recenzió

Béres Judit, „Azért olvasok, hogy éljek”: Az olvasásnépszerűsítéstől az irodalomterápiáig, Pécs, Kronosz, 2017.

Béres Judit a Pécsi Tudományegyetemen alakult biblioterápiás szakirányú továbbképzés kitalálója és megalapítója, jelenleg is a szak felelőse. Tudományos munkásságában helyet kap a kultuszkutatás, a nőiség megjelenítése, illetve a nőről alkotott képek a kortárs szépirodalmakban és elméletekben, továbbá a társadalmi nem kérdése is. Béres legújabb könyve ennek megfelelően olyan elméleti megalapozottsággal bír, melynek segítségével a szerző választott témáját, az olvasást, valamint a biblioterápiát is összetett szempontok szerint tudja vizsgálni. Mindezek említése azért is tudatos döntés jelen írásban, mert az irodalomterápia szakmai megítélése, elsősorban irodalomtudományos közegben, sokszor kétes, illetve még mindig valamiféle periférikus témaként hivatkoznak rá. Jogos lehet az elhatárolódás, amennyiben csupán divatos olvasókörökként tekintünk a terápiás csoportokra, valamiféle szaloneseményként, hiszen ez esetben csupán történeti érdekessége lehetne az ügynek. Béres eddigi írásai azonban arról győzhették meg az olvasóit, hogy a tudományos, elméleti képzettség feltétele, nem pedig kelléke az irodalomterápiát művelő, illetve arról író szakembereknek.

Az sem véletlen, hogy a könyv bevezetőjében Béres Hélène Cixous-ra hivatkozik Alberto Manguel vagy Irvin D. Yalom és mások mellett:

Cixous alkotói pályáján mindvégig jelen volt a szubjektum, a nyelv és az írás-olvasás viszonyrendszerére fókuszáló gondolkodásmód, s néhány jellegzetes, a pszichoanalízis számára is kiemelt fontosságú téma (például apa, halálösztön, nőiség, zsidóság). A műveiben megszövegezett posztmodern, decentralizált szubjektum az emlékezés, az elfojtott tartalmak, a traumák, az azonosságzavar és a szelf megalkotásának vágya, a fikcionalitás és az önéletrajzi referencialitás tükrében körvonalazódik. Cixous munkássága felhívja a figyelmünket arra, hogy amikor olvasunk, fontos találkozásokat élhetünk meg, tapasztalatainkat, élményeinket, saját életünket keressük a Másik írásában, megoldást keresünk a könyvben problémáinkra, válaszokat a Ki vagyok én? kérdésre. (8.)

Az idézett rész egyes témái szolgáltatják a kiindulópontot Béres könyvének elméleti szempontrendszeréhez (szelf megalkotása, önismereti út stb.), de az általa hivatkozott szakirodalom mindig a gyakorlatközpontúságot szolgálja. A bevezetőnél azért is érdemes hosszabban elidőzni, mert az Énről megalkotott (ön)kép mellett – jogosan – a társadalom által megképzett Én is helyet kap Béresnél. A kettőt szorosan összefüggőnek tartja, és ebből is következik, hogy amikor arról ír, hogy az olvasás megítélése, presztízse ma sokkal másabb, mint régebben, akkor ezt nem egyfajta társadalmi hanyatlásként feltételezi, amelyben az Én mint önálló entitás változatlan marad. Így tehát joggal állítja, hogy az Én megalkotása komplex folyamat, és ha az olvasás, mint az Én alakulásában részt vevő kultúrtechnika változik, akkor az Én „körvonalazódása” is változni fog. A szerző válasza pedig nem moralizáló, hanem elsősorban leíró jellegű, és a későbbiekben számos olyan megvalósult projekt részletezésére vállalkozik, amelyek erre a társadalmi jelenségre nem egyoldalú, hanem komplex megoldást kínálnak fel.

Ilyen például az olvasásnépszerűsítés kérdése, amelynek alapját az olvasóközpontú megközelítésben látja. Vagyis a két igény (az olvasóé és az olvasásnépszerűsítést felkínálóé) együttesen bizonyul csak hatékonynak, ahogy azt Béres számos példával illusztrálja is. Ebben az olvasásnépszerűsítést középpontba állító első fejezetben is a fokozatosság elve érvényesül, a szerző az alapvetésektől indítja el a gondolatmenetét, és a fogalmi meghatározásoktól elindulva, az olvasástanácsadás részletezésén keresztül jut el a konkrét olvasásnépszerűsítő projektekig. Ez utóbbiak elsősorban nemzetközi programok, de a szerző kitér magyar vonatkozású elképzelésekre is (például: Irány a tudás – Sokszínű olvasás- és könyvtárfejlesztés Baranyában).

A könyv szerkezetét követve: a szerző ezt követően kitér a kritikai gondolkodás fejlesztésének lehetőségére az írás és olvasás által, majd az élő könyvtár működésére. Az élő könyvtár mint érzékenyítő módszer értelemszerűen a kritikai gondolkodással mutat szoros összefüggést; ez utóbbi fejlesztése együtt jár az empátia, az előítéletcsökkentés és a reflektivitás fejlesztésével.

A negyedik fejezet már szorosan az irodalomterápiához kapcsolódik, az eddigieket tartalmazó komplex jelenségként: „A biblioterápia fontos kiindulópontja, hogy önmegértésünkhöz több különböző perspektívából érdemes szemlélni a feldolgozásra váró tapasztalatokat, eseményeket – ezeket a különböző perspektívákat többek között olvasmányaink kínálhatják, és azok az embertársak, akikkel alkalmunk nyílik az olvasmányélményeink nyomában szerveződő érzéseinket, gondolatainkat megosztani.” (112.) Béres fogalommeghatározásában az önismereti munka, a perspektivikus látásmód megtanulása éppen úgy helyet kap, mint ezek megosztásának lehetősége másokkal. A biblioterápia ugyanis – az olvasással ellentétben – nem kizárólag, illetve nem feltétlenül magányos esemény, és erre még a későbbiekben visszatérnék. Béres a fogalom minden egyes pontját részletesen elemzi, a megnevezéstől indítva vizsgálatát. Annak a – biblioterápiás közegben közismert – problémának a leírásával kezdi, mely szerint a biblioterápia könnyen összekeverhető a Bibliát középpontba állító terápiával, majd részletesen kitér az egyéb megnevezésekre, a fogalmi keveredés és konszenzushiány okozta bonyodalmakra. Mindez persze részletkérdésnek is érzékelhető, ugyanakkor jól szemlélteti azt a felemásságot, amely az irodalomterápiáról való írást és beszédet gyakran övezi. A fejezet részletesen kitér a biblioterápiás foglalkozásokat érintő kérdésekre, a klinikai és fejlesztő biblioterápia különbségeire, az expresszív és kreatív írásra, valamint a hatásokra és élményekre is. A könyvrészlet itt még – bár számos gyakorlati példával szolgál – inkább a különböző elméleti megközelítéseket tárgyalja, s csak a későbbi fejezetekben tér ki ezek gyakorlatára. A gyakorlatot tárgyaló, akár esettanulmányokba hajló könyvfejezetek már a korábbiakban írottak mentén elemzik a különböző csoportterápiákat. A biblioterápia mint csoportterápia valóban nem csupán a(z irodalmi) szöveg olvasása, hanem a megosztások révén sajátos csoportdinamikára is épül. Ennek pedig egyik fontos szereplője a vezető, akiről Béres is többször, többféle formában ír. A vezető szerepköre nem állandó, jó példa erre az úgynevezett babaváró biblioterápia, amely a szerző irányításával valósult meg Pécsett: „Egy ilyen típusú csoportban érthetően erős igény van arra, hogy a csoportvezető is osszon meg saját élményeket és tapasztalatokat. Ez ösztönző mintát ad a részvételre és az önismereti munkára. A biblioterapeuta transzparenciája hozzájárul a személyesség, a közvetlenség, az őszinte, bizalmi légkör kialakításához, s elengedhetetlen ahhoz, hogy a résztvevők nyitottabban álljanak hozzá a közvetíteni kívánt értékekhez” (184.).

Az értékek meghatározása persze nagyon is idő- és térfüggő. Ahogy azt Béres könyve elején is jelzi, a társadalmi meghatározottság befolyásolja azt, ahogy az egyén az Ént elgondolja, amilyen szempontokat és történeteket annak felépítésére bevisz, ugyanakkor ezzel párhuzamosan nem csupán kívülről, hanem „alulról” a(z egyéni) tapasztalatok felől is érkezhetnek terápiás igények – vagyis összességében ennek sajátos dinamikájáról, kölcsönhatásáról, mintsem egyirányú áramlásáról érdemes beszélni. A babaváró csoport mellett a kifejezetten nőknek szóló biblioterápiákból érzékelhető ez leginkább. Béres a Biblioterápia nőknek című fejezet elején erre részletesen kitér: „A nőknek szóló terápiás szolgáltatások nemzetközi palettáját szemlélve elmondható, hogy azok szinte kivétel nélkül kötődnek olyan irányzatokhoz, amelyek a 20–21. század feminista filozófiáját, irodalomtudományát és pszichológiáját meghatározzák. Ezek között vannak, amelyek a terápiás tapasztalat felől fogalmazódnak meg, mások inkább teoretikus irányból közelítenek a nőiség-problémához, a női léthez, s alakítják az erről szóló kortárs diszkurzust” (226.).

A kötet végén számos mellékletet találunk, mind az olvasásnépszerűsítésre, mind az élő könyvtári katalóguscédulákra akad példa, külön kiemelendő a nőknek szóló csoportokhoz szóló ajánlott olvasmányok listája.

Érdemes kitérni arra, hogy Béres könyve tulajdonképpen milyen funkciót is tölt be, illetve tölthet be az irodalomterápia magyar nyelvű szakirodalmában. Elsődlegesen kézikönyvként tartható számon, amely segít eligazodni nem csupán az érdeklődőknek, de a már a biblioterápia elméletében jártasabb olvasóknak is, továbbá tankönyvként is kiváló szolgálatot tehet. Béres Judit könyve ugyanakkor elsődlegesen nem gyakorlati kézikönyv, amelyet a csoportvezetők foglalkozásaikhoz ötletként vagy kiindulásként felhasználhatnának, sokkal inkább egy elméleti megalapozást nyújtó, a témában eligazodni segítő kötetről beszélhetünk. Az olvasás diakrón vizsgálatára sem vállalkozik a könyv. Ez a szerzői döntés nagyon szerencsés, hiszen a téma (kultúr)története egyfelől monografikus terjedelmű munkát igényelne, tehát szétfeszítené jelen kötet kereteit, másfelől ennek már részben születtek magyar nyelvű szakirodalmai is.

Az Azért olvasok, hogy éljek tehát nagyon széles és mély merítés az olvasás témaköréből, ugyanakkor a kiváló szerkezeti felépítés és a fejezeteken belüli gondolati ívek átgondoltsága keretben is tartja a könyv témáját, minden altémának helye és funkciója van. Béres Judit könyve hiánypótló munka, a biblioterápia és az ahhoz tartozó kérdéskörök elméleti megközelítéseinek kiváló összefoglalása, amely jó alapot szolgáltathat arra, hogy a biblioterápiás foglalkozások komplex, a vezetőktől nagyfokú elméleti reflexivitást igénylő jellegére is ráirányítsa a figyelmet.

A szerző irodalomtörténész, muzeológus
(Petőfi Irodalmi Múzeum).

Summary

Judit Béres has been doing research in bibliotheraphy for a long time and has made some interesting reading promotion projects in the past few years. Her book is a great summary of the theory of bibliotheraphy. It is not primarily a handbook that can be used as a starting point or idea by group leaders for their sessions, but rather a textbook that provides a theoretical basis for dealing with the topic.

Tagged babaváró biblioterápia, biblioterápia, biblioterápia nőknek, élő könyvtár, irodalomterápia, olvasásnépszerűsítés