recenzió

Szőke Mária, A Halálfiai első állomásán: Babits Mihály világa 1921 eleje és 1923 augusztusa között, Budapest: Argumentum Kiadó, 2019.

„Adathalmaz”, „melléktermék”, „egyszerre analízis és szintézis” (9): ezek Szőke Mária A Halálfiai első állomásán című könyvének rövid Bevezető helyett című előszavában olvasható önmeghatározásai. Adathalmaz: abban az értelemben, hogy a rendelkezésre álló dokumentumokból (Tanner Ilona naplójegyzetei, levelek, korabeli iratok, napilapok, folyóiratok és önálló kiadványok) alapján a szerző összegyűjtötte a Babits Mihály életének 1921 és 1923 közötti periódusához kötődő és jelenleg tudható tényeket.

Melléktermék: abban az értelemben, hogy az elvégzett adatgyűjtés a Babits-levelezés kritikai kiadásának munkálatain alapul, mely eredetileg egy kötetben adta volna ki a költőhöz és a költő által 1921 és 1925 között írt leveleket, a feldolgozandó anyag mennyisége azonban az adott periódus két részre bontását, a levelezés két kötetben történő megjelenését tette szükségessé.[1] A Halálfiai első állomásán az első levelezéskötet anyagát dolgozza fel kétféle értelemben is: egyrészt a Babits-életére vonatkozó adatok egy része éppen a levelekből gyűjthető ki, másrészt a levelek kritikai kiadása kísérő – a kötet impresszuma szerint Sipos Lajos által jegyzett – tanulmányának tényszerű és tematikusan (Babits lakása, életkörülményei, egészsége, Babits és az irodalmi társaságok, Babits és a Nyugat stb.) feldolgozott megállapításait időrendbe állítja, és kiegészíti az adott történelmi periódusra, a korabeli irodalmi közegre és Babits életére, életművére vonatkozó újabb adatokkal. Végezetül analízisnek és szintézisnek tekinthető a könyv azért, mert az összegyűjtött tényeket rendezi, értelmezi, és egységes narrációs keretbe helyezi, hogy végül képet adhasson arról a világról, melyben Babits Mihály 1921 év eleje és 1923 augusztusa között élt, és ezáltal kíván „megbízható alaprajzot” (9) nyújtani a Babits-életmű újraolvasásához.

Az 1921. január 17. és 1923. augusztus 31. közötti időszak életrajzi tényeit és történéseit havi bontású kronologikus rendben narráló törzsszöveget két bevezető tanulmány előzi meg. Az Előzmények című a magyar történeti gondolkodás központi ideájának, a „hős” eszméjének az eltűnését írja le, azt, ahogy a korábbi évszázadok harcaiban formálódott „vitéz” eszményéből az I. világháború küzdelmes évei alatt a győztesség és nagyság álmának eltűnésével „hősi halott” lett. A szerző Babits korai pályaszakaszát az 1920 decemberében kiadott Nyugtalanság völgye című kötet verseiig ebből a szempontból olvassa újra, és a háborúhoz való viszony megváltozását és a hős eszményének átalakulását, eltűnését konstatálja. A másik bevezető tanulmány a korabeli magyar közgondolkodásnak, a Tanácsköztársaság bukása utáni „keresztény kurzus” politikai és irodalompolitikai küzdelmeinek és Babits privát életének összefoglalásával lényegében azt az értelmezői keretet írja le, mellyel a szerző a Babits életére vonatkozó adatait rendszerezte. Politika- és eszmetörténeti szempontból rendkívül nehéz időszakról van szó, a háborús összeomlást követő területvesztések, majd a trianoni béke, a forradalom, a kommunista diktatúra, és 1919 augusztusa után az új hatalmi rend kiépülése, a felelősségre vonások megsokszorozták a korábban is megosztott magyar szellemi élet frontvonalait. Babits, aki az őszirózsás forradalom idején, majd az azt követő hónapokban komoly közéleti aktivitást is kifejtett, a Tanácshatalom regnálása idején pedig a pesti egyetem tanári állását is betöltötte, 1919 őszétől több oldalról is politikai támadásoknak és rendőri zaklatásnak volt kitéve. (Nem lényeges kérdés, de érdemes megemlíteni, hogy a Babits ellen 1921 novembere utáni rendőri zaklatások okát, melynek során a költőt mint a táradalomra veszélyes egyént nyilvántartásba vették, Szőke Mária a Húsvét előtt című versben jelöli meg. Erre vonatkozóan nem ismerünk egyértelmű adatokat, de a magam részéről Jankovics József véleményét tartom megalapozottabbnak,[2] aki Török Sophie egy évekkel későbbi visszaemlékezése alapján az 1919 februárjában az Új Világ című lapban Vörösmarty Szózatáról írt cikket sejti az újabb eljárás mögött. Babits Az igazi haza című írása már a megjelenésekor is vitát váltott ki, és később is fejére olvasták Babitsnak ekkori pacifista álláspontját – például Tormay Cécile, ahogy levélváltásukra Szőke Mária is hivatkozik [217–218] –, ami mellett a költő egyébként konzekvensen kitartott.) A közélet viharai elől a család sem feltétlenül nyújtott menedéket számára. Bár egy váratlan fordulatnak köszönhetően 1921. január 16-án feleségül vette az akkor még jóbarát Szabó Lőrinc menyasszonyát, Tanner Ilonát, viszont a szekszárdi családdal való viszonya nem volt kiegyensúlyozott, és a Nyugat szerkesztése során is elmélyült ellentéte Osváttal. A Petőfi Társaságból kizárt, tanári nyugdíjától megfosztott, sokszor anyagi gondokkal küzdő költő számára nem nagyon látszott kiút tehát a „nyugtalanság völgyéből”.

Szőke Mária a Babits életét, írói, szerkesztői és privát világát formáló tényeket három tematikus csoportra osztva tárgyalja. Az első a költő személyes helyzetét, magánéletét, családi viszonyait, a körülötte formálódó baráti kör eseményeit foglalja össze. Külön figyelmet szentel a Szabó Lőrinchez fűződő viszony alakulásának, melyben a folyamatos elhidegülést regisztrálja, annak ellenére, hogy Szabó Lőrinc (aki időközben szintén megházasodott, feleségül vette Mikes Lajos lányát, Klárát) továbbra is rendszeres vendége volt Babitséknak. Szőke Mária a házasságkötés után a Reviczky utcai háztartás átalakulását, a társaségi élet dinamikáját rögzíti. A Babits-levelezés mellett az életrajzi kronológia számára értékes forrásokkal szolgálnak Tanner Ilona naptárai, melyek adatgazdagon dokumentálják a házaspár mindennapjait. „Az esküvő után derűs családi élet kezdődött Babitséknál.” – állapítja meg Szőke Mária, ezt a derűt azonban némileg beárnyékolta a nagyobb családdal való feszültség kiéleződése, melynek oka a húszas évek kezdetén a hadifogságból hazatérő Babits István álláskeresése volt. A család a költő közbenjárását várta, hogy öccse budapesti jogászi álláshoz jusson. De volt olyan családtag is, Kelemen Imre, aki feltehetően Babits forradalomban betöltött közéleti szerepe miatt idegenedett el, s a hordárral visszaküldte az 1921 karácsonyán neki dedikált kötet. A durva sértésre válaszként Babits azt fontolgatta, hogy megszakít minden kapcsolatot a rokonsággal, és soha többé nem megy Szekszárdra.[3] A családi életbe való bepillantás azért is lényeges, mert Babits ekkor kezdi el írni és sorozatban publikálni a Halálfiait, melyben jelentős részben a Babits és Kelemen család történeteit dolgozza fel.

A másik terület, melyet Szőke Mária feldolgoz Babitsnak a Nyugat szerkesztőségében folyó tevékenysége, szerkesztőtársaihoz, mindenekelőtt Osváthoz való viszonya. A lapszerkesztés napi rutinja is számtalan súrlódásra adott okot kettejük között, Babits csak nehezen tudta érvényesíteni elképzeléseit, Komjáthy Aladár verseit például csak nagyon nehezen tudta leközöltetni. Kiéleződött kettejük viszonya a Timár Virgil fia elhúzódó publikálása miatt is. A regény csak 1922-ben jelent meg az Athenaeum kiadásában, de a szerkesztőségben már előtte többen aggályosnak látták Vitányi Vilmos megformálását, akinek alakjában az 1919 óta emigrációban élő, de a Nyugat címlapján még főszerkesztőként feltüntetett Ignotusra ismertek. Évekkel az indiszkréció-vita kirobbanása előtt Babits támadások középpontjába került, a húszas évek elejének közéleti kontextusában a regény bizonyos kijelentései ugyanis az antiszemitizmus gyanúját keltették, vallási, felekezeti vonatkozásait pedig a keresztény-nemzeti kurzusnak tett gesztusként értelmezték. Ugyanakkor Szőke Mária összefoglalójából az is világosan kiderül, hogy Babits, bár a keresztény-konzervatív kulturális elit több tagjával, Horváth Jánossal, Szekfű Gyulával, sőt, Tormay Cécile-lel is baráti viszonyt ápolt, hívásuk ellenére és az Osváttal való feszült viszony dacára sem csatlakozott a Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által kezdeményezett és a Nyugat konzervatív ellenlapjaként alapított Napkelethez.

A hónapról hónapra haladó életrajzi kronológia ezen kívül számot vet Babits irodalmi nyilvánosságban való megjelenéseiről, beleértve ebbe azt, amikor az ő saját írásai látnak napvilágot, vagy amikor róla szóló kritikák, beszámolók jelennek meg, de Szőke Mária a korabeli napilapok híradásai alapján azokat az eseményeket is számba veszi, amikor a költő műveit adják elő. A szerző nem kizárólag a megjelenések bibliográfiai adatainak rögzítését végzi el, hanem be is mutatja az egyes műveket. A verseket teljes egészében közli, a szépprózai alkotásoknak pedig rövid értelmezését adja. A könyv címében is kiemelt Halálfiai kapcsán például kitér az 1921–1922-ben a Pesti Naplóban folytatásokban közölt regény megjelenését megelőző hírverésekre, a tárcaregény fogalmának értelmezésére is, mivel Szőke Mária a regény első megjelenésnek kudarcát éppen a műfajra való alkalmatlanságban látja. Ebben az esetben hivatkozik Hansági Ágnes tárcaregényről írt tanulmányára, a művek bemutatásáról és a korszakábrázolásról is elmondható azonban, hogy rendkívül ökonomikusan bánik a szakirodalmi hivatkozásokkal, a történészi munkák közül is néhány alapvetőre támaszkodik csupán, nagyobb szerepet kap az első világháború utáni évek jellemzésében a korabeli dokumentumok feldolgozása, a művek bemutatása során pedig a saját olvasói élmény szakszerű közvetítésére esik a hangsúly, vagy miként a Petőfi koszorúi esetében a vers megjelenésének korabeli kontextusa válik fontossá, melyben a mű „erőteljes tiltakozás, bátor és magányos aktuális szellemi kiállás” volt (198).

Egy-egy hónap történéseinek összefoglalása során a harmadik tematikus-szerkezeti egységet a Babits személyét vagy műveit érintő kritikák, bírálatok, valamint az irodalmi és politikai élet legmeghatározóbb, a költő életére és pályájára valamilyen módon hatással lévő eseményeinek összefoglalása adja. A korszak mikrotörténete tárul az olvasó elé, melyekből pontosan látható, hogy az irodalmi vitapozíciókat a politikai ellentétek, főként az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársasághoz, majd a hatalomra jutó „keresztény kurzus”-hoz való viszony határozta meg. 1919 után a közbeszédben felerősödött az antiszemitizmus, mindeközben irodalmi és irodalompolitikai viták közepette több helyen bontakozott az Ady-kultusz, 1921-ben Dante halálának 700. évfordulójára emlékeztek Magyarországon is, 1922–1923 pedig már a Petőfi-centenárium jegyében telt. Az évtized elején új nemzedék lépett fel a magyar irodalomban, mely számára a Nyugat és annak Ady halála után első költője, Babits már a meghaladni kívánt múltat jelentette. A trianoni békediktátum után gyökeresen átalakult a magyar irodalom és sajtó intézményrendszere és társadalmi háttere. Az elcsatolt területeken, mindenekelőtt Erdélyben a régi irodalmi centrumok új jelentőségre tettek szert a kisebbségi sorba kényszerült magyarság számára, az önálló regionális kultúrtörténettel nem vagy alig rendelkező területeken, Felvidéken és a Vajdaságban új kulturális központok kezdtek kialakulni. A Tanácsköztársaság bukása után az irodalmárok, művészek egy része (szinte a teljes avantgárd Kassákkal az élen) emigrációba kényszerült, ennek következtében az irodalmi életben jelentősen megnövekedett a határon túli és külhoni (különösen a bécsi) magyar nyelvű sajtótermékek szerepe.

Noha harmincegy hónapos időintervallum viszonylag rövid periódus egy ország, de akár egy ember életében is, az 1921. január és 1923. augusztus közötti időszak mégis Babits és a magyar történelemnek rendkívül mozgalmas szakasza volt. Szőke Mária könyve ennek az időszaknak a jobb megértéséhez, az ekkoriban születő Babits-művek, mindenekelőtt a címbe is beemelt Halálfiai életrajzi hátterének megismeréséhez nyújt segítséget. Az események időrendi tárgyalása miatt leginkább Róna Judit több kötetes, a költő életeseményeit 1920. december 31-ig feldolgozó Babits-kronológiájának folytatásaként tekinthetünk a könyvre,[4] noha kutatási háttere, metodikája és célkitűzései is mások. Szőke Mária összefoglalója a Babits-levelezés sajtó alá rendezői munkája során gyűjtött ismeretek, adatok szintézise, s ennyiben a készülő Babits kritikai kiadásoknak is fontos segédkönyve lesz.

Summary

Mária Szőke’s book elaborates a short period in the life of Mihály Babits, from January 1921 to August 1923. Szőke’s work introduces the poet’s private life, his relation to the family, his relatives, and his companionship. Beyond the private sphere, the book describes Babits’s literary activities, the works he published in this short period, the editing of the periodical Nyugat, and his strained working relation to the co-editor, Ernő Osvát. Mária Szőke summarises the contemporary news and critiques about Babits, and the different opinions and evaluations of the poet. However, the book not only reveals the life of a famous writer month by month, but the reader can also get acquainted with this troubled period of Hungarian history, the months of political crises and consolidation after the fall of the revolutions and the Peace Treaty of Trianon.

Jegyzetek

[1]Mindkét kötet sajtó alá rendezője Szőke Mária volt: Babits Mihály, Levelezése, 1921–1923, kiad. Szőke Mária; a jegyzeteket írta Sipos Lajos, Babits Mihály műveinek kritikai kiadása: Levelezés (Budapest: Argumentum, 2014); Babits Mihály, Levelezése, 1923–1925, kiad. Szőke Mária (Budapest: Magyar Napló Kiadó, 2018).;

[2]Jankovics József, „Babits Mihály fegyelmi büntetésének revíziós eljárása ismeretlen dokumentumok tükrében”, Irodalomtörténeti Közlemények 105, 1–2. sz. (2001): 183–213, 184–186.

[3]Babits, Levelezése, 1921–1923, 134.

[4]Róna Judit, Nap nap után: Babits Mihály életének kronológiája: 1883–1908, Babits-kronológia 1 (Budapest: Balassi Kiadó, 2011); Róna Judit, Nap nap után: Babits Mihály életének kronológiája 1909–1914, Babits-kronológia 2 (Budapest: MTA BTK ITI; Balassi Kiadó, 2013); Róna Judit, Nap nap után. Babits Mihály életének kronológiája: 1915–1920, Babits-kronológia 3 (Budapest: Balassi Kiadó, 2015).

Tagged Babits Mihály, kronológia, modern magyar irodalom, Nyugat, Tanner Ilona