könyvismertetés

Kelevéz Ágnes. Esti kérdések: Irodalomtörténeti nyomozás Babits költészetében. MIT füzetek IX. Budapest: Magyar Irodalomtörténeti Társaság, 2021.

A MIT-füzetek első kötete, Földes Györgyi monográfiája 2012-ben jelent meg, azóta a sorozat 2014 kivételével minden évben új kötettel bővült, de Kelevéz Ágnes kötete csak a harmadik a sorban, amely kifejezetten egy szerzőt állít középpontba. Az életművek egy-egy szakaszára koncentráló kötetek, Reichert Gábor Déry- és Tóth Csilla Márai-monográfiája (2018 és 2019) után Kelevéz Ágnes Babits Mihályról szóló újabb írásainak gyűjteménye egy abszolút központi szerző életművéhez engedi közelebb az olvasót.

Babits Mihály az életműve és irodalompolitikai tevékenysége okán is fontos alakja a 20. századi irodalomtörténetnek. Megítéléséről sokat elárul az, hogy egyike lett annak a hat szerzőnek, aki külön fejezetet kapott a rendszerhű pozitivista, Pintér Jenő gigantikus áttekintésének (A magyar irodalom története, nyolc kötetben, 1930–1941) utolsó, a 20. század első harmadának irodalomtörténetéről szóló kötetében. A Nyugat révén Babits a korszak legjelentősebb alakjaival állt közeli viszonyban, de a Baumgarten-alapítvány kurátoraként a két világháború közötti magyar irodalmi tér egyik legjelesebb szakértőjeként is működött. Babits segítségével éppen olyan látványosan reprezentálható a modern irodalmi nyelv kialakulása és meggyökerezése, mint az irodalmi intézményrendszert ért változások sorozata, ez utóbbihoz elég csak a szerző peres ügyeire gondolnunk, amelyek jól mutatják a nemzeti klasszicizmus cenzurális intézkedéseinek gazdag (és bizarr) eszköztárát. Számtalan műfajban alkotott, irodalomtörténeteket is írt – 1908 és 1941 között legalább annyira megkerülhetetlen alakja volt az irodalmi életnek, mint napjainkban a korabeli irodalomról szóló diskurzusoknak. Több évtizede rendkívül élénk a róla szóló szakmai párbeszéd, amelynek folyton új és új lendületet adnak az életmű egyes szegmensei köré szervezett konferenciák és kutatások eredményei is.

Kelevéz Ágnes Babits egyik legszakavatottabb hazai ismerője, specialistája. Jelen kötetében a Babitscsal kapcsolatos, 2008 és 2020 között különböző helyeken megjelent írásait olvashatjuk. Filológiai nyomozása tulajdonképpen az egész Babits-életművet átfogja, sőt, a záró tanulmány (Az elmaradt perújrafelvétel) révén még az államszocializmus korai éveinek recepciós fejezeteire és a Nemes Nagy Ágnes-féle Babits-kultusz egy érdekes állomására, egy Babitsról írt, bemutatóig a mai napig el nem jutó drámára (Babits szerkesztő úr) is rápillantást nyerhetünk. A módszer, ahogyan Kelevéz a drámához vezető filológiai gyűjtőmunkát bemutatja, szimbolikusan a kötet több tanulmányának eljárását tükrözi, hiszen a szerző jól láthatóan a Babits-szövegek intertextuális jellegében (az utalásrendszer izgalmas felfejtésében) látja megragadhatónak a költői nyelv, illetve a szerző irodalmi gondolkodásának egyik fő sajátosságát.

„Szövegalkotásának módja sokszor az irodalmi utánzás, újraköltés, rájátszás vagy átköltés. A Gérard Genette által transztextualitásnak nevezett jelenségnek, vagyis mindannak, »ami a szöveget nyilvánvaló vagy rejtett kapcsolatba hozza más szövegekkel«, szinte minden formája előfordul Babits verseiben, az intertextualitástól kezdve e paratextualitáson át a hypertextualitásig.” (12)

A kötet utolsó három tanulmányát leszámítva a „nyomozati munka” általában Babitsra, szövegeire és alkotótevékenységére fókuszál, de ezen belül még olyan tanulmányra is lelhetünk, amelynek ideális helye a kritikai kiadássorozat lenne. Az Egy rejtélyes betűhalmaz megfejtése. Jegyzék a Keveháza és az Iliász párhuzamairól című munka ráadásul Arany Homérosz-olvasását, illetve az ennek tapasztalatát „lajtstromozó” Babits filológiai munkálataira enged részletes rálátást, bővítve ezzel nemcsak a Babits-, de az Arany-szakirodalmat is. (A kötet olvasmányos jellege egyedül ennél a szövegnél bicsaklik meg, hiszen Kelevéz tételesen bemutatja a Babits-jelzések nyomán feltárt szöveghelyeket, közel ötven oldalon át.) Ha ezt a tanulmányt éppen nem is ezek vezérlik, a kötet szövegeivel kapcsolatban két lényeges prekoncepcióra szükséges felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy a vizsgált verseket Kelevéz transzparens szövegeknek tekinti, amennyiben elsősorban Babits élményeihez, élet- és olvasmánytapasztalataihoz nyújtanak fogódzót – a költői nyelv vagy a lírai én poétikáját és előadásmódját célzó szoros olvasatok helyett tehát alapos filológiai tényfeltárással találkozhatunk. A másik előfeltétel pedig a Babits-kutatás dinamikáját alapjaiban meghatározó felfedezésekhez (szövegek, szövegegyüttesek, kéziratcsomók, levelezések stb.) igazodás. Az Esti kérdések remek kötetkompozíciójának ékes bizonyítéka, hogy „ciklusai” tulajdonképpen ezekhez a szempontokhoz igazodnak.

A költő poétikájához című első tematikus egység vezérgondolata a fentebb már említett intertextualitás, amelyet Babits személyes élményeinek poetizálásához (fogarasi száműzetés, A Holnappal kapcsolatos támadások) és egyes szövegeinek újraformálásához, kötetbe szerkesztéséhez, azaz kompozicionálásához is fontos technikaként vesz igénybe. Kelevéz ezen példák segítségével mutathat rá arra, hogy 1908 őszétől felfokozódnak az „idézetfajták időjátékai” (24), vagy arra, hogy a visszapillantó önszemlélet verseinek genealógiája általában két irányt mutat (korai közlés, de kötetekből való kihagyás, illetve kései, egy újabb „válsághelyzet” kontextusában való közlés, 47). A Filológiai leletmentések között találhatjuk meg a Babits Keveháza-„konkordanciájáról” szóló filológiai munkát, a költő magyarról idegen nyelvre fordított szövegeit és töredékeit körbejáró tanulmányt, a fogarasi évek alapdokumentumaként kezelhető, Kún Józsefhez írott levél (és a levélírási szituáció) elemzését, illetve a Levelek Iris koszorújából című kötet 2018-ban előkerült szerzői kéziratáról szóló precíz látleletet. „(B)átran végiggondolható e kézirat alapján az is, hogy egy rövidebb, meghúzott Iris-kötet után változott volna-e és ha igen, mennyiben módosult volna a Babitsról mostanra kialakított képünk” (171) – a tanulmány zárlata jogosan vezeti el az olvasót a kontrafaktualitás terepére, hiszen ezzel reflektál arra a recepciótörténeti tapasztalatra is, amely a költői életművek kontextusában gyakran egy ideális(nak hitt) koncepciót tükröző, így kvázi megbonthatatlan tömbként tekint az irodalmi pályát meghatározó kompilációkra.

Ezért is rendkívül tanulságosak a Költemények nyomában című harmadik blokk szövegei, amelyek a szerzői tudatosság mellett az esetlegesség nyomaira is bizonyítékokat nyújtanak, egyúttal megmutatják, milyen szerkesztési-közlési protokollok álltak a 20. század első felében aktív szerzők rendelkezésére. A versciklusokról és kompozíciókról szóló Az átrendezés szenvedélye című írás sok más mellett például azt is reprezentálja, hogyan változtak Babits kompozíciós és publikálási elvei a Nyugat kínálta gyors publikálási lehetőség függvényében. (235) Az Egy vers átváltozásaiban Kelevéz az Esti imádság különböző variánsait (folyóiratos és kötetben való megjelenés) veti össze a kéziratos Pro mortuis ignotis című verssel. A tanulmányból kiderül, miért maradhatott kiadatlan ez az „ős-eredeti” variáns, de a szerző arra is implicit választ ad, hol húzható meg a határ a szövegvariáns és az eredeti szöveg között. Bizonyára szerzőnként és szövegenként, és ezen belül is kontextusként különbözik az, hogy egy-egy szövegváltozat mikor és mennyiben kezelhető önálló szövegként a hozzá szorosan kapcsolódó variánsokhoz képest, ahogyan az ezzel kapcsolatos problémák számát megsokszorozza, ha nyomtatott dokumentumok mellett kéziratos töredékeket is be kell építeni a szöveggenealógiába. Ebben az esetben Kelevéz három fő változtatás (új cím, beszúrt új strófa, ciklust imitáló textuális tér) miatt az Esti imádságot „önálló műnek” tekinti. (279) Ez a példa is megmutatja a kanonikus szerzők filológiai „rendberakásával” kapcsolatos ambivalens helyzetet: minél ismertebbé válik egy szerző az utókor számára, annál több szöveg születik róla, viszont ez a gyarapodó, a gyarapodással pedig egyre megingathatatlanabbnak hitt tudás könnyebben helyezheti a filológusok látóterébe a szerzővel kapcsolatos vagy tőle származó legapróbb új töredéket vagy nyomot is, ami aztán éppen az eddigi tudás újrahangolására vagy újraértésére kényszerítheti a szakmát.

Jelen kötet látszólag nem annyira jelentős helyeken árnyalja vagy módosítja a Babitsról közel egy évszázada alakuló képet, igaz, ezeknek a kis mozaikdarabkáknak az elmozgatásai dominóelv-szerűen több lépésben formálhatnak újra biztosnak hitt meggyőződéseket. Nem is beszélve a kötetet záró három tanulmányról, amelyek Babitsot tágabb kontextusba helyezik, így az első világháborúra reagáló szerzőkön, a jubiláló „nyugatosokon”, illetve Nemes Nagy Ágnes hagyományápolásán keresztül a századforduló, a két világháború közötti időszak és az államszocializmus irodalmi tereinek felépítését és szerzői gesztusait is jobban megismerhetjük. A kötet tanulmányainak olvashatóságát nagyban elősegíti az, hogy egyes gondolatok több szövegben is újra felbukkannak (lásd például a gyakori reflexiót a textuális utalásokkal az olvasót játékba hívó szerzőről). Noha egy-két állítás talán a szoros Babitsra-koncentrálás miatt erősen vitatható (pl. a posztmodernre kevésbé jellemző a tradícióval való szakítás az avantgárddal szemben, vagy nemcsak Babits volt az, aki az abszolút idegenség élményével írta le hangjának visszahallgatását, ez a rádiós korszak hajnalán a kor szinte minden szerzőjének alaptapasztalataként szolgált, v. ö.: 31 és 72), az Esti kérdések mesterdetektívekre jellemző praktikái egyszerre kínálnak elmélyülést a Babitsot már ismerő, esetleg nagyon jól ismerő olvasók számára, és adnak izgalmas szempontokat és megoldókulcsokat azok kezébe, akik ennek az ismerkedésnek még csak a kezdetén tartanak.  

Summary

The book Esti kérdések (’Questions at Night’) contains papers on the poetic oeuvre of Mihály Babits, reflecting on Esti kérdés (’Question at Night’), one of author’s most important poems. Ágnes Kelevéz is an expert of Babits, having written numerous articles and held many lectures about the poet, who became an influential person of the politics of literature in the interwar period. The main themes of the papers are intertextuality, topics of composition, as well as objective and subjective reflections on the beginning of Babits’ career. Kelevéz considers her analysis a “literary history investigation” according to the subtitle of her volume. Many of these investigations are conducted on the recently discovered part of the heritage of Ernő Osvát, editor of the journal Nyugat (‘West’). The interpretations are important additions to the permanently changing Babits image.

Tagged 20. századi magyar irodalom, Babits Mihály, filológia, pályakezdés, szövegvariáns