recenzió
Kasza Péter, Egy korszakváltás szemtanúja: Brodarics István pályaképe, Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat, Pécs–Budapest, 2015.
2015-ben új életrajzi sorozatot indított a pécsi Kronosz Kiadó a Magyar Történelmi Társulattal együttműködésben Sziluett – Korszerű történelmi életrajzok címmel. A sorozat mindjárt öt kötettel jelentkezett, amelyek közül három kora újkori történeti személyiség életrajzával foglalkozik (Kövendi Székely Jakab, Várday Pál, Brodarics István), kettő pedig a huszadik századi Magyarország két fontos politikusának (Darányi Kálmán és Klebelsberg Kuno) arcképét szándékozik megrajzolni a legújabb kutatások fényében.
Kasza Péter jó másfél évtizedes előkészületek után tárja olvasói elé annak az embernek a pályaképét, aki 1526-ban királyi kancellárként túlélte a mohácsi csatát, majd jó humanistaként latin nyelven elkészítette erről saját beszámolóját, a röviden csak Historia verissima címen emlegetett művet, s ezzel egy, az összeurópai kultúra számára is nélkülözhetetlen történeti forrás szerzőjévé vált.
A kötetet kézbe véve meggyőződhetünk róla, hogy Brodarics István saját élettörténetének megismeréséhez a történetírói vénán kívül komoly filológiai felkészültségre is szükség volt. Kasza Péter munkájának legnagyobb előnye, hogy élvezetes elbeszélő stílusával szinte elfedi azt az egyébként szigorú és alapos olvasói beállítottságát, amelyet megcsillogtatva korábban kiadta Brodarics levelezését (Stephanus Brodericus, Epistulae, edidit, introduxit et commentariis instruxit Petrus Kasza, Argumentum Kiadó–MOL, 2012), és amelynek köszönhetően jelen kötetében kijavítja az egyébként nem túl nagy Brodarics-szakirodalom már meggyökeresedett tévedéseit is. Például egy latin szójáték helyes értelmezésével megcáfolja Kujáni Gábor állítását, aki szerint Brodarics édesapját nem hívhatták Istvánnak, mert az a későbbi humanista nagybátyjának neve volt (36–38). Sörös Pongrácnak egy téves magyar szövegértelmezését teszi helyre a szerző, rendet vágva ezzel a Brodaricsok több generációjának házassági viszonyaiban (40–41). Más helyütt Kasza kedvenc humanistája egy levelének helyes datálására mutat rá pusztán annak révén, hogy ő leellenőrzi a levél címzettjének, Angelo Cospinak az életrajzi adatait, amit a levelet először közlő V. Kovács Sándor elmulasztott megtenni (147). Végső soron a szerző akkurátus filológusi vénájának köszönhetően tud rámutatni arra is, hogy a Historia verissima 1527-es keletkezéséről szóló eddig tényként kezelt adat valójában csak egy, a 18. századi lengyel Estreicher-bibliográfiából továbbörökített feltételezés (178–180), majd pedig különböző érveket felhozva bebizonyítja, hogy a mohácsi beszámoló valószínű keletkezési ideje 1528 tavasza, nyomtatásban pedig a mű nem jelent meg Zsámboky János 1568-as kiadásáig (186).
Kasza Péter Brodarics Istvánra vonatkozó, új adatok előásása közben szerzett tapasztalatai a levéltári kutatással foglalkozók számára általában is hasznosak lehetnek: a fennmaradt források a maguk materialitásában rendszerint többet árulnak el, mint egy mégoly jó digitális felvétel, nem beszélve a sokszor csak kézírással készült régi másolatokról (49–50).
E mellett az sem árt, ha a kutató ért a tárgyául szolgáló anyag nyelvén vagy nyelvein, hogy felfedezéseit az esetleg idegen nyelvű szakirodalomban is ellenőrizhesse. Kasza Péter Varga Imre egy könyvismertetése nyomán (Varga Imre, Magyarországi tanulók a padovai egyetemen a XV–XVI. századfordulón, Irodalomtörténeti Közlemények 79(1975), 211–218.) jutott el annak a padovai egyetemi jegyzőkönyvnek a kéziratához, amelyet az olasz Elda Martellozzo-Forin tévesen írt át, Brololit alakot kreálva a Steffanus Brodoric névalakból (25). Sajnos külföldi forráskiadásokban gyakran előfordul, hogy a magyar(országi) szakirodalomban egyébként könnyen ellenőrizhető adatokat is tévesen, filológiailag és/vagy történetileg nem hitelesen hozzák. Nem régen Kovács Zsuzsa hívta fel rá a figyelmet, hogy Enrica Guerra Il carteggio tra Beatrice d’Aragona e gli estensi (1476–1508) (Roma, Aracne, 2010) című kötete rengeteg hibás magyar vonatkozású adatot tartalmaz, e sorok szerzője pedig a Pasquinate romane del Cinquecento (Roma, Salerno, 1983) című kétkötetes kiadvány indexében az 1013. oldalon találkozott a pápaságra esélyes esztergomi érsek nevével Bacockz [sic!] Thomas alakban.
Visszatérve Brodaricsra, ismét csak a filológiai pontosság jegyében ki kell emelnünk, hogy az Elda Martellozzo-Forin szerkesztésében megjelent padovai egyetemi jegyzőkönyvek 1501 és 1550 közötti időre vonatkozó köteteiben Brodarics neve már helyesen szerepel Brodaricz Stefanus alakban. Úgy tűnik, a magyarországi kutatáshoz hasonlóan Kasza Péter sem ismeri (legalábbis sem ebben a könyvében, sem az általa készített Brodarics-levelezés kritikai kiadásában nem említi) az Acta graduum academicorum gymnasii Patavini III. ab anno 1501 ad annum 1550, a cura di E. Martellozzo Forin, Padova, Antenore, 1969–1981 négy kötetét, jóllehet Varga Imre Kasza által is használt (25) 1975-ös ItK-tanulmányában már említette annak első két kötetét. Úgy vélem, érdemes lenne a Varga Imre által elejtett fonalat újra felvenni, s nemcsak a már kinyomtatott jegyzőkönyvek, de talán az alapjukul szolgáló padovai egyetemtörténeti doktori értekezések is megérnének egy magyar szempontú áttekintést, hogy a Varga Imre szavaival „az ismeretlenség homályába süllyedt” egykori padovai magyar diákokról Veress Endre kutatásai után végre teljesebb képet kaphassunk. Ne feledjük, hogy máig sincs padovai eredetű írásos bizonyíték a kezünkben jó néhány „padovásként” számon tartott híres magyarországi személyiség egyetemjárásáról.
Dicsérendő az egyetlen személyre koncentráló monográfia, amikor olyan adatokat hoz a felszínre vagy vezeti be azokat újra a köztudatba, amelyek nagyobb (irodalom)történeti elbeszéléseket támasztanak alá. Egyszerre több ilyen nagyobb elbeszélésbe is illeszkedik az a feltárt tény, hogy Brodarics az olasz nyelvű Francesco Petrarcát idézi, amikor egy Piotr Tomickinak írt levelében Rómát a „mi Babilonunk” névvel illeti (165–166). Brodarics ezzel egyrészt belép abba a sorba, amelynek tagjai Itáliában és szerte Európában egyebek mellett Petrarca tekintélyét és az ún. „babiloni szonettekből” kölcsönzött szavait használják a pápaság kritizálására. Másrészt – kicsiny dolognak tűnhet bár – Brodarics olasz nyelvtudásáról is tanúbizonyságot tesz (a már publikált hozzá vagy az általa írott olasz nyelvű levelei mellett), egy olyan képességről tehát, amelyet a magyarországi diákokkal kapcsolatban Várady Imre 1934-ben megjelent olasz nyelvű munkája óta (Emerico Várady, La letteratura italiana e la sua influenza in Ungheria, I., Roma, 1934, 39.) a szakirodalom gyakorlatilag folyamatosan kétségbe vont, ennek tulajdonítva azt is, hogy Magyarországon a „tre corone” műveit „csak” latinul vagy latin közvetítéssel olvasták és fordították magyarra. Véleményem szerint a Trencsényi-Waldapfel Imre által felfedezett és most Kasza Péter révén újra felszínre hozott tény Brodarics Petrarca-olvasásáról és annak kontextusáról ismét felhívja a figyelmet rá, hogy a közép-európai humanisták – többségében politikusok is, mint a lengyel alkancellár Piotr Tomicki – nem elsősorban a „szépirodalmi”, hanem a gyakorlati értékük, a politikai érvelésben is felhozható voltuk miatt idéztek itáliai humanistákat. Erre a gyakorlatiasságra Dante, Petrarca és Boccaccio műveinek magyarországi recepciójában is találunk példákat, egészen a 18. század elejéig, ahogy erre Csorba Dávidnak ebben az évben megjelent két tanulmánya is rámutatott (Csorba Dávid, A kálvinista Boccaccio: avagy itáliai olvasmányok 17. századi protestáns közegben, Italianistica Debreceniensis XX(2014), 134–150; Uő, Tancredustól Diodatiig: kálvinista értelmiségek itáliai olvasmányai a kora újkorban = Szörényi László honlapja, Köszöntő írások a 70. születésnapra.).
Kasza Péter kötete a Sziluett-sorozat ismeretterjesztő jellegét annyiban képviseli, hogy minimálisra szorítja a jegyzetek számát, az eredeti szövegek idézésétől azonban eltekint. A könyv jól áttekinthető, szép szedésű, viszonylag kevés nyomdahibával jelent meg. Tartalomjegyzéke transzparens, vagyis hat, egyébként számozatlan nagyobb fejezete pontosan arról szól, amit a címei ígérnek. Helyes, hogy a kötet személy- és a helységnév-mutatóval is el van látva, segítve ezzel a benne való tájékozódást és a további kutatásokat. Mivel azonban ez a kötet, de maga a Sziluett-sorozat is olyan történelmi személyiségek új szempontú életrajzát akarja bemutatni, akik az európai nagypolitika színterein is szerepeltek, tehát nemzetközi érdeklődésre is számot tarthatnak, nehezen indokolható az idegen nyelvű összefoglalók hiánya az egyes kötetekben. Brodarics István itáliai egyetemekhez kötődő pályája horvát földön indult, s az pápai várószobákban és magyar királyok koronájának szolgálatában érte el tető- és mélypontjait, megérdemelné, hogy legalább néhány oldalon angol nyelven is írjon róla az a Kasza Péter, aki saját bevallása szerint 1997 óta munkálkodik az egykori kancellár hírének fennmaradásán (9), és tegyük hozzá, a most bemutatott kötet lapjainak tanúsága szerint alapos, mégis pártatlan és tárgyszerű megismertetésén is.
A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának posztdoktori ösztöndíjasa.
Summary
Péter Kasza’s book A Witness of Changing Times: The Carrier of István Brodarics is part of a new series of biographies published by the Kronosz Publishing House from Pécs, in collaboration with the Hungarian Historical Society. The protagonist of Kasza’s monograph is István Brodarics, who was a humanist as well as chancellor to the young King of Hungary, Louis II Jagiellon in the 1526 battle of Mohács. Unlike his king, Brodarics survived the battle and wrote an eye-witness report about it in Latin entitled Historia verissima, a work which became a basic source for European historiography about the tragedy of Mohács.
Since starting his research in 1997, Péter Kasza has not only collected a lot of new facts about Brodarics’s life (his origins, studies, family background and friendship with other humanists all around Europe) but he also tells his favorite humanist’s life-story in an energetic and informative, yet impartial narrative.
New information about Brodarics’s Croatian origins, his achievements during his many diplomatic services in Italy and in Poland, his role in the edition of Janus Pannonius’ poems are but some of the most important aspects of the humanist’s life which makes Péter Kasza’s book relevant for specialists in various research fields.
Together with Kasza’s previous publication containing the epistolary of István Brodarics (Stephanus Brodericus, Epistulae, edidit, introduxit et commentariis instruxit Petrus Kasza, Argumentum Kiadó–MOL, 2012), the new monograph A Witness of Changing Times: The Carrier of István Brodarics paints a detailed image on the life and deeds of a person, who in the roles of humanist and diplomat took an active part of the stormy Central European political situation in the first four decades of the 16th century.
Tartalom
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.