recenzió
Katalin Czibula. Theater und Öffentlichkeit: Beiträge zur ungarischen Theaterkultur des 18. und 19. Jahrhunderts. Budapest: Protea Kulturverein, 2016.
A német nyelvű kötet Czibula Katalin drámatörténeti kutatásait tartalmazza. A 18. század második felének színházi kultúráját vizsgáló tanulmányok olyan témakörök köré csoportosulnak, mint a 18. századi színháztörténet legfontosabb forrásai, a színházi élettel kapcsolatos publicisztika, a magyar színházművészet nyelvi jellemzése, valamint a színház és a különböző vizuális művészetek kapcsolata.
A 18. század hazai színházművészetének forrásai nagyrészt ismeretlenek vagy csak részlegesen publikáltak. Czibula Katalin a kötet első fejezetében három magyarországi forráscsoportot mutat be, amelyek az európai drámatörténetben nagy jelentőséggel bírnak: az úgynevezett csíksomlyói drámakorpuszt, a „soproni jezsuita díszlettervek” néven ismert gyűjteményt, valamint az Eszterházyak fertődi színházának tevékenységét dokumentáló szövegkönyveket. Mindhárom korpuszra jellemző, hogy későn, a 20. század elején fedezte fel őket a kutatás, s a szövegek teljes kiadása és az irodalomtörténeti diskurzusba emelése még nem történt meg.
Az első fejezetben a szerző ismerteti a csíksomlyói ferences gimnázium környezetéhez kapcsolódó drámák keletkezéstörténetét. A hatalmas szövegegyüttes önmagában is nagy szenzációt jelent, de nemcsak a szövegek sokasága és a magyar nyelvű drámák aránya miatt különleges, hanem tematikája és jellege miatt is, ez utóbbi ugyanis egész Európában egyedülállóvá teszi. A Sopronból származó díszletterv-gyűjtemény szintén egyedülálló forrása a 17–18. századi közép-európai színházi kultúrának. A tollrajzokból és rézmetszetekből álló együttest valamikor 1710 után és 1728 előtt kötötték egybe. Czibula a díszlettervek kutatástörténetének rövid összefoglalását követően azok európai forrásaira hívja fel a figyelmet: az egyik lap például Lodovico Ottavio Burnacini az Il pomo d’ oro című színdarabhoz készített díszletterve alapján készült. A színpadképen a Pokol szája jelenet látható, amely a században kedvelt típustervvé vált. Az eszterházai és kismartoni színházi élettel számos hazai és külföldi kutató foglalkozott, ezek a kutatások azonban elsősorban Joseph Haydn szerepére koncentráltak. Czibula Katalin kiemeli, hogy 1768 és 1790 között virágzott a színházi élet Eszterházán, nem csupán Haydn neve jelentős. A színházak működésére vonatkozó anyagból a háborús pusztítás ellenére jelentős mennyiségű maradt fenn. Az egyik legfontosabb dokumentumgyűjtemény a szövegkönyv-anyag, amelynek jelentős része már előkerült, azonban további források felbukkanására lehet számítani. A fejezet a külföldi kutatók számára is hangsúlyozza a forráscsoport kutatásának fontosságát.
A kötet második nagy egysége a polgári nyilvánosság intézményeire, elsősorban Pozsony város kulturális jelentőségére koncentrál. Pozsonyban németül jelenik meg a Pressburger Zeitung című folyóirat 1764-től, majd magyar nyelven 1780-ban a Magyar Hírmondó és 1783-ban szlovákul a Presspůrské Noviny. A város kulturális életében különös szerepet tulajdoníthatunk Mária Terézia lányának, a művelt Mária Krisztinának, aki miután összeházasodott Albrecht von Sachsen-Teschen magyar helytartóval, több időt töltött Pozsonyban, mint a bécsi udvarban. Ettől kezdve Pozsony mint Magyarország helytartójának székhelye fontos kulturális funkciót töltött be, s az udvari reprezentáció és a polgári nyilvánosság helyszínévé vált. A polgári nyilvánosság fejlődésében fontos szerepet játszanak a folyóiratok. A térség leghosszabb életű lapja a Pressburger Zeitung, amelynek 1764–1784 közötti történetét tekinti át a szerző, elemezve a hírlap tematikáját is. A színházkritika kezdeteit követi nyomon a színházi életről szóló tudósítások elemzésével. A színházi hírekben az alapvető információk közlésén túl ismertető, értékelő megjegyzésekkel is illeték a bemutatott darabot. Hírt adtak iskolai színdarabokról, a főúri reprezentáció részét képező színjátszásról és a rendszeresen működő színházakról is. Legfőképpen a Theatral Neuigkeiten című rovat hírei szolgálnak a színháztörténet forrásául. Czibula Katalin, hogy érzékeltesse a Karl Wahr vezette pozsonyi színház jelentőségét, táblázatban hasonlítja össze három város (Pozsony, Pest-Buda, Nagyszeben) színházainak repertoárját. Az összehasonlításból kitűnik, hogy a címadatok több mint fele egyezik meg a Pest-Budán is bemutatott darabokkal, tehát a Wahr-társulat a korszak hivatásos színjátszásának egyik jeles képviselője volt.
A kötet harmadik nagy egysége a drámák szövegét vizsgálja, elsőként a többnyelvű darabok jelenségét ismerteti a szerző. Nyelvileg a legváltozatosabb képet az iskola nyújtja, mivel az oktatás nyelve latin, de a diákok anyanyelve sokféle. Az iskolai amatőr színjátszók feladata volt tehát olyan sokféle regiszterben játszani, amely a közönség minden rétegéhez tud szólni. A közönségigény kielégítésének legegyszerűbb módja az előadás többnyelvűsége: a latin és a különböző anyanyelvek keveredése egy előadáson belül. Czibula Katalin néhány drámaszövegen keresztül (például Dugonics András József eladatása című drámája, Csokonai csurgói vígjátéka, a Cultura; Rájnis József, Az ikerek című Plautus-expurgációja) bemutatja a nyelvek és nyelvhasználatok dramaturgiai szerepét. Az alakok megformálásának közös sajátossága, hogy a klasszikus antik vígjátékok óta élő aladzón valamilyen változatához kapcsolódik az idegenes beszédmódjával komikus alak. A német nyelvű szereplők alkalmazása a magyar színpadon a magyar vígjáték-irodalom alaptípusainak egyikét jelenti.
A drámák nyelvezetének vizsgálatához tartozik Révai Miklós drámafordítása, amely Az áldozat (1787) címmel jelent meg. Az alkalmi darab eredeti szerzője Josef von Sonnenfels, II. József kultúrpolitikusa. Czibula Katalin a fordítás bemutatása mellett ismerteti Révai nyelvművelő programját, amelyhez szorosan kapcsolódik a német nyelvű színdarab fordítása. Az áldozat győri bemutatójáról nincs adat, azonban a kötetben olvashatunk egy különleges körülmények között zajlott szombathelyi előadásáról. A ferences gimnázium diákjai adták elő egy iskolai kiránduláson, amelyet a korban recreatiónak neveztek. A drámafordítás tematikájához kapcsolódva az erdélyi színjátszás nyelvi sokszínűségét tárgyalja a következő fejezet, amelyben különböző színházi társulatok fellépéseiről, színházi eseményekről, Shakespeare, Lessing, Goethe drámáinak (Hamlet, Emilia Galotti, Clavigo) fordításairól, átdolgozásairól van szó.
A kötet utolsó négy tanulmánya a színház és vizuális művészetek összekapcsolódása köré épül. Számos új információt kapunk a főúri reprezentáció látványelemeiről, tűzijátékokról, és egyéb látványosságokról. Részletesen megismerjük Esterházy Miklós tűzijátékkal kísért ünnepségeit, valamint Grassalkovich Antal kertjét és vendégségeit. A kert tematikájához kapcsolódik a következő fejezet, amely a víz szimbólumának értelmezését mutatja be a 18. századra vonatkoztatva, amikor a természettudományok fejlődésével a víz mechanikai tulajdonságai váltak fontossá: nagy szerepet játszott a reprezentációban, a kertművészetben és színházi előadásokban.
Czibula Katalin bemutatja Jean-George Noverre híres koreográfus francia nyelvű kézirat- és illusztrációgyűjteményét, amelyet a varsói Egyetemi Könyvtár őriz, s amelyet eddig méltatlanul mellőzött nemzetközi szakirodalom. Czibula ismertetése, a kéziratra való hivatkozásai újabb kutatások kiindulópontjait jelenthetik. A varsói kéziratban például a Paris ítélete című táncjáték dekorációs elemeivel is egyezéseket találhatunk. A darab kapcsán kerül sor egy nagyon érdekes kutatás eredményeinek bemutatására. A Paris ítélete című táncjáték a Bessenyei György Eszterházi vigasságok című költeményéből ismert Louis de Rohan herceg Eszterházán tett látogatása első estéjén került színpadra. Czibula a szakirodalom és a rendelkezésre álló források alapján rekonstruálja az előadás menetét és körülményeit. Okfejtése során világossá válik, hogy a kutatók korábbi megállapításaival ellentétben Marguerite Delphine bécsi táncosnő nem lépett fel Eszterházán – Bessenyei egy másik darabban láthatta fellépni.
A kötet záró tanulmánya Gustav Klimt a tatai színház belső teréről készített festményének (1893) keletkezéstörténetét tekinti át. Az Esterházy Miklós gróf megbízásából készült kép elveszett, csupán egy fekete-fehér fotográfia maradt fenn róla. A tanulmány számos új adatot közöl a tatai színház építéséről, a gróf mecenatúrájáról.
A sokféle témát felölelő, egymást jól kiegészítő tanulmányok lineáris olvasmányként szolgálnak. Czibula Katalin eredményei a kötetet a korszak kutatói számára megkerülhetetlenné teszik. Fontos szakirodalom a magyar kultúra szélesebb körű megismertetéséhez, s hozzájárul a magyar színháztörténeti kutatás újabb eredményeinek beillesztéséhez a nemzetközi szakirodalomba.
A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, a Nyugat-magyarországi irodalom 1770–1820 MTA–Lendület kutatócsoport tagja
Summary
The volume presents a selection of Katalin Czibula’s research in German. The papers examine the theater culture of the second half of the 18th century and the related contemporary press, and they are grouped around topics such as the most important sources of 18th-century theater history, issues of the history of the media, reviews of the theater scene, the linguistic description of Hungarian dramatic art, as well as discussing the relationship between theater and different visual arts. The papers contain many new insights based on a number of preliminary research projects, especially concerning the theater scene in Pozsony, Miklós Révai’s drama translations, and the genesis of György Bessenyei’s celebratory poem Eszterházi vigasságok (Festivities at Eszterháza). The book serves as important background literature for bringing Hungarian culture closer to a wider audience, and for integrating the latest results of research on Hungarian theater history into the international literature.
Tartalom
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.