recenzió

А. С. Пушкин, Лицейские стихотворения, 1813–1817, Том 1. Санкт-Петербург, «Наука», 1999.  (А. С. Пушкин, Полное собрание сочинений в 20-ти томах, Санкт-Петербург, «Наука», 1999–).

Puskin korai, ún. líceumi versei – vagyis az életének első és egyetlen tanintézményében, a carszkoje szelói líceumban eltöltött hat éve alatt (1811–1817) írt szövegei – a költő életművében különleges szerepet töltenek be. Életrajzi, poétikai, társadalomtörténeti és még sok egyéb szempontból is zárt korpuszt alkotnak, amely korpusznak az időbeli határait az 1813-as év eleje (a legkorábbi, fennmaradt Puskin-szöveg időpontja) és 1817. június 7-e (a líceumi záróvizsga napja) jelölik ki. A záróvizsgát követően két nappal Puskin elhagyja Carszkoje Szelót, Szentpétervárra utazik, ahol egy teljesen más típusú életmód kezdődik számára, amely – erről a kéziratai egyértelműen tanúskodnak – egy, a líceumitól merőben eltérő alkotáslélektani állapottal párosult. A líceumi „cellát”, „bezártságot”, „szerzetesi életmódot” (lásd az 1813–1815-ös Puskin-líra líceummetaforáinak csoportját) egy életvitelét és munkastílusát tekintve nyugtalan időszak követ. Életvitelének és munkatempójának hektikusságáról többek között kézírásának azon változatai is tanúskodnak, amelyeket az ún. Líceumi füzetében (Лицейская тетрадь Пушкина) lehet végigkövetni. E füzet fennmaradása azért is különösen nagy szerencse, mert – ellentétben más korai, kéziratos, Puskin-verseket is tartalmazó gyűjteményekkel – ezt maga a költő állította össze. Amellett, hogy ez a füzet a költő 41 líceumi versének saját kezű másolatát tartalmazza, végigkövethetők benne Puskinnak azok a javításai, amelyeket utólag Szentpéterváron különféle tintákkal és időpontokban végzett el (miközben e javításokkal párhuzamosan már egy másik, nagyszabású munkán dolgozott: a füzete végén a készülő Ruszlán és Ludmíla piszkozatait találhatjuk meg).

Ebbe az alkotási folyamatba, a füzetben rögzített, hét különböző időpontban létrejött javítási réteg feltárásába a legújabb, akadémiai kritikai kiadás Puskin líceumi líráját tartalmazó kötetének, a Líceumi versek szövegének forrásai (Источники текстов лицейских стихотворений) című, Msztyiszlav Cjavlovszkij (1883–1947) textológus által jegyzett fejezete enged végre teljes betekintést további tíz, líceumi, kéziratos gyűjtemény bemutatása és elemzése mellett. Végre, hiszen Cjavlovszkij és – tegyük rögtön hozzá – felesége, Tatjana Zenger-Cjavlovszkaja munkája csaknem 70 évig várt arra, hogy teljes terjedelmében nyilvánosságra kerülhessen. –

Nem kétséges, hogy az utóbbi évtizedek Puskin-filológiájának és -textológiájának egyik legnagyobb horderejű eseménye az Orosz Tudományos Akadémia Puskin Házában zajló, új akadémiai kiadás. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez az új edíció a 30-as évek ún. régi nagy akadémiai kiadásának (1937–1959) drámai történetét „korrigálja”. Erről a szoros történeti kapcsolatról, a papíralapú kötetekről, azok előmunkálatairól, illetve az ezekkel párhuzamosan zajló online verzió építéséről, fejlesztéséről és folyamatos bővítéséről 2015-ben, a hetedik sorszámmal ellátott kötet megjelenése kapcsán írtam először (Kalavszky Zsófia recenziója az új orosz akadémiai kritikai Puskin-kiadás „Drámai művek” című kötetéről, 2015). Választásom indoka akkor az volt (hiszen az új akadémiai kiadás kötetei közül elsőként a Drámai művekről írtam), hogy az Orosz Tudományos Akadémia 2015-ben végül rehabilitálta a régi nagy kiadásnak azt a kötetét, amely 1937-ben elsőként jelent meg, és amelyet a sztálini vezetés politikai okokból bezúzatott.

Ezúttal is egy első kötet, az új kiadás első kötete a tárgyam, amely szintén helyreállít és rehabilitál. A Drámai művekhez hasonlóan ez a kiadvány is csak mintegy 70 év után jelenhet meg, méghozzá abban a formában, ahogy azt a 30-as években a kritikai kiadás szerkesztőbizottsága elgondolta. A régi nagy akadémiai kiadás eme kötetének a bezúzására végül nem került sor. Miután a sztálini kultúrpolitika nyilvánvalóvá tette a drámaszövegek esetében, hogy utószót és részletes kommentárokat nem kíván látni a Puskin-kötetek végén, a Líceumi líra kötethez készült utószó és kommentárok nem kerültek bele a kötetbe. A kutatási terület máig legnagyobbjának tartott Cjavlovszkij és felesége fundamentális textológiai munkáját – amely a líceumi teljes korpusz átnézéséből, annak szisztematikus elemzéséből, feldolgozásából, a dátumozás metodikájának kidolgozásából, a korai autográfokban található kézírás azonosításából-elemzéséből és a számokból álló Puskin-álnevek rendszerének megfejtéséből állt – nem lehetett tehát publikálni. A házaspár textológiai megoldásait, filológiai döntéseit azonban igen: a régi nagy akadémiai kritikai kiadás Puskin líceumi líráját tartalmazó kötetét – az 1933-as szövegközlési elvekkel összhangban – Cjavlovszkij rendezte sajtó alá. Az évezred végén az új akadémiai kiadás azzal, hogy a Cjavlovszkij-házaspár akkor kéziratban maradt, monografikus igényű szövegét teljes terjedelmében a mostani első kötet egyik utószótanulmányaként jelenteti meg – azaz a líceumi líráról írt, hatalmas horderejű munka egy az egyben olvashatóvá válik –, bevégzi azt a munkát, amelyet a szerzők a 30-as években elkezdtek.

A jelenlegi akadémiai kiadás szövegkorpusza szinte teljesen megegyezik a régiével. Ahogy Cjavlovszkij ezt meg is említi: a líceumi kéziratok gyűjtése, amely Puskin halálával kezdődött – először Vaszilij Zsukovszkij és Pjotr Pletnyov, majd Pavel Annyenkov révén –, a 19. században lényegében le is zárul. Új kéziratok – néhány kivételtől eltekintve, mint például a Fonvizin árnya – nem kerülnek elő, az 1920-as, 30-as évek „nagy leletei”, a különböző kéziratos gyűjtemények felbukkanása pedig – amelyek közül az utolsó, az ún. Vszevolozsszkij-füzet 1936-ban kerül sajtó alá – nem változtatnak a líceumi időszak kéziratainak korpuszán.

Ma a Puskin-filológia összesen 133 befejezett szöveget, néhány töredéket és négy többszerzős művet tart számon líceumiként. Puskin későbbi időszakaiból általában fennmaradtak műveinek piszkozatai (azaz számos esetben az utókor számára követhető egy-egy szöveg alakulásának folyamata) – a líceumi szövegek közül azonban mindössze egyetlenegy (!) esetben találunk erre példát. A líceumi szövegek sajátosságának tekinthető az a tény is, hogy rengeteg másolatuk maradt fenn – a kutatás egyik legnagyobb nehézsége így az autorizált puskini kéziratok azonosítása volt.

Cjavlovszkij ezt a feladatot a ma ismert összes líceumi kéziratos gyűjtemény (szám szerint tíz szövegkorpusz) szisztematikus elemzésével végezte el. E munka során a kutatónak sikerült az anonim vagy álnév alatt feltüntetett versek esetében a kézírás, a papírminőség stb. elemzésével, illetve a Puskin által használt, számokból álló álnevek rendszerének megfejtésével azonosítania vagy valószínűsítenie, hogy mely szövegnek ki volt a szerzője.

A szerkesztőbizottság az új akadémiai kiadás első kötetének szöveganyagában a régihez képest csupán kisebb átrendezéseket hajtott végre. A Dubia fejezetből az alapkorpuszba átkerült egy szöveg, egy másikról egyértelműen sikerült bizonyítani, hogy nem Puskiné, továbbá az új kiadás – és ez a nagyobb horderejű változ(tat)ás – a régitől eltérő módon tisztázta az „alapszöveg” kérdését. Az alapszöveg kérdésessége miatt a 20. század során a különböző kiadásokban a líceumi verseknek többfajta változata, redakciója keringett. Az „összevisszaságra” jó példa a magyar Puskin-kiadás. A ’60-as évektől kiadott magyar fordítások hol valamely korai, hol pedig az utolsó szövegváltozat szerint készültek el. (Nyilvánvalóan az orosz kiadások nem tudták pontosan orientálni a magyar szerkesztőket.)

Puskin Líceumi füzetének anyagából kiderül, hogy 1817 és 1820 között hét ízben javította végig a líceumban írt szövegeit. Hetedszer, 1819 második felében radikális átdolgozásnak vetette alá őket, többségüket jelentősen meghúzta, majd többet nem nyúlt hozzájuk. 1820-ban azonban mégsem jelent meg tervezett kötete. (Erről lásd Kalavszky Zsófia, „Vszevolozsszkij, kedvesem, a cár nem adja vissza a szabadságomat!”. Puskin levelei 1824-ből és a Vszevolozsszkij-füzet, Műhely, 2011, 4, 3–6.) Évekkel később, 1825 márciusa után áll neki, hogy újra végigjavítsa őket, míg végül 1826-ban megjelenik az első kötet – ebbe azonban mindössze 12 (!) líceumi versét válogatja be. (Élete során összesen 41-et, a líceumi időszak alatt csupán 24-et publikált.)

Az első akadémiai kiadásig hatalmas vita tárgyát képezte tehát, hogy milyen elv alapján publikálják a líceumi szövegeket – azokat a szövegeket, amelyek ennyiszer lettek átdolgozva, meghúzva, majd – az 1826-os első kötet 12 versét leszámítva – a költő által elvetve. Mi tekinthető alapszövegnek? A régi akadémiai kiadás gyakorlatától eltérve a jelen kiadás megoldása ez: amennyiben egy vers rendelkezik líceumi és posztlíceumi redakcióval (a legtöbb esetben ez fennáll), akkor a kiadás mindkettőt szerepelteti (függetlenül attól, hogy Puskin a verset később felvette-e első kötetébe). Az új akadémiai kiadás Más redakciók és variációk című egységében szerepelteti – jóval nagyobb számban, mint a régi akadémiai kiadás – a különböző másolatok közti eltérésekből adódó variációkat. Miként erre már utaltam: a líceumi Puskin-verseknek beláthatatlan mennyiségű másolata készült. Számuk folyamatosan bővül, még mindig, most is találnak meg újabbakat és újabbakat, így nemhogy teljes körű leírásukról, de még számbavételükről sem beszélhetünk.

Fontos változást jelent, hogy az új kiadás a puskini központozást és helyesírást egységesíti és megújítja. (A szerkesztőbizottságnak ez a döntése 1994-ben, a próbakötet megjelenése után széles körű és éles vitát váltott ki a szakmán belül.) Puskin, ahogy erről számos leveléből értesülünk, a kiadójára, Pjotr Pletnyovra hagyta az ortográfiai kérdéseket, azok megoldását. Bár a 20. század elején Grigorij Vinokur helyreállíthatónak vélte Puskin saját helyesírási eljárásait, mára egyértelműen kiderült, hogy ez maradéktalanul nem valósítható meg. Több okból sem. Az 1830-as években eleve nem létezett a nyomtatott szövegek esetében egy általánosan elfogadott és szigorúan betartott ortográfiai szabályrendszer. Számos Puskin-kéziratban egyáltalán nincs központozás, sok, Puskin által autorizált kéziratban pedig egy-egy szövegen belül egymásnak ellentmondó, azaz következetlen grammatikai és helyesírási változatok szerepelnek. Az individuális puskini változatok teljes körű helyreállítása tehát lehetetlen, az új akadémiai kiadás a mai kereteken belül megpróbálta a régi helyesírási jelek, szabályok adekvát megfelelőit megkeresni, miközben igyekezett hű maradni a sajátos, puskini megoldásokhoz, figyelembe véve, hogy bizonyos, a költő által kedvelt punktuációs jeleknek a szemantikai jelentése mára megváltozott.

A kötet szerkesztője a már életében legendává vált Puskin-kutató, Vagyim Vacuro. Ő jegyzi a kötet Puskin líceumi munkássága (Лицейское творчество Пушкина) című utószavát is. A nagyívű összefoglaló tanulmány, amely a kutatástörténettől kezdve veszi számba a korai Puskin-líra forrásait, a Puskint a líceumi időszak alatt ért irodalmi hatásokat, a líceumi művek műfaji, tematikai korszakolásának lehetőségeit, kitér arra is, hogy bár líceumi líráról beszélünk, Puskinnak regényei (legalábbis regénykezdeményei), komédiája, poémája is született ez időszak alatt (e kéziratai azonban – számos verses levelével és elégiájával együtt – elvesztek). A költőnek a Szerzetes és a Bova című poématöredékén kívül, amelyek a jelen kötetben is szerepelnek, a líceumi időszakból tulajdonképpen csak egy szövege – a máig vitatott, ezért egy későbbi kötet Dubia egységébe bekerülő, Barkov árnya (Тень Баркова) című poémája – maradt fenn, amely nem tisztán a líra műnemébe tartozik.

A kötet egy verstani utószótanulmánnyal is szolgál, ezt Vlagyiszlav Holsevnyikov jegyzi. Holsevnyikov a Puskin- és a Majakovszkij-líra verselésének elismert szakértőjeként verstani kutatásaival támasztja alá a líceumi időszak – Vacuro által műfaji és tematikai szempontból is két szakaszra osztott – periodizációját. A metrikai és ritmikai jellegzetességek változásai is azt mutatják, hogy a líceumi Puskin-líra első szakasza 1813 és 1815, a második 1816 és 1817 közé tehető. Az elsőre az „elsajátítás”, a 18. századi verselési hagyományok, a költőelődök, Gavriil Gyerzsavin, illetve idősebb kortársak, mint Konsztantyin Batyuskov vagy Vaszilij Zsukovszkij által kidolgozott formák követése jellemző, míg 1815-től a metrikai készleten, a ritmikán és strófaszerkezetekben nagy fokú kísérletezés látszik.

A kötetben a versekhez fűzött kommentárok alapját Cjavlovszkij megjegyzései alkotják, ugyanakkor a Puskin Ház kutatóközössége, a Líceumi líra kötet munkatársai (M. N. Virolajnen, Je. O. Larionova, Ju. D. Levin, O. Sz. Muravjova, Ny. Ny. Petrunyina, Sz. B. Fjodotova és I. Sz. Csisztova) azokat átdolgozva, a Puskin-kutatás legújabb eredményeit és szakmai vitáit beépítve adják közre.

*

Végezetül egy jó hír a Puskin-kutatóknak. A Pushkin Digital Scholarly Edition után (amely Puskin összes, eddig akadémiai kiadásban megjelent szövegének digitalizálását tűzte ki célul), ahogy azt várni lehetett, 2017-ben elindult a Pushkin Digital is, azaz az új kritikai kiadás digitális változatát közreadó portál. A digitalizált változathoz képest ez utóbbi a szövegeken belül jóval összetettebb keresésre ad lehetőséget. Egyelőre négy kistragédia szövegét, keletkezéstörténetét, összes kéziratát, javításait és a kommentárokat lehet így megtekinteni.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
tudományos munkatársa

Summary

One of the most significant events of the Pushkin textology of the last few decades has been that the Russian Academy of Sciences launched its new, 20-volume critical Pushkin edition in 1999. The first volume, entitled Lyceum poetry 1813–1817, is now published for the first time, together with the fundamental work conducted by Mstislav Tsiavlovskii (and partly by his wife, Tatyana Tsiavlovskaya) during the 1930s and 1940s. Tsiavlovskii (1883–1947), still considered the most important researcher of the field today, conducted a systematic analysis of the manuscript sources of Pushkin’s lyric poetry corpus from the lyceum years, developed the methodology of dating the texts, provided descriptions of Pushkin’s different early types of handwriting, and solved the system of Pushkin pseudonyms that consisted of numbers. This work of textology could not previously be published in its entirety.

The editor of this volume is Vadim Vatsuro (1935–2000), a Pushkin researcher who already became a legend while he was alive. He is the author of the afterword of the volume, entitled Pushkin’s lyceum poetry. This ambitious, synthetic study enumerates the sources of Pushkin’s early lyric poetry, starting with a history of research, followed by the literary influences Pushkin encountered during the lyceum years, and the possibilities of periodizing the lyceum works in terms of genre and topic. It also mentions that although we are talking about the lyric poetry of the lyceum years, Pushkin also wrote novels (at least fledgling ones), comedies and poems during this time (although, the manuscripts of these were lost, along with many of his epistles and elegies).

The volume also includes a study in prosody in the afterword, written by Vladislav Kholshevnikov. Kholshevnikov (1910–2000), a renowned expert of the metrics of Pushkin’s and Mayakovsky’s lyric poetry, also supports the periodization of the lyceum years through his research on prosody, which Vatsuro divided into two phases in terms of both genre and topic. The changes in metrics and rhythm also indicate that the first phase of Pushkin’s lyric poetry in the lyceum years can be dated between 1813 and 1815, with the second phase dated between 1816 and 1817. The first phase is characterized by “acquisition”, by following the eighteenth-century traditions and the forms developed by his poetic predecessors (Gavriil Derzhavin, Konstantin Batyushkov) and Vasily Zhukovsky, while from 1815 extensive experimentation can be detected in terms of the metric set, rhythm, and verse structure.

The commentaries accompanying the volume’s poems are based on Tsiavlovskii’s commentaries; at the same time, the Pushkin House research community, the contributors of Lyceum poetry publish these commentaries in a revised format, incorporating the latest results and debates in the field of Pushkin research.

Tagged filológia, kézirat, líceum, Puskin, textológia