket értelmező és a látogatót orientáló bölcs idézetek voltak olvashatók. A kertben a másik emlékezethely az itáliai Tivoli körtemplom kétszer nagyobb mása, amely szintén a lengyel történelmi emlékeket, nevezetes lengyel királyok képmásait, fegyvereit, zászlóit, ereklyéit, lengyel tudósok, írók stb. tárgyait gyűjtötte össze, reakcióul Lengyelország harmadik felosztására, az önálló állam megszűnésére. Czartoryska hercegnő a szétszakított nemzetrészek közös emlékezetét kívánta megőrizni. Az általa összegyűjtött műkincsek, történelmi ereklyék gazdagsága révén tartják számon Pulawy két kerti építményének gyűjteményeit úgy, mint az első lengyel múzeumi gyűjteményt. Pulawyt a lengyel Athénként emlegették a kortársak, amely különösen Lengyelország harmadik, 1795-ös felosztása után vált családi és politikai menedékké, de irodalmi és művészeti centrum szerepet is betöltött. Ekkortól épült ki a park a maga teljességében, a hercegnő angliai útja során szerzett alapos ismereteinek felhasználásával. Pulawyban jött létre Lengyelország legnagyobb és legértékesebb könyvtára is, amelynek különlegessége, hogy hatalmas gyűjteménnyel rendelkezett az akkor kortárs angol könyvekből, köztük jelentős kertművészeti állománnyal. Nem csoda, hogy a hercegnő maga is írt: a kiterjedt levelezése, útinaplói, olvasmánykijegyzései, és műkincsgyűjteményének saját kezű, háromkötetes katalógusa kéziratban maradt fenn, de legnagyobb sikerét a nyomtatásban megjelent Gondolatok a kertépítésről (Myslí różne o sposobie zakładania ogrodów) című művével érte el, amely Breslauban egymást követően több kiadásban 1805-ben, 1807-ben és 1808-ban jelent meg. A hetvenoldalnyi szöveget és negyven oldal terjedelmű, növényekre vonatkozó függeléket, valamint szép metszeteket tartalmazó kiadványból tíz színes példány is készült ajándékba, ez utóbbiból egy maradt fenn Weimarban. Czartoryska nem kertészeti szakkönyvet írt, hanem szándéka a tájképi kert, és a tájszépítés elterjesztése volt Lengyelországban. Egyszerre szolgálta művével a felvilágosult célokat és a patrióta nevelést: kifejezni kötődését országához, a tájhoz, növelni a hasonló kertek iránti kedvet a lengyel nemesség teljes spektrumához szólva. Praktikus tanácsokat kever benne költői megszólalással, szórakoztató kisjelenetekkel. Hatszáz fajta nyári virág szerepel a függelékben, amellyel célja a szép, harmonikus növénytársítások, a virágok színe, illata szerinti ültetések megismertetése volt. Eredeti módon adta elő a természet lélekre gyakorolt hatásról, a természetben végzett aktív tevékenységekről, a kertről mint a szórakozás és a megelégedettség forrásáról megfogalmazott gondolatait. A mű a korabeli, nagy népszerűségnek örvendő kertesztétikai, kertművészeti írásoktól abban tér el, hogy irodalmi, filozófiai, esztétikai hatások is kimutathatóak benne. A hercegnő különösen a tájkert felvilágosult természetideáljával azonosult, s ebben az angol kertművészet volt számára mérvadó. Irodalmi vonzódását mutatják a Pope-tól, Delille-től vett idézetek, akinek Les jardins című költeményét maga fordíttatta le lengyelre. Kertkönyvében megjelenik Rousseau is: nagy hatású ermenonville-i síremlékét Czartoryska maga is megidézte a Pulawy kertben: egy márványsíremléket állíttatott egy kis szigeten, a saját kezével ültetett jegenyefák gyűrűjében.

A konferenciakötet egyik legizgalmasabb tanulmánya éppen a Rousseau-sziget Ermenonville-ből Wörlitzen át a lengyelországi nieborów-i Árkádia kertig terjedő hatását vizsgálja, arra a kérdésre keresve a választ, hogy az Európa-szerte másolt kerti kialakítás a Rousseau iránti tiszteletnek vagy a természetességkultusznak állított-e emléket?

Az eredeti temetkezési helyről, a jegenye szigetről készült első ábrázolások a felvilágosult európai közönség körében gyorsan elterjedtek, és legalább olyan mélyen beivódtak a vizuális emlékezetbe, mint a római Pantheon képe vagy Canaletto velencei vedutái. Kertleírásokban, útleírásokban rendre reprodukálták a Rousseau-szigetet, ismertségét a Hirschfeld-féle Theorie der Gartenkunst tovább növelte. A tanulmány eddig háttérben maradt kérdésekre keresi a választ az ikonikus helyszínnel kapcsolatban: mely rousseau-i tartalmakra reflektáltak a kerttulajdonosok, amikor sírhelyét a kertben szimbolikusan újra alkották? Milyen érzelmeket akartak kiváltani a szigettel, amelyet a Rousseau-síremlékkel rendeztek be? És ki volt Rousseau, akiről megemlékeztek? Melyik Rousseau-ra emlékeztek? Melyik művére? Heiner Krellig meggyőzően vezeti le, hogy Rousseau, aki legjelentősebb kertmanifesztumát, Julie ou la Nouvelle Héloise című regényében a főszereplő Julie Elysium nevű kertjének bemutatásán keresztül fogalmazta meg, a kertben természetpótlékot látott, az érintetlen, a hamisítatlan természettel szembeállítva. Julie fallal körülvett kertje afféle szakralitásától megfosztott hortus conclusus, amelyben a polgári kötelességeknek lehet hódolni. Amit Rousseau az Elysiummmal megteremtett, az már magában hordozta a szigetszerűséget. Ebben az esetben a sziget nem paradicsomi-idilli állapotok rekonstruálását jelenti, hanem az elszigeteltséget. Julie számára Elysium a visszavonulás lehetőségét, a saját magára koncentrálást, saját érzéseinek megélését biztosította. Rousseau hasonlóképpen vonult életében két ízben is vissza szigetre – mint élete utolsó napjaiban Ermenonville-ben – ahol nagy szenvedélyének, a botanizálásnak szentelhette magát. A szigeten Rousseau egy, a romantikus természetélménnyel épp ellentétes analitikus természettapasztalásnak adta át magát: botanizálásba “menekült”, a természet kis mesterműveit tanulmányozva szerzett ismereteket és egyben önismeretet.  Noha a sziget a tájképi kertben eredendően olyan látványosság volt, amely a kíváncsiság, az odavágyódás érzésének felkeltését szolgálta, az író halála után emlékhellyé váló Rousseau-sziget eredetileg a visszavonulás színtere volt. Rousseau valódi viszonya a szigethez, a természet tanulmányozása Linné nyomán, egyáltalán nem jelenik meg a Rousseau-sziget későbbi tájképi recepciójában. Heiner Krellig arra a következtetésre jut, hogy a “motívum” sikere és elterjedése Wörlitztől Nieborówig, inkább Rousseau-nak a halála után még tovább fokozódó kultuszával magyarázható. Síremléke zarándokhellyé vált, rajongói, hódolói pedig legnagyobb részt nők voltak. Ezt felismerve, Ermenonville birtokosa egész kertjét az író kultuszának rendelte alá, külön kertkalauzt adott ki a hozzá köthető kerti emlékhelyekről.

Helena Radziwillowa Árkádiára keresztelt kertjében úgy állított Rousseau-nak emléket – ellentétben Czartoryskával, aki korábban még személyesen találkozott is Rousseau-val – hogy soha életében nem járt nyugaton, s így Ermenonville-ben sem. Az általa elgondolt parafrázisban azonban több, a tájképi kertre ható művészeti-kulturális hagyományt sikerült összesűrítenie. A Rousseau-szigeten felállított szarkofág egyik oldalán a klasszikus Poussin idézet „Et in Arcadia ego” áll, a másik oldalon pedig franciául a „megteremtettem Árkádiát itt nyugszom” felirat szerepel. A Rousseau-nak szóló tiszteletadáshoz az érzékeny íróval való még mélyebb azonosulást illeszti hozzá. (Heiner Krellig: Inseln der Rousseau-Verehrung oder: Rousseau-Inseln zwischen Ermenonville, Wörlitz, Berlin und Arkadia als Denkmäler des Natürlichkeits-Kults?)

Amint Árkádia megidézése, úgy Rousseau emlékezete is visszhangra talált Magyarországon főúri kertépítőink körében. Nemrég tárta fel Alföldy Gábor (Újabb adatok a dégi Festetics kastélyegyüttes történetéhez II. Bernhard Petri és a dégi park, Ars Hungarica 2019/1. sz., 5-55.), hogy feltehetőleg az a Petri Bernhard volt a dégi Festetics kastély parkjának tervezője, aki a konferenciakötetben szereplő Lichtenstein féle Lednice/Valtice kertbirodalom kialakításában is főszerepet játszott. Lednice a tervezett tájak sorában az európai kontinens egyik legjelentősebbje. Magterülete, a herceg morvaországi nyári rezidenciájaként szolgáló eisgrubi (lednicei) kastély környezete, gyökeres változáson ment keresztül a 18. század utolsó évtizedeitől kezdve. A legradikálisabb fejlesztést a kastély előtti barokk kert eltüntetése árán, az egykori árterületen létrehozott, végső fázisában huszonhárom szigettel tagolt hatalmas tórendszer kialakítása jelentette, valamint az eisgrubi faiskola, amely az ottani birtokon erdőszerűen ültetett egzóták magjaiból is nagy tömegben állított elő a tájkertek ültetéséhez szükséges lombos és tűlevelű, honos és egzotikus növényanyagot, amelyet hamarosan külföldre is szállítottak. Wörlitz és Eisgrub között szoros kölcsönhatások voltak, többek között előbbi faiskolájából származott az eisgrubi/lednicei park első telepítésének növényanyaga. (Stefan Körner: Die schönen und nützlichen Gärten des Aloys von Lichtenstein in Eisgrub) Petri Bernhard 1808-ban hagyta el Eisgrubot személyes okokból, ezután került Dégre, ahová minden tapasztalatát magával hozta, személye révén vált lehetségessé az új kertstílus alkalmazása. Wörlitz közvetítésével hozhatta létre Dégen a ma is látható, hosszan elnyúló tó félreeső̋ végében a Rousseau-sziget egy újabb variánsát, a kis tó közepére emelt sírdombbal. Petri az Orczy-kert tavára is tervezett hasonlót. A konferenciakötetben felvetett kelet-közép-európai kölcsönhatásoknak még számos példájára bukkanhatnánk Magyarországon, Wörlitz számunkra is az egyik legfontosabb kulturális transzfer szerepét játszotta. A kötetben önálló tanulmány foglalkozik a wörlitzi kertbirodalom egyik kerti építményének, a Luisiumnak látogatókönyvével, amelybe számtalan kelet-európai mágnás neve került be, akik magánlátogatáson, a nagyhercegi udvar tudta nélkül szerették volna megtekinteni a kerteket. A tanulmányból kiderül, hogy Széchényi Ferenc feleségével 1787-ben, Károlyi József szintén 1787-ben, egy Viczay grófnő, valamint Eszterházy József két ízben is (1788-ban) járt ott. Berzeviczy Gergely neve szintén felbukkan a vendégkönyvben, ahogy még néhány további magyar peregrinusé vagy polgári származású személyé. (Ingo Pfeifer: Osteuropäische Besucher im Luisium)

A lengyel főnemesség egyszerre kozmopolita és patrióta műveltségét esszenciálisan közvetítik kertjeik: a nyugati művészetek és irodalmak tárgyi emlékeit (műtárgyak, kéziratok stb.) a nemzeti múlt emlékeivel együtt kerti létesítményekbe elhelyezett gyűjteményekben ’szabadtéri múzeum’ jelleggel tették elérhetővé. Az emelkedett atmoszférát teremtő díszletek között pedig a kifinomult és szellemes, de mellette patrióta érzésekre, így politikai elköteleződésre alkalmat adó társas élet zajlott, a nemzeti önállóság és a korszerűsítés érdekének egybeeső vágyától vezérelve.

A kötet arra is ösztönzést adhat, hogy folytassuk azoknak a lengyel-magyar kapcsolatoknak a vizsgálatát, amelyek jelentőségét egykor H. Balázs Éva történész vetette fel először (Berzeviczy Gergely a reformpolitikus (1763-1795), Bp. 1967.) amikor ráirányította a figyelmet az észak-keleti megyék, és különösen a Szepesség nemesi elitjének és a lengyelek intenzív gazdasági, politikai, szellemi kapcsolataira, külön kitérve arra, hogy milyen újdonságokat hoztak magukkal az Eperjesre menekült lengyel előkelőségek, így például a szabadkőművesség lengyel-francia irányzatát, megalapítva a varsói nagypáholy filiáléját 1776-ban Eperjesen. Nem mellesleg Izabela Czartoryska férje, Adam Czartoryski 1808-ban indigenátust szerzett, és komoly adománnyal támogatta a Ludovika Akadémia építését.

Summary

The garden art of the Eastern-Central European nobles around 1800 was the same high standard as Western European landscape gardening. The studies in the conference volume Über Gärten im Gespräch. Wechselwirkungen zwischen Landschaftsgärten des 18. und frühen 19. Jahrhunderts in Mittel- und Ostmitteleuropa draw attention to the unique role high-ranking women in the region played in the creation of landscape gardens. The studies also provide excellent insight into how the gardens became mediators of the cosmopolitan and patriotic education of the Polish nobility.

A szerző a HUN-REN-DE Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
tudományos munkatársa. A bemutatott kötet nemrég rangos kitüntetésben részesült.

Tagged Izabela Czartoryska, kertművészet, Lengyelország, tájkert, Wörlitz