reciti könyv
Szilágyi Márton. Az íróvá válás mikrotörténete a 19. század első felében. Lisznyai Kálmán és az „irodalmi gépezet.” Vitae 3. Budapest: reciti, 2021.
Lisznyai Kálmán (1823–1863) az 1840-es évek új irodalmi nemzedékének reprezentáns alakja volt, Petőfi baráti köréhez tartozott, s aztán az 1850-es évek egyik legnagyobb irodalmi sikere fűződik a nevéhez: Palóc dalok című verses kötetét két kiadásban, állítólag hatezer példányban jelentették meg. Ez a monográfia nem írói munkásságának újraértelmezésére és esetleges hatástörténeti jelentőségének bizonygatására vállalkozik: Lisznyai költészete ezt nem is indokolná. Az életpálya áttekintésének azonban komoly érdekességet kölcsönöz a jól dokumentálható életpálya, amely éppúgy támaszkodhat a költő saját, bár rendezetlenül hátrahagyott hagyatékára, mint ahogy levéltári forrásokra és egykorú sajtóhíradásokra, s ezért szinte felkínálja magát egy olyan mikrotörténeti fókuszú vizsgálatra, amely különböző léptékek figyelembe vételével kívánja megragadni a magyar irodalom 19. század közepi intézményeinek kialakulását.
A könyv arra koncentrál, hogy a köznemesi státusú Lisznyai milyen társadalmi szereplehetőségeket hagyott figyelmen kívül azért, hogy íróvá válhasson, s az írói pozíció milyen financiális és életmódbeli háttér segítségével volt megvalósítható ezekben az évtizedekben.
A tanulmány ilyenformán egyszerre tekinthető részletes biográfiának, a 19. századi irodalom intézményesülését speciális szempontból bemutató esettanulmánynak és a mikrotörténet irodalomtörténeti felhasználhatóságát bemutató módszertani kísérletnek.
Szilágyi Márton (1965) irodalomtörténész, az ELTE BTK XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének a vezetője, több monográfia és tanulmánykötet szerzője. Lisznyai Kálmánról 2001-ben publikálta azt a könyvét, amelyet most, 20 év elteltével jelentősen kibővített, átírt és újragondolt.
‧
A VITӔ sorozatban olyan monográfiák kapnak helyet, amelyek értelmiségi pályaképeket mutatnak be vagy értelmeznek újra. Céljuk, hogy megvizsgálják a szövegek és életművek egykorú életrajzi, történelmi és szellemi kontextusát. Megítélésünk szerint az irodalmi szövegelemzés mellett elsőrendűen érdekes a művek létrejöttének és befogadásának feltételrendszere, akárcsak az ezt befolyásoló társadalmi, retorikai és történeti tényezők, a nyilvánosság terei, az értelmiségi hálózatok.
letöltés
- teljes könyv vágójelek nélkül (monitorra, e-könyvolvasóra, nyomtatóra), 4 MB;
- teljes könyv vágójelekkel (nyomdakész), 4 MB;
- borító vágójelekkel (nyomdakész), 4 MB;
- borítóbelső vágójelekkel (nyomdakész), 5 MB.
impresszum
Szilágyi Márton
‧
Az íróvá válás mikrotörténete a 19. század első felében
Lisznyai Kálmán és az „irodalmi gépezet”
‧
Vitae ‧ 3
‧
Sorozatszerkesztő:
Mészáros Gábor
‧
Lektorálta:
Vaderna Gábor
‧
A kötet megjelenését a
„A 19. századi magyar irodalom politikai gazdaságtana”
Lendület Kutatócsoport,
valamint a
Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete
támogatta
‧
Könyvünk a Creative Commons
Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább!
2.5 Magyarország Licenc
feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható.
Köteteink a r e c i t i honlapjáról letölthetők.
Éljen jogaival!
‧
HU ISSN 2732 2025
ISBN 978 615 6255 23 5
‧
Kiadja a r e c i t i,
a BTK Irodalomtudományi Intézetének
tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu
Borítóterv, tördelés: Szilágyi N. Zsuzsa
Web: Hegedüs Béla
‧
Budapest
2021
Tartalom
§ One Response to Szilágyi Márton: Az íróvá válás mikrotörténete a 19. század első felében. Lisznyai Kálmán és az „irodalmi gépezet” (Vitae ‧ 3)
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
[…] Lisznyai Kálmán és az „irodalmi gépezet” (Vitae 3. Budapest: reciti, 2021, https://www.reciti.hu/2021/6878) című, kutatócsoportunk támogatásával megjelent kötetét Hites Sándor mutatja […]