recenzió
Maczák Ibolya: Kölcsönzés és kompozíció: Szövegalkotás 17–18. századi szerzők prédikációiban, Bp., MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2019 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 23.)
Maczák Ibolya nevével valószínűleg mindenki találkozott már, aki a régi magyar prédikációirodalommal kicsit is foglalkozott. Doktori disszertációjában, majd azt követő publikációiban a jelöletlen szövegátvételek nyomába eredt: számtalan esetben rekonstruálva a lehetséges szövegalkotási munkafolyamatot az egyes prédikátoroknál. Korábbi kutatásaihoz szorosan kapcsolódik, azokat újabb felvetésekkel egészíti ki a Kölcsönzés és kompozíció című kötete, amely a Bolyai-ösztöndíj támogatásának eredményeképp jelent meg a Pázmány Irodalmi Műhely Lelkiségtörténeti tanulmányok sorozatának 23. darabjaként.
A szerző a kötet bevezetőjében örömmel osztja meg észrevételét, miszerint az elmúlt évtizedben számos olyan szakcikk, szövegkiadás, monográfia és átfogó tanulmány látott napvilágot, amely kifejezetten a kompilációt helyezte a középpontba. Ezek mellett három hasonló tematikájú konferenciát is szerveztek az elmúlt években. Maczák Ibolya joggal reménykedik tehát abban, hogy a kompilációkutatás a régi magyar irodalom tanulmányozásának egyik meghatározó szempontja marad a jövőben is.
A könyv tartalomjegyzéke precíz szerkezetről árulkodik. Olvasás közben pedig erről bizonyosságot szerezhetünk. A szerző mielőtt rátér a három hitszónok (Illyés András, Kelemen Didák, Stankovátsi Leopold) nyomtatásban megjelent prédikációs életművének vizsgálatára, ismerteti elemzési szempontjait. Előbb pontos meghatározását találjuk itt a kompilációnak, majd Maczák mintegy ajtót nyit, amelyen át betekinthetünk a „műhelyébe”. Feltárja az általa kidolgozott 11 tényezőjű szempontrendszert, mellyel évek óta a magyar nyelvű barokk prédikációk szövegalkotási módját vizsgálja. Az egyes módszertani lépéseket pedig változatosan illusztrálja egy-egy példával, összehasonlítással, ábrával, táblázattal. Mivel Illyés András (1639–1712) prédikációinak első kiadása a 17. század végén, Kelemen Didáké (1683–1744) a 18. század elején, Stankovátsi Leopoldé (1742–1789) a 18. század végén jelent meg, műveik fontos lenyomatát adhatják száz év kompilációs tendenciáinak. Az itt esetlegesen felvetülő kritikára ez Maczák Ibolya válasza: „Bár három szerző munkásságának vizsgálata óvatos következtetéseket enged meg egy egész korszakra vonatkozóan, de több száz prédikáció átolvasását, elemzését követően elkülöníthetőnek bizonyult néhány jellemző szövegalkotói sajátosság, amely az egyes életműveket jellemezte.” Azért esett e három szerzőre a választás, mivel életművükben jelentős szerepet kapott a szó szerinti, jelöletlen szövegátvétel: kölcsönzés, fordítás, kompiláció. Rövid szakirodalmi áttekintés előzi meg a hitszónokok szövegeinek vizsgálatát. Míg Illyés és Kelemen esetében már korábban is születtek kompilációval kapcsolatos tanulmányok, Stankovátsi munkásságát ilyen szempontból eddig csak Maczák Ibolya vizsgálta. A három életmű feldolgozása egységes alfejezetekbe rendeződik (szerkezetről, forrásokról, kompiláció sajátosságairól és a szerzők köteteiről, beszédeiről).
Elsőként Illyés András prédikációszerzői munkásságával ismerkedhetünk meg, amelyet két szempontból is egyedülállónak nevez a tanulmánykötet szerzője: elsősorban az általa közreadott anyag teljessége, másodsorban fordítói/kompilátori tevékenysége miatt. Tételesen, számozott listában sorakoznak a forrásként használt szerzők (Pietro Rota, Káldi György, Giuseppe Mansi, Pázmány Péter, Thomas Stapleton, Antonio di Fiorenza, Pietro Ranuccio, Giovanni Maffei). Illyés legtöbb beszédében fellelhetők szó szerinti szövegátvételek, általában nagy mennyiségű textust idéz, sokszor alig módosítva az alapszövegen.
Kelemen Didák minorita szerzetestől egyetlen nyomtatott prédikációkötetet ismer a szakirodalom. A Buza fejek című gyűjteményt 1729-ben adták ki Kassán. Emellett viszont számos halotti és alkalmi beszéde jelent meg nyomtatásban. Maczák Ibolya ismerteti a Buza fejek feltételezett folytatásának (második kötet) kérdését, majd érveket sorakoztat fel Rákos Raymund feltevése ellen a nyomtatott folytatásról. Továbbmenve ismertet egy Miskolcon fellelt kéziratos gyűjteményt, amely valószínűleg az említett prédikációs kötet folytatása lehet. A kézírás sajátosságainak vizsgálata folyamatban van. Izgalmas kérdéseket vet fel a kompiláció Kelemen-féle mértékét tekintve. A minorita szerzetes ugyanis olyan szinten használja fel forrásai szövegeit, hogy emiatt néhol őt szerzőként fel sem tüntetik a nyomtatványokon. Kelemen Didák szentbeszédei jelentős mértékű, szó szerint megegyező kompilált részeket tartalmaznak Pázmány Péter beszédeiből. Bernárd Pál plébánossal, hitszónokkal pedig (akiről a szakirodalom szinte semmit nem tud) olyan mértékű „együttműködés” feltételezhető, ami számos további kérdést vet fel. A tanulmánykötet szerzője beazonosítja a lehetséges Bernárd Pált, és kifejti, miben és hogyan valósulhatott meg ez az egymásra-hatás. Kelemen Didák további forrásai: a Makula nélkül való tükör című kegyességi mű, Lépes Bálint, Káldi György, William Stanyhurst és önmaga (saját korábban kiadott beszédei).
A mariánus szerzetesnek, Stankovátsi Leopoldnak számos nyomtatásban megjelent kötetét tekinti át Maczák Ibolya. A kompiláció forrásaként nagyrészt Pázmányt használta, de átvett szövegrészeket William Stanyhursttól is. Érdemes végigkövetni Stankovátsi kompilációs technikáinak itt bemutatott változatosságát. Mindhárom hitszónok fejezete összesítő táblázatban végződik, ahol a beszédek és azok forrásai párhuzamba rendezve jelennek meg.
A kötet talán legizgalmasabb része a három hitszónok szövegeinek összevetése: ugyanazon források használata rávilágít a kölcsönzés sokszínű felhasználására. Az átvett szövegrészek táblázatba rendezett és grafikus ábrázolása további sajátosságokat jelenít meg: ezek révén mutatja be Maczák Ibolya tüzetesen és szemléletesen az egyes szerzők/fordítók kompilációs eljárását. A kutatás kitér a hatástörténetre is: vertikális szinten igazolja, hogy a korábban vizsgált Pázmány-, Bernárd-, Kelemen-szöveg tovább hagyományozódott. Egy olyan kéziratos prédikációt hoz példaként, amely a jegyzetek tanúsága szerint a 19. század elején (még) elhangzott. A kötetvégi Összegzésben tíz pontba szedve találjuk a kutatás lényegi következtetéseit, eredményeit.
Maczák Ibolya akkurátus munkája számos új adalékkal bővíti a prédikációkutatás szakirodalmát. A tartalmilag hiánypótló kötet külön érdeme a rendkívüli igényességű szerkesztési munka. Ajánlom a könyvet az irodalom-, egyház- és művészettörténet (nem csak) kutatói számára. Bárki könnyen elérheti, mivel teljes terjedelmében, szabadon hozzáférhető a Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport honlapján.
Summary
Ibolya Maczák’s new volume closely relates to her previous research on early modern Hungarian sermon literature, especially compilation techniques. In this book, Maczák examines the peculiarities of text adaptations in the work of three Hungarian religious preachers (András Illyés, Didák Kelemen, and Leopold Stankovátsi), exploring the sources of the sermons and performing an in-depth analysis that . One of the most exciting parts of the volume is the comparison of the three preachers’ texts: the fact that they used the same sources highlights their diverse use of text borrowing. Through a tabulated and graphical representation of the adopted text sections, Maczák demonstrates the compilation process of the individual authors/translators, for example, by showing how the three preachers use and integrate Pázmány’s texts into their own sermons. Overall, Ibolya Maczák’s precise work expands the literature on preaching research with many new insights.
Tartalom
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.