Gyimesi Emese recenziója Török Zsuzsa könyvéről

december 15th, 2013 § 0 comments

recenzió

Török Zsuzsa, Petelei István és az irodalom sajtóközege: Média- és társadalomtörténeti elemzés, Budapest, Ráció Kiadó, 2011 (ligatura).

Petelei István személye és életműve minden „újra meg újra felfedezés” ellenére az irodalomtörténeti kánon peremén helyezkedik el. Török Zsuzsa könyvének vonzó tulajdonságai közé tartozik, hogy nem idomul a „méltatlanul háttérbe szorított” életművek szokásos retorikájához, nem az értékelő, ítélkező irodalomtörténet-írás esztétikai szempontokon nyugvó érvelésére törekszik. Ebből következik, hogy nem kizárólag Petelei Istvánra és műveire vonatkozóan tesz érvényes megállapításokat, hanem olyan módszertani stratégiákat  kínál a média- és társadalomtörténeti perspektíva együttes alkalmazására, amelyek mintaadóak lehetnek a további, hasonló kutatások számára. Török Zsuzsa ezt tette már szövegkiadóként is, ugyanis 2007-ben ő rendezte sajtó alá Petelei István összes novelláját, és már akkor a mediális szemléletet tekintette kiindulópontjának, mely szerint a szövegek értelmezését nagyban befolyásolja megjelenési környezetük.

A könyv bevezetője önmagában is inspiratív. A különböző kutatási irányvonalaknak (könyvtörténet, könyvtártörténet, sajtótörténet, kiadás- és nyomdatörténet, olvasástörténet, médiatörténet- és elmélet), a közegvizsgálatra összpontosító kutatásoknak (angol-amerikai bibliografikus modell, francia könyvtörténeti és német befogadástörténeti munkák), az ego-dokumentumok megközelítési módszereinek, az olvasástörténeti vizsgálatoknak a francia, német és angolszász tudományos életben betöltött pozícióit és modelljeit Török Zsuzsa figyelemre méltó alapossággal és problémaérzékenységgel tekinti át. Külön kiemelendő, hogy nem csupán a magyar olvasóközönség által ismert, és magyar nyelvre is lefordított klasszikus szerzők (Roger Chartier, Philippe Lejeune, Peter Burke, Darnton stb.) műveit hivatkozza, hanem a Magyarországon alig ismert külföldi szakirodalmat is: például Martyn Lyons publikációit, aki 1999-es Love Letters and Writing Practices: On Écritures Intimes in the Nineteenth Century című írásában, valamint a Reading Culture and Writing Practices in Nineteenth-Century France című könyvében igen inspiratívan él az írásgyakorlat fogalmával.

Ez a fogalom a könyv különböző fejezeteinek koncepcióját összekötő, dinamikus, központi jelentőségű terminusa. Török Zsuzsa nem csupán átveszi az elsősorban francia történészek által használt kifejezést a külföldi szakirodalomból, hanem termékenyen újraértelmezi, pontosabban szélesíti annak jelentését. Nem kizárólagosan kéziratos formában megnyilvánuló tevékenységformákat ért alatta, hanem publikált szövegváltozatokat is. Értelmezésében a kifejezés előtagja utal a szöveg médiumára (kézirat, publikált változat), utótagja pedig a szöveg kontextusfüggő értelmezésére, s az értelmezéshez fűződő társadalmi gyakorlatokra. Ez az a pont, ahol a könyv alapkoncepciója megragadható, ahol a média- és a társadalomtörténeti nézőpont egybeér.

A bevezetőben vázolt kérdésfeltevésére, amely szűkebb értelemben a Petelei íróságának történetében szerepet játszó különböző típusú szövegekre irányul, tágabb értelemben pedig arra, hogy „milyen szerepe lehet a 19. század végi médiakultúrának írói pályák vizsgálatában”, a könyv hat fejezete különböző, de egyaránt invenciózus válaszokat ad.

Az írói életpályák és a sajtókiadványok kapcsolatának vizsgálatában rejlő kutatási lehetőségeket problémaérzékenyen villantja fel az első, második és a hatodik fejezet. Rámutat arra, hogy a statisztikai módszerek alkalmazása, amelyek elsősorban az 1970-es években, könyvtörténeti kutatások során voltak divatosak, ma sem számítanak avíttaknak, és mind irodalomtörténeti, mind média- és társadalomtörténeti szempontból releváns eredményeket hozhatnak, ugyanis képesek az írói karrierek mögött húzódó stratégiák finom elemzési lehetőségeinek megalapozására. A különböző laptípusokban megjelent Petelei-novellák városok szerinti, Budapest–vidék tekintetben mért megoszlásának arányai felhívják a figyelmet arra, hogy Petelei folyamatosan kapcsolatban állt a fővárosi orgánumokkal, novelláit a fővárosi közönség számára is „fogyaszthatóvá” tette – amellett, hogy nem budapesti, hanem marosvásárhelyi és kolozsvári lakhelyet választott. Török Zsuzsa nem elégedett meg a Peteleire vonatkozó statisztika elkészítésével. Annak bemutatására, hogy az elsősorban politikai jellegű fővárosi lapokban, és sokkal kevésbé kifejezetten szépirodalmi kiadványokban formálódó életműve a korabeli sajtóviszonyok között egyáltalán nem számított atipikus jelenségnek, Mikszáth Kálmán esetét hozza példának. A két író novelláinak megjelenési helyeiből, a sajtó közegén keresztül a széles olvasóközönséggel (képzetleneket is beleértve) épített kapcsolatteremtési modelljeiből levont következtetések olyan hipotéziseket igazolnak, mint például, hogy a korabeli írói karriereknek elengedhetetlen feltételévé vált a fővárosi médiumokban való rendszeres jelenlét, a rendszeres megjelenést azonban elsősorban nem az irodalmi, hanem a politikai napilapok tárcarovatai biztosították. Ezek a megfigyelések is alátámasztják, hogy az 1840-es évektől kezdve kialakul és megszilárdul a Pest vonzáskörzetéhez kötődő írói státusz primátusa, illetve, hogy az 1850-es évek végétől rendkívül intenzív burjánzásnak indul a tömegsajtó differenciálódása. Ezzel párhuzamosan zajlik a „kifizetődő” írói szereplehetőségek változása, sőt akár az íróságnak mint szakmának hivatásosodása.

Ezekhez hozzájárul még az irodalom „hétköznapi” és „ünnepnapi” közegeinek szétválása, amely szétválás az irodalom két különböző létmódját, használatát és funkcióját fejezi ki, s alapjaiban meghatározza a korabeli sajtóban és irodalmi életben megfigyelhető kommunikációs formákat. A hétköznapi közegre a mindennapiság, a ceremoniális aktusokhoz nem kötődő rendszeresség, a rövid távú használat, a meghatározott időközönként újjal való cserélődés, míg az ünnepi közegre a hosszú távú használat, a megőrzésükre fordított különös igényesség, a visszakereshetőség és az esztétikai célokat feltételező befogadás jellemző. Kissé leegyszerűsítve: az előbbi a hírlapirodalomnak, tárcairodalomnak, a folyóirat- és laptermelés különböző típusainak, az utóbbi pedig a könyvirodalomnak feleltethető meg. A profi irodalomértelmezés jellegzetessége, és egyben nem jelentéktelen mulasztásokat, hézagokat eredményező bevett eljárása, hogy csak az ünnepi közegre koncentrál, s a tudományosan reflektált olvasásmódot is ehhez a közeghez köti. Török Zsuzsa művének egyik legfőbb érdeme, hogy megtöri ezt a hagyományt, és a két közeg jellemzőinek, egymásra gyakorolt hatásának megértésére törekszik, miközben az irodalom e kétféle használatának sajátosságait nemcsak a használat alkalmai, időpontjai, hanem a használók, a profi és a nem profi irodalomértelmezők, újságolvasók szemszögéből is vizsgálja. Érdekes lenne azt is végiggondolni, hogy az olyan típusú kiadványok, mint a naptárak, évkönyvek, segélyalbumok, amelyek nagyon is praktikus célokat szolgálva rendkívül igényes kötésben, művészileg kidolgozott borítórajzokkal, jó minőségű papírra nyomtatva jelentek meg, s már néhány évtizeddel korábban is jelentős számban jelen voltak a sajtópiacon, ezen a skálán belül, a hétköznapi és az ünnepi közegek mely pólusán helyezkednének el.

Az olvasóközönséggel való kapcsolatteremtés tudatosságát, finom technikáit Petelei esetében a novellaciklusok vizsgálata is igazolja, amelyet a szerző a második fejezetben végez el igen meggyőzően. A fejezet fontos, de csak további írói életművekkel kapcsolatos sajtókutatások által igazolható hipotézise, hogy a ciklusalkotás az időszaki sajtóban publikált szövegekre is jellemző. Peteleinél a kötetbeli ciklusok elkülönítését meghatározta az, hogy volt-e valamilyen előzménye az adott szövegcsoportnak az időszaki sajtóban. Az én utczám című sorozat darabjai azt bizonyítják, hogy a laikus olvasóközönségen belül elsősorban a nőket célozta meg igen tudatosan. A laikus olvasóközönséggel való közösségvállalás fontos a Szúnyog-cikkek kapcsán is, amelyeket Török Zsuzsa a hatodik fejezetben elemez, miközben arra keresi a választ, hogy milyen szereplehetőségekre adott lehetőséget a sajtó nyilvánossága a szépíróság mellett.

Szintén a női olvasóközönséget célozta meg Petelei Egy asszonyért című történelmi regénye, amely Forgách Zsuzsanna Deák Farkas által írt, a Magyar Történeti Életrajzok című sorozatban 1885-ben megjelent írása alapján készült. Mivel a regény a Kolozsvár című lap tárcarovatában jelent meg huszonhat részben, folytatásos tárcaregény is egyben. A mediális feltételezettség szövegértelmezéseket befolyásoló hatását invenciózusan bizonyítja az itt olvasható regényelemzés, amely az egy hónapon átívelő regényközlés esetében a vele egy időben, ugyanazon lapban megjelent különböző szövegtípusokat tekinti a megjelenés környezetének, lehetővé téve ezzel a szűkebb értelemben vett kontextusfüggő értelmezéseket is. A kolozsvári társasági élet eseményeiről szóló híradások, a különböző célú jótékony nőegyletek működéséről, a budapesti Karacs-jubileumról, érdekes házassági esetekről beszámoló cikkek közegében megjelent regényrészletek értelmezését nem hagyhatta érintetlenül ez a kontextus. A zsarnokoskodó férjét szerelméért elhagyó Forgách Zsuzsanna története ezen közlemények között egyfelől az öntudatos, önmaga érdekeiért kiálló nőtípus alakját jeleníti meg, másfelől szenzációtörténetként is olvasható, amely az izgalomkedvelő újságolvasók érdeklődésének felkeltésére törekszik. Ez az elemzési módszer elgondolkodtató lehet a korszakkal foglalkozó irodalomtörténészek számára, hiszen rendkívül világosan rámutat annak az egyre inkább hangoztatott tételnek a jelentőségére, hogy nincs jelentés hordozó nélkül, s a jelentést elkerülhetetlenül befolyásolja a hordozó. Egyre több törekvés van ehhez hasonló módszerek, szempontok alkalmazására más írói pályák, regények esetében is: akár Jókai és Mikszáth, akár az irodalomtörténeti kánon peremére szorult szerzők műveinek értelmezését frissíthetik, korabeli befogadási mechanizmusait érthetőbbé tehetik a különböző laptípusokban, folytatásokban megjelent regényrészletek és őket körülvevő kontextus kölcsönhatását vizsgáló kutatások.

Bár a francia történészek leginkább hétköznapi, az írást nem hivatásuknak tekintő emberek által hátrahagyott forrásokhoz (leggyakrabban levelezésekhez, naplókhoz) kötődően alkalmazzák az írásgyakorlat terminusát, a negyedik fejezet bebizonyítja, hogy egy hivatásos író nem publikálásra szánt, hanem saját használatra készített írásai, jegyzetei feldolgozása során is hasznos e fogalom használata. Petelei jegyzetfüzeteinek elemzése felhívja a figyelmet arra, hogy a hasonló típusú források eddig kiaknázatlan lehetőségeket rejtegethetnek. Az írói hagyatékokban fennmaradt, nem nyilvánosság elé szánt jegyzetek nem csupán bizonyos irodalmi művek keletkezési körülményeinek illusztrálására szolgálhatnak (mint például Jókai számos regényének kritikai kiadásában), hanem önmagukban, privát írásgyakorlatokként is érdekesek lehetnek, azaz olyan kulturális termékként, gyakorlatként, amely felfedi, hogy „maga az írás mit jelent létrehozója számára.” Petelei esetében a „műhelyjegyzeteken” túl egyetemi jegyzetek, olvasmányjegyzetek, magánéleti vonatkozású jegyzetek, és úti jegyzetek is fennmaradtak. Az utóbbiak azért is érdekesek, mert vizsgálatuk során olyan kérdések merülnek fel (a szövegekben megkonstruált tájak, tájértelmezések, Székelyföld leírása, a hegyvidék preferálása stb.), amelyek a napjainkban kulturális örökség fedőnéven emlegetett, széles problémaköröket magukba foglaló folyamatokhoz, valamint a társadalmi térábrázolások történetéhez is kapcsolódhatnak.

A mikrotörténelem hatása – ahogyan a szerző a bevezetőben jelzi is – ebben a részben, majd az ezt követő ötödik fejezetben, vagyis a Petelei utazásait és családi hátterét tárgyaló fejezetekben érzékelhető leginkább. A Petelei által követett pályaválasztási stratégia egyedülálló volt családjában: úgy választotta a „betűs ember” pályáját, hogy családjának minden férfitagja (tipikus kereskedő családról lévén szó) valamilyen praktikus foglalkozást űzött. A Petelei-család levelezésének elemzéséből születő, sok további kérdést felvető megállapítás, hogy míg a magánéleti levelezés a családi élet idilli képét építette, Petelei szépprózája épp ezt az idillt rombolta szét.

Török Zsuzsa könyve nemcsak irodalmárok, irodalomtörténeti- és elméleti érdeklődéssel rendelkezők számára tartogat újdonságokat, hanem más szakmák képviselői is haszonnal forgathatják. Ezt nem csupán tárgya (Petelei pályája és életműve speciális szempontból) biztosítja, hanem az a módszertani magabiztosság, amellyel a szerző a legkülönbözőbb kutatási irányokban rejlő lehetőségeket átlátja, és emellett azok a szerencsés forrásadottságok, amelyek az írói hagyaték különféle szövegtípusai által lehetővé teszik e szerteágazó módszertani repertoár alkalmazását. A társadalomtörténész szakma számára a könyv kiváló ösztönzést jelenthet arra nézve, hogy hogyan vonja be kutatási témái közé a sokszor pusztán segédtudománynak tekintett sajtótörténeti kutatásokat a médiatörténeten belül. Filológia és interpretáció kapcsolata, a mindennapok története, mikrotörténet, kulturális örökség… – csak néhány azokból a tudományterületekből, amelyek művelői igen sok tanulsággal gazdagodva olvashatják Török Zsuzsa monográfiáját.

Summary

The main concern of Zsuzsa Török’s book is to examine the extent to which the 19th century media influenced the understanding of the careers and literary activities of various writers. The author believes that the exact location of a text in the print media and its close proximity to other pieces of literature can influence the understanding and the interpretation of the particular text. While analyzing István Petelei’s career, Török offers an innovative strategy combining the tools of social history and that of media history, and illustrates the ways this methodology can be applied and function in practice. The book is divided into six different chapters built around the concept of ‘writing practices’. The uniqueness of the strategy applied is that by analyzing one writer’s career and writing practices, it illustrates the point of view of the media and that of social history at the same time.

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?