Lengyel Réka Knapp Éva könyvéről

március 28th, 2018 § 0 comments

recenzió

Knapp Éva. Librum evolvo: Eszme- és könyvtörténeti tanulmányok a XVI–XX. századból (Budapest: reciti, 2017).

A 16–20. századi magyarországi irodalom-, könyv- és művelődéstörténet kutatásának a 2017-es évhez köthető eredményei között kiemelkedő helyet foglal el Knapp Évának a szerző szíves közlése szerint Cicerótól kölcsönzött, Librum evolvo, azaz – az antik papirusztekercsek használatára utaló kifejezést az újabb kori formátumra alkalmazva – „kinyitom a könyvet”, vagy „olvasom a könyvet” címmel megjelent tanulmánygyűjteménye. A címválasztás, de elsősorban a közreadott tanulmányok tematikája összekapcsolja a kötetet a Libellus – Válogatott könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok (Budapest: Balassi, 2007) című munkával, de – ahogyan a szerző a Bevezetésben felhívja rá a figyelmet – az újabban készült dolgozatokban a témák kifejtése új megközelítésen és módszereken alapszik, s a vizsgálódások hangsúlyosan eszme- és irodalomtörténeti irányultságúak.

A kötetben Knapp Éva összesen tizenöt, rövidebb-hosszabb tanulmánya látott napvilágot. A szerző első alkalommal periodikákban (az ItK, a Könyvtári Figyelő, a Magyar Könyvszemle és Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei hasábjain), illetve tanulmánygyűjteményekben (köszöntőkötetekben, valamint a Doromb sorozatban) közölte őket. A tanulmányok némelyikének szövegében a korábban megjelent változatokhoz képest kisebb-nagyobb mértékű átdolgozás nyomai fedezhetők fel. Az átdolgozás szembetűnő mértékű például az Egy ismeretlen ferences könyvtár a XVIII. században című dolgozat esetében a korábbi, a MONOKgraphia Tanulmányok Monok István 60. születésnapjára (Budapest: Kossuth Kiadó, 2016) című kötetben közölt változathoz képest. Az Ismeretlen nagyszombati és pozsonyi nyomtatványok a XVII–XVIII. századból című írás három különálló közleményben volt olvasható a Magyar Könyvszemle 2014-es, 2015-ös és 2017-es évfolyamaiban. A tanulmányok közül egy, a 2017 májusában, A reformáció emlékezete a kora újkori Magyarországon címmel megrendezett tudományos tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata (Arbor haereseon) itt jelent meg először.

A dolgozatok nagyobb fejezetekbe való beosztása az ilyen jellegű kiadványok általánosan elfogadott szerkezetének megfelelően tematikus és időbeli rendet tükröz, s mindegyikre jellemző az inter- és transzdiszciplináris megközelítés, a különféle tudományágak módszertanának egyidejű, illetve egymással váltakozó alkalmazása. Egy-egy tanulmány jelentőségét elsősorban az adja, hogy a már ismert vagy éppen a kutatás figyelmét a korábbiakban elkerülő források, forráscsoportok tárgyalásában, feltárásában a szerző új szempontokat érvényesít, több tanulmány új alapkutatásra épül, így a kötet számos új adattal gazdagítja 16–20. század, de elsősorban a régi magyarság irodalmáról és könyvkultúrájáról alkotott képet. A tanulmányokban vizsgált nyomtatott és kéziratos források, forráscsoportok között egyaránt megtalálhatók különböző irodalmi műfajú, verses és prózai művek, a könyvtártörténet, egyháztörténet jól kiaknázható forrásanyaga, továbbá az egy-egy szöveghez, nyomtatványhoz kapcsolódó képi ábrázolások is. A feltárt és elemzett források egy részét a Budapesti Egyetemi Könyvtár gyűjteményében őrzik, de a kutatás több esetben kiterjedt számos magyarországi és külföldi könyv- és grafikai gyűjteményre, valamint nem nyilvános, a kutatók számára sem hozzáférhető magángyűjteményekre is (ez utóbbi esethez vö. a kötet 197–198. lapjait).

A kötet tanulmányainak egy része Knapp Évának egy-egy szűkebb téma iránti tartós érdeklődéséről árulkodik. Ebből a szempontból mindenképpen kiemelendő a német katolikus teológus, retorikatanár és hitszónok Matthaeus Tympius retorikai vonatkozású művei magyarországi recepciótörténetének új, forráskutatáson alapuló összefoglalása. Knapp megállapítja, hogy a régi magyar irodalom történetének kutatói számára korábban szinte ismeretlen Tympius életművének elsősorban a retorikai vonatkozású része jutott el Magyarországra. A történeti katalógus-adatoknak a magyarországi közgyűjteményekben és történeti magánkönyvtárakban található példányok áttekintése révén való kiegészítésével levonja a következtetést, mely szerint a magyarországi olvasók körében a 17–18. században folyamatos volt a Tympius munkái iránti érdeklődés, s e ténnyel a magyar retorikatörténet kutatásában mindenképpen számolni kell. Hasonlóan kiterjedt, új alapkutatás eredményeit összegzi a szerző a VI. Pius nevéhez köthető imádságoskönyvek magyarországi befogadástörténetét, a mesztegnyői ferences könyvtár 18. századi történetét tárgyaló, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtár 1561–1773 közötti időszakának könyvtárosait számba vevő tanulmányokban. Az irodalom- és könyvtártörténet e kutatatlan területeiről elmondható, hogy viszonylag kedvező forrásadottságokkal bírnak, így Knapp Éva a rá jellemző alapos körültekintéssel vállalkozhatott elemző és összegző bemutatásukra. A módszertanilag is példaértékű, filológiai megközelítésű tanulmányok hasonló vonása, hogy a szerző a VI. Pius személyéhez kapcsolódó imádságoskönyveknek, a mesztegnyői kolostori könyvtár állományának feltárása, vagy éppen az Egyetemi Könyvtár jezsuita korszakában működő könyvtárosok részletes számbavétele mellett jól rendszerezett formában közli az egy-egy témával kapcsolatos forrásadatokat.

A Librum evolvóban olvasható tanulmányok egyik jellegzetes sajátossága, hogy Knapp Éva korábban össze nem gyűjtött forrásokat rendez egy-egy csoportba, s a rájuk vonatkozó adatokat könnyen áttekinthető szempontrendszer alapján igen jól hasznosítható katalógusokban adja közre. A már említett négy íráson kívül több dolgozat is tartalmaz ilyen, hosszabb-rövidebb terjedelmű katalógust, listát, táblázatot. Jól áttekinthető formában ismerhetjük meg többek között az Epistolae Matthiae Corvini… című nyomtatványcsoportot, Pázmány Péter magánkönyvtárának köteteit, a budapesti Egyetemi Könyvtár 1635 előtti ősállományának negyven új kötetét, vagy Otrokocsi Foris Ferenc könyvtárának a BEK gyűjteményében őrzött köteteit.

Az összeállítás a fentieken túl azt is jól tükrözi, hogy Knapp Éva érdeklődéssel fordul az irodalomtörténeti szakirodalomban korábban már tárgyalt témák felé is, s a velük kapcsolatos adatokat vagy azok egy részét újfajta megközelítésmód, korábban nem alkalmazott módszerek segítségével új, az eddigieknél tágabb kontextusban helyezi el és összegzi. Így például a niklai síremlék 1860-as avatási ünnepségéhez kapcsolódóan megjelent költemények bemutatása révén fontos adatokkal szolgál Berzsenyi utóéletéhez. Más esetben a kassai jezsuita szerkesztésű Mátyás-levelek kiadásainak alapos vizsgálatával új forrásokra hívja fel a figyelmet Janus Pannonius epigrammáinak textológiájához. Egy-egy tanulmány középpontjában a megelőző kutatások során több alkalommal értelmezett könyvillusztrációk állnak: az Adriai tengernek Syrenaia díszcímlapján látható ábrázolás és az Arbor haereseon elnevezésű metszet. Knapp Éva e képi források értelmezésében a könyvészeti megközelítést érvényesíti, mely a korábbi elemzésekből vagy hiányzott, vagy teljességgel tévútra vezette a kutatókat, s az új szempontú vizsgálat mindkét esetben meggyőző, jelentős eredményekre vezet.

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, milyen sikeresen alkalmazhatóak az irodalom- és könyvtörténeti kutatásokhoz az évről évre egyre nagyobb számban rendelkezésre álló, és egyre bővülő adatállományt közzétevő internetes adatbázisok. Az egyre könnyebben használható, egyre nagyobb forráscsoportot lefedő számítógépes eszközök rendkívül hatékonyan segítik, és jelentős mértékben felgyorsítják többek között a textológiai, filológiai, könyvészeti vizsgálatok elvégzését. Az adatbázisokra épülő kutatási módszerek alkalmazására például szolgál Knapp Évának az a tanulmánya, amelyben azonosítja a korábban tévesen Szegedi Kis István Speculum pontificum Romanorum című kiadványa részének vélt, ám valójában Szent Ágoston eretnekségtani munkájához a genfi humanista, Lambert Daneau által készíttetett Arbor haereseon-metszetet közlő 16. századi nyomtatványokat.

A Librum evolvo kiemelt jelentőségű darabjaiban a szerző a Budapesti Egyetemi Könyvtár, illetve jogelődje, a nagyszombati jezsuita egyetem könyvtára kora újkori és ősnyomtatvány-gyűjteményére irányuló kutatásai eredményeit teszi közzé. Ezek közül egyaránt fontosak az olyan, kisebb hatókörű eredmények, mint például a feltehetően horvát nemesi származású Joannes Vagych 17. századi könyvjegyzékének véletlenszerű felbukkanása, s a hosszan tartó, célzott kutatómunkának köszönhető, nagyobb jelentőségű, sőt akár szenzációsnak is nevezhető felfedezések, mint amilyen a nagyszombati jezsuita könyvtár 1635 előtti ősállománya negyven új kötetének vagy Pázmány Péter szétszóródott pozsonyi magánkönyvtára 26 kötetének (31 mű) azonosítása. Mindkét, e formájában véletlenszerűen kialakult könyvlista tanulmányozása önmagában is számos érdekességet hordoz, sajátos lenyomataiként a 17. századi magyarországi, jezsuita könyvkultúrának. A kötetekbe belelapozva, beleolvasva új szempontok merülnek fel a bölcsészet- és természettudományok összes ágát átfogó jezsuita műveltség tanulmányozásához, s például Pázmány saját kezű bejegyzései, kiemelései önmagukban is adatértékűek, antropológiai, irodalom- és eszmetörténeti vonatkozásban egyaránt. Több esetben igen elgondolkodtatóak azok az adatok is, melyek e több száz éves kötetek olykor igen kalandos sorsára vetnek fényt. Pázmány egyik, II. Ferdinándtól kapott könyve 1782-ben még az Egyetemi Könyvtár gyűjteményében volt, de a 19. század első felében már Bresztyánszky Adalbert tihanyi apát magánkönyvtárát gazdagította, hogy onnan kikerülve egészen 1999-ig lappangjon, majd az Egyetemi Könyvtárnak az antikvár kereskedelemből kelljen visszavásárolnia. Más esetben Knapp Éva valóságos nyomozói munkával tudta kideríteni, hogy egy 1987-ben még a nagybörzsönyi plébániai könyvtárban lévő, eredetileg a Pázmány-könyvtárból származó prédikációskötet nem tűnt el végleg, csak éppen győri magántulajdonba vándorolt.

A példamutató szakmai igényességről tanúskodó kötetre vonatkozóan csupán két, kisebb jelentőségű kritikai észrevételt tennék. A jelen kötet megjelenése és a Mátyás király „firenzei oroszlánjai” című tanulmány első közlése közti, viszonylag nagyobb időbeli távolság okán a szerző esetleg megfontolhatta volna a dolgozatban felhasznált szakirodalom bővítésének lehetőségét. A Héderváry-kódex említése kapcsán érdemes lett volna felhívni a figyelmet e jelentős kéziratos forrás időközben napvilágot látott hasonmás kiadására (Héderváry-kódex: Mátyás király leveleskönyve a Héderváry család egykori könyvtárából, [Bp.], MOL, 2008). Az e kiadványra való hivatkozás alkalmat teremtett volna a szerzőnek arra, hogy helyesbítse az annak Rácz György által írt bevezetésében olvasható adatokat a Mátyás-levelek egyetlen egykorú kézirata hagyományozódására vonatkozóan. Rácz összegzése szerint ugyanis: „A mára elveszett, de publikációból ismert utolsó oldal feljegyzése szerint a kézirat Janus Pannonius utolsó éveiben egy, a pécsi püspökséghez közel álló személyé lehetett, és később is pécsi püspöki tulajdonban volt. A XVII–XVIII. században a kódexet már a pozsonyi jezsuiták könyvtárában használták a tudósok. Nem kizárt, hogy a kötet még Telegdi Miklós pécsi püspök hagyatékával került a nagyszombati jezsuitákhoz 1586-ban, majd onnan a pozsonyi könyvtárba.” Ezzel szemben az Epistolae Matthiae Corvini… című munka 1745-ös kolozsvári kiadásában, az olvasói előszó 2. lapján a következőt olvashatjuk: „Szeretnéd tudni, hol rejtőzött nagyjából 250 éven át ez az értékes kincs? Sokáig egy budai archívumban, majd egy nemesember őrizte, aki irodalmilag művelt volt, de a könyvre nem figyelt, s az egerek jócskán meg is rágták. Ezt követően egy férfiú, aki kiváló katona volt, s a haza és a tudományok dolgában a legnagyobb érdemeket szerezte, saját költségén megvásárolta. Amikor e férfi áhítatosabb életre tért át, mindenét Istennek és a tudományoknak ajánlotta fel, ezt a kéziratot pedig a pozsonyi múzeumnak adományozta.” Ez az érdekes és további kutatásra ösztönző részlet jól mutatja a jelentőségét a Mátyás-levelek elsőként Knapp Éva által bemutatott 18. századi forráscsoportjának, mely igen sok további adattal szolgálhat a 18. századi Mátyás-recepció vizsgálatához.

További kritikai megjegyzésem nem elsősorban a kötet tartalmát, hanem a formáját érinti, noha a két szempontot nem lehet teljesen függetleníteni egymástól. Az észrevétel elsősorban a kötetnek arra a két tanulmányára vonatkozik, amelyekben a képi ábrázolások állnak az elemzések középpontjában. A Zrínyi-dolgozatnak a Könyvtári Figyelő 2017/2-es számában megjelent változatát az elemzett, említett képek illusztrálják, míg az Arbor haereseonnak a 2017-es reformáció-konferencián elhangzott előadás-változatát Knapp Éva szintén több képpel tette szemléletesebbé. A Librum evolvóban azonban nem találhatók képmellékletek, noha ezek nagyban segíthették volna e két tanulmány megértését. (Más tanulmányok esetében is felmerülhetett volna illusztrációk beillesztése oly módon, ahogyan a szerző például A budapesti Egyetemi Könyvtár 1635 előtti ősállományának negyven új kötete című tanulmány első változatához mellékelte a felsorolt kötetek címlapjainak képeit.)

Összegezve elmondható, hogy a kötetben közölt tanulmányok fontos segédletet és ösztönzést nyújtanak a további vizsgálatokhoz, s remélhetőleg további kutatások kiindulópontjaivá válnak. A bennük közreadott adatok alapján megkezdődhet az első alkalommal itt bemutatott témák elmélyültebb vizsgálata, s a katalógusok, nyomtatványlisták összeállítása jelentős mértékben segíti a tárgyalt jelenségek árnyaltabb megismerését.

Summary

The title of the book, but mainly the subjects of the published studies link the volume to an other publication by Éva Knapp Libellus Selected Studies on the History of Books and Libraries (Budapest, Balassi, 2007), but the newer approaches and methods are based on recent research, and the investigations are strongly oriented towards the history of ideas and literary history. In the book, a total of fifteen, shorter and longer studies of Éva Knapp have been published. The assignment of the papers to larger chapters reflects the thematic and chronological order in accordance with the generally accepted structure of such publications, each of which is characterized by the inter- and transdisciplinary approach, the simultaneous and alternating application of different disciplines. The significance of each study is mainly due to the fact that the author draws attention to new or far-fetched sources and source-groups. Several studies are based on new basic research, so the volume enriches our knowledge with a number of new data on the history of the sixteenth-twentieth-century Hungarian literature and culture. The studies published in the volume provide important help and encouragement for further investigations, and hopefully become the starting point for further research. Based on the information published therein, it is possible to begin a deeper study of the topics presented here for the first time.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?