könyvismertetés

Bolaño, Roberto. The Last Interview and Other Conversations. A bevezető tanulmányt írta Marcela Valdes. Fordította Sybil Perez. New York: Melville House Publishing, 2009.

Borítékolható, hogy Jon Fosse, az irodalmi Nobel-díj 2023-as norvég nyertesének könyveladásai világszerte megugranak majd a közeljövőben. A könyvkiadók a tervezhető események (mint például a nemrég befejeződött 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, vagy a karácsonyi könyvvásárok) mellett olyan mozzanatokkal is kalkulálhatnak könyveik eladását illetően, amelyekre közvetlenül bizonyosan kevés ráhatásuk van, illetve legszívesebben elkerülnék ezeket. A rangos kitüntetések mellett így, akármilyen bizarr is ezzel együtt említeni, a szerzők halála bír hasonló könyvpiaci felhajtóerővel. Egy amerikai kiadó tulajdonképpen az utóbbi szomorú momentumokból próbál már egy bő évtizede tőkét kovácsolni – a sort a 2003-ban elhunyt Robert Bolañóval kezdték.

A chilei író már több mint két évtizede publikált, amikor az 1990-es évek végén Vad nyomozók című regényének sikerével végre kiutat talált a nélkülözésből és a kvázi-ismeretlenségből. Rövid időn belül a latin-amerikai post-boom felkent királyává, amolyan II. García Márquezzé vált – a könyvszakma egyértelműen a régió legígéretesebb írójának kiáltotta ki. Halálos betegségének árnyékában viszont mi mást is válaszolhatott volna a jövőjét firtató kissé provokatív kérdésre, mint azt, hogy „én vagyok a legkevésbé ígéretes jövőjű latin-amerikai író, igaz, ami egyébként is számít, ezen a ponton én rendelkezem a legtartalmasabb múlttal”. Aki kíváncsi arra, mit takar ez a „tartalmas múlt”, illetve arra, hogy mit gondolt Bolaño a világról, az irodalmi térről és benne magáról, valamint olvasók millióit meghódító életművéről a kis túlzással utolsó előtti pillanatokban, annak az itt bemutatott, később sorozattá bővülő vékonyka kötetet is el kell olvasnia.

A New York-i székhelyű kiadót, a Melville House-t alapítói egy 9/11-el kapcsolatos versantológia (Poetry After 9/11) megjelentetése miatt jegyeztették be 2001-ben. A kiadó azóta sikertörténet: számtalan regényt adott ki, egy londoni székhellyel is bővült, és neves szerzői között megtalálhatjuk Kertész Imrét is, akitől négy regény fordítási-forgalmazási jogait is megvásárolták. Számtalan sorozatuk közül a mára több mint negyven részből álló The Last Interview-ban a 20. század folyamán, illetve a közelmúltban elhunyt alkotókkal (filozófusokkal, írókkal, zenészekkel, újságírókkal) készült hosszabb interjúkat rendezik kis formátumú, 150–200 oldalas kötetekbe. Mai formáját a széria 2011-ben vette fel, azelőtt a Melville House még sorozaton kívül jelentette meg a kultikus szerző, Roberto Bolaño köré szerkesztette interjúkötetet. (A sorozat a kötet újrakiadásával, illetve egy-egy, Derridáról és Vonnegutról készült összeállítással indult útjának.)

A kiadvány a sorozat későbbi darabjaival ellenétben nem nevezhető teljesen egyedülállónak, hiszen Chilében már 2006-ban megjelent egy hasonló, „eldugott interjúkat” tartalmazó kompiláció (Bolaño por sí mismo: Entrevistas escogidas). A Melville House talán innen „lopta” az ötletet, amelynek sikerén felbuzdulva – hiszen az angol fordítások révén Bolaño a 2000-es évek végén ténylegesen meghódította az észak-amerikai (és általa a globális) könyvpiacot – a sorozatot portfóliója egyik legfontosabb részévé tette. Csekélyke terjedelme ellenére a kötet egy oknyomozó riporttal felérő bevezető esszét és négy interjút tartalmaz. Ha érthető módon nem is emelkedhet az angolszász tudományos életből ismeretes „companion”-ök és „guide”-ok szintjére, azok az olvasók és kutatók is számtalan információval és adalékkal gazdagodhatnak belőle, akik úgy gondolják, már-már eligazodnak a chilei szerző fordulatos életművében.

Marcela Valdes, a New York Times Magazine újságírója és Latin-Amerika szakértője A szellemek között magányosan című írásában Bolaño és egy oknyomozó újságíró, González Rodríguez, illetve a 2666 című regény és egy valódi gyilkosságsorozat kapcsolatait mutatja be, röviden kitérve egyúttal a chilei író utolsó pályaszakaszának eseményeire a szerzőnél diagnosztizált májráktól kezdve a viszonylag váratlanul érkezett hírnévig. A Valdes személyes olvasástapasztalatairól is beszámoló hosszú, orientáló jellegű szöveget egy chilei magazinban 1999-ben megjelent villáminterjú követi, amelyben a riporterek elsősorban a szerző irodalmi kapcsolatrendszeréről és mestereiről, illetve a spanyol nyelvű irodalom pozícióiról és hangsúlyairól faggatták Bolañót. „Az olvasás mindig fontosabb, mint az írás” – ez a címe a kötet második beszélgetésének, amelyet Carmen Boullosa, mexikói író és újságíró készített a brooklyni Boom magazin számára 2002-ben. Az előző interjú fő csapásirányait követő diskurzus nem szóban, hanem e-mailen zajlott, talán ennek köszönhető, hogy Bolaño ezúttal nem tőmondatos, hanem több bekezdéses válaszokban fogalmazta meg mondanivalóját. A harmadik interjú már a szerző halála után, 2005-ben jelent meg egy barcelonai lapban, de eredetileg halála előtt nem sokkal készült. Ebben a mélyinterjúban a kérdező jól láthatóan a vaskos regénymonstrumok mögött elbújó szerzőszemélyiségre is kíváncsi volt. Eliseo Álvarez a családról, gyermekkoráról, politikai hozzáállásáról, rövid börtönbüntetéséről is kérdezte a szerzőt, aki emellett kifejtette véleményét az irodalomkritikáról, valamint az irodalmi csend különböző válfajairól is. Ez a beszélgetés, lévén nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a betegeskedő Bolaño életének utolsó napjaiban készült, egy tőről fakad a Playboy mexikói kiadásának adott nagyinterjúval, amely terjedelme és tematikai sokszínűsége miatt is (jó értelemben) kimerítőnek nevezhető. A kötet leghosszabb beszélgetése felfogható egy többórásra rúgó asztalitenisz-mérkőzésnek is: Mónica Maristain, aki argentin költőként rangos díjat nyert 1992-es olimpiai közvetítéséért, sőt könyvet is írt Bolañóról, rövid, de velős (Bolaño után szabadon: zsigerrealista) kérdéseket tett föl interjúalanyának, ide-oda cikázott a témák között, ám a chilei író is sokszor csak egy-egy frappáns mondattal reagált, és próbálta kizökkenteni szerepéből abszolút felkészült kérdezőjét.

A kötet fontos „extrái” a Tom McCartan által a margóra biggyesztett rövid életrajzi jegyzetek, információmorzsák, amelyek abban segítik az olvasót, hogy eligazodjon az interjúk során megemlített közel száz spanyol és dél-amerikai író, költő és kritikus alkotta virtuális pókhálóban. Bolaño szövegeit metairodalminak (is) szokás nevezni, hiszen a történetek szereplői számtalan szálon kötődnek az irodalmi élethez, különböző olvasmányokhoz, de olvasókörökhöz, bibliofil szektákhoz és avantgárd gittegyletekhez is, ráadásul a szerző nem volt rest a hozzá civil életében közel álló figurákat szinte egy az egyben beépíteni elbeszélései és regényei szövevényes cselekményeibe. Ez a jellegzetesség, kiegészülve Bolaño komoly olvasottságával és a latin-amerikai irodalmi színtér gazdagságával tulajdonképpen enciklopédikus jelleggel ruházza fel a könyv beszélgetéseit, hozzájárulva ahhoz, hogy egy sűrű korpuszra Bolaño jellegzetes kerek szemüveglencséin keresztül láthassunk rá. Amikor példaképeiről és kortársairól érdeklődtek nála, a chilei szerző nem fukarkodott a jelzőkkel: az ezredforduló egyik legnagyobb hatású írója páratlan őszinteséggel és szókimondással állította össze irodalmi álomcsapatának képzeletbeli kezdő tizenegyét, de azokat is nevén nevezte, akiket csak a „tarcsiban” játszatott volna. (Miközben kissé fájó tapasztalni, hogy a felsorolt szerzőktől összességében mennyire kevés szöveghez férhetünk hozzá magyar nyelven, ezen a helyen hívom fel a kedves olvasók figyelmét a Modern Könyvtár sorozatának rendszerváltás előtt megjelent darabjaira, amelyek között számtalan, Bolaño által megemlített „gyöngyszemre” is rálelhetünk.)

Mivel Chilében született, fiatalkorát Mexikóban, életének utolsó évtizedeit pedig egy katalán kisvárosban, Blanesben töltötte, az egyik interjúban teljesen jogosan kérdezték arról a szerzőt, hogy elsősorban chileinek, spanyolnak vagy mexikóinak tartja-e magát. „Latin-amerikai vagyok” – válaszolta Bolaño. Talán nem véletlen, hogy a kötetben a fentebbi országok olvasói számára készült utolsó interjúkat olvashatjuk el, de még az észak-amerikai lapnak készült interjút is egy mexikói kortársa készítette Bolañóval. Bár a beszélgetések idején a szerzőt már nem csak szülőföldjén vagy primer nyelvi közösségében tartották számon, a könyv fenntartja azt a látszatot, hogy itt a bolañói tolvajnyelv legbennfentesebb ismerői beszélgetnek a Mesterrel, szűk körben, cinkos kukkolóvá téve az olvasót. Miközben úgy érezhetjük, hogy a kérdések csak egy szerző mindennapjai és műhelytitkai, illetve csak egyetlen kulturális közeg építőkövei körül cirkulálnak, a beszélgetések jóval univerzálisabb élmények és tapasztalatok felé mutatnak.

Summary

Roberto Bolaño spent decades establishing his reputation as a prominent writer, but he only attained global recognition in the final years of his short life. Melville House in New York compiled Bolaño’s final interviews in 2009, which were subsequently featured in The Last Interview series in 2011. This new edition includes conversations with notable authors who have passed away in the recent past. The volume dedicated to Bolaño comprises a lengthy essay and four interviews, some of which were conducted during the author’s final weeks and months. As well as exploring literary influences and connections, the interviews also delve into various themes, such as home, family, politics, and illness. Consequently, an abundance of details and insights can be ascertained from this material and incorporated into the experience of reading the author’s monumental novels.

Tagged boom, ezredforduló, latin-amerikai irodalom, metairodalom, post-boom, Roberto Bolaño