recenzió

Földes Györgyi. Test – szöveg – test. Testreprezentációk és a Másik szépirodalmi alkotásokban. Budapest: Kalligram Kiadó. 2018.

Angelo Soliman, a fekete-afrikai rabszolgából lett kivételes műveltségű nemes történetét – a Kitömött barbár óta különösen – jól ismerjük. Kevésbé közkeletű a Test – szöveg – test borítóján szereplő Saartje Baartman esete, mely a dehumanizáció szélsőséges eljárását hasonlóképp példázza. A Fokföldön született, Európában hottentotta Vénuszként ismertté vált Saartjét a 19. század elején londoni és párizsi arisztokraták köreiben meztelenül, látványosságként szerepeltették. Testi adottságaira különös figyelem irányult: a francia anatómus, Georges Cuvier a huszönöt évesen elhunyt nőt felboncolta, „agyát és »túlfejlett« kisajkait […] formalinba tettet[te], s ezt csontvázával és a testéről készült gipszöntvénnyel együtt kiállít[tatta] a párizsi Embertani Múzeumban.” (115)

Földes Györgyi könyvének borítója szemléletesen helyezi fókuszba Saartje alakját, mely a kulturális, etnikai, fizikai, nemi megkülönböztetésről szóló diskurzus felidézésével utal a kötetben helyet kapó írások központi problémájára. A szerző a test és textus viszonyát vizsgáló tanulmánykötetének felütésében összegzi fő kérdésfeltevéseit:

Van-e test szöveg nélkül, van-e szöveg test nélkül? Miként íródik bele a testről való tudásunk (irodalmi) szövegeinkbe, miképp alakítják az (irodalomi) szövegek a testről való tudásunkat? Hol a test a szövegben, hol a szerző teste a szövegben, és hol a másik / a Másik teste? Ki a szöveg Másikja? (7)

A Test – szöveg – test Földes 2007 és 2017 között publikált tanulmányainak, előadásszövegeinek tematikus válogatásaként e komplex problémaegyüttest járja körbe különböző aspektusokból, s – a diszciplináris határhelyzet s az elemzett szövegek eltérő kérdésirányai miatt – kiterjedt kutatási területet jelöl ki.

A testírás és a Másik című nyitófejezet a könyv egészét megalapozó teoretikus megfontolásokat közöl. A kötetrész három tanulmánya – a Corpus alienum csoport kutatásait idézve, a tárgyterület úttörő (korábban a Helikon 2011/1–2. és 2013/3. számában publikált) szövegeinek továbbírásaként – kimerítő részletességgel szól a „test és a szöveg kapcsolatának rendkívül komplex, multidimenzionális voltá[ról]” (11), a korporális narratológia történetéről, diszciplináris helyzetéről, módszertanáról és alkalmazási lehetőségeiről. A kötet axiómája, hogy a test „mindig valamely diskurzus vagy narratíva részeként, nyelvi konstrukcióként áll előttünk, másfelől pedig egy társadalmi térben megképződő szociális/kulturális reprezentáció” (86). A testíráselmélet irányait leíró bevezető tanulmányok beláthatatlanul tágasnak tűnő vizsgálati terepet körvonalaznak: a test és a Másik karteziánus, fenomenológiai, pszichoanalitikus, hermeneutikai, strukturalista, klasszikus narratológiai, posztstrukturalista feminista és kiborgelméleti megközelítéseit vázolva vezetnek a kötet fő tárgyához, a test és a Másik szépirodalmi munkákban tetten ért reprezentációjához.

A könyv egyik központi fogalma a kristevai abjekt, mely definíciója szerint elutasítást, undort, szorongást vagy félelmet generál a befogadóban (95). A kötet különösen jelentős, Corpus alienum című tanulmánya az abjektizáció hatásmechanizmusát megvilágító módon írja le, amint a nőt irracionális–amorális lényként láttató elméletekről, „a politikai gyűlölet és félelem” (97) torzító hatásáról, a zsidóságot dehumanizáló, illetve betegségek szimptómáival felruházó eljárásokról szól. E fejezetben Földes a stigmatizáló, tárgyiasító tekintet radikális példájaként a „realista múzeum” szemlélőinek perspektíváját említi.

[A] középkortól a 19. század végéig a vizualitás, a tekintet elé vetettség különösen nagy szerepet kapott a Másikkal, az Idegennel szembeni viszony kialakításakor: ennek legfontosabb terepei a vásárok, templomterek, mutatványosbódék, barakkok, állatkertek, csodakabinetek […]. E helyeken teszik ugyanis közszemélre – együtt a különleges állatokkal – az élő és élettelen, fogyatékos vagy színesbőrű testeket, e „szörnyszülötteket”: sziámi ikreket, törpéket, szakállas nőket, az Elefántembert, a gyermekét szoptató fekete anyát, valamint a haláluk után kitömött fekete embereket, üvegekbe tett teratológiai mintákat, szexuálpatológiai esetnek tekintett, anatómiailag hű viaszbábukat. (105)

A Corpus alienum a befogadói attitűd történeti változásáról is szólva („a századforduló környékén következik el az a pillanat, amikor […] megszületik a sérült test, az »handicapé«, a fogyatékos: a közigazgatási szervek innentől kezdve erkölcsrombolónak, immorálisnak tekintik az abnormalitás közszemlére tételét” [108–109]) vezet el a kötet következő, szöveginterpretáción alapuló részéhez.

A Test – szöveg – test további három szövegegysége eltérő tematikus blokkok szerint strukturálódik, ugyanakkor tartalmazza azon kapcsolóelemeket, olyan – kiváltképp Kristeva, Cixous, Barthes, Deleuze és Guattari, valamint Said korporalitással és idegenséggel összefüggő megállapításaiból kiinduló – állításokat, melyek a koherens kötetkompozíció biztosítékai. A valahanyadik nem című fejezet Szabó Dezső, Lesznai Anna, Czóbel Minka, Galgóczi Erzsébet, Rakovszky Zsuzsa és Darvasi László műveit illetően szól többek közt a – Szabó által inspirált – magyar avantgárd maszkulin sztereotípiákat mutató, mizogün nőképéről, továbbá a Donna Juanna című Czóbel-darab (férfi és női szereplők közti oppozíciós viszonyt kimozdító) dramaturgiai eljárásairól. Itt kap helyet Földes Galgóczi-tanulmánya, mely a kevéssé kanonikus, ám kiemelt figyelmet érdemlő Törvényen belül transzgresszív narrációs eljárásait elemzi.

A transznacionalitás női aspektusai és A zsidó Másik című fejezetek a trauma studies diskurzusát idézi, többek közt Marianne Hirsch, Eva Hoffmann, Helen Epstein elméletére alapozva. A szerző a kötetrészben Földes Jolán és Agota Kristof emigráns léttapasztalatot feldolgozó életműve kapcsán jelentős, a szakirodalom alapvetését cáfoló észrevételt tesz:

[M]indkét írónő, miközben tematikailag egyszerűen képtelen elszakadni a migránstapasztalattól, rendszeresen a fikció területén mozog: életművük alapvető hányadát regények teszik ki, s kisebb részét novellák (esetleg: kisregények). E műfaji arány […] szemben állni látszik a transznacionalitás és a migráció szakirodalma megállapításaival, miszerint ez a tapasztalat azokat az irodalmi formákat privilegizálja, amelyek a memoár, a biográfia, az autobiográfia és az útleírást használják határátlépéseik kiindulópontjául. (266)

A könyv záró fejezetei a párizsi magyar emigráns szerző, Eva Almassy s a „legkafkaibb francia író” (287), Marie NDiaye prózája kapcsán vetik fel a transznacionális női terek (korábban kevéssé vizsgált) témáját. A térpoétikai elemzés a Fogság esetében is jelentős megállításokkal szolgál. Földes a Spiró-regényben a „nomád térszerveződés” (309) érvényesülését véli felfedezni:

…hőse, Uri mint értelmiségi, mint római zsidó, mint (enyhén) fogyatékos testű személy az idegen, a Másik tökéletes példája, akinek általa sem értett okokból történő folytonos utaz(tat)ása talán megfeleltethető a Deleuze és Guattari által elképzelt és az idegenséget ugyancsak jelölni képes nomád lét sajátosságainak. (299)

A Test – szöveg – test nagyívű záró tanulmánya a másod- és harmadgenerációs holokauszttrauma feminista aspektusairól szól, Turi Tímea, Csobánka Zsuzsa és Clara Royer szövegeire fókuszálva. A tanulmány a holokausztirodalom kapcsán személyes vonatkozásokat is közöl (313) – a kötet egészére jellemzően: nem didaktikus (s a legkevésbé sem ítélkező) módon, mégis egyértelműen tanúskodva az empatikus szerzői attitűdről, az emancipatorikus szemléletű kutató éthoszáról.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
tudományos segédmunkatársa,
fiatal kutatói ösztöndíjasa

Summary

Body – text – body presents a thematic compilation of Györgyi Földes’s papers from the past ten years, in relation to the topic of corporeal representation and the Other in literary works. The book serves as important background literature and aims at bringing corporeal narratology closer to a Hungarian audience. According to the main thesis of the volume, body is a sociological–cultural representation, it is always a lingual construction, and a substantial element of discourse. Földes’s work examines the complex relation of text and body in the case of both influential and marginal authors (e. g.: Szabó Dezső, Agota Kristof, Rakovszky Zsuzsa; Galgóczi Erzsébet, Marie NDiaye, Lesznai Anna). Földes’s papers scrutinize this complex phenomenon from several perspectives. The author employs different theoretical approaches, such as hermeneutics, Freudian and Lacanian psychoanalysis, structuralism, classical narratology, trauma studies, poststructural feminism, transnational and exile studies, and cyborg theory.

Tagged Corpus alineum csoport, Földes Györgyi, korporális narratológia, posztstrukturalista feminizmus