Élharcok és arcélek

április 30th, 2008 § 0 comments

autoreferátum

Kálmán C. György, Élharcok és arcélek: A korai magyar avantgárd költészet és a kánon, Budapest, Balassi, 2008 (Opus Irodalomelméleti Tanulmányok. Új sorozat, 10).

A könyv egyszerűnek tetsző irodalomtörténeti kérdések köré épül: milyen közegbe érkezett a magyar avantgárd, mit talált és mit változtatott; hogyan és miért állt ellen a közeg az új jelenségnek; miként próbálta felvenni a harcot az avantgárd azzal, amit talált, mit integrált, mit közvetített, mit utasított el; hogyan alakult ennek a nem súrlódásmentes eseménynek a későbbi sorsa, milyen maradandó nyomokat hagyott az irodalomtörténeti gondolkodásban; s hogy milyen elméleti keretben érdemes mindezt vizsgálni. Az irodalomtörténeti kérdések egyszerre illusztrációi, próbakövei és kontrolljai az elméleti megfontolásoknak; segítségükkel remélhetőleg olyan teoretikus problémák kerülnek új megvilágításba, mint a kánon, az értelmező közösség vagy az irodalomtörténet-írás kategóriáinak egynémely vitatott aspektusa. De a könyv nem egy korszak, és különösen nem egy korszak teljes irodalomtörténete kíván lenni, csakis arra szorítkozik, hogy jellegzetes „eseményeket”, „szereplőket”, „helyszíneket” vagy „epizódokat” emeljen ki egy (lehetséges) történetből.

A könyv felépítése nem egészen lineáris: csomópontokból és leágazásokból (kitérőkből) áll, ez utóbbiak úgy tekintendők, mint a csomópontok hosszú lábjegyzetei. A szövegben számos korábban keletkezett írás található, mindegyik többé-kevésbé átírva; az elméleti szövegek mintegy a történeti kérdésekre válaszul születtek.

Az első fejezet a „Történetek a korai magyar avantgárdról” címet viseli. Ez vázolja a magyar avantgárd indulásáról szóló főbb elbeszéléseket, és két szereplőn mutatja be ezen kezdeti lépések sajátosságait: azt, hogy hogyan illeszkedtek az avantgárd támasztotta várakozásokhoz, és miképpen szegültek szembe a kortárs kánonokkal. Az arcélek egyike Ujvári Erzsié, akinek költészete inkább jellegzetes, mint esztétikailag értékes; a másik portré egy felfedezésre érdemes, izgalmas költőt, György Mátyást állítja az olvasó elé. A második fejezet kicsit távolabbról vet egy pillantást a problémára: „A hagyományhoz és a hagyományoshoz fűződő viszony két példája” közül az első az avantgárdista fordításokat vizsgálja, a második György Mátyás kritikáit elemzi. Ezekből kialakulhat valamiféle kép a kanonizált irodalom és az avantgárd kapcsolatát illetően. Az „Avantgárd és irodalomtörténet-írás” című harmadik fejezet az avantgárd irodalomtörténet-írását, az avantgardisták ön-irodalomtörténeteit valamint az avantgárd helyét az irodalomtörténet-írásban vizsgálja – a negyedik fejezet ennál általánosabban az irodalomtörténet-írás működésének néhány sajátosságáról szól („Az irodalomtörténet mellékszereplőiről”) Az utolsó fejezet általánosan és egészen konkrét esettanulmányok segítségével egyaránt közelít a legfontosabb kérdésekhez: „Az avantgárd a kánonban” című fejezet részint a kánonról tesz általános megállapításokat, részint pedig az avantgárd és a kortársi (vagyis 20. század eleji) kánon kapcsolatát (a Nyugat viszonyát az avantgárdhoz, a Babits–Kassák-vitát, az ellenszegülés, kívülállás, autonómia kérdéseit) vizsgálja. A kötetet rövid összegzés és bibliográfia zárja.

Átemelve a régi rec.itiről.
No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?

  • Tartalom a recitin

  • Értesítés új tartalomról:

  • Meta