autoreferátum

Rákai Orsolya, Utazások a Fekete Királynővel: Írások írásról és irodalomról, Budapest, Kijárat, 2006.

A kötet tizenöt, 2000 és 2005 között keletkezett és különböző folyóiratokban megjelent írás gyűjteménye. E szövegek részben a kortárs magyar irodalom néhány alkotójáról, részben a kritikaírás általánosabb kérdéseiről, részben pedig általában az irodalmi művek olvasásának problémáiról szólnak, egyre táguló koncentrikus köröket alkotva.

Három részre tagolódik a könyv: az elsőben Esterházy Péter, Petri György, Kertész Imre és Tandori Dezső műveinek olvasása a téma. Mivel az irodalmi művek olvasása, különösen pedig az irodalmi művek úgynevezett „profi” (kritikusi, irodalomtudósi) olvasása számomra kezdettől inkább kérdésként, mint eszközként, magától értetődő lehetőségként jelentkezett, a következő részben irodalomról szól szövegek – tanulmányok, kritikák – válnak az olvasás, a vizsgálat tárgyává. Ezek a szövegek (különösen Margócsy István kritikái és tanulmányai) viszont az irodalom különös építményének, intézményének számos újabb problémájával szembesítenek: a harmadik részben szereplő írások ezeknek erednek a nyomába, olyan kérdéseket vizsgálva, mint az irodalmi kultusz sajátosságai, a laikus és a profi olvasás különbségei, vagy az irodalomtudomány különös szövegkezelési gyakorlata.

Ahogy a címben szereplő, Lewis Carroll Alice Tükörországban című halhatatlan meséjéből kölcsönzött (sakk)figura, úgy az idegen nyelvekben nőnemű irodalom / tudomány / kritika mozgásterét is szoros szabályok jelölik ki, melyek megismerése lényegében maga a játék. Ám ahogy a mesebeli Fekete Királynővel való utazás sebessége magának a megismerésnek a lehetőségét is kétsége vonta, a kötetben szereplő írások is pusztán felvillantott gondolatok az olvasás által folyamatosan mozgásban, villámgyors változásban tartott, (fiktív) „teljességében” soha nem látható irodalom elfutó képeiről, útközben.

Átemelve a régi rec.itiről.