autoreferátum

Közköltészet 3: A társadalmi élet költészete. A: Történelem és társadalom, s. a. r. Csörsz Rumen István, Küllős Imola, Budapest, Universitas – Editioprinceps, 2013.

A XVIII. századi magyar közköltészeti sorozat 3/A kötetében olyan versek és dalok olvashatók, amelyek a társadalmi élet és a történelmi múlt témakörét érintik. Az itt közreadott 241 szövegcsalád sokat elárul a közköltészet alkotóiról és befogadóiról. A variánsokban élő, folklór jellegű, ám gyakran konkrét szerzők műveit felhasználó populáris költészet jórészt a XVIII. századi köznemesség mentalitását tükrözi, s fontos szerepet játszott az értelmiség identitásának erősítésében. A történeti tárgyú versek nemcsak a kora újkorról (pl. Mohácsról) szóltak, hanem a kuruc korról is megemlékeztek (Rákóczi-nóta, Bezerédj Imre éneke). A XVIII. század politikai eseményeiről éppígy születtek szerepdalok, szatirikus énekek, nemzetsiratók, agitációs dalok, sőt imaparódiák is, amelyek az uralkodók tetteit kommentálják vagy vitatják Mária Teréziától II. Józsefen át XVI. Lajosig és Napóleonig.

A kötet mintegy ütközteti a különböző forrásokból érkező, azonos tárgyú verseket. Az egyik fő témakör a katonaság: fontos társadalmi státusz, egyeseknek kitörési lehetőség, ám sokak számára kényszerű elválás a szülőföldtől, veszélyes és végzetes sorsfordulat. Míg az insurgensek toborzói és indulói az ősi magyar vitézi erényekről harsognak, s véres képsorokkal tüzelik a hallgatóságot a törökök (1788/89), majd a franciák (1792–1809) ellen, addig a katonakeservesek elénk tárják az áldozatok, a kötéllel összefogdosott közkatonák nyomorúságát. Hasonló párost alkotnak a rokokó pásztoridillek és a jobbágyok nevében írt panaszversek, porció-énekek. A diákok és a papok világa szintén kétarcú: az öntudatos leendő értelmiségiek kérkedését itt is ellenpontozzák az éhséggel, hideggel és iskolai-kolostori vasfegyelemmel küszködő diákok és szerzetesek panaszai. Külön ritkasága a kornak a latorköltészet, amely a későbbi betyárfolklórra is hatott.
A kötet anyagát Csörsz Rumen István és Küllős Imola gyűjtötte és rendezte sajtó alá. A jegyzetekből sok érdekességet megtudhatunk a közköltészet kapcsolatairól az irodalommal és a népköltészettel, s nyolcvannál több kotta mutatja be az eredeti dallamokat (1711–1840). A gyűjtemény fő célja, hogy kedvet csináljon e szinte ismeretlen versanyag, a „táblabíróvilág” elsüllyedt öröksége további kutatásához, egy mentalitástörténeti időutazáshoz. A történettudomány e szövegeket remélhetőleg beépíti azon források közé, amelyek segítségével árnyaltabban vizsgálhatja és írhatja le a korszak magyar történelmét. A közreadott versek és dalok irodalom- és zenetörténeti, nyelvi, poétika- és stílustörténeti jelentősége sem lebecsülendő. Az antológia rákérdez az irodalomtörténeti kánonok határára; egykorú költői-írói életművek topikus forrásairól és popularizálódásáról tudósít; bevett folklorisztikai „tételeket” tesz pontosabbá, hitelesebbé.