recenzió

Zehetner, Cornelius, szerk. Aufklärung und Autorität: Joseph von Sonnenfels. Zeuys, 2024.

(Sonnenfels: felvilágosodás és autoritás) Hajlamosak vagyunk az államot, vagy inkább fogalmazzak úgy, én mint irodalomtörténész hajlamos vagyok az államot tudatosan leegyszerűsítve valamiféle örök entitásként elképzelni, ami történelmi korszakonként valamiképpen valamiféle formát ölt, néha deklaráltan egy személyben, máskor, főleg azokban a korokban, amikor az Isten vagy a törvény előtti teljes egyenlőség eszméje megjelenik, az államot alkotó és fenntartó egyének akaratának egyrészt absztrakt, másrészt viszont igencsak konkrét kivetüléseként. Ez a most leegyszerűsítve konkrét kivetülésnek nevezett konkretizálódása az állam eszméjének nem más, mint a közös célokat meghatározó és számtalan konszenzuson alapuló társadalmi együttélés törvények által szabályozott terepe. Ez, a görög Πολιτεία etimonra visszavezethető fogalom a német Policey kifejezés, amely az állam jó rendjét és működtetését folyamatosan fenntartja. Joseph von Sonnenfels (1732/33–1817) ennek az egyik legnagyobb teoretikusa. Úgy értem én magam ennek tartottam, és nem a felvilágosult abszolutizmus, vagy ahogy a bemutatott könyvben többször neveztetik, az Aufklärung von Oben, a fentről irányított, levezényelt felvilágosodás államelméletének teoretikusának. Kérdés, hogy a két szerep elválasztható-e egymástól?

(Előszó) A 2024-ben megjelent kötetet szerkesztő és ahhoz előszót író Cornelius Zehetner a tanulmánykötetet a Sonnenfels halálának kétszázadik évfordulója alkalmával, tehát 2017-ben Bécsben, az Osztrák Tudományos Akadémián rendezett tudományos tanácskozás kései gyümölcsének nevezi. A tanácskozás kezdeményezője, Rathmann János 2018-ban elhunyt, a megjelent kötetet tehát joggal ajánlja a szerkesztő az ő emlékének. A tanulmányokat négy fejezetbe szerkeszti, az ismertetésem is ezeket fogja követni. A négy, egyébként cím nélküli fejezetet a szerkesztő a bevezetőben a következőképpen nevezi meg:

1. Kameralistik und Polizeywissenschaft – Kameralisztika és [régi magyar kifejezéssel] políciatudomány;
2. Sonnenfels’ Stellung zur Ästhetik und den Künsten seiner Zeit – Sonnenfels álláspontja korának esztétikájáról és művészetéről;
3. Relevanz der Philosophie bei Sonnenfels – A filozófia relevanciája Sonnenfelsnél;
4. Beiträge zur politischen Anthropologie – Írások a politikai antropológiáról.

Azért tartottam fontosnak ezeket németül és magyarul is megnevezni, mert egyrészt, mint mondtam, az egyes fejezetek csak római számokkal vannak tagolva, s csak itt, az előszóban nevezi meg a szerkesztő azokat, másrészt már ezek megnevezett témái önmagukban is rávilágítanak a sonnenfelsi életmű rendkívüli sokoldalúságára. Az összegzésre váró kérdés, hogy vajon valamiképp összefüggnek-e, lehetnek-e részei egy módszeresen meg nem írt nagy államelméletnek?

(I. Kameralisztika és políciatudomány) A fejezet két tanulmányt foglal magába. Sorrendben Rathmann János Zur Wirkungsgeschichte der Sonnenfelsschen Kameralistik in Ungarn [Sonnenfels kameralisztikájának magyarországi hatástörténetéhez] és Hermann Rauchenschwandtner Das „Auge der Polizey”: Joseph von Sonnenfels und kein Ende der Polizeywissenschaft [A polícia szeme: Sonnenfels és a végtelen políciatudomány] címűeket. Az előszó megállapítása szerint Rathmann János sajnos befejezetlen tanulmánya inkább a kameralisztika kérdését, korabeli magyarországi hatását vizsgálja, míg Rauchenschwandtner Sonnenfels políciatudományához közelít több irányból. Mindehhez legelőször a Közszolgálati Online Lexikonának Kameralisztika szócikkét idézem:

A XVII–XVIII. században kialakuló tudomány, amely leginkább közigazgatási és közgazdaságtani ismereteket foglalt magába. Elsősorban német nyelvterületen vált jelentőssé… Legnagyobb hatású osztrák képviselője Joseph Sonnenfels. A kameralisták közgazdaságtani szempontból a merkantilizmus tanait követték. Nem egyértelmű, hogy a kameralisztika és a hozzá kapcsolódó rendészettudomány mekkora hatást gyakorolt az államtudományok ill. a közigazgatás-tudomány későbbi fejlődésére: többen kétségbe vonták a kameralisztika tudományos jellegét, mondván, hogy inkább csak gyakorlati ismereteket közvetített a leendő hivatalnokok számára.

Rathmann egyértelműen tudománynak tartja a kameralisztikát, s írásában megállapította, hogy annak története a Magyar Királyság területén kevéssé kutatott. Sajnos tényleg érezhető tanulmányának lezáratlansága, hiszen például egyetlen Berzeviczy Gergellyel kapcsolatos (egyébként nem hivatkozott) Balázs Éva tanulmányon kívül nem utal más szakirodalomra. A szempci, tatai, zágrábi és varazsdi kameralisztikát oktató iskolák bemutatását valószínűleg Koi Gyula egy 2014-es tanulmánya alapján végezte [forrásmegjelölése az idézett Kameralisztika címszó alatt]. Írása befejezetlensége ellenére jól árnyalja, hogy még egy birodalmon belül is mennyire eltérően interpretálták és ültették gyakorlatba a felülről irányított felvilágosodás elveit.

Hermann Rauchenschwandtner tanulmánya Sonnenfels Grundsätze der Polizei, Handlung und Finanz [A polícia, kereskedelem és pénzügyek alapvetései], először 1765-ben megjelent művének sajátos értelmezésére vállalkozik. A tanulmány szerint a polícia szeme kifejezés valóban felbukkan Sonnenfels említett művében a következőképpen:

Eine Gesellschaft hat dem Auge der Polizey sich zu verbergen gewußt, bis sie zu einer gefährlichen Größe angewachsen.

Nehezen fordítható és értelmezhető kijelentés ez: Egy társadalomnak sikerült elrejtőznie a polícia szeme elől, amíg veszélyes méretűvé nem nőtt. A tanulmány szerzője hangsúlyozza, hogy itt – habár adná magát – Sonnenfels nem a titkosrendőrségre utal, hanem a társadalmi jóléttel kapcsolatos, annak megvalósulását célként tekintő polícia szemére. Tehát egy egyre komplexebbé váló, bizonyos értelemben egyre inkább jólétben élő társadalom políciája éppen a jólét fenntartása és továbbélése miatt kell, hogy foglalkozzon, átlátva és megértve azt, a gazdasági viszonyok alapjaival. Az elég nehezen érthető tanulmány ebből a megközelítésben tárgyalja Sonnenfels művét.

(II. Sonnenfels álláspontja korának esztétikájáról és művészetéről) A kötet legtöbb, szám szerint négy tanulmányt tartalmazó fejezete mint rejtett címe is mutatja, Sonnenfels esztétika- és művészetelméleti írásait tartalmazza. Egyed Emese francia nyelvű Le perfectionnement par l’art? Une lettre énigmatique sur le théâtre [Tökéletesedés a művészet által? Egy rejtélyes levél a színházról], Werner Telesko Joseph von Sonnenfels und die Rolle der bildenden Kunst im Kulturleben von Staat und Dynastie [Joseph von Sonnenfels és a képzőművészetek szerepe az állam és a dinasztia kulturális életében], Cornelia Eşianu Vollkommenheit vs. Freiheit der Kunst bei Joseph von Sonnenfels und Friedrich Schlegels? [A művészet teljessége versus szabadsága Joseph von Sonnenfelsnél és Friedrich Schlegelnél], továbbá Andrea Horz „macht alle Sachen mit dem größten Aufwand und Publizität…” – Joseph von Sonnenfels’ musiktheatralische Position im deutschsprachigen Raum seiner Zeit [„…mindent a legnagyobb erőfeszítéssel és nyilvánossággal tesz…” Joseph von Sonnenfels zeneszínházi pozíciója kora német nyelvterületén] című tanulmányai már a címükön keresztül is jelzik, hogy egyrészt Sonnenfels több művészeti ággal is foglalkozott (jegyezzük meg, az osztrák kameralisztika atyja nem véletlenül lett élete utolsó éveiben a bécsi Képzőművészeti Akadémia elnöke), másrészt, mint azt szintén a címek sejtetik, a művészeteknek feltehetőleg valamiféle szerepet is szánt, nyilván az állam életével kapcsolatban.

A fejezet tanulmányaival kapcsolatban általában megemlíthető, hogy azok a szorosan vett témájukon túl Sonnenfels pályájára és hatástörténetére is kitérnek. Ez néha, tényleg elhanyagolható számú ismétléssel jár, de egyúttal nagyon termékenynek tűnő új utakat is nyithat pl. a filológia számára, gondolok itt mindenek előtt Egyed Emese Fekete János és Sonnenfels viszonyát tárgyaló vizsgálódásaira és szövegközléseire.

A blokk kezdő és zárótanulmánya lényegében ugyanazt a Sonnenfels művet vizsgálja, a ”Briefe über die wienerische Schaubüné-t [Levelek a bécsi színházról]. A mű alcíme szerint („Aus dem Französischen übersetzt”) Sonnenfels fordítja a leveleket, miközben tudható, hogy eredeti műről van szó. A tanulmányok hangsúlyozzák, hogy mind a prózai, mind a zenés színháznak, az operának nagy jelentőséget tulajdonított a szerző a polgári publikum nevelődése céljából. A színházat egy ponton egyenesen az erények iskolájának nevezi. A művelt egyének morális állapotának befolyásolása mindenek előtt az állam érdeke, s így a polícia jól alkalmazható eszköze. Egyed Emese szerint ezek a témától való eltávolodást lehetővé tevő fiktív levelek Sonnenfels színházi cenzorrá válásának előkészítését is jelentik. Célja egyértelmű volt, a bécsi közönséget akarta megváltoztatni, többek között a német nyelv normatív használatának gottschedi mintán alapuló előtérbe helyezésével. Andrea Horz tanulmánya rávilágít, hogy a nyelvi, leginkább prózai színházat éppen ezért fontosabbnak tartotta, míg számára a zene – a kortárs véleményekkel szemben – tulajdonképpen csak eszköz a szöveg által közvetített tartalom esztétikai értelemben fenségesebbé tételéhez.

Werner Telesko két, eredetileg szóban elhangzó Sonnenfels szöveget elemez, amelyek témája a képzőművészet, mindenek előtt a festészet. A szövegek alapos elemzésének olvasása során igencsak meglepődtem, hogy a szerző állítása szerint ezt a munkát még nem végezték el korábban. Tehát nem mindenképpen fontos szövegek újraértelmezését végzi el, hanem elsőként teszi azt. Ahogyan én a tanulmánykötetet olvastam (ti. a művészetek szerepe a felvilágosult polícia szempontjából), abból a szempontból nagyon fontos megállapításokat tesz a művészetoktatás lehetőségéről, az érzékenység és egyidejűleg az antik örökség kultuszáról, s mindenek előtt a portréfestészet jelentőségéről:

Sonnenfels funktionalisiiert somit die Porträtkunst im Sinne ihrer Integration in einen grüßeren staatlichen dynastischen Zusammenhang […] In diesem Sinne wird dem Maler eine konkrete Rolle zugeordnet, nämlich ruhmreiche Gestalten der Vergangenheit dem Volk vor Augen zu führen.

Sonnenfels így abban az értelemben funkcionalizálja a portréfestészet művészetét, hogy azt egy nagyobb állami-dinasztikus kontextusba illeszti […] Ebben az értelemben a festő konkrét szerepet kap, nevezetesen azt, hogy a múlt dicső alakjait bemutassa a népnek. [60]

Az állam mindezek alapján tehát nem mecénásként lép fel, hanem sokkal inkább saját érdekeit szem előtt tartva lesz a művészeti oktatás és az alkotás finanszírozója.

A Friedrich Schlegel 1812-es bécsi Vorlesungen über die Geschichte der alten und neuen Literatur [Felolvasások a régi és az új irodalomról] című szövegét elemző tanulmány kérdése, hogy ismerhette-e a fiatal Schlegel az akkor már idős Sonnenfels művészet- és irodalomelméleti írásait? A probléma, hogy Schlegel ebben az írásban nem említi Sonnenfels nevét, mégis – meggyőzően bizonyítja Cornelia Eşianu – biztos, hogy tisztában kellett lennie annak korábbi tudományszervező, és éppen ebből kiindulva, elméletírói szerepével.

(III. A filozófia relevanciája Sonnenfelsnél) A könyv harmadik nagy fejezete három írást tartalmaz, és mint a címük is sugallja, tematikában talán az első fejezethez állnak közelebb. (Helmut Kohlenberg: Erinnerungen an Joseph von Sonnenfels: Staat und Lebenswelt [Emlékezések Sonnenfelsre: állam és életkörülmények]; Kiss Endre: Der Begriff der „Inter-Aufklärung”. Zum Verständnis des Jahrhunderts von Joseph von Sonnenfels im Spiegel von Moses Mendelssohns ’Jerusalem’ [A köztes-felvilágosodás fogalma. Josesph von Sonnenfels évszázadának megértése Moses Mendelssohn Jeruzsálem című művének tükrében]; Cornelius Zehetner: Grundsätze der Aufklärung nach Joseph von Sonnenfels [A felvilágosodás alapelvei Joseph von Sonnenfels szerint]).

Mindhárom írás értelmezhető úgy, hogy azok a sonnenfelsi kameralisztika és policiatudomány hátterének hangsúlyozottan partikuláris megvilágítására tesznek kísérletet. Kohlenberg magyarázata a korszak átmenetiségét tisztán látó, írásával, közéleti tevékenységével arra reflektáló figurát ábrázolja. Éppen az átmenetiség érzékelése miatt – s talán ez a tanulmány szerzőjének legfontosabb megállapítása – Sonnenfels mindig a morál elsőbbségét hirdeti a törvények felett, hiszen annak művelésére vannak eszközök, mindenek előtt a művészetek. A törvények betartását garantáló büntetőintézkedések minél kegyetlenebbek, annál kevésbé érhetik el a céljukat.

Kiss Endre írása az általa jól ismert, régóta kutatott Moses Mendelssohn Jeruzsálemének meglepő értelmezésére vállalkozik. Mendelssohn ugyanis azt feltételezte, hogy a Das Forschen nach Licht und Recht [Kutatás a fény és az igazság után] című vitairat, amire válaszul írja sajátját, Sonnenfels munkája. Egyébként önmagában már ez a tény is jelzi, hogy Sonnenfels a korabeli német nyelvterületeken a gondolkodók számára mérvadó személy volt, a Habsburg-birodalom határain túl is. Ez a félreértés, pontosabban annak felismerése természetesen a mai értelmező számára tág kereteket nyit. A tanulmányban bevezetett Inter-Aufklärung – köztes-felvilágosodás fogalom meglátásom szerint alkalmas lehet a későbbiekben a felvilágosodást a haladás eszménye szerint lineáris események sorozataként felfogó értelmezések finomítására.

A kötet szerkesztője, Cornelius Zehetner a felvilágosodás sonnenfelsi értelmezését vizsgálja. Sonnenfels több helyen is elutasítja, hogy felvilágosodás ellenes lenne (ez azért is fontos megállapítás, mert ezek szerint szükségesnek tartotta ezt elutasítani), és a jogok és kötelességek univerzális érvényességét hirdeti. De egyúttal azt is jelzi, hogy az így értelmezett felvilágosodás alapján tevékeny polícia védelmet is jelent: egyrészt a veszélyes tévelygőktől, másrészt, s már inkább meglepő, de logikus gondolat, a tudatlan tömegektől. Értelmezése szerint a közigazgatás fejlesztése, a jogállam kiépülése, a gazdaság és a tudományok fejlődése együttesen járulnak hozzá a jólét terjedéséhez, de mindez elképzelhetetlen a morális fejlődés nélkül. S ezzel újra a művészetek jelentőségéhez jutunk vissza.

(IV. A politikai antropológiáról) Az utolsó fejezet két tanulmányból áll. (Molnár László: Hat ein Volk ein Recht zu einer Revolution? Sonnenfels über Erhards Revolution-Auffassung [Bírja-e a nép a forradalom-jogát? Sonnenfels Erhard forradalom-felfogásáról], illetve Reinhold Knoll: Aufklärung und was dann? Gedanken auch zur soziologischen Aufklärung im Blick auf Joseph von Sonnenfels [Felvilágosodás és azután? Gondolatok a szociológiai felvilágosodásról tekintettel Joseph von Sonnenfelsre].)

Molnár László Johann Benjamin Erhard Über das Recht des Volks zu einer Revolution [A nép forradalomhoz való jogáról] című, 1795-ös, már címével is provokatívnak tűnő munkáját vizsgálja – Sonnenfels értelmezése felől. Érdekes módon Knoll tanulmányának középpontjában is a forradalom-tematika áll. Molnár László mondhatni Sonnenfels szemüvegén keresztül olvassa és értelmezi Erhard munkáját, s így értelmezése is megegyezik vele: az egyetemes emberi jogoknak nem feltétlenül elválaszthatatlan része a meglévő társadalmi viszonyok forradalmi megváltoztatása. A történelmi háttér mindehhez természetesen a jakobinus diktatúra (ami egyébként az emberi jogokat, a 92-as alkotmány alapját is felfüggeszti). Sonnenfels meghökkentő módon példaként hozza az osztrák késő 18. századi birodalmat, ami szerinte békés úton, de természetes fejlődés során elérte mindazt, amit a francia forradalom elérni szándékozott.

Reinhold Knoll célja a kora újkorból eredeztethető felvilágosodás különböző európai változatainak felvázolásával sem más, mint hogy szintén eljusson a forradalom problematikájához. Sonnenfels nyilvános és nem nyilvános (szabadkőműves) megnyilvánulásaiban ő viszont lát különbözőséget, mivel, mint tudott, a korabeli szabadkőművesség valóban igyekezett a társadalmi változásokat békésen, a forradalom lehetőségét elkerülve elérni, valójában – legalábbis a bécsi páholyokban – ez nem tűnt lehetségesnek. Sonnenfels minden nyilvános tevékenysége ehhez képest is értelmezendő.

A kötetet egy a tanácskozás után sugárzott, a témával foglalkozó rádió-beszélgetés leirata zárja.

(Összegzés) Az állam, különösen a felvilágosodás óta, mindig is igyekezett a művészeti ágaknak valamiféle szerepet szánni a jó állam fennmaradása és létrejötte érdekében. Ez két módon lehetséges, egyrészt van a platóni út, ahol a polícia által fenntartott cenzúra paradox módon, szándéka szerint az államot alkotó egyének morális fejlődését biztosítja az által, hogy megszűrt tartalmakat enged eljutni hozzájuk. A helyzet paradoxona, hogy ez mégiscsak privilegizált jószándékot jelent, bár nem elvitathatóan a jólét általános megteremtését tartja célnak. A modern nemzetállamok megjelenését követően azonban egyre inkább a mikor-hogyan definiált nemzet lesz a javítószándék címzetje, az egyének boldogulása és jóléte is ennek rendelődik alá. Ennek megkérdőjelezése árulást jelent, és kirekesztést von maga után. Ezzel kapcsolatban (természetesen elrettentésül) mindenki figyelmébe ajánlom a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv irodalom-definicióját és az irodalom (és művészet) oktatás jelenleg meghatározott céljait.

A tanulmánykötet megismerését két okból is melegen tudom ajánlani a korszak kutatóinak. Egyrészt rendkívül gyümölcsözően gyarapítja a felvilágosodás fogalmának értelmezési lehetőségeit. Másrészt – és ezt most a magam szempontjából még fontosabbnak tartom –, elgondolkodtató, ahogy a políciatudomány művelője ennyire kitüntetett szerepet szán a művészetek terjesztésének, tekintettel azok Joseph von Sonnenfels értelmezése szerint eszköz jellegére, megteremtve ezáltal az egyes művészeti ágak politikaelméleti alapjait.

Summary

The volume contains the edited texts of a scientific conference held on the occasion of the bicentenary of the death of Joseph von Sonnenfels and the transcript of a radio interview on the subject. The wide-ranging work of Sonnenfels, who is now regarded almost exclusively as a scholar of political theory, is explained and interpreted in thematic blocks. The volume is an extremely fruitful addition to the possibilities of interpreting the concept of the Enlightenment. On the other hand, in view of the studies published, it is puzzling that a political scientist should have given such a prominent role to the dissemination of the arts, given their instrumental character as understood by Joseph von Sonnenfels, thus laying the foundations for the political theory of the individual arts.