könyvismertetés

Molnár Eszter Edina, Parádi Andrea, Radvánszky Anikó, szerk. A varázsló kertje: Tanulmányok Csáth Gézáról. Pim Studiolo 13. Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2023.

Csáth Géza kanonizációja egy izgalmas, több mint fél évszázadot felölelő, számtalan filológiai és intermediális mozzanatot tartalmazó időszakot követően időlegesen nyugvópontra jutott. Neve immár egy lapon emlegethető prominens kortársaiéval, akiknél sokkal kevesebb idő adatott meg neki egy, a náluk jóval vékonyabb életmű megszövegezéséhez. Kár lenne tagadni, hogy a boom sikeréhez a szerző híres-hírhedt szokásai, életvezetésének jól ismert szólamai is hozzájárultak, de Csáth esetében valószínűleg ezek (és a minderről részletesen beszámoló, mára közzétett, széles körben elérhető dokumentum-együttesek) kompenzálták az egyenetlen és fragmentált életműből fakadó gyengeségeket. A szerző halálának századik évfordulójának apropójából rendezett 2020-as tanácskozás résztvevői, azaz a kötet szerzői nem is haboztak belelapozni Csáth életrajzi dokumentumaiba, sőt, illusztratív jelleggel, de szorosan támaszkodtak is ezekre.

A szerkesztői előszóban megfogalmazott gondolat így a szerzőkre is vonatkoztatható: akárcsak a kötet olvasói, ők is „már az életműhöz való közelítés sokféleségéből” érzékelhették „Csáth Géza alakjának, alkotásainak rendkívüli sokszínűségét”. (8) Nehéz lenne eldönteni, hogy a tanulmányok összességében az „alak” vagy az „alkotás” jobb megértéséhez, kikockázásához segítenek-e hozzá, hiszen több szöveg is szinte egyforma súllyal merít az életrajzi dokumentációból és a szépirodalmi korpuszból. Akadnak persze szélsőséges esetek is. Hicsik Dóra tanulmánya egy szabadkai bédekker, amelyből a Csáth Gézához köthető épületek és emlékhelyek részletes történetén kívül a helyi regionális Csáth-kultuszt felmérő közvéleménykutatás eredményeit is megismerhetjük. Ninkov K. Olga számára Csáth, illetve képzőművészeti kritikái arra szolgálnak, hogy közelebb hozza az olvasóhoz Csóvits Ilona szabadkai festőnő alakját. Major Ágnesnél pedig nem is a szerző szövegei, hanem az ezek ihlette újraírások és adaptációk kerülnek a középpontba.

Ha nem is kifejezetten ezzel a célzattal, de néhány tanulmány Csáth Géza kapcsolatrendszeréhez vezet közelebb. Vastag Gazsó Hargita egy, a Havas Emillel és Munk Artúrral közösen írt parodisztikus regényt mutat be. A repülő Vucsidol 1906-ban a Bácskai Hírlap mellékleteiben jelent meg folytatásokban, és igencsak kalandos úton kerülhetett sajtó alá mintegy hetven évvel később. A szerzői orvosi „alteregójának” bizonyos mozzanataival foglalkozik a PTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának két munkatársa, Dibusz Dominik és Tényi Tamás, akik Csáth Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa című tanulmányát hasonlították össze a kortárs és munkatárs, Reuter Camillo két, paranoiáról szóló szövegével. Csáth Géza írt és praktizált, de közben zenekritikusként is dolgozott több lapnál, valamint tehetséges rajzművész volt. Ezen aspektusok némelyikének összekötésére vállalkozott Varga Rita, aki a pharmakon platóni(-derridai) fogalma segítségével elemzi a szerzőhöz kapcsolódó művészeti-tudományos reprezentáció-formák összevonásának, egy kalap alá vételének lehetőségeit. Hoványi Márton írása festészet és irodalom, Kis Petronelláé zene és irodalom, Sidó Annáé pedig fotó és irodalom összefüggéseiben indít intertextuális-intermediális kalandozásra. A kötet két tanulmánya is a szövegek különféle variánsait helyezi középpontba. Varga Réka írásában egy korabeli testvérgyilkosság hírlapi nyomai vezetnek el Csáth naplóbejegyzéseiig és rajzaiig, illetve A kis Emma című novelláig, míg Nagy Hilda egyazon novella két igencsak különböző szövegváltozatának komparatív elemzésével bizonyítja a szerző szövegeit kísérő jellegzetes „nyugtalanító hatást”. (130)

Bár egy tizenkét tanulmányt tartalmazó kötet írásai semmiképpen nem nyújthatnak reprezentatív mintát, így mérvadó tanulsággal sem szolgálhatnak általános tendenciákat illetően, azt mégis beszédesnek tartom, hogy az írások számottevő része egyszerre több Csáth-szöveget próbál kérdőre vonni és összehasonlítani úgy, hogy közben bátran és biztosan mozog a különböző referencialitással bíró szintek (szépírás, publicisztika, naplók, levelezés, szakirodalom stb.) között. Az utóbbi időben egyáltalán nem vagyunk híján a szerzőről szóló tanulmányoknak, de A varázsló kertje jó értelemben széttartó jellege okán, bármennyire szokatlan is a szóhasználat, izgalmas olvasmány, kiigazít, finomít és részletez, azaz képes hozzátenni ahhoz, amit Csáth Gézáról tudtunk vagy tudni véltünk.

Amikor 2009-ben meginterjúvolták Csáth lányát, Brenner Olgát, az akkor már kilencvenes éveiben járó hölgy azt válaszolta egy kérdésre, hogy édesapját „kezdetben túlzottan felfuttatták. Fel volt fújva. Annak idején rengeteg kötetben, szinte hetente jött ki sorozatban, más-más kiadásban. Akkor ez jó üzlet volt.” Kíváncsi vagyok rá, hogy most, egy hasonló helyzetben, amikor szinte nem telik el egy év sem újabb Csáth-kötet, róla szóló könyv, kiállítás, konferencia vagy komolyabb megemlékezés nélkül, mikor fullad ki ez a lendület. (A 2016-ban alapított, azóta minden évben kiosztott Csáth Géza-díjat nem sorolom ide, sőt, szívből remélem, hogy a díj még sokáig fennmarad.) A kultúratudományokban nem léteznek lezárt értelmezések, ezek dinamikájába “felülről” beleszólni pedig jogállamban nem szokás, de félek tőle, hogy ha a Csáth Gézához kapcsolódó gyakorlat ilyen intenzitással folytatódik, a jelen kötetben olvasható szövegekéhez képest számottevően megnő a középszerű, redundáns, tényleges eredményekkel nem kecsegtető írások aránya.

Summary

In recent decades, Géza Csáth has become an A-category author in the sense of canonicity. His works and autobiographical notes (letters and diaries) are also available to the public. A conference was held in 2020, and this book contains the edited versions of the presentations. The authors of the volume The Death of the Wizard: Papers about Géza Csáth often made use of this philological abundance. The studies in this volume address the interconnections between literature and the visual arts, music, and medicine, which were Csáth’s principal areas of interest. They also examine the various relationships that Csáth himself had with these fields, as well as the dynamics of literature and the mass culture of the press and transcriptions of previously published short stories.

Tagged 20. század, Csáth Géza, intermedialitás, kanonizáció, századforduló