Papp Ingrid írása

február 10th, 2017 § 0 comments

könyvismertetés

Kovács Eszter, „Légy cseheknek pártfogója, magyaroknak szószóllója…”: Cseh–magyar jezsuita összefüggések a kezdetektől 1773-ig, Budapest, PPKE–OSZK, 2015, 367.

Kovács Eszter 2009-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában szerzett PhD fokozatot a Magyarországi jezsuiták és a cseh rendtartomány (Csehország, Morvaország és Szilézia) 1773-ig című doktori értekezésével, ettől az évtől az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. Kutatási területe a cseh–magyar kapcsolatok a 16–18. században. Monográfiája 2015-ben jelent meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Országos Széchényi Könyvtár kiadásában. A szerző az előszót követően három nagyobb fejezetben mutatja be a cseh–magyar történelmi kapcsolatokat és azok művelődésre gyakorolt hatását.

Előszavában témaválasztását a 16–18. századi cseh–magyar katolikus kapcsolatrendszer feltáratlanságával indokolja. A vizsgált időszakot két részre osztja, korszakhatárként 1623-at jelöli meg, amely a jezsuita rend történetében fordulópontot jelentett (a jezsuita rend prágai megtelepedésétől 1623-ig, az önálló cseh jezsuita rendtartomány létrejöttéig, és 1623-tól 1773-ig). Bohuslav Balbín terminushasználatát követi a szerző, amikor az iskolai anyakönyvek vizsgálata során a hallgatók származását vizsgálva a „Bohemus/cseh” kifejezéssel csak a Cseh Királyság területéről érkezőket jelöli, „morva” terminussal a Morvaországból és „sziléziai”-val a Sziléziából érkezőket. A „hungarus” kifejezés nem nemzetiséget határoz meg (közöttük vannak magyarok, szlovákok, németek és csehek), hanem területhez való tartozást.

A Cseh–magyar kapcsolatok a 16–18. században című első fejezetben röviden összefoglalja Cseh- és Magyarország történetét. 1526-ban, II. Lajos halálát követően a Habsburg dinasztia öröklődés útján megszerezte a cseh és a magyar trónt. Közel egy évszázaddal később a cseh rendek felkeltek II. Ferdinánd központosító és a protestáns egyházakat korlátozó uralkodása ellen. A jezsuitákat az uralkodó rossz tanácsadóiként bűnösnek tartották és az ország elhagyására szólították fel. 1620. november 8-án azonban, az alig egyórányi fehérhegyi csatában megsemmisítő vereséget szenvedtek el a protestáns rendek, aminek következménye az lett, hogy az országot a Habsburg örökös tartományok közé iktatták és belső viszonyait radikálisan átalakították. A változásokat a Megújított Országos Rendtartás kodifikálta Csehországban 1627-ben, Morvaországban pedig egy évvel később. A rendtartás XXXIII/A cikkelye egyedüli elfogadott vallásként a katolikus vallást nevezte meg, a más vallást gyakorlóknak, így a protestánsoknak is el kellett hagyniuk az országot. Az exulánsok a meglévő kapcsolataikat felhasználva Lengyelországban és Felső-Magyarországon telepedtek le, mint például Jan Amos Komenský Sárospatakon.

A Cseh–magyar jezsuita történelmi kapcsolatok 1773-ig című második fejezetben a történelmi eseményekkel szoros összefüggésben beszél a szerző a katolikusok csehországi helyzetének változásáról. A huszitizmust követően a lakosság zöme nem tartozott a római katolikus egyházhoz, amely a lutheri és a kálvini tanok megerősödésével még inkább meggyöngült. A trónra lépő Habsburg dinasztia mindent megtett (jezsuitákat hívott az országba) annak érdekében, hogy a lakosságot katolikus hitre térítse. Az első jezsuiták Bécsből érkeztek Csehországba azzal a céllal, hogy fellendítsék a hitéletet és kollégiumokat alakítsanak. Az első kollégiumot 1556-ban alapították meg Prágában, amelyből később akadémia lett, majd 1616-ban az uralkodótól egyetemi rangot kapott. Ugyancsak 1556-ban létesítettek iskolát és kollégiumot Olmützben, ahol később akadémia is működött, 1578-ban kollégiumot Brünnben, 1584-ben Český Krumlovban, 1590-ben Chomutovban, 1594-ben Jindřichův Hradecben és 1597-ben Kladskóban. A kollégiumok alapításával egy időben tanárok és diákok érkeztek Magyarország területéről, akik kihasználták a csehországi lehetőségeket. A 1556–1622 közötti időszakban több mint 120 magyarországi rendtag töltött hosszabb vagy rövidebb időt cseh- vagy morvaországi rendházakban, például Szántó Arator István vagy Káldi György. A területi közelségnek köszönhetően az 1566–1622 közötti időszakban az olmützi akadémiának 305 magyarországi hallgatója volt, ezzel szemben a prágai jezsuita akadémiának az 1573–1622 közötti időszakban csak 22. A főnemesi családok – például az Illésházyak és a Pálffyak – gyermekei is előszeretettel látogatták a csehországi egyetemeket. A rendi felkelés kitörésekor a jezsuitáknak el kellett hagyniuk az országot, ám a fehérhegyi csatát követően visszatérhettek lerombolt házaikba.

Az önálló cseh rendtartomány terve már a felkelést megelőzően is megfogalmazódott, azonban a generális csak 1622. december 10-én engedélyezte a különválást, amit a tartomány nagyságával és a rend helyzetének Csehországban való megszilárdulásával indokolt. A tartományfőnök a Nagyszombat melletti Báhonyból származó Rumer Gergely lett. A rend helyzetének morvaországi megszilárdulásában komoly szerepet játszott Franz von Dietrichstein olmützi püspök, aki kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően támogatást nyújtott az újonnan kialakuló kollégiumoknak Znojmóban, Jihlavában és Uherské Hradištěben. A sziléziai Neissében a befolyásos rendtag, Christophorus Schneiner közbenjárásának köszönhetően indult el 1624-ben a jezsuiták által szervezett grammatikai képzés. Az átalakult politikai helyzet és az önálló rendtartomány tehát nagy fellendülést hozott a cseh korona országainak katolikus intézményrendszerében és kegyességi életében, a cseh–magyar kapcsolatoknak ugyanakkor némi meglazulását eredményezte. Míg 1618-at megelőzőleg nagy számban tanultak magyarországi diákok Csehországban, addig az önállósulást követően ez a szám minimálisra csökkent.

Magyarországon Oláh Miklós esztergomi érsek próbálta először meghonosítani a jezsuita rendet és kollégiumot létrehozni. 1561-ben sikerült Nagyszombatban kollégiumot alapítani, azonban az első megtelepedés nem volt eredményes a támogatók hiánya miatt. Tetézte a bajt, hogy 1567-ben a kollégium épülete megsemmisült és a rektor meghalt, ezt követően a jezsuitákat visszahívták. Erdélyben Báthory István fejedelem próbálta letelepíteni a jezsuitákat. 1579-ben Kolozsmonostoron kollégiumot alapítottak, ami csak 1588-ig működhetett, mert Báthory Zsigmond fejedelem kitiltotta őket az országból. Magyarországon több sikertelen kísérlet történt a jezsuita rend visszatérésére, azonban csak Bocskai István hadjárata után, 1608-ban jött létre Homonnán rezidencia és Nagyszombatban rendház és iskola. A magyarországi jezsuiták számára fontosabbak voltak a csehországi kollégiumok, mint a csehországi jezsuiták számára a magyarországiak; ez a helyzet csak a rendi felkelés idején változott meg némileg, amikor a jezsuitáknak más országokban kellett menedéket keresniük, így Magyarországon is növekedett a számuk. A felkelés leverését követően a cseh jezsuiták néhány kivételtől eltekintve elhagyták Magyarországot, majd az önálló cseh rendtartomány létrejöttét követően a magyar rendtagok távoztak a cseh területekről. Magyarország ezután is az osztrák provinciához tartozott, ezért magyarországi diákok inkább választották az osztrák egyetemeket, mint a cseh- és morvaországiakat.

A 17. század első évtizedeiben a Nagyszombatban, Győrben és Pozsonyban működő kollégiumokban kis számban éltek cseh jezsuiták. A század második felében ez a szám némileg növekedett. A nagyszombati egyetem tanárai között találunk cseh- és morvaországi származásúakat is, például Aloisius Mattheidest, aki etikatanár volt a bölcsészkaron. 1649-ben Trencsénben nyílt jezsuita gimnázium és kollégium, ugyanebben az évben Selmecbányán is megtelepedtek, ahol gimnáziumot működtettek. 1654-ben Kassán alapítottak kollégiumot, ahol 1655–1656 között Venceslaus Kubiei cseh jezsuita tanított. 1690 után a jezsuitáknak lehetőségük nyílt arra, hogy Erdélyben is új rendházakat és kollégiumokat alapítsanak, például 1690-ben Brassóban misszióállomást hoztak létre. A Magyarország és Erdély területén már működő vagy újonnan alapított rendházakban és kollégiumokban kisebb vagy nagyobb számban működtek cseh és morva jezsuiták. Tevékenységük ebben az időszakban a misszióállomások és kollégiumok létrehozására összpontosult.

A kapcsolatok hatása a magyarországi művelődésre című harmadik fejezetben Bohuslav Balbín Bohemia sancta és Hevenesi Gábor Ungaricae sanctitatis indicia című művén keresztül mutatja be közös szentjeinknek (az Árpád- és a Přemysl-ház szentjei, Szent Hedvig és Szent Ágnes) a történelmi együttélés során kialakuló kultuszának a nyomait Magyarországon és Csehországban. Mindkét jezsuita szerző foglalkozik több közös szenttel és szentéletű emberrel, azonban eltérő arányokban írnak róluk. Kapisztrán Szent János életrajzát például mindketten közlik, de míg Balbín a magyarországi tevékenységéről semmit nem ír, ezzel szemben Hevenesi kizárólag ezt helyezi előtérbe.

Fontos kiemelni a cseh–magyar kapcsolatok viszonylatában a Csehországból származó jezsuiták Felső-Magyarországon, a nyelvileg rokon szláv közösségben végzett missziós és lelkipásztori tevékenységét. A protestáns lelkészek biblikus cseh nyelvhasználatával szemben a katolikus papok – Pázmány Péter kifejezett szorgalmazását követve – törekedtek az itt élő szláv lakosság nyelvéhez alkalmazkodva hirdetni az igét és nyomtatványokat kiadni.

A monográfia függelékében Lukács László forrásközlésére támaszkodva táblázatos formában megtaláljuk mindazon jezsuitáknak a névsorát, akik Magyarországról származtak és a cseh tartományokban tevékenykedtek 1623-ig, és azokét a cseh-, morvaországi és sziléziai jezsuitákét, akik Magyarországon éltek 1623-ig és 1623–1773 között.

Kovács Eszter monográfiája a cseh–magyar jezsuita kapcsolatrendszer adatgazdag áttekintése. A monográfia hiánypótló munka, mivel Lukács László forrásközlését felhasználva unikális módon azokra a jezsuita rendtagokra fókuszál, akik hungarusként Csehországban tanultak vagy tanítottak, vagy cseh, morva vagy sziléziai születésűként Magyarországon végezték tanulmányaikat vagy itt oktattak. A szerző a rend Cseh- és Magyarországon való meghonosításától kezdve egészen 1773-ig minden olyan rendtag előmenetelét megvizsgálta, akiről az iskolai anyakönyvek adattal rendelkeznek. Vizsgálata olyan kapcsolathálózat kialakulását rajzolta meg, amely a későbbiekben komoly hatással volt mint Cseh-, mint pedig Magyarország belső viszonyaira.

A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet
tudományos segédmunkatársa

Summary

The monograph by Eszter Kovács, “Légy cseheknek pártfogója, magyaroknak szószóllója…”: Cseh–magyar jezsuita összefüggések a kezdetektől 1773-ig provides an introduction to the Jesuits of the early modern period, who were born in Hungary and worked in the Provinces of the Czech Crown (Bohemia, Moravia, and Silesia), as well as to the members of the same order born in the Czech Lands and functioning in Hungary. Bohemia had not been Roman Catholic even before the dawn of the Reformation. After the battle of Mohács, a member of the Habsburg dynasty, Ferdinand I was crowned the king of both Hungary and Bohemia. To support the policy of the Catholic emperor, Jesuits were drafted into both countries. A number of schools, colleges, and universities were founded by them, and a lot of Hungarian students attended their schools in Bohemia between 1560 and 1623. At the outbreak of the Czech uprising, Jesuits had to leave the country, although they were allowed to return soon afterwards. In 1623 an independent Jesuit province was founded for the control and direction of institutes and religious life in the Lands of the Czech Crown. This separation from the administration of the Austro-Hungarian province caused a measurable decline of relations between Czech and Hungarian Jesuits by the middle of the 17th century.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?