könyvismertetés

„Édes érzékenység”: Tanulmányok Ányos Pálról, szerk. Pintér Márta Zsuzsanna, Gondolat–Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, Budapest–Veszprém, 2014.

Ha egy többszerzős tanulmánykötet sikerességét azzal mérjük, hogy elolvasása után a benne foglalt írások többsége a témájukról való további gondolkodásra késztet, illetve ha a kötet elolvasása a mindenkori (szak)olvasót újabb kutatási területek feltárására vagy a meglévő témáinak újra-, illetve másként gondolására serkenti, akkor ezt a könyvet – legalábbis az én szempontjaim szerint – mindenképpen sikeresnek kell tartanom.A kötet Pintér Márta Zsuzsanna gondos szerkesztésében jelent meg. A Bevezetés szerint egyrészt a 2011-ben Veszprémben rendezett „Édes érzékenység.” Az Ányos Pál-filológia legújabb kérdései című konferencia szerkesztett előadásait tartalmazza. De nagyon helyesen újraközli további hat, a közelmúltban – jórészt a Jankovics József és Schiller Erzsébet által sajtó alá rendezett Ányos-kötetek hatására – született tanulmány szövegét is, így bizton állíthatom, hogy az utóbbi évek 15 legfontosabb Ányossal foglalkozó írása áll most a kutatók rendelkezésére egy kötetben. Ebből ugyanakkor következik az is, hogy vannak szerzők, akik több írással is szerepelnek benne.

„Ányos Pál alakját régóta nagyra értékeli az irodalomtudomány…” – írja a Bevezetés szerzője, s joggal egészíti ki azzal, hogy az egyik legrégebbi kultusz is az övé. Nem véletlen az sem, hogy ennek az irodalomtörténeti kultusznak a kiindulópontja is egy szövegkiadás, méghozzá Batsányi 1798-as publikációja volt. S hogy a kultusz építéséhez még egy mai, szaktanulmányokat közlő kötet is hozzájárulhat, bizonyítja a Bevezetést követő Aludj csendesen című vers Egyed Emese tollából, de talán a kötet fő- és alcíme is. Tudniillik például az alcím: Tanulmányok Ányos Pálról metonimikus szerkezete (tehát nem Ányos műveiről, nem életéről stb.) azt sugallja, hogy van a magyar irodalomtörténetnek egy kitüntetett figyelmet érdemlő jelensége, amit jobb híján Ányos Pálnak nevezhetünk.

Röviden a fontos előzményekről: 1994-ben jelent meg a Vár Ucca Tizenhétnek a költő nevét címként viselő száma, amely az utóbbi időben megélénkülő Ányos-kutatások kályhája lett. Jankovics József és Schiller Erzsébet kiadásában 2008-ban „Higgy, remélj, szeress!” címmel megjelent a költő verseinek, szépprózai műveinek és leveleinek Császár Elemér legendás kritikai kiadása óta legteljesebb kiadása, s előbbi sajtó alá rendezők ezt követően megjelentették Ányos egyházi beszédeit, „Édes Fiaim… Figyelmezzetek!” címmel. 2012-ben Barátságos mulatozások címmel Labádi Gergely sajtó alá rendezésében megjelent az 1770-es, 1780-as évek episztolagyűjteményeit tartalmazó RMKT-kötet, ami Ányos versei többségének nem csupán betűhű kritikai szövegközlését adja, de egyben megtartva azok eredeti kontextusát, a versek keletkezésének mediális és egyben kontextusfüggő magyarázatára, értelmezésére is lehetőséget teremt.

Jelen tanulmánykötet – amely nyilván nagyon sokat köszönhet az előbb felsorolt kiadásoknak – főcímében („Édes érzékenység”) az idézőjel egyrészt egyértelműen utal arra, hogy itt egy Ányos-idézettel van dolgunk, másrészt rendkívül kiemelt szerepbe helyezi azt a fogalmat (az érzékenységet), amelyet már egy kissé művelt olvasó is önkéntelenül, és valljuk be, gyakran átgondolatlanul (most abban az értelemben, hogy öröklöttként, jelentését nem ellenőrizve) rögvest Ányos műveihez, s talán személyéhez köt. A kifejezés, tudomásom szerint, ragozott formában a Generális báró Orczynak 1782-ben címzett episztolához fűzött prózai kiegészítésben található a következő formában: „Bátor a világ utolsó szegeletére rendel is a mindenkor felettünk virrogató isteni gondviselés, mégsem törölheti ki szívemből azt az édes érzékenységet, mellyel Nagyságod hozzám mutatott kegyességének tartozom.” (Higgy, remélj, szeress!, 143.) Az édes jelző elég gyakran előfordul az életműben, néha egészen meglepő szintagmákban, de az érzékenységgel párban, jelzős szerkezetben csak ezen az egy helyen. Jelentése itt érzelem, érzés, s ami fontos, hogy ez valamilyen régi emléknek a lehető legteljesebb felidézése során válik újra jelenvalóként megélt élménnyé. Megnéztem az életműben az „édes érzés” jelzős szerkezet előfordulásait, s ebből is mindössze hármat találtam. (Az alábbi vizsgálatokhoz a Tapor nevű szövegelemző alkalmazást futtattam végig Ányos verseinek a MEK-ben található online kiadásán.) Az egyik vers, ahol előfordul, az 1781-ben írt, Az ifjuságnak hivataljáról című, amely versnek a kontextusát a kötetben Labádi Gergely tárja fel egy már korábban is megjelent, nagyszerű írásában. Ezen a helyen Labádi olvasatát-átírását idézem: „Mikor már illy szépek, esmérni magokat / Tanulják, s azonban nem értik bajokat, / Mikor a természet édes érzéseit, / Kezdik tapasztalni születő kincseit.” A különbség annyi a többi olvasathoz képest, hogy a második „Mikor” előtt itt egy vessző áll, s így annak jelentése „Amikor”. Tehát a serdülő ifjak akkor nem értik, hogy mi a bajuk, amikor a természet édes érzéseit és az abból születő kincseket kezdik megtapasztalni. S hogy itt valóban a nemi érés, nemiség emberi természetet meghatározó alapvető voltáról van szó, azt bizonyítja a Barcsay kapitánynak címzett, 1782-es episztolájának (kezdősor: „Venusszal játszani Nimfák seregében…”) következő szöveghelye: „Tekénts egy ifjura, kit a hiv természet / Édes érzésinek árja között nemzett…” Nos, a lírai alany itt tehát saját serdülőkorára utal, amelynek „bajai”, gondjai talán súlyosabbak voltak az édes érzések „árja” miatt az átlagosnál.

A harmadik helyet, ahol szerepel a jelzős szerkezet bizony „bajosan” lehetne a serdülőkori nemiség fogalomkörén belül értelmezni, ugyanis ez a Battyáni Károly Őhercegsége halálán egy poetának érzékenységei című, szintén 1782-es versében, talán fordításában található: „Ki állhat e setét sirnak küszöbére, / Hogy ott ne olvadjon szive keservére, / Hogy a hálaadás édes érzésével / S a méltó fájdalom kinos gyötrelmével, / Ne csaljon reszkető cseppeket szeméből…” Nos itt értelemszerűen nem önmagában az édes érzésről, hanem a korábbi érdemekért méltó, s nyilván még a halál előtt is gyakorolt, de most újra megidézett hálaadás édes érzéséről, illetve az azzal szemben álló jelenlegi fájdalom gyötrelmének meglepően hatásos ellentétpárjáról van szó. Tehát abban a jelentésben áll, mint korábban az „édes érzékenység” az Orczy-episztola végén.

Bíró Ferenc kötetnyitó tanulmányában úgy fogalmaz, hogy az „érzékenység – ebben az értelemben [ő a világ által nyújtott örömök iránti fogékonyságnak tartja – HB] – a szenzualista ismeretelmélet antropológiai irányban való kiterjesztéseként fogható fel”, miközben hangsúlyozza, hogy nem az érzelmesség valamely változatáról van szó. Szerintem ezzel túlságosan leszűkíti a lehetséges jelentések mezejét Ányos életművén belül, de egyúttal rámutat arra, hogy maga a fogalom valóban nem érthető meg a korabeli ismeretelmélet fogalomtárának feldolgozása nélkül, illetve arra is, hogy ez a magyar irodalomtörténet számára oly kitüntetett, szinte korszakjelző kifejezés akár még egy életművön belül is többféle jelentéssel bírhat.

Bíró tanár úr idézett, Ányos Pál és örökösei című bevezető tanulmányában egy új költészeti paradigma megteremtőjeként írja le Ányost, s ha figyelembe vesszük, hogy ez az a kor, amikor a magyar irodalomban szinte minden újnak számít, tulajdonképpen ekkor születik meg a ma is irodalomként értett irodalom magyar nyelven, megfontolásait – miszerint az ányosi életmű a nemzetről való költői megnyilatkozásaival lesz egy paradigma nyitánya, és nem a hagyományosan tőle nem elválasztható érzékenység-fogalom miatt – érdemes nagyon komolyan vennünk.

Habár a kötet tipográfiailag nem tagolt, a Bevezetés szerzője utal rá, hogy három nagy tömbbe rendezték a tanulmányokat. Az elsőbe az Ányos-életrajzzal és az Ányos-filológiával kapcsolatos írások kerültek, sorrendben elkülönítve a két témát. Előbbi altömb Jankovics József és Schiller Erzsébet közösen jegyzett, illetve Pintér Márta írását tartalmazza, s mindkét írás eredményei messze túlmutatnak az életrajz új elemekkel való kiegészítésén, mivel azok eredményei az életmű egyes darabjainak megértéséhez is hozzájárulnak. Az Ányos-filológiát tárgyaló írások (Szelestei N. László, Labádi Gergely, és Jankovics József–Schiller Erzsébet egy újabb írása) klasszikus módon adnak közzé eddig nem közölt szöveget, megoldják az életmű néhány problémás darabjának szerzőségi kérdését, illetve górcső alá veszik az életmű egy jelentős hányadának az irodalomtörténeti kánonból valamilyen okból kiszorult szegmensét.

A bevezető szerinti második tömb Ányos Pál gyakran antik minták alapján szerveződő baráti kapcsolatait (itt Egyed Emese írásához csak annyit tennék hozzá, hogy a teljes életműben az egyik legtöbbször előforduló kifejezés egy szoftveres szólista szerint a barátság), továbbá az ányosi érzékenység és a korabeli színház, színházi élmény viszonyát vizsgáló tanulmányokat tartalmaz (saját kutatásaim szempontjából Demeter Júlia és Pintér Márta itt közölt, az érzékenység-színház-érzékenyjáték fogalmakat feltáró, s azokat az életművel összevető tanulmányai megvilágosító erejűek és fontosságúak). Hermann Zoltánnak az ányosi érzékenységfogalom differenciált (elemzése szerint esztétikai vagy biográfiai) megértését szolgáló, tömböt lezáró írása a szépség és a grácia fogalmi kettősségéből indul ki, s ezáltal megkísérli elhelyezni az életművet a 18. századi német esztétika hagyományában is.

Az egyes művek elemzését nyújtó harmadik tömb Schiller Erzsébet, Csehy Zoltán, Csehy Zoltán–Polgár Anikó, Brassai Zoltán, majd újra Polgár Anikó írásait tartalmazza. Az ismert művek újraértelmezése a kortárs emblematika vagy az antik előképek hangsúlyosabb figyelembevételével módszertanilag is sok újat nyújt, nemkülönben a korábban az életmű egésze szempontjából figyelembe nem vett, de ahhoz meglepő módon szervesen kapcsolódó szövegek elemzése is. Polgár Anikó kötetzáró írása Gyöngyösi István és Ányos heroida-fordításairól, pontosabban azok összevetéséről pedig nem csupán az Ányos-filológia, de a korabeli magyar műfordítástörténet szempontjából is kiemelkedően fontos írás.

A kötetet – a további kutatások számára is kiindulópontként szolgáló – bibliográfia és névmutató zárja.

Végezetül remélem, nem kell újra külön hangsúlyoznom, hogy a kötetet nemcsak az Ányossal foglalkozó kutatók vagy érdeklődők számára ajánlom: sok újat mond a korban lezajló irodalomtörténeti változásokról, s azok okairól is.

Tagged Ányos Pál, érzékenység, XVIII. század