recenzió

Nükhet Varlık, Plague and Empire in the Early Modern Mediterranean World: The Ottoman Experience, 1347–1600, New York, Cambridge University Press, 2015

Nükhet Varlık könyve a szakirodalom azon felkapott irányzatába tartozik, amely az utóbbi években bizonyos természeti jelenségek és egy birodalom kapcsolatát vizsgálja. A korabeli forrásokból összegyűjtött adatok rendszerezésével azt mutatja be, hogy az állam és a társadalom milyen válaszokat adott a természeti csapásokra. Ezen természeti tényezők között a klimatikus változások (lehűlés, felmelegedés, aszály, árvizek), a földrengések és az azokat követő járványok kutatása emelhető ki. Jelen munka a pestis szerepét tárja fel a címben jelzett mediterrán világban, különösen az annak nagy részét uraló Oszmán Birodalomban. Bár a szerző többször hangsúlyozza, hogy a járvánnyal kapcsolatos megállapításai más államokra is érvényesek, különösen a bizánci történetírásból nyerhetünk ki hasonló adatokat, viszont így rögtön szembetűnővé válik a könyv azon hiányossága, hogy nem szentel elég teret a pestissel kapcsolatos ismereteink európai, ill. bizánci kontextusban történő vizsgálatának. Bevezető gyanánt a szerző a járványt kiváltó rágcsálókkal, illetve bolhákkal kapcsolatos zoológiai ismereteket szedi össze. Megállapítja, hogy a törökök védekeztek velük szemben – például kiemeli, hogy a patkánymérget ismerték és használták –, de mindezt anélkül, hogy a járvány és a rágcsálók között bármiféle kapcsolat feltételeztek volna. A patkányinváziókra, mint egyfajta közönséges csapásra tekintettek, és csakúgy mint a korabeli világban mindenütt, ők sem tulajdonítottak összefüggést a betegség és a rágcsálók megjelenése között. A szerző bebizonyítja, hogy a patkányokat azért irtották, hogy megvédjék értéktárgyaikat és élelmiszereiket a rágcsálok okozta pusztítástól. Érdekes megfigyelésre jut bizonyos oszmán történetírók – különösen Evliya Çelebi – szövegeit elemezve. A szövegek tanúsága szerint léteztek teljesen patkánymentes városok. A történetíróknak Szarajevó, vagy éppen a magyarországi Kassa esetében feltűnt a rágcsálók teljes hiánya, ám ezt valamiféle mágikus erőnek tulajdonították (Evliya szerint Kassán például Jézus egy apostolának varázsigéje tartja távol a patkányokat). Vagyis a rágcsálók teljes hiányát valamiféle anomáliának, valamilyen természetfeletti erő által kiváltott kivételes jelenségnek tartották.

A kötet szerzője a biológiai faktorok számbavétele után az emberi tényezők szerepét vizsgálja a pestis elterjedésében. Az ember a fertőzés közvetlen átadójaként is jelentősen befolyásolhatta a betegség elterjedését, de szélesítette a rágcsálók mozgásterét az utazás, a migráció és a kereskedelmi célú szállítás is. Ezek között a legjelentősebb szerep a hadjáratoknak jutott, hiszen már a korabeli írók is észrevették a hódító hadjáratok és az azokat követő járványok közti kapcsolatot. Viszont éppen csak megemlíti a járványok és a birodalomban fontos szerepet játszó mekkai és medinai zarándoklat kapcsolatát. Talán épp azért nem fejti ki részletesen a járványok e vonatkozását, mert annak a kérdésnek, hogy hogyan próbálta az Oszmán Állam elősegíteni, hogy a legyengült szervezetű, sokszor lebetegedett embertömeg képes legyen a hatalmas távolság megtételére a nehéz klimatikus adottságok között is, jelentős szakirodalma van. Szintén csak megemlíti a szerző az Oszmán Birodalom népességpolitikájának két fontos elemét, a sürgün (száműzetés) és şenlendirme (egy régió betelepítés útján való felvirágoztatása) szerepét, amelyek ugyancsak hozzájárultak a járványok elterjedéséhez. Ám az erre vonatkozó konkrét történeti tények ezúttal is hiányoznak. Pedig ez a két tényező, melyeket a birodalom tudatosan alkalmazott évszázadokon át saját demográfiai céljainak elérésében, valóban szerepet játszhatott abban, hogy a pestist kiváltó rágcsálók és bolhák a megszokott mozgásterükön túlra is eljutottak. De szintén elősegítették a járványokat az olyan jelentős népességmozgások, mint a spanyol eredetű zsidók befogadása a birodalomba. Mindezeket mint a járványt elősegítő tényezőket említi a szerző, holott a betelepítés inkább a pestis által elnéptelenedett régiókat érinthette, vagyis inkább a pestist követte, mint hogy annak előzménye lett volna. A kérdés megválaszolásához további tanulmányok, leginkább konkrét forráshelyek felsorakoztatása lenne szükséges.

Végezetül a legfontosabb emberi tényezőként a tengeri szállítást, azon belül is különösen a gabonakereskedelmet említi a szerző, mint amely szinte garantálta a rágcsálók széleskörű vándorlását a mediterrán kikötővárosok között. A szakirodalomból ismert, miszerint a törtök tengerészek macskákat és menyéteket tartottak a hajókon az elszaporodó patkányok féken tartása céljából, azonban tették ezt sokkal inkább az árú megvédése, mintsem tudatos járványmegelőző célból. A törökök fatalista hozzáállását, a járványokkal szembeni passzivitását többször kiemeli a szerző, miközben a kutatók többsége, mint például Yaron Ayalon, inkább a járványokra adott tudatos válaszok, intézkedések meglétét hangsúlyozzák.

Ezt követi a könyv legalaposabban kidolgozott része, amely a pestissel összefüggő információkat tekinti át az oszmán és a nem-oszmán historiográfiában. A szerző hosszan keresi a választ arra, hogy a korai oszmán történetírók miért nem említik a járványokat még abban az esetben sem, ha azokról egy-egy hódító hadjárat után sok lehetséges forrásból is tudomásuk volt. A 16. századtól kezdve viszont azt tapasztaljuk, hogy a pestissel kapcsolatos megjegyzések gyakorisága nő, amit a szerző annak tulajdonít, hogy a járvány alapvetően városi jelenség, azaz összefügg az urbanizáció felgyorsulásával.

Külön fejezetet szentel a kötet a középkor legnagyobb járványának, a Fekete Halál (1347–1453) tanulmányozásának. Újszerű a megközelítésében, hogy míg eddig a szakirodalom a járványnak a part menti régiókból, azaz a kikötővárosokból való kiindulását hangsúlyozta, addig Nükhet Varlık kisérletet tesz a betegség belső anatóliai területeken való mozgásának bemutatására is. Az 1453–1600 közötti periódusban az oszmán területi expanzió és a járványok terjedésének összekapcsolódását próbálja bizonyítani. Szerinte 1453-tól 1517-ig inkább azt figyelhető meg, hogy a pestis az európai kikötőkből terjed kelet felé, míg a korszak végén Isztambul válik a járványok egyfajta gócpontjává. A szerző ebben a kontextusban szisztematikusan elemzi az epidemiológiai szempontból releváns érintkezéseket a főváros és a provinciák között.

Végül a könyv körbejárja azt a témakört, hogy a járványügyi helyzet miképp alakította az oszmán társadalmat: milyen hiedelmeket szült a pestis a társadalomban, mit tudtak róla, valamint, hogy milyen válaszlépések születtek az epidemiológiai vészhelyzetre. A központi kormányzatnak a járványokra adott adminisztratív válaszai lényegesen megváltoztak a 16. századtól kezdve. A korábbi fatalista passzivitást kezdetleges egészségügyi és köztisztasági intézkedések váltották fel, amelyeket isztambuli példákon szemléltet a szerző.

Összességében elmondhatjuk, hogy Nükhet Varlık könyve nemcsak hiánypótló, hanem számos tekintetben újszerű megközelítést alkalmaz a történeti epidemiológiai kutatások terén, ugyanakkor rengeteg kérdést is felvet, amelyek megválaszolásához további forrásgyűjtés eredményeként remélhetünk válaszokat.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének
 tudományos segédmunkatársa
 (Közép- és kelet-európai Osztály, Turkológiai Kutatócsoport)

Summary

The book helps understanding plague networks in the Ottoman Empire, describing the experience and effects of the disease in a given city or region. The book surveys the Ottoman plague experience in the larger context of history and historiography. The author explores the Black Death (1347–1453) experienced by the Turks, giving a new approach to tracing the spread of the plague in the interior part of the Anatolian Peninsula, as opposed to the current emphasis on its coastal spread. Nükhet Varlık seeks to demonstrate the historical links between the disease and early Ottoman expansion. Finally, the book examines how the plague experience affected Ottoman society and shaped attitudes and beliefs about the plague, and the changing administrative responses to them.

Tagged járványügy, Mediterrán Világ, Oszmán Birodalom, történetírás