„az örökkévalóságra valót elkészítettem…” – Mészáros Gábor a Magyar Arión című tanulmánykötetről

december 20th, 2013 § 0 comments

recenzió

Magyar Arión: Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádám műveiről, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Budapest, reciti, 2011.

2010-ben Pálóczi Horváth Ádám születésének 250. évfordulója alkalmából konferenciát szervezett az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete XVIII. századi Osztályának két munkatársa, Csörsz Rumen István és Hegedüs Béla. Nehéz volna elvitatni, hogy az emlékév során tudományos téren e rendezvény hozta a legtöbb újdonságot. A konferencián elhangzott előadások, illetve néhány felkérésre írt tanulmány a szervezők szerkesztésében 2011-ben a reciti Kiadónál megszokott módon előbb online kiadásban, majd (az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával) nyomtatott kötet formájában is megjelent.

A tanulmánykötet értekezései a témák tárgyalása során bevallottan, olykor egymásnak ellentmondva, alapjaikban eltérő megközelítésekből indulnak ki. A Pálóczi Horváth Ádám munkásságát korábban feltáró és értelmező munkákra is jellemző, ami a recenzeált kötet egészére, vagy éppen egyes fejezeteire, résztémáira: gyakran több az ismeretlen (feltáratlan, még nem értelmezett) elem, mint az ismert. A kötet nagy erénye, hogy rámutat, milyen sok kérdést kell még alapos (vagy gyakran: alap-) kutatással megválaszolni, az életmű milyen sok egyedüli mozaikdarabkáját kell pontos körültekintéssel a helyére illeszteni.

A továbbiakban természetesen nem térhetek ki ugyanazon alapossággal a 29 tanulmányt tartalmazó kötet minden egyes írására, ezért bevallottan a saját ízlésem szerint, a bölcselettel foglalkozókat kiemelve igyekszem a tanulmánykötet egészéről megnyilatkozni.

A szerkesztők nem hagyományos módon, tudományterületek szerint rendezték csoportokba a tanulmányokat, hiszen némely probléma feltárásánál épp egy másik terület eszköztára, érvrendszere, korábbi eredményei bizonyulhatnak hasznosnak; elég csak az eszmetörténeti, filozófiai vagy tudománytörténeti megközelítésekre utalnom.

A kötet-tematika a következő: az első fejezet (élet, forrás) a Pálóczi Horváth Ádám életrajzához kapcsolódó, illetve műveinek kiadásával kapcsolatos írásokat tartalmazza. A második (elmélet) a művei által inspirált elméleti kérdésfeltevéseket tárgyaló írásokat, a harmadik (mű) közvetlen műelemzéseket rendez egymás mellé. A negyedik fejezetben (köz) a Pálóczi Horváth és a korabeli közköltészet viszonyát tárgyaló írások kaptak helyet.

Tóth Barna kötetindító tanulmánya áttekinti az életrajzi szakirodalmat, vagy másfelől nézve: annak hiányosságait. Egy készülő kritikai kiadás tartalmát vázolja, amely Pálóczi Horváth 1796 előtti munkáit tartalmazná. E művekről rövid ismertetőt is közöl, míg a későbbi műveket csak megemlíti. Lengyel Réka a Pálóczi Horváth és Széchényi Ferenc levelezéséből fennmaradt öt levél közül az első, 1789. októberi keltezésűt közli, amely korábban nem jelent meg nyomtatásban. Horváth e levélben Széchényi támogatását kéri. Tudós társaság felállítását szorgalmazza – e tervéről Kazinczyval folytatott levelezése is tanúskodik –, melynek alapítása meghiúsult; elképzelhető, hogy éppen Bessenyei György alaposabban kidolgozott programja miatt, melyet 1790-ben adott ki Révai Miklós.

Egy titkos könyvről és a titkosírásának sokat ígérő felfejtéséről Vámos Hanna ír Leleplezett titok című, az utóbbi időben nagy karriert befutott tanulmányában. Mind Pálóczi Horváth Kazinczyhoz írt leveleiben, mind az 1792-ben kiadott Felfedezett titok című regényében nyoma van egy 84 oldalas Biográfiának. A regényben olvasható, hogy azt „egy fő hadtiszt óberster” hagyta a főhős apjánál, és bár a könyv latin és magyar betűit ismerte ugyan, de olvasni és értelmezni nem tudta. A titkosírás megfejtésének, illetve a forrás filológiai vonatkozásainak tükrében úgy tűnik, a regény egyes fikciós elemei életrajzi tényeken alapulnak. A titkosírás pontos vizsgálatával kiderült, hogy Pálóczi Horváth valamikor 1783 és 1795 között lemásolta a titkos könyvet, és ezek a másolatok maradtak az utókorra a nagybajomi könyvtárban. Horváth magyar nyelvű A Böltsesség nagy Mestereinek című kéziratos munkájának elején 1812-es dátum szerepel, és ahogy ezt Vámos Hanna felfejti, a kéziratos mű bőven mutat hasonlóságokat a titkosírásos dokumentummal. Gyanítható, hogy az író a Felfedezett titok megírásakor még nem, 1812-re viszont megfejtette a titkosírást a szabadkőműves nagymesterek történeteiről. A titkosírás egy bizonyos ábécé-eltolásos módszerrel volt feloldható. A magyar kéziratos mű sokkal bővebb, mintegy hússzorosa a titkosírásos könyvnek, mégis ugyanabban a sorrendben veszi sorra a nagymestereket, illetve számos kifejezést szó szerint fordít.

Az életrajzi és forráskiadási fejezet további részében Orosz Andrea közöl egy levelet, amelyben Horváth a somogyi protestáns egyházközösség kurátoraként védelmébe vesz gyülekezetéből három kapatos fiatalembert, akik perbe keveredtek, mert egyikőjük szentelt gyertyával gyújtott pipára egy katolikus templomban, majd a gyertyát szerencsétlen módon ellopta. Feldmájer Benjámin Horváth Ádám liberalizmushoz fűződő viszonyát elemzi. Németh József Horváth életének utolsó éveiről, petrikeresztúri évtizedéből hoz adatokat.

Az elmélettel, bölcselettel, eszmetörténettel foglalkozó fejezet kezdőtanulmányában Szörényi László Horváth Ádám apjának, Pálóczi Horváth Györgynek fiziko-teológiai művét, a Természetnek és kegyelemnek iskolája című zsebkönyvét kapcsolja be a fia bölcseletéről szóló diskurzusba. Isten felismerhetőségéről a természet tárgyaiban, gondviselésről, kozmoszról értekezik és versel Horváth György, és e témák fia fiziko-teológiai későbbi munkáiban szintén kulcsproblémák. Szörényi a problémafelvető tanulmányban vizsgálatra ajánl néhány Pálóczi Horváth Ádám-verset, illetve irányt mutat, hogy érdemes volna tovább vizsgálni, mennyiben veszi át a fiziko-teológiába olvasztott klasszikus pogány műveltség mintáit apjától.

Bíró Ferenc 1973-ban megjelent fontos tanulmánya óta nem követi aktív figyelem Pálóczi Horváth Ádám fiziko-teológiához fűződő viszonyát. A Leg-rövidebb nyári éjszaka című vers hagyományos, fiziko-teológiai alapú, Newton eszméit népszerűsítő olvasatához Balogh Piroska biztos érvelése ad más irányú olvasatot. Hogy a mű a newtoniánus tudományos rendszer diadalútjának egy állomása volna, egyoldalú véleménynek tűnik. Ha a Bibliát és a pogány kozmogóniát, vagy még tovább menve, az asztrológia tudományos és mitikus diskurzusát mediális hordozóközegnek tekintjük a csillagászati tankölteménynek minősített versben, szabadabb értelmezéshez juthatunk. Szerdahely György Alajos Historia Uraniae Musae című művét hozza Balogh Piroska párhuzamként: poézis és a csillagászat kétoldalú kódrendszerként írható le, amely a megismerés és az annak során megszerzett ismeretek leírásának kódrendszere. Két úton közelíthetők meg a csillagok, ahol költőien lakozik az Isten, pontosabban a Teremtő Lélek: a poézis és az asztronómia segítségével. A Spiritus Poeticus, amely az emberben lakozó Költői / Teremtő Lélek pedig eredendően e megismerésre teremtetett. Lehet ez a teológiai istenkép megújítása, de a Poézis istenivé tétele is.

A 18. század végén átértelmeződik az idő fogalma, ebből indul ki Borbély Szilárd műelemzése, amely ugyan a kötet harmadik tematikus egységében, a műelemzések között kapott helyet, a Leg-rövidebb nyári éjszaka recepciójához – ahogy Balogh Piroska tanulmánya is – ad új támpontokat. A teológiai időfogalom helyébe a történelmi időfogalom, a barokk örökkévalóság-verseinek elcsendesedésével a kollektivizmus helyébe az egyéni létélmény kerül. A gondviselésben való elbizonytalanodás és a világban működő kegyelem megkérdőjelezése akár a Leg-rövidebb nyári éjszaka című versében, akár más művében, bűntudattal tölti el Pálóczi Horváthot, ez pedig az örökkévalóság jeleinek vizsgálatára ösztönzi. Ha a természeti jelenségek nem, akkor csak a lélek az, ami az örökkévalóság bizonyítékaként olvasható. Az a költő, akinek életében oly nagy szerepe volt az alkalmiságnak, hogy számolhat a szakadásokkal az időben, amelyek az örökkévalóság fogalmát ellehetetlenítik? A Hol-mi negyedik, Pálóczi korában ki nem adott kötetében található az 1797-dik évi új esztendőre című vers, amelyet Csokonai Újesztendei gondolatok című versével vet össze Borbély Szilárd, és az individuális és a személyes időfelfogáshoz való hozzáállás lehetőségeit vizsgálja. Azzal ahogy Pálóczi Horváth és Csokonai évfordulós költeményeikben az időről beszélnek, az örökkévalóság fogalmát újítják meg, és e toposz jelentéseit a teológiából a poézisbe helyezik át, ám ez a megújulás továbbra is a hagyományos szakralitás képeit használja.

Horváth Ádám Psychologiájának előszavában kifejti, hogy munkája legnagyobb érdemének nem a lélektan terén való újító gondolatokat tartja, hanem a lélektan magyar nyelvűvé tételét; s valóban, Makó Pál műveinek közvetítésével alapvetően Christian Wolff lélektanát tette magyarul hozzáférhetővé. Laczházi Gyula tanulmánya felvázolja, mennyire árnyalt a 18. század végén Magyarországon a lélekről való gondolkodás. Bárány Péter Jelenséges lélekmény című műve például – amely ugyanarra a pályázatra íródott, mint Pálóczi Horváth Psychológiája, és el is nyerte annak díját – módszertan tekintetében különbözik mind a kanti transzcendentális filozófiától, mind a wolffi lélektantól, vagy attól ahogy Martinovics Ignác az 1788-ban francia nyelven megjelent materialista szellemű Memoires philosophiques című művében elveti a testtől függetlenül létező lélek gondolatát. Szintén a Psychologiát elemzi Csabai Lucia, s a lélek halhatatlanságának problémáján keresztül igyekszik megvilágítani azt az átmenetet, amely a felvilágosodás korszakából a romantikáéba vezetett.

Mindazonáltal a lélek halhatatlanságának kérdésköre jóval bővebb és jelentőségteljesebb, mint csupán a 18. század végének történelmi-antropológiai kérdésfeltevése: a teológiai és tudományos lélekszemlélet polémiája, ha a lélek anyagiságát isteni voltával állítják szembe. Hermann Zoltán szerint olyan súlyos politikai és etikai kérdésekről van szó, amelyek akkor, cenzurális okokból nem jelenhettek meg a maguk nyíltságában. Hegedüs Béla értekezése olyan szöveghelyeket idéz meg a költő életművéből, ahol az álomról és fantáziáról ír. Ezek a források közelebb vihetnek annak megértéséhez, hogyan vélekedhetett Pálóczi Horváth Ádám az érzékelés, képzelés és a lélek mibenléte felől.

A harmadik nagy egység szorosabb értelemben vett műelemzéseket vonultat fel. Gyapay László általánosságban szól Pálóczi Horváth irodalomszemléletéről és értelmezi poétikájában a hasznosság fogalmának célelvű szerepét. A Hunniás és a Hol-mi című művek előzményénél Egyed Emese a Voltaire-hatást veszi részletesebben szemügyre. Hász-Fehér Katalin a Hunniás szerkezeti kérdéseit vizsgálja, recepciótörténeti és műfaji kérdéseket érintve. A Fel fedezett titok című, az utóbbi időben prózapoétikai okokból is egyre fontosabbá váló regényről – más tanulmányok érintőleges utalásain kívül – Szilágyi Márton és Labádi Gergely közöl egy-egy tanulmányt. Latin nyelvű műfordításról egy Ovidius- és egy Beroaldo-vers kapcsán Polgár Anikó és Csehy Zoltán ír közös tanulmányában, Jankovics József pedig Horváth Ádám Ányos Pál haláláról című verséhez hoz friss adatokat.

A folklorisztika, a zene- és irodalomtörténet kapcsolatainak szempontjából különösen érdekes és fontos a negyedik fejezet. Küllős Imola a költő néphagyományhoz fűződő viszonyát, illetve a nemzeti nyelvű költészet fenntartásában és megújításában betöltött helyét és szerepét rajzolja körül. Továbbá a szájhagyományban is élő populáris versek (közköltészet) és a népköltészet recepcióját tárja fel Pálóczi Horváth korának magyar irodalmában, a 18. század utolsó és a 19. század első harmadában. Míg Küllős Imola Pálóczi Horváthnak a hagyományhoz való viszonyát tárja fel, addig Csörsz Rumen István arra koncentrál tanulmányában, hogy mi az, amit a költő a közköltészetből és a paraszti folklórból a saját életművébe integrál. Csörsz másik tanulmánya Horváth dalgyűjtéseit, dalszerzéseit cseh-morva és szlovák dallamanalógiákkal veti össze. A másik népzenetudományi, ugyancsak kottákkal illusztrált tanulmány Tari Lujzáé, aki néhány dallam német eredetét tisztázza. Török Zsuzsa kézirattörténeti írása az Ötödfélszáz Énekek 1814-es másolatának eredetét tárja fel. Pálóczi Horváth németellenes magatartásával, politikai propagandájával, melynek pamfletek, gúnydalok, paszkvillusok és travesztiák formájában adott hangot, Brutovszky Gabriella foglalkozik. Voigt Vilmos tanulmányában Horváth Ádám elhanyagolt közmondásgyűjteményeiről és annak recepciójáról ír.

A kötetben helyet kapó tanulmányok a gondos szerkesztettségének, az igényes tipográfiának köszönhetően olvasmányos, jól formált szöveggé állnak össze az előadásokból. A téma akadémikusokat, határon túli és inneni tanárokat, diákokat hozott lázba a konferencia idején, tehát nem meglepetés, hogy végre egy briliáns többszerzős tanulmánykötet született Pálóczi Horváth Ádámról és műveiről. Az, hogy az elemzés gyakran több kérdést von maga után, mint amennyi választ ad, jól mutatja: a téma kutatói figyelmet követel magának.

A Horváth Ádám alakja iránt érdeklődők számára friss szakirodalom, ám a 18. század irodalom-, eszme-, filozófia- és tudománytörténetét kutatóknak is meglepően sok információval és főképp kérdéssel szolgálhat a Magyar Arión című tanulmánykötet.

Summary

The Department for the 18th Century Literature within the Hungarian Academy of Sciences, Institute for Literary Studies has organized in 2010 an outstanding conference on the occasion of Ádám Pálóczi Horváth’s (1760–1820) 250th birthday.

The eclectic Essays have been divided into four chapters, each of them handling a different subject: 1. Biography and Sources, 2. Theory, 3. Analysis of his works, 4. Folklore.

The biography of Ádám Pálóczi Horváth, this polyhistor of Enlightenment, casts a lot of mysteries upon the works of canonic writers of the Hungarian literature, such as Mihály Csokonai Vitéz or Ferenc Kazinczy. In order to push aside the clichés regarding his life and focus on the truth, we have to analyze his texts on the history of literature, science and intellectual history, as well as on philosophy and folklore.

Zusammenfassung

Anlässlich des 250. Geburtstags von Ádám Pálóczi Horváth (1760–1820), der im Jahr 2010 zelebriert wurde, hat die Abteilung des 18. Jahrhunderts der Institut für Literatur, Ungarische Akademie der Wissenschaften ein hervorragendes Konferenz eingerichtet.

Die vielseitige Abhandlungen sind in vier thematische Kapiteln zu ordnen: 1. Lebensdaten und Quellen; 2. Theorie; 3. Analyse den Werken; 4. Folklore.

Im Schatten solcher kanonischen Figuren der ungarische Literatur, wie Mihály Csokonai Vitéz oder Ferenc Kazinczy hat noch die Biographie dieser Polyhistor der Aufklärung eine menge Rätsel. Wenn man die Klischees über Ádám Pálóczi Horváth’s Leben weglassen und sich auf die Wahrheit konzentriert möchte, sollte man die Texte hinsichtlich der Literatur-, Geistes-, Wissenschaftsgeschichte, der Philosophie und der Folklore auslegen.

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?