recenzió

Text within Text − Culture within Culture: Russian Literature (19th Century) in Contexts of Cultural Dynamics. Текст в тексте − Культура в культуре: Русская литература (19 век) в контекстах динамики культуры, eds. Katalin Kroó, Peeter Torop, Budapest−Tartu, L’Harmattan, 2014.

Noha nem szokványos eljárás egy tudományos tanulmánykötet recenzióját a kötetborító ismertetésével kezdeni, írásomat mégis ezzel kell indítanom. Iszaak Levitan orosz tájképfestő Tó (1899–1900) című festménye ugyanis a festészet eszközeivel képes szó szerint láthatóvá tenni azokat az irodalomelméleti problémákat és kérdéseket, amelyek köré e kötet szerveződött. E tájkép – hogy a kötet fogalomrendszerét használjuk – olyan képzőművészeti szöveg, amely nem pusztán illusztrál, hanem a kötet tizenhatodik, nem nyelvi szövegeként annak metatextusaként is működik, megfordítva a primér és a szekundér szövegek egymáshoz viszonyított metaszintjeit. Borítóképnek való kiválasztása tehát mindenképpen telitalálat.

A képen egy tó részlete és a tavat szegélyező meredek partvonal látható, felettük a kék égen hatalmas felhők tornyosulnak. A néző tekintetét egyszerre vonzza magához a túlsó parton fekvő domboldal tetején vakítóan fehérlő templom fala – amelyet megvilágít a nap – és az ezt a (kép)középpontot mind horizontálisan, mind vertikálisan (fel, az égbe és le, a víz mélyére) körbevevő, beláthatatlanul tágas tér. Önmagában álló, felvillanó fényfolt a keretként körbeölelő tájban a bonyolult fényjátékok megjelenítette őszi táj is, amely nélkül értelmezhetetlen a felvillanó fehérség. Szöveg a szövegben. A felhők úsznak, a víz fodrozódik, a templomra és a körülötte fekvő, apró településre egy pillanatra rásüt a nap, hogy aztán mind(egyikük) árnyékba boruljon. A tó vizében tükröződő árnyékok jól körülhatárolhatóan látszanak, majd a következő pillanatban egymásba mosódnak, kontúrjaik összekeverednek, szinte elválaszthatatlanná téve a tükröződő felhők, fák, a nádas, a domboldal és a házak torzuló formáját, színét, körvonalát. A középpont már nem középpont, a határ már nem határ. Rész és egész, önállóan állni és ugyanakkor benne lenni másban, kölcsönösség – kapcsolódás, folytonos átalakulás, újraértelmeződés, keret, határ és határátlépés, egyszeri, rögzíthető pillanat és elmozdulás, mozgás, folyamat, egyidejűség és történetiség, időbeliség és térélmény. A tájképnek mind-mind olyan jelenségei ezek, amelyek a tanulmánykötet írásaiban szemiotikai problémaként jelennek meg. Azt pedig, hogy éppen a szemiotika a kötet tanulmányainak irodalom- és kultúraelméleti kiindulópontját alkotó elméleti kerete, a könyvet épp csak kezébe vevő olvasó onnan is sejtheti, hogy címe a tartui szemiotikai iskola nagy alakjának, Jurij Lotmannak 1981-es, magyarul is olvasható, széles körben ismert Szöveg a szövegben című tanulmányát idézi. (Az egyik tanulmány konkrétan azt a folyamatot elemzi végig, ahogy Lotman életművében a szöveg és a kultúra fogalma definiálódott és változott – egymáshoz képest is.)

A Kroó Katalin és Peeter Torop szerkesztésében megjelent Szöveg a szövegben – Kultúra a kultúrában… című angol és orosz nyelvű kötetben a szerzők arra vállalkoznak, hogy az utóbbi években az irodalom- és a kultúratudományokban (elsősorban a digitális humántudományok és a transzmediális narratológia keretein belül) fokozott figyelemmel övezett szöveghatár-fogalomnak a mibenlétét – amely határ egyben a szöveg és a kultúra elválaszthatatlanságának és kölcsönviszonyának a kérdését is magában hordozza – egy olyan szemiotikai indíttatású kutatási projekt központi témájává tegyék, amelyben az a „szöveg a szövegben”-jelenségnek értelmezésre és átlépésre (transzgresszióra) váró szemioszférájaként jelenik meg. A határ fogalmát vizsgálják a kötet tanulmányai az interszemiotikusság, valamint a meta- és interkommunikáció (utóbbi összefoglaló elnevezése az intertextualitás, az intermedialitás és az interdiszkurzivitás által felvetett problémáknak) kérdéseként egyaránt. A határ problematizálódik tehát a szövegek különböző mediális megjelenési formái (zene, képzőművészet, színház stb.) közti válaszvonal szemioszférájaként; ezzel összefüggésben a szövegen mint interszemiotikus rendszeren belül (a szövegek kultúrán belüli létezésére tekinthetünk úgy is, mint a más jelrendszerekre való [át]fordításuk folyamatára); a hipertext és a szövegkeret, a keretes szöveg kérdéseként; a transztextus és a metalepszis alakzatában; valamint a szűken értelmezett szövegközöttiség, az intertextualitás különböző formáiban (átvétel, idézés, allúzió, újraírás stb.).

A Kroó és Torop által jegyzett, rendkívül gondolatébresztő bevezető tanulmány (A „szöveg a szövegben–kultúra a kultúrában” mint szemiotikai probléma) eminens módon vezeti be az olvasót a kötetben előforduló fogalmak használatába, a tanulmányok közös irányú gondolkodásmódjába. Egyrészt igen alapos és – jó értelemben véve – meglepőnek is nevezhető tudománytörténeti levezetést kapunk, másrészt a kérdéskörnek egy olyan izgalmas áttekintését, amely a szöveg, a kultúra, a határ, a keret egymáshoz való (kölcsön)viszonyának szemiotikai szempontú tárgyalását (szöveg a szövegben, szöveg a szövegről, kultúra a kultúrában, kultúra a kultúráról, szöveg a kultúrában, kultúra a szövegben) az egészen új, nem kimondottan szemiotikai indíttatású angolszász, francia, osztrák és orosz kortárs szakirodalom kontextusában helyezi el. Mind a tudománytörténeti, mind a kortárs diskurzust áttekintő rész olvasásakor érzékelhető a szerzőket mozgató indíték: a közös kapcsolódási pontok megtalálása, a párbeszéd lehetőségének keresése, a nyitottság – miközben precízen használják saját, letisztult fogalmi rendszerüket.

Az érdekes vagy inkább a meglepő szó használata azért indokolt a bevezető tanulmány jellemzésekor, mert ugyan több irányból közelítenek a tanulmány szerzői ahhoz, hogy mit is értenek a szöveg a szövegben és a kultúra a kultúrában problémakör alatt, illetve, hogy milyen tudománytörténeti előzményei vannak az általuk felvetett kérdéseknek, ám kiindulópontul (Tinyanov és Lotman mellett) Mihail Bahtyinnak A szöveg problémája a nyelvészetben, a filológiában és más humán tudományokban (1959–1961) című írását idézik és elemzik. Egy szemiotikai elméleti kérdés felvetésekor az orosz tudományos diskurzust kivéve elég ritkán találkozhatunk azzal, hogy éppen a maga korában mind a formalista, mind a szemiotikai iskola teoretikusaival vitázó, elméleti állításaikkal egyet nem értő Bahtyinhoz, pontosabban éppen e szövegéhez nyúlnak vissza a kutatók, de Kroó és Torop pont arra mutatnak rá, hogy mind a bahtyini, mind a formalista és a szemiotikai iskola szövegei igenis egymással kölcsönhatásban keletkeztek, mondhatni egymás kontextusát alkották. Ezáltal nagyszerű példái lehetnek annak, hogy a manapság egymástól néha mereven elhatárolhatónak tetsző elméleti iskolák teóriái, azok egyes elemei hogyan tudtak mégis hatni egymásra, miként voltak képesek egymás gondolatmeneteibe beépülni. A szerzők külön felhívják a figyelmet arra, hogy 2013-ban lett negyvenéves a szemiotika azon alapvető tanulmánya, amely a bahtyini tradíció nyomán a szöveg fogalmának a kultúra elemzésében használt értelmezését metodológiai eszközként, azaz eszköz minőségében vezette be: innen eredeztethetőek a „kultúra mint szöveg” és a „kultúra mint a szövegek összessége” gondolatok.

Hogy miért kerülhettek egymás mellé olyan, egymással látszólag nem is érintkező tanulmányok, mint amelyik például a Tolsztoj-művekben található versbetéteket elemzi, vagy amelyik a Malevics művészetében a nyelvi és vizuális szövegek erős kölcsönhatását tekinti át, vagy az, amelyik a transztextus fogalmát, és ezzel összefüggésben „az első szerelemnek” mint szövegnek a kibomlását és variálódását vizsgálja az orosz irodalomban? Azért, mert a tanulmánykötet koncepciójának alapját az a meggyőződés képezi, hogy a „szöveg és a kultúra egymást átható fogalmak, mivel ontológiai szférájuk egymás kölcsönös feltételezettségével jellemezhető. Amennyiben tehát a »szöveg a szövegben«-ről beszélünk, az interpretáció minimális feltételeként szükségünk van a kultúra mikrokontextusára, amely bármely művészeti alkotásban megjelenik. Másképp ragadva meg e kérdés természetét: a kultúrát olyan szövegek alkotják, amelyek a dialogikus érintkezések révén teremtik meg a kultúra egészét, következésképp a kultúra minimális értelmezésének közegéül, feltételéül az inter- és a metatextualitás szolgálhat” (16).

A számos, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő amerikai, észt, holland, magyar, orosz és osztrák kutató írását összefogó, orosz és angol nyelvű kötet erénye, hogy a szerzők a benne megjelent elméleti írásaikban egyszerre tisztázzák szövegeik saját tudományos metadiskurzusát, és kötik össze azt másokéival úgy, hogy állításaikat közben konkrét (szépirodalmi, képzőművészeti) művek elemzésével argumentálják.

Ez a könyv, amely vitathatatlanul a nemzetközi ruszisztika és szemiotika kiemelkedő tanulmánykötete, második darabja a New Perspectives in Reading 19^th-century Russian Literature címet viselő sorozatnak, amely 2008-ban a Tartui Egyetem Filozófiai és Szemiotikai Intézetében működő Szemiotikai Tanszéknek és az ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Tanszékén belül működő, Orosz irodalom és irodalomkutatás – összehasonlító tanulmányok nevű doktori program együttműködésében jött létre. Az együttműködésbe 2010 és 2012 között bekapcsolódott az Észt és a Magyar Tudományos Akadémia is.

A kötet tartalomjegyzéke

Letöltés (PDF, 127KB)

Summary

Text border has received increased attention in recent years in literature and culture studies, including the question to what extent text and culture are interrelated and how they interact with one another. In the essay collection Text within Text − Culture within Culture. Russian Literature (19th Century) in Contexts of Cultural Dynamics, Текст в тексте − Культура в культуре. Русская литература (19 век) в контекстах динамики культуры (Budapest − Tartu, 2014), edited by Katalin Kroó and Peeter Torop, the authors make a successful attempt to turn the concept of text border into the central topic of a semiotically motivated research project, in which borders (those of the world within and outside the text, the border(s) of the text(s) and the border(s) of culture) emerge as the semiosphere of the phenomenon of “text within text”, which needs to be interpreted and transgressed.

Tagged irodalomelmélet, Jurij Lotman, Mihail Bahtyin, orosz irodalom, szemiotika, XIX. század