recenzió

Vulkán Vera Tünde, Mártonfi József tanulmányi főigazgató és cenzor, Erdélyi Tudományos Füzetek 289 (Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018).

Vulkán Vera Tünde kötete Mártonfi József (1746–1815) tanár, erdélyi katolikus püspök (1799–1815) oktatói, tanfelügyelői és könyvvizsgálói tevékenységét követi nyomon. Ő volt a Norma Regia szerzője, amellyel a bécsi udvar az erdélyi iskolaügyet szabályozta az 1777. évi Ratio Educationis mintájára. A Norma Regia Mártonfi pedagógiai működésének egyik legtöbbször értékelt, ugyanakkor legvitatottabb eredménye. Az új rendszer bevezetésével az erdélyi iskolák állapotának javítása volt a cél. A tanulmányi tervet ellenezték a protestánsok, ezért számukra Mártonfi pontról pontra haladó érvelést írt Reflexiones címmel. Vulkán Vera bemutatja a mű egy eddig ismeretlen, autográf kéziratát, amely a marosvásárhelyi Teleki Tékában található. [31.]

A Reflexiones szerkezetileg három részből épül fel. A bevezető részben a katolikusok sérelméről beszél, vagyis a püspök elmozdításáról a tanulmányi bizottság elnöki székéből. A második részben a reformátusok azon panaszára válaszol, hogy a bizottságot a katolikus püspök vezeti. A harmadik egységben az iskolák politikai és gazdasági adminisztrációjáról, a szünidőről és a tankönyvekről fejti ki gondolatait. Pontjaiban több témát elemez, például az alapítványok ügyét, a szegény szülők gyerekeinek továbbtanulási lehetőségeit, a diákok mezei munkától való tiltása körüli ügyeket, a tantárgyak mennyiségét illető kérdéseket, s a felvetésekkel kapcsolatos tévedéseket tisztázza. A tantárgyak nagy számát kifogásoló megjegyzésekre a francia pedagógus, Claude Fleury szavaival válaszol, akinek művei meghatározták a kor pedagógiai gondolkodását.

Mártonfi Pro notitia de libris című jegyzetében felelt a protestánsok a tankönyvekkel szemben hozott kifogásaira. Az írást még nem mutatta be a szakirodalom, ezért is fontos Vulkán Vera elemzése. Mártonfi a már korábban forgalomban lévő szerzők műveinek használatát írta elő az új tantervben is. Biztosítja a protestánsokat arról, hogy az újabban kiadott tankönyvekben már nem találhatók más felekezetre nézve sérelmes részek. Felsorolja az iskolákban használatos tankönyveket, érvel a kritizált könyvek használata mellet. Vulkán Vera Mártonfi forrásait is azonosítja: ismerte a híres protestáns tudósok munkáit, a felvilágosult pedagógiai eszméket valló műveket. Mártonfi újító megoldásait mutatja az is, hogy a vitairat végén kijelenti: új történelmi és földrajzi tankönyvekre van szükség, illetve számos tankönyvből jobb kiadást kell készíteni. [55–56.]

A könyv szerzője bemutatja Mártonfi és Bánffy György gubernátor tanügyre vonatkozó levelezését is. Az 1785 és 1810 között keletkezett személyes hangvételű levelekben Mártonfi és Bánffy többek között megvitatták a tanüggyel kapcsolatos híreket is, de Mártonfi gyakran ír nehézségeiről, kér szívességet, különböző eseményekről ad hírt. Emellett beszámol az iskolaügyek lassú előrehaladásáról, a reformokkal szembeni ellenkezésről, a vizitációk során tapasztaltakról. [56–69.]

A kötet részletesen bemutatja azt az esetet is, amikor a piarista rendfőnök nemtetszését fejezte ki a Kormányszék intézkedéseivel szemben: nehezményezte, hogy a szerzeteseket más egyháziak tekintélye alá helyezték. Fennállt annak a veszélye, hogy a piarista rend kivonul Kolozsvárról, ezzel komoly hiányt okozva a tanításban. Mártonfi felkészült minden eshetőségre, és a piaristák távozása esetén a megürült filozófiai katedrára a legnevesebb szakembereket akarta kinevezni. Az esztétika tantárgy bevezetésének tervéről is ekkor beszélt Bánffynak. A piaristák végül nem hagyták el a várost, de Mártonfi nem állt el attól a tervétől, hogy bevezessék a tantárgy oktatását. A püspök elképzelése csak javaslat maradt, de az esztétika, s a később alapított magyar irodalom és a pedagógia katedra felállításának gondolatát neki tulajdoníthatjuk. [81–82.]

Mária Terézia 1779-ben nevezte ki Mártonfi Józsefet a nemzeti iskolák főigazgatójává. A tanulmányi bizottság feladata az volt, hogy előkészítse a királyi rendeletek végrehajtását, s kidolgozza az ezekkel kapcsolatos javaslatokat. A iskolákat felügyelő Mártonfi kötelessége volt, hogy a hozzá tartozó iskolákat meglátogassa. Pedagógusi pályája hatására (1776-ban Szebenben matematikát tanított) készítette el Közönséges Rendtartás című szabálygyűjteményét, amely a falusi iskolák megszervezésével kapcsolatos rendeleteket gyűjti össze. A művet saját tapasztalataira támaszkodva adta közre magyar nyelven, ezzel igyekezett segítséget nyújtani a tanítóknak. Vulkán Vera arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért tekintettek sokan ellenségesen a tanítóknak íródott pedagógiai művére. A Közönséges Rendtartást akár már 1779 körül megírhatta Mártonfi, azonban Kollonitz püspök ellenezte módszertanát, így csak akkor döntött a szabályzat kinyomtatása mellett, amikor javaslatait megerősítették Bécsben is. [94–95.]

Vulkán Vera a püspök tanügyi intézkedéseit vizsgáló fejezetekben mindvégig törekszik megnevezni Mártonfi pedagógiai forrásait. Az ausztriai iskolákat újjászervező Felbiger János Ignác hatása egyértelműen érezhető, de ezen túl is számos francia szerző (Claude Fleury, La Chalotais, Rousseau) művére utal Mártonfi. Az új pedagógiai eszméket nemcsak ausztriai szűrőn keresztül ismerte, hanem az eredeti kiadások is eljutottak hozzá. [95–102.]

Mártonfi József tanári, főigazgatói és cenzori működése szorosan összekapcsolódott. Cenzori funkciót is betöltő főigazgatóként fontosnak tartotta, hogy a tanulók hozzáférhessenek a szükséges könyvekhez, ugyanakkor a könyvkereskedelem megszervezése által igyekezett a kultúra terjesztését is elősegíteni. A kötet második része Mártonfi könyvellenőri működését tekinti át. Ekkor a cenzúrát már sokkal inkább a felvilágosodás eszméi elleni harc irányította. Az egyház hatalma a cenzúrában is sorvadt, míg az államé folyamatosan nőtt. A királynő a protestáns könyvekkel szemben elnézőbb volt, míg az úgynevezett szabados könyvekkel kapcsolatban nőtt a szigor. Megszűnt az egyes tartományok cenzori bizottsága, és létrejött a bécsi központi könyvvizsgáló commissio. [109.] Mártonfi 1781-től kinevezett cenzorként működött, később a cenzúrai bizottság elnöke lett. Vulkán Vera az ő pályája alapján mutatja be az erdélyi cenzúra történetének legfőbb állomásait. Az előzmények között ismerteti Bajtay Antal püspök Instructióját, amelyben az erdélyi viszonyokhoz próbálta alkalmazni a cenzúra szabályait. [117–125.] Bajtay fontosnak tartotta az erdélyi vallások rágalmazásának tilalmát. Az indítványában megfogalmazottak ugyan nem valósulhattak meg, de Bajtay Antalnak a többi vallás felé mutatott nyitottsága Mártonfi írásaiban is tetten érhető.

Mártonfi cenzori működésének szakirodalmát számos eddig ismeretlen forrás feldolgozásával tette teljesebbé Vulkán Vera. A püspök életrajzát bemutató írásokkal szemben megállapítja, hogy a cenzornak nem állt hatalmában dönteni a könyvek sorsáról, hiszen a rendeletek szabályozták, hogyan kell eljárni. Vulkán bemutatja azt a jelentést, amelyet Mártonfi írt négy hónappal 1781-es kinevezését követően egy külföldről beérkezett könyvszállítmányról. A marosvásárhelyi kollégium gyakran volt tanítványaival hozatott könyveket külföldi peregrinációjukról. Mártonfi jelentéséből az derült ki, hogy ebben az esetben legalább 36 könyvet szállítottak a diákok.  Az egyik könyv a fennmaradt listában Kálvin Institutiója. [136.] Vulkán Vera ismerteti a könyvek ellenőrzésének folyamatát. Mártonfi minden könyvet elfogadhatónak talált, csak Kálvin művét emelte ki, azonban ezt is átengedhetőnek ítélte, mivel a reformátusok klasszikus művének lehet tekinteni. Vulkán leírásából megismerhetjük a könyvek külföldről Erdélybe való érkezésének folyamatát is. A cenzúra működését cenzori vélemények, cenzorok által átnézett és engedélyezett kéziratok vizsgálatán keresztül mutatja be. [151–158.] Az erdélyi kulturális életet támogató Mártonfi cenzorként a kolozsvári társulat munkáját is segítette: az Erdélyben fordított színdarabokat még nyomtatásuk előtt átnézte, ezzel segítve a megjelenést.

A kötet szerzője számos érdekes esetet kiemel, amelyekre kutatása során derült fény. A cenzúra története szempontjából például érdekes megfigyelni azokat a műveket, amelyek két cenzori vizsgálaton estek át. Gyakran előfordult ugyanis, hogy a protestáns műveket először a saját vallásbeli cenzor nézi át, ezt követően engedélyezi Mártonfi a kiadást. [157.]

A cenzori bizottság egy 1804-ből származó katalógusát is ismerteti a szerző. A lista alapján, amely tiltott vagy korlátozott könyveket tartalmaz, képet alkothatunk arról, milyen könyveket kifogásoltak vagy tartottak veszélyesnek. A felsorolt művek között találunk szerelmi és politikai tematikájúakat, amelyek a felvilágosodás eszméit közvetítik, valamint szentimentális történeteket és utópisztikus regényeket. [164–167.]

Vulkán Vera egy olyan példát is bemutat, amikor Mártonfi cenzori tevékenysége összekapcsolódik irodalompártolásával. Többszörösen egyedi ez az eset: egy cenzor írta az elöljáró beszédet, valamint cenzorként első kritikusa is a műnek. Aranka György Apró Munkáji című művének előszavában a szerzői aláírás helyett Mártonfi József neve szerepel. Mártonfi egyedülálló cenzori ajánlással látta el a művet, ezzel növelve Aranka munkájának megbecsültségét. Tekintélyét felhasználva Mártonfi akadályozta az erdélyi magyar történelemszemléletet romboló művek megjelenését. Egy ilyen esetet ki is emel Vulkán: a püspök ellenezte August Ludwig Schlözer történelemszemléletét, emiatt számos ponton kritizálta a Schlözert imitáló Ballmann János művét, amelyet így végül nem adtak ki. [182.]

A mellékletben található levéltári dokumentumok átírása, valamint a cenzori bejegyzésekről készült példatár nagyon hasznos kiegészítésként szolgálnak a kötetben bemutatott új kutatási eredményekhez.

A Mártonfi József tanulmányi főigazgató és cenzor című kötet Mártonfi munkásságának eddig kevésbé ismert részét mutatja be. Vulkán Vera Tünde ez idáig feldolgozatlan forrásokkal foglalkozik, ugyanakkor mindvégig hivatkozik a korábbi szakirodalomra és megfelelő történeti keretbe ágyazza kutatásait. Jobban megismerhetjük Mártonfi kapcsolathálóját, az erdélyi tanügyért végzett munkáját, műveltségét és olvasmányait, valamint az erdélyi cenzúra működését. Így Mártonfi sokoldalú személyisége többirányú kutatást eredményezett. A nemzeti nyelv kérdésével, az erdélyi tanügy és cenzúra helyzetével, a 18. század végi mecenatúra működésével, a könyvtörténettel foglalkozó kutatók mind fontos új eredményeket találnak a kötetben.

A szerző a BTK Irodalomtudományi Intézetének
tudományos segédmunkatársa,
a Nyugat-magyarországi irodalom 1770–1820
MTA–Lendület kutatócsoport tagja

Summary

The volume, written by Vera Tünde Vulkán, follows József Mártonfi’s activities as a teacher, inspector, and censor. Educational reorganization and spreading culture played an important role in József Mártonfi’s life. His activities as an instructor, inspector, and censor were intertwined, complementing and mixing with each other. The first part of the book analyses the educational reform that emerged as a result of Mártonfi’s role as an inspector, and its reception by Protestant circles. The second part examines the development of Transylvanian censorship in the late 18^th and early 19^th century. The book is related to previous research on Mártonfi’s work, with its results complementing them. The majority of the presented sources were previously unprocessed and unknown to researchers.

Tagged cenzúra, Mártonfi József, reformok, tankönyvek, tanügy