Fóti Miklós az MTA Könyvtára egy ó-oszmánli kéziratának kiadásáról

december 28th, 2014 § 0 comments

könyvismertetés

Ferec ba’d eş-şidde. Freud nach Leid (Ein frühosmanisches Geschichtenbuch), 1–2, hrsg. von György Hazai, Andreas Tietze, Berlin, Klaus Schwarz Verlag, 2006 (Studien zur Sprache, Geschichte und Kultur der Türkvölker, 5.1).

A Ferec ba’d eş-şidde – a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában őrzött Keleti Kéziratgyűjtemény egyik legérdekesebb darabja – kritikai igényű kiadása 2006-ban jelent meg először. A szöveg mind tartalmát, mind pedig nyelvét tekintve egyedülálló. Létezéséről és archaikus török nyelvezetéről már Vámbéry Ármin hírt adott 1901-ben, 1 mégis több, mint száz évnek kellett eltelnie, hogy a munka tudományos átírásban, filológiai apparátussal megjelenjen. Azonban jelen könyv története is legalább ötven évet ölel fel, amire szintén érdemes röviden kitérni.

Elsőnek Andreas Tietze, osztrák turkológus professzor vállalkozott rá, hogy megjelentesse. Elkészült a teljes szövegátírással, valamint a bevezető tanulmánnyal is, ám váratlan, szerencsétlen körülmények miatt a vállalkozás balul sült el. A második világháború alatt megindult munkát a hágai Mouton kiadó akarta publikálni, ám egy fatális félreértésnek köszönhetően egy nyomdászuk megsemmisítette a teljes szedetet és a kéziratot is. Érthető, hogy Tietze professzor ezután a Ferec ba’d eş-şidde megjelentetéséről végleg lemondott. Évtizedekkel később Hazai György nyelvészprofesszor érdeklődésének köszönhetjük a folytatást. Az ő tevékenységének középpontjában ugyanis az a nyelvtörténeti korszak (Altanatolisch, Eski Anadolu Türkçesi, Ó-oszmánli) áll, melynek kevés fennmaradt emléke közé tartozik a szóban forgó munka. Ennek a nyelvészeti érdeklődésnek köszönhető, hogy rábeszélte Tietzét a folytatásra.

A Ferec ba’d eş-şidde [Borúra derű] címen ismert mesegyűjtemény szinte minden európai és törökországi kéziratgyűjteményben fellelhető, több tucat példánya ismert, melyek többsége a 16–17. századból származik. Tehát az oszmánli nyelv azon korszakából, amely jól ismert és nyelvészeti szempontból kevés újdonságot tartalmaz. Arab és perzsa elemek túlburjánzása jellemezte ekkor a nyelvet, a török elem jelentéktelenné zsugorodott. Akár az is előfordulhatott, hogy egy mondatban a létigén kívül más török elem nem fordult elő. Ezzel szemben a korai vagy óoszmán nyelv még számos olyan grammatikai elemet és szót tartalmaz, ami a későbbi évszázadokban teljesen eltűnt. Minden korai oszmán nyelvemlék segíthet rekonstruálni az eredeti tiszta török nyelvet. A budapesti kézirat jelentősége abban áll, hogy a mű legkorábbi, 1451-ben Edirnében keletkezett változata. 2 Ha még azt is hozzátesszük, hogy ez csupán másolat, és az eredeti megfogalmazását a 14. század közepére becsüli Tietze, akkor felbecsülhetjük nyelvtörténeti szempontból a jelentőségét: az ó-oszmánli nyelv egy terjedelmes, a történetek révén a köznyelvet jellemző párbeszédeket is tartalmazó becses emlékéről van szó. Hazai György professzor azonban nem csupán egy jeles nyelvemlék kiadási projektjét karolta fel jelen könyvvel: szövegkiadási munkálatai egésszé állnak össze, hiszen eddig három olyan szövegkiadása jelent meg egy évtizeden belül, melyek az ó-oszmánli nyelv megismerését teszik lehetővé. 3 Kiemelendő hogy mindhárom szövegemlék jól vokalizált példány, mely – a Hazai által kidolgozott aprólékos átírási jelek segítségével – pontosan visszaadja a korra jellemző hangtani állapotot.

A Ferec ba’d eş-şidde elsősorban az irodalomtörténészek számára lehet értékes forrás. Az 1001 éjszaka meséihez hasonló, mintegy 42 történetet tartalmaz. A későbbi másolatok nagy számából következtethetünk arra, hogy nagy érdeklődés övezte az Oszmán Birodalomban, hiszen még a 19. században is előfordult, hogy valamely meséje nyomtatott mesekönyvben is megjelent. Európában éppen az 1001 éjszakát fordító Antoine Galland naplóbejegyzéseiből vált ismertté (két történetet még le is fordított belőle). Előzményei az arab irodalomból ismert – sokszor hasonló cím alatt futó – mesegyűjtemények, melyekben valamely nehéz helyzetet (fogság, betegség) követ Allah kegyelméből a csodás megmenekülés. Ezeknek a későbbi évszázadokban számtalan perzsa és török fordítása keletkezett, melyek egymáshoz való kapcsolatának vizsgálata érdekes feladat lehet a kutatók számára.

A jelen kötetből például világosan látszik, hogy egy perzsa eredetiből készült a török fordítás, mivel a hasonló cím alatt futó arab munkákkal a mesevilág tekintetében semmilyen kapcsolata nincs. Az irodalmár számára nyitva maradt legérdekesebb kérdés a perzsa eredeti beazonosítása lenne. Ismerünk például olyan perzsa nyelvű Ferec ba’d eş-şidde változatot, amelyben jelen kötet néhány meséje szerepel, ám más azoknak a sorrendje, és más történeteket is tartalmaz. Jelenleg nem tudjuk megnevezni azt a perzsa eredetit, melyet a korai török fordítások követtek. A mesemotívumok végigkövetése az arab-perzsa-török irodalomban tehát egy izgalmas feladat, melyhez a szóban forgó kiadás segítséget adhat. Itt kell megjegyezni, hogy Hazai György terveiben szerepel a Ferec ba’d eş-şidde irodalom további feldolgozása is: felfedezte ugyanis, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára őrzi a szövegnek egy páratlanul érdekes, arab eredetre visszavezethető példányát (Tö. Qu. 5 jelzet alatt), amely jelenleg már a kiadásra előkészítés fázisában van.

Az elmondottakból következik, hogy a Ferec ba’d eş-şidde kiadása mind a nyelvészek, mind pedig az irodalomtörténészek számára izgalmas további kutatások alapját képezheti, de a lenyűgöző keleti mesevilág az egyszerű olvasó számára is élvezetes olvasmány lehet. 4

Summary

The manuscript of the Ferec ba’d eş-şidde from the Library of the Hungarian Academy of Sciences is an extraordinary book of Oriental tales, in Old Anatolian Turkish language, the oldest existing manuscript among the parallel-copies. It contains 42 tales of Persian origin, which are accessable to the reader in transliterated text and facsimiles.

Notes:

  1. Altosmanische Sprachstudien, Leiden, 1901. Vámbéry közzétette a 42 rövid történet egyikét, és tanulmányában rámutatott arra, hogy az oszmán-török nyelv korai, kevés nyelvemlékkel rendelkező korszakából való a kézirat.
  2. Bár Vámbéry Ármin látott egy Bursából származó H. 784. (1382) datálású kéziratot, ám ennek sorsa ismeretlen, mai fellelhetőségét nem ismerjük.
  3. A Ferec ba’d eş-şidde mellett ezek a következők: Die altanatolisch-türkische Übersetzung des Tazkaratu l-Awliyā von Farīdudīn ’Attār (Edition der Handschrift der Bibliothek der Ungarischen Akademie der Wissenschaften), 1–2, Berlin, Klaus Schwarz Verlag, 2008. Hasonlóan a Ferechez, ennél a manuszkriptnél is a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában van a legrégibb, legarchaikusabb nyelvi állapotot tükröző példány. Továbbá: Ein Iskendernāme als politische Zweckschrift aus der Zeit von Süleymān dem Prächtigen, Archivum Ottomanicum, 14(1995/96), 223–319; 15(1997), 221–308; 16(1998), 125–277.
  4. Bár a jelen kötet csak törökül közli a történeteket, de a szélesebb olvasóközönség számára német fordításban is hozzáférhető néhány mese: György Hazai, Heidi Stein, Proben aus dem Ferec ba’d eş-şidde, übers. v. Andreas Tietze = Archivum Ottomanicum, 30(2013)49–104; magyarul pedig Varázslatos mesék Napkeletről cím alatt jelent meg a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó gondozásában, Soós Tamás fordításában.

Tagged , ,

Vélemény, hozzászólás?