Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások – 5.

augusztus 1st, 2024 § 0 comments

reciti könyv

Biró Annamária és Boka László, szerk. Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások – 5. Budapest–Nagyvárad: reciti–Partium Kiadó, 2024.

Az Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások című irodalom- és társadalomtörténeti konferenciasorozat ötödik állomásához érkezett a 2023. június 21–23. között megrendezett tanácskozással, illetve jelen kötet megjelenésével. Fontos állomás ez, hiszen a tíz évvel ezelőtt útjára indított sorozat jelentős eredményeket tudhat maga mögött, ugyanakkor már jól látható az is, mennyiben megkerülhetetlen magának az alapkérdésnek a feltevése újból és újból, vagyis magának az értelmiség fogalmának a mindenkori kijelölése, körvonalainak, hangsúlyainak változása.

Az értelmiség természetesen történeti fogalom, tehátszükségszerűen változó. Az ehhez köthető karrierformák és professzionalizációs kérdéskörök, vagy az egyéni és csoportos kapcsolati hálók szerepe és hatásköre nem kevésbé. A konferenciának, mely kereken tíz évvel az első tanácskozás után került megrendezésre, a korábbiakhoz hasonlóan a Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont. A nemzetközi együttműködéssel létrejött rendezvény társ­szervezője a kezdetektől a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete, noha ezen intézmény fenntartói köre s neve is többször változott sajnos az évek során.

letöltés

impresszum

Értelmiségi karriertörténetek,
kapcsolathálók, írócsoportosulások
5.


Szerkesztette:
Biró Annamária
Boka László

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

A kötet a Partiumi Keresztény Egyetem
Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszéki csoportja és
a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Irodalomtudományi Intézet együttműködésében, közös kiadásban valósult meg.

by-nc-saKönyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc

feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!

ISSN 2559 2548
ISBN 978 963 672 003 2
ISBN 978 963 672 004 9 (pdf)

Szolgáltatja a r e c i t i,
a BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Grafikai terv: Vincze Judit, Voiticsek Ilona
Tördelés: Szilágyi N. Zsuzsa
WEB: Hegedüs Béla

Budapest–Nagyvárad
2024

Tartalom

Vélemény, hozzászólás?