recenzió

Eva Kowalská, Na ďalekých cestách, v cudzích krajinách: Sociálny, kultúrny a politický rozmer konfesionálneho exilu z Uhorska v 17. storočí (Távoli utakon, idegen országokban: A Magyarországról való 17. századi vallási exuláció szociális, kulturális és politikai vonatkozásai), Bratislava, Veda, 2014.

Eva Kowalská a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének tudományos főmunkatársa; fő kutatási területe Közép-Európa kora újkori egyházi és kulturális története. Monográfiája 2014-ben jelent meg a Szlovák Tudományos Akadémia könyvkiadójánál. A szerző a bevezetést követően tizenegy fejezetben mutatja be a Wesselényi-összeesküvéssel kapcsolatba hozott, majd koncepciós perekben elítélt protestáns prédikátorok és értelmiségiek hányatott sorsát (bebörtönzését, gályarabságát és exulációját). Bevezetőjét Tobias Masnicius Wywolena Božj Winnice Obnowená (Az Úr kiválasztott szőlőskertjének megújítása) című művéből származó idézettel kezdi, amelyben a prédikátor – aki maga is a gályarabok egyike volt – felsorolja azokat a válogatott üldöztetéseket, amelyeket a 17. században a protestáns prédikátoroknak el kellett szenvedniük Magyarországon. A szerző joggal választotta ezt az idézetet bevezetője elejére. Könyvében ugyanis az 1670–1681 közötti időszak felső- és alsó-magyarországi erőszakos rekatolizációs folyamatait és törekvéseit vizsgálja, amelyeknek áldozatául esett az evangélikus egyházi értelmiség. Vizsgálata középpontjába azokat a prédikátorokat és értelmiségieket állította, akik írásban örökítették meg szenvedéseiket, és akikről joggal beszélhetünk mint „Krisztus nevéért üldöztetést szenvedők”-ről. A Vnímanie exilu v dobovej mienke a literatúre (Az exilium értelmezése az adott korszak vonatkozásában és irodalmában) című fejezetében az exilium fogalmát járja körbe. A szerző az exulációt a migráció egy fajtájának tekinti, amelyet már az ókorban is alkalmaztak a meglévő társadalmi renddel szembeszegülők ellen, azonban míg az ókorban egy személy büntetéseként beszélhetünk exiliumról, addig a reformációt követően az exuláció nagyobb csoportok, tömegek büntetésévé vált.

A Fenomén martýrstva (A mártírium fogalma) című fejezetben Kowalská az exulációval szoros összefüggésben ír a mártírium fogalmáról. Hangsúlyozza, hogy mártíriumról kizárólag olyan személyek esetében lehet beszélni, akik nagy gyötrelmeket szenvedtek el, feláldozva az életüket Krisztus nevéért, vagy akik hajlandók lettek volna meghalni, komoly fizikai szenvedéseket (börtön, kínzások, üldöztetés) kiállva hitükért. Kowalská meghatározásától némileg eltérő, azonban napjaink magyarországi kutatásában egyre elterjedtebb a mártírium tágabb értelmezése, amelynek alapja Szőnyi Nagy István Martyrok Coronaja című műve, amelyben a református prédikátor a bujdosó fővezérnek, Wesselényi Pálnak ajánlja a mártírok koronáját mindazokért a bosszúságokért, alkalmatlanságokért, ételben és italban való nélkülözésekért, amelyeket el kellett szenvednie hazájáért és hitéért. Ezt a szöveghelyet és kortárs mártirológiai forrásait kibontva a mártírium kultúrantropológiai léthelyzetét azokra a személyekre is kiterjeszthetjük, akiknek vértanúságot nem, mindössze kellemetlenségeket kellett elszenvedniük meggyőződésükért.

A szerző az exulánsok tömeges megjelenését Magyarországon 1620 utánra – a fehérhegyi csatát követő időszakra – teszi, amikor is Cseh- és Morvaországból protestáns menekültek érkeztek. Példaként említi Modort, ahol a magisztrátus megtiltotta a polgárházak eladását az idegeneknek. A 17. század első évtizedeiben Felső-Magyarországra érkező, majd az 1670–80-as években az erőszakos rekatolizáció hatására elmenekülő értelmiségiek tevékenységéhez köthetők azok az útleírások (cestopisy), amelyekben a szerzők szenvedéssel teli vándorlásaikat írják le az idegen országokban. Kowalská a hagiográfia egyik formájának tekinti ezeket az útleírásokat, amelyek nem egy szent életét mutatják be, hanem egy szenvedő és életét feláldozó emberét. Az „Infidelitas”, horúhačstvo, rebélia, poburovanie, konšpirácia… Duchovní ako sprisahanci? („Infidelitas”, lázongás, zendülés, lázítás, összeesküvés… A lelkészek mint összeesküvők?) című fejezetében a Wesselényi-összeesküvés leleplezésének és Vittnyédi István soproni ügyvéd Ketzer Ambrushoz írott levélének összefüggéseit ismerteti. A levél megfelelő bizonyítékul szolgált a protestáns lelkészek kollektív bűnösségének kimondásához. A vizsgálat a protestáns lelkészi rétegen kívül a világiakra is kiterjedt, akik vélhetően részt vettek az összeesküvésben. Rövid időn belül 103 megvádolt személy került a pozsonyi vár börtönébe. Kowalská Ostrosith Mátyás báró példáján mutatja be rendkívül szemléletesen a megkonstruált perek menetét. Nádasdy Ferenc kijelentette ugyan halála előtt, hogy a báró nem vett részt az összeesküvésben, mégis vizsgálat indult ellene. A báróra nem tudták rábizonyítani a felkelésben való részvételt, ezért kapcsolatba hozták Mikuláš Drábikkal – az Ostrosith birtokokon működő Joachim Kalinka vezetése alatt álló szuperintendentúra egyik lelkészével, akit időközben kivégeztek – és Kalinka szuperintendenssel. Ennek következtében a báró elvesztette javait, az árvai protestáns prédikátorokat pedig vizsgálat alá vonták. Ugyanebben az évben, 1672-ben kezdődött el a protestáns lelkészek és világiak bírósági eljárása. A szerző részletesen bemutatja a három hullámból álló eljárás menetét és az előre eldöntött perek kimenetelét (a prédikátorok többsége aláírta a reverzálist, egy részüket bebörtönözték, negyvenkettőt gályarabságra ítéltek).

A Protagonisti príbehu exilu – neznámi známi (Az exilium történetének főszereplői – ismeretlen ismerősök) címet viselő fejezetben két protestáns (Juraj Láni, Andreas Günther) és egy jezsuita atya (Nicolaus Kellio) életén és művein keresztül mutatja be a protestáns prédikátorok elítélését követő eseményeket az 1681-ben bekövetkező restitúcióig. Szemléletes példája a katolikusok és az elítélt protestánsok közötti viszonynak Kellio páter példája, aki a Lipótvárba (Újvároska) kényszermunkára szállított elítélt lelkészeket kínozta, s megpróbálta őket áttérésre kényszeríteni. Nemcsak lelkészek estek áldozatul az erőszakos rekatolizációnak, hanem az őket segítő templomi személyek (harangozó, templomszolga), magisztrátustagok és a felsőbb osztályok tanulói is, akik védelmezni próbálták a protestáns lelkészeket, templomokat és iskolákat. A világi értelmiségnek mégis egyszerűbb volt az exulációt követően megfelelő munkalehetőséget találnia, mint a lelkészi rétegnek, mert a prédikátorok ragaszkodtak megszokott lelkészi tevékenységük folytatásához, de a befogadó országokban (Szászország, Szilézia, Németország) nem volt megfelelő mennyiségű pozíció. Ezért sok esetben rákényszerültek, hogy világi foglalkozást űzzenek. Sokan házitanítói és nevelői helyet szereztek befolyásos családoknál, akik a későbbiekben műveik kiadását támogatták és pártfogóik lettek. Így figyelt fel a modori születésű Michael Ritthalerre Rudolf Ágost braunschweigi herceg (1666–1704), aki a wolfenbütteli könyvtár könyvtárosává tette őt.

A Baculum exilii: Exulanti na dobrodružnych cestách (Exulánsok kalandos utakon) és a Sociálne aspekty exilu (Az exuláció szociális vonatkozásai) című fejezetekben az elbujdosást követő kezdeti időszak nehézségeit ismerteti, több gályarabságból kiszabadult prédikátor útleírásán keresztül. Az exulánsokat a befogadó országokban nem várta biztos menedék, sőt gyakran ellenszenvvel fogadták őket. A kiűzöttek sem voltak egységesek (például komoly ellentét alakult ki a gályarabságból szabadult prédikátorok és a reverzálisokat aláíró papok között), amit a befogadó országok lutheránus lakói gyanakodva szemléltek, sőt bűnösségük jelének tulajdonították. A menekültek csak nagy nehézségek árán tudtak beilleszkedni a számukra idegen társadalmi környezetbe. Nem meglepő ezért, hogy az idegen országokban való kényszerű lét és vándorlás ábrázolása a prédikátorok műveiben leggyakrabban Krisztus vándorlásaival és szenvedésével van párhuzamba állítva, minden megpróbáltatásuk csak a hit próbája. A szerzők (Juraj Láni, Tobias Masnicius és Johannes Simonides) műveiket általában a magyarországi peres eljárás leírásával kezdik (hogy olvasóik számára nyilvánvalóvá tegyék szenvedésük okát), majd a fogságukat, az elszállításukat, a menekülésüket és az Itáliából Németországba vezető útjukat ismertetik. Az útleírásokban megörökített helyszínek csak a történet keretét adják, a leírt események a mártírium bizonyítására szolgálnak.

A Pietisti a exulanti: pomoc, vďačnosť a odmietanie (Pietisták és exulánsok: segítség, hála és elutasítás) című fejezetben a pietizmus németországi kialakulási időszakát mutatja be a szerző, amellyel közvetlen kapcsolatba kerültek az exuláns prédikátorok, sőt a pietizmus formálódására is hatással voltak. Philipp Jacob Spener érdeklődést mutatott az exulánsok sorsa iránt, s kapcsolatrendszerén keresztül elősegítette a gályarabok kiszabadulását. A kiszabadított lelkészek közül sokan a pietizmus követőivé váltak, azonban voltak olyan lelkészek, akik ellenségesen viszonyultak a kialakuló és egyre nagyobb teret nyerő teológiai irányhoz. Például Juraj Láni, az exuláns lutheránus prédikátorok legismertebb képviselője több művében támadta a pietizmust.

Magyarországon több mint két évtizede nagy érdeklődés és szisztematikus kutatás kíséri az 1670–1680 közötti időszak történéseinek feltárását. Az elmúlt években több, e témában megkerülhetetlen publikáció látott napvilágot. 2002-ben jelent meg S. Varga Katalin Vitetnek ítélőszékre… (Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve) című monográfiája, amely részletesen ismerteti a gályarabperek jegyzőkönyvét és a koncepciós perek lefolyását. A szerzőnő a perek tipológiai vizsgálatát 2008-ban megjelent újabb monográfiájában teljesítette ki (Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve: Textus és értelmezés). E kutatások eredményeit Kowalská nem használta, az újabbakat pedig még nem használhatta fel monográfiájához.

A debreceni Reformációkutató és Kora Újkori Művelődéstörténeti Műhely 2011-ben megrendezett konferenciája a kálvinizmus mártirológiájára koncentrált, a 2014-ben megtartott két további konferencia a református mártíriumkutatás mellett az evangélikus, az unitárius és a katolikus mártíriumértelmezésre is kitért. A Mártírium és emlékezet: Protestáns és katolikus narratívák a 15–19. században című második tanulmánykötetben (2015) a protestáns gályarabokkal hat tanulmány foglalkozik. Ugyancsak 2015-ben jelent meg Imre Mihály Utak Herborn és Nápoly között: Tanulmányok a 16–18. századi protestantizmus irodalmából című monográfiája, amely százharminc oldal terjedelemben foglalkozik a protestáns mártirológiával. Amint látható, a hagyományosan gyászévtizednek nevezett időszakot kiterjedt kutatás kíséri a mai napokban is. Eva Kowalská monográfiája mégis hiánypótló munka, mivel vizsgálata unikális módon azokra a szláv nyelvű lutheránus prédikátorokra összepontosít, akik latin műveik mellett nagy számban alkottak anyanyelvükön is. A szláv nyelven kinyomtatott, illetve kéziratban maradt művek egyedülálló forrásai az exilium időszakának; a szerző e művek segítségével mutatja meg az exuláns közösségek legfontosabb szociális, kulturális és politikai összefüggéseit.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
tudományos segédmunkatársa

Summary

The monograph by Eva Kowalská, Na ďalekých cestách, v cudzích krajinách: Sociálny, kultúrny a politický rozmer konfesionálneho exilu z Uhorska v 17. storočí, provides an introduction to the Protestant exile in the 17^th-century kingdom of Hungary. Lutheran and Calvinist preachers of Upper Hungary (1671–1681) were charged with and convicted of taking part in a political rebellion in Hungary and had to leave their homes and families. Exile in Saxony, Silesia, and Germany was not really a calm and peaceful refuge for them. Their integration in their new home and society was quite difficult, often without their families. Preachers had a lot of conflict among themselves, as well as with people in the recipient countries. Some preachers (Juraj Láni, Tobias Masnicius, and Johannes Simonides) and lay members of the intelligentsia wrote travelogues on their escape, presenting the ways they had had to suffer persecution for the name of Jesus Christ and the true religion.

Tagged exuláció, kora újkor, pietizmus, vallási üldözés