Veres András: A reformtankönyvek internetes kiadása elé

augusztus 22nd, 2015 § 0 comments

autoreferátum [reciti projekt: Reformtankönyvek]

Hol volt, hol nem volt egyszer, a történelem egy ritka kegyelmi pillanatában, hogy az éppen regnáló oktatási kormányzat belátta kompetenciahiányát, és a tudomány felkent képviselőihez fordult: felkérte az Akadémiát, hogy segítsen az iskolát megreformálni. Ennek egyik elágazásaként 1975 augusztusában – éppen negyven éve – az Irodalomtudományi Intézetben heten (mint a gonoszok) megalakítottuk a Fiatal Irodalomtörténészek Körét, és előbb az irodalomoktatás helyzetét igyekeztünk felmérni, majd ajánlásokat dolgoztunk ki a távlati irodalomoktatás törzsanyagára és tantárgyi szerkezetére. Javaslatainkkal nemcsak a szakmai gondokon kívántunk segíteni, hanem a társadalmi feltételeken is – például felhívtuk a figyelmet a pedagógusok életmódjában elengedhetetlen változtatások szükségességére: felvetettük többek között a tanárok kötelező tanóra-számának korlátozását, valamint kértük a személyes és intézményes továbbképzésük biztosítását. De csakhamar eluntuk, hogy az ezredforduló lehetőségein töprengjünk, amikor a kiábrándító helyzet azonnali, gyors beavatkozást kíván. Így hát bekapcsolódtunk az új reformtanterv kialakításába, majd Szegedy-Maszák Mihály és én közösen pályázatokat adtunk be az új gimnáziumi irodalomtankönyvek megírására. 1976 végén megnyertük a II. osztályos, egy évvel később a III. osztályos pályázatot. Utóbb megbízást kaptunk az első osztályos tankönyvre is, amelynek elkészítésébe bevontuk a klasszika-filológus Ritoók Zsigmondot, a későbbi kötetek munkálataiba pedig baráti társaságunk tagjait, Szörényi Lászlót, Horváth Ivánt, Bojtár Endrét és Zemplényi Ferencet. Fiatalok voltunk és ambiciózusak: a középiskolai irodalomoktatás megújításától nemcsak a közművelődés színvonalának emelkedését vártuk, hanem a meglévő irodalmi kánon átrendeződését és saját szakmánk tudományos előmenetelét is. 1978 és 1982 között született meg a három tankönyvünk. A könyvsorozat azért maradt csonka, mert az időközben kirobbant háborúság elvette a kedvünk a negyedik kötet megírásától.

Már az új tanterv is az egyetemi oktatás konzervatív hatalmasságainak tiltakozását váltotta ki. Ekkor került be tananyagként először (hosszú idő után vagy egyáltalán) a Biblia, a középkor és a romantika irodalma, Stendhal, Dosztojevszkij, Kafka, Krúdy, Weöres, Pilinszky, a jelentőségének megfelelően Babits, Kosztolányi és Kassák, nem is beszélve a kortárs magyar irodalomról. Ha rajtunk múlik, még a ponyva is tananyag lett volna. Az új tankönyvek a megszokottól eltérő nyelvükkel és szemléletükkel talán még a tantervnél is nagyobb riadalmat keltettek. Ráadásul a reformhoz már akkoriban is hiányzott a szükséges pénz és idő; a pedagógusokat egyáltalán nem készítették elő az új tantervre és tankönyvekre, s bizony mi sem voltunk eléggé felkészültek a diákok számára fogyasztható stílus kialakításában. Hihetetlenül gyorsan születtek meg a tankönyvek; mi azt terveztük, hogy néhány évvel később – begyűjtve a tapasztalatokat – alaposan átírjuk őket. (Még olvasáskutatási vizsgálatot is kezdeményeztünk az első osztályos tankönyv fogadtatásáról.) Az átdolgozásra sajnos nem került sor, a már említett elkedvetlenedésünk mellett a tárca krónikus pénzhiánya miatt sem. Különösen fájt a másodikos tankönyvünk sorsa: az illetékesek a kéziratot túl terjedelmesnek találták, ezért a szöveget erősen tömörítenünk kellett, ami persze az érthetőség rovására ment. A harmadikos tankönyv esetében már elutasítottuk a rövidítési igényt.

Napjainkban – amikor nemcsak az irodalom, de az írott szó presztízse is a mélybe merült – szinte elképzelhetetlen, hogy mekkora hírverés és botrány övezte tankönyveink megjelenését. (Akit a részletek érdekelnek, utána nézhet az alábbi dokumentum-összeállításban: Tankönyvháború. Viták a gimnáziumi irodalomoktatás reformjáról a hetvenes-nyolcvanas években. Sajtó alá rendezte: Pála Károly. MTA Irodalomtudományi Intézete – Argumentum Könyvkiadó közös kiadása, Bp. 1991.) A reform ellenzői a fejünket akarták venni, előbb a Népszabadságban és a Köznevelésben, később a Kritikában, a Magyar Nemzetben és az Élet és Irodalomban záporoztak a könyveinket támadó és védő írások. A közvélemény tanácstalan és megosztott volt, ahogy az író- és a tudósvilág is. Csurka István cikkben támadt ellenünk, míg Mészöly Miklós a szolidaritásáról biztosított. Ellenfeleink között tudhattuk a pesti egyetem olyan illusztris professzorait, mint Király István, Pándi Pál és Nagy Péter, ugyanakkor mellénk állt az Irodalomtudományi Intézet teljes vezérkara, Sőtér Istvántól Klaniczay Tiboron át a tanügyi reformban kulcsszerepet játszó Szabolcsi Miklósig. Természetesen azonnal ránk sütötték az antimarxizmus bélyegét, de vádoltak a realizmus, a népiség, sőt magának a magyar irodalomnak lebecsülésével is, minthogy a korábbi gyakorlathoz képest jóval nagyobb teret szenteltünk a világirodalomnak. (A maga abszurditásában jellemző eset, amikor Nagy Péter, aki Szabó Dezső-monográfiájával nyerte el a nagydoktori címet, szemünkre vetette, hogy Szabó Dezsőt nem lenne szabad szerepeltetnünk a harmadikos tankönyvben.) A tanárok egy részének az okozott gondot, hogy a művek értelmezésében előnyben részesítettük az előttük ismeretlen poétikai-retorikai szempontokat, és igyekeztünk minimalizálni az ideológiai magyarázatokat, holott nem ehhez voltak szokva. Ma is büszke vagyok arra, hogy semmiféle elvi engedményt nem tettünk sem a hivatalnak, sem a dilettantizmusnak. Előfordult, hogy eléje futottunk a később elfogadott tudományos felismeréseknek – így a népköltészet és a közköltészet viszonyának bemutatásában vagy Jókai, Kosztolányi és Kassák életművének megítélésében. A néha már-már lincsközeli hangulatban az oktatási kormányzat egy idő után elbizonytalanodott, és rákényszerült, hogy a mi gimnáziumi tankönyveink mellett az elkészült új szakközépiskolai tankönyvek használatát is engedélyezze a gimnáziumokban. Már akkoriban úgy gondolkodtam erről, hogy legalább ennyi eredményt sikerült így elérnünk: mintegy közvetve hozzájárultunk a központosított, pártállami egytankönyvűség felváltásához, az oktatási eszközök pluralizálásához.

Lehet, hogy leginkább a legkiválóbb diákokat sikerült megszólítanunk; később számos ifjabb kollégám nyilatkozott úgy, hogy tankönyveink fordították érdeklődését az irodalomtudomány felé. Sokszor hallottam arról is, hogy az egyetemi hallgatók nagyobb haszonnal forgatták őket, mint a gimnazisták. A mi eredeti elgondolásunk persze az volt, hogy a reformmal a mélyebb irodalomismeretet tegyük általánossá. De tankönyveink felemásra sikeredett bevezetése, majd az irodalom és az olvasás iránti érdeklődés folyamatos hanyatlása nem igazán kedvezett elképzelésünknek. Mintegy másfél évtizeden át kísértem figyelemmel az újabb irodalomtankönyvek megjelenését, és – nagyon kevés kivételtől eltekintve – az értékválasztás és a szakszerűség növekvő deficitjét kellett érzékelnem. Ezért járultam hozzá szerzőtársaimmal együtt 1998-ban, hogy a Krónika Nova Kiadó újra közreadja tankönyveinket, mintegy alternatívaként a többivel szemben. Számos helyen változtattunk a szövegen, főként a második osztályos esetében, de a legjelentősebb eltérés az lett, hogy az I. osztályos tankönyv bevezető elméleti fejezetét elhagytuk, önálló elméleti kötettel váltottuk fel. Ugyanakkor nem került sor radikális átdolgozásra, mert ragaszkodtunk az első kiadás szelleméhez és szövegéhez, s elkötelezett filológusként eleve dokumentum értékűnek fogtuk fel hajdani munkánkat. Nyilvánvaló, hogy időközben a mi nézeteink is sokat változtak, nem is beszélve az irodalmi életben és részben a szakmában bekövetkező, egy politikai rendszerváltás következményeivel megfejelt érték- és perspektívaváltásokról. Az egyes szakterületeken igen különböző mértékben haladt előre a kutatás, például a Móriczról vagy Krúdyról való mai ismereteink fényében e fejezetek bizonyára kevésbé állják meg a helyüket, mint az Arany Jánost vagy Adyt tárgyalók. Mégis úgy gondoljuk, hogy könyveink olvasása még ma is haszonnal járhat, tekintve, hogy az újra központosított közoktatás a tankönyvi választék óhatatlan elszegényedésével jár együtt. Ezért döntött most úgy a tankönyvíró közösségünk, hogy interneten, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálján, a recitin hozzáférhetővé tesszük a Krónika Nova Kiadó gondozásában megjelent köteteinket (természetesen a Kiadó engedélyével, amiért itt mondok köszönetet). A kötetek pdf-változatának elkészítését szintén itt köszönjük meg Jakab Zsoltnak.

Bízom benne, hogy tankönyv-sorozatunknak napjainkban is van, illetve újra van érvényes mondanivalója.

Budapest, 2015. július

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?