Balázs-Hajdu Péter és Maczelka Csaba recenziója

április 18th, 2017 § 0 comments

recenzió

Enyedi György prédikációi, 1. [67–99. beszéd] 2. Kolozsvári Kódex, Marosvásárhelyi Kódex, Sárospataki Kódex, Conciones vetustissimae, s. a. r., az előszót és a jegyzeteket írta Lovas Borbála, Bp., MTA-ELTE HECE – Magyar Unitárius Egyház, 2016.

Mintegy két évtizeddel azután, hogy egy szemelvényes válogatás betekintést engedett az erdélyi unitárius püspök, Enyedi György (1555–1597) javarészt elfeledett munkásságába (Enyedi György válogatott művei, vál. Balázs Mihály, Káldos János, Kriterion, Bukarest–Kolozsvár, 1997), a közelmúltban napvilágot látott az Enyedi-életmű legnagyobb hányadát kitevő prédikációk kritikai igénnyel készült összkiadásának első kötete. Ennek hiánypótló voltát tehát aligha lehet túlhangsúlyozni. De már az elején meg kell jegyeznünk, hogy az olvasó olyan kritikai kiadást vehet kézbe, melynek szerkesztőjét a filológiai nehézségek bizonyos esetekben szokatlan, sőt egyenesen a szabályzattól (Irodalmi szövegek kritikai kiadásának szabályzata, összeállította Péter László, Bp., 1988.) eltérő megoldásokra sarkallták. Először talán vegyük sorra ezeket.

Az Enyedi-prédikációk textusa jelenleg tíz nem-autográf (kivétel nélkül 17. századi) forrásból ismerhető meg. Az egyes kéziratok szöveghűsége nyilvánvalóan különböző, ugyanakkor az egymáshoz, illetve a szerzői változat(ok)hoz való viszonyuk érdemben nem állapítható meg, vagyis a hagyományozódásuk sztemmán nem ábrázolható. Mindazonáltal a források egy része a szerzői szerkesztés jellegzetes kompozíciós elvét is átörökítette, melynek értelmében a prédikációs korpuszt eredetileg hét nagyobb, egyenként 33 beszédből álló egység, ún. triacas képezte. Ez egyben azt is jelenti tehát, hogy az egykori gyűjtemény összesen 231 beszédet tartalmazott; ám ezekből mindössze 130 prédikáció maradt fenn.

Tudnivaló, hogy a kritikai kiadások az egyazon műfajba tartozó alkotásokat néhány kivételtől eltekintve keletkezésük rendjében közlik. Az egyik ilyen kivétel a szerző által szerkesztett kötet közreadása. Ennek során a kritikai kiadás szerkesztője dönthet úgy, hogy a keletkezés időpontja helyett az összeállítás időpontját veszi figyelembe, vagyis az adott kötetre műegészként tekint, s azon belül az egyes darabok szerző által kialakított sorrendjén nem változtat. Az Enyedi-prédikációk kiadásának szempontjából ez a lehetőség azonban nem eredményez valódi döntéshelyzetet; éspedig azért nem, mert a triacasokban a beszédek eleve a keletkezés időrendjében követik egymást.

Ehhez képest a szerkesztő a szövegkiadás-sorozatot mégis a harmadik triacas anyagának (67–99. beszéd) közlésével nyitja. Az eljárás mellett az alábbi három érvet hozza fel: 1. Mert korábban ezt a triacast vélték az elsőnek. (A rekonstrukciót nem mellékesen éppen a szerkesztő végezte nemrégiben el egy kitűnő tanulmány keretében: Lovas Borbála, Enyedi György szerkesztett prédikációskötete új megvilágításban, ItK, 2016. 47–54.) 2. Mert ilyenformán tudomásul kell vennünk, hogy az első triacas anyaga néhány utalásszerű metaadatot leszámítva en bloc ismeretlen. 3. Mert ezzel szemben viszont a harmadik a legteljesebb triacas, melynek valamennyi darabja fennmaradt – jobbára egészében – a források valamelyikében. Ezt a szabadságot a kiadványsorozat a továbbiak során is meg kívánja őrizni: a tervek szerint a II. kötet a 4. triacas, a III. kötet a 6–7 triacas, a IV. kötet pedig a 2. triacas anyagát fogja majd tartalmazni.

A szövegközlés alapjául tehát a triacas egysége kínálkozik. Csakhogy miután egyetlen kéziratos másolat sem őrzött meg teljes triacast, ezért egyik triacas esetében sem lehetséges a prédikációk alapszövegét egyetlen forrásból kiválasztani. Ráadásul helyenként a különböző változatok szövegállapotának megítéléséhez semmilyen filológiai eszköz nem áll a szerkesztő rendelkezésére, aki ezért azokat egyaránt fővariánsnak tekinti, s az eltérő passzusokat szinoptikusan közli főszövegként.

A szövegközlés egyébként láthatóan többféle elvárásnak igyekszik megfelelni. Ezek között vannak egymással könnyen összeegyeztethetők, és vannak ellentétesek is. Az a tudományos szempont, melynek értelmében a modernizálás is a szövegértelmezés része, szerencsésen találkozik a közérthetőség kívánalmával, ezzel szemben az archaizmusok és a nyelvjárási sajátosságok megőrzésének szándéka értelemszerűen nem. Ebben a kérdésben a szerkesztő azzal a bevett módszerrel köt kompromisszumot, hogy a prédikációkat modernizált, de ejtéstükröztető átírásban adja közre. Annak a korántsem magától értetődő eljárásnak magyarázatára viszont, hogy miért volt szükséges az olvasást szintén megnehezítő, de kizárólag a másolók figyelmetlenségeit illetve azok korrekcióját szemléltető, szövegkritikai jelekkel ábrázolt törléseket és betoldásokat a főszövegben föltüntetni, és miért nem lett volna elég a jegyzetek között, egyelőre nem sikerült ráakadnunk.

Ugyanakkor szögezzük le: munkájának gyümölcse a fentiekkel együtt is egy könnyen áttekinthető, kielégítő filológiai apparátussal ellátott, jól használható szövegkiadás lett, aminek csak örülni lehet. Már csak azért is, mert amint arra a lényegre törő bevezető is felhívja a figyelmet, a virágzó prédikációtörténeti kutatások meglehetősen kevés figyelmet szentelnek az unitárius egyházi szerzőknek (20.). Ez nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy a felekezet Báthory István 1571-es cenzúrarendelete után a kéziratosságba lett száműzve, és ebből a közegből a sajátos történeti helyzet miatt a szorosan együttműködő magyarországi és határon túli kutatók csak a legutóbbi évtizedekben tudták kiemelni ezt az igen gazdag, az európai irodalom bizonyos hagyományainak a jelenlétét szinte kizárólagosan tükröző korpuszt.

Enyedi e kötetben olvasható prédikációinak egyik legszembetűnőbb vonása a klasszikus görög-latin irodalom és a keresztény tanítások teljesen magától értődő, természetesen ható ötvözése. Ennek láttatásában és felmérésében nagyon sokat segít a kötet, hiszen nem csupán azonosítja az Enyedi által bőségesen használt antik idézetek és bibliai helyek forrását, hanem a szöveghagyománytól történő esetleges eltéréseket és sajátosságokat is tüzetesen dokumentálja. A főszöveg alatt lábjegyzetben megadott hivatkozásokon kívül az olvasót végjegyzet formájában további magyarázó jegyzetek is segítik – ezek nem szorítkoznak az idegen nyelvű idézetek fordításának esetenként a bővebb szövegkörnyezetet is adó közlésére, hanem néhány fogalommagyarázatot és a kevésbé ismert szerzőkre vonatkozó rövid annotációt is tartalmaznak.

Különösen hasznos a minden prédikációt megelőző adatlap, amely voltaképpen elemi szinten osztályozza is a prédikációkat. Az adatlapon ugyanis nem csupán az elsődleges és másodlagos (másolói) datálást és az esetleges későbbi kiadásokra vonatkozó bibliográfiai információkat olvashatjuk, hanem az „alkalom” kategóriája röviden tájékoztatni próbál a prédikáció mikrotörténeti közegéről is. Így például a kötetet és így a sorozatot is nyitó, roppant érdekes állam- és igazgatáselméleti gondolatokat is tartalmazó 67. beszédnél fontos adalék, hogy az egy, „a decemberi bíróválasztást megelőző prédikáció” (387.). A karácsonyi, újévi, húsvéti stb. prédikációknál az alkalom magától értetődő, ám feltűnő, hogy azoknál a prédikációknál, amelyeknél a konkrét kiváltó esemény hiányzik, inkább kategorizálási szándékot felvillantó leírásokba ütközünk: többször szerepel „politikai témájú prédikáció” (pl. 391., 394. stb.), valláspolitikai jellegű beszéd (396.), de olyan alkalmak is szerepelnek, mint a „polemikus beszéd a háromsághívők ellen” (395). Vagyis az alkalom kategóriája egyszerre mintha két igényt próbálna kiszolgálni: hol kontextualizálja, hol pedig tipizálja a szövegeket.

Ennek hatására az olvasóban felmerülhet az igény arra, hogy a tipizálás minden beszéd esetében megtörténjen, illetve talán egy szélesebb körű, a beszédek történeti kontextusát ismertető bevezető is kívánkozna a gyűjtemény elé, hogy az elöljárók igazságtalanságait ostorozó, a jezsuitákról indulatosan beszélő, és a Szentháromság hívőivel szenvedélyesen polemizáló Enyedi prédikátori portréja még markánsabban kirajzolódjon. Persze egyáltalán nem jogos ezt számon kérni a beszédek közzétevőjén, hiszen mind a tipologizálás, mind a kontextualizálás elkezdődött már a szövegkiadással párhuzamosan megjelent tanulmánykötetben (Enyedi 460: Tanulmánykötet Enyedi György születésének 460. évfordulójára rendezett kamarakonferencia előadásaiból, szerk. K. Kaposi Krisztina, Lovas Borbála, MTA–ELTE HECE, Budapest, 2016), amely igen izgalmasan rajzolja meg a fent említett portrét. A tanulmánykötet voltaképpen annyira szervesen kapcsolódik a szövegkiadáshoz, hogy egyes részei (például az Enyedi prédikációskötetének a szerkezetét rekonstruáló, és az egyes prédikációkban tárgyalt textusokat is közlő tanulmány) már-már inkább a kiadás mellé kívánkozna, noha apparátusban ez a kötet is bővelkedik: a hagyományos névmutatón kívül személy- és helynévlista, valamint a bibliai helyek mutatója is segíti az olvasót a tájékozódásban. Még egy rövid szójegyzék is helyet kapott a kötetben, amely ugyanakkor némileg redundáns, hiszen a legtöbb esetben ezek a szavak a főszövegben szerkesztői betoldásként is fel vannak oldva. Az átírási metódussal kapcsolatos esetleges fenntartások ellensúlyozására a kötet betűhű mutatványokat is közöl, így a szakolvasó ellenőrizheti a főszövegek közlésénél alkalmazott átírási gyakorlatot.

Összességében elmondható, hogy a kötet közreadója jól érezhető lendülettel vetette magát a hatalmas szövegkiadói vállalkozás kivitelezésébe. Alighanem lesznek néhányan, akik Lovas Borbála bizonyos, a fentiekben is jelzett szerkesztői döntéseivel nem feltétlen tudnak majd azonosulni. Ám még ők sem kérdőjelezhetik meg, hogy a kötet és a készülő sorozat a régi magyar irodalom egyik ismeretlen, eddig alig hozzáférhető szegmensét teszi elérhetővé a legszélesebb közönség számára, és ezáltal a szakma egy régóta fennálló adósságát rendezi. Az izgalmas, komplex szövetű prédikációk kiadását remélhetőleg további tanulmányok, és idővel talán majd a püspök teljes életművét átfogóan értékelő monográfia (vagy monográfiák) fogják követni.

Balázs-Hajdu Péter a PTE BTK Klasszikus Irodalomtörténeti
és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa

Maczelka Csaba a PTE BTK Angol Nyelvű Irodalmak
és Kultúrák Tanszékének adjunktusa

Summary

This volume is the first instalment in a series which is bound to settle a long-standing debt of research on early modern Hungarian literature by presenting an annotated critical edition of the sermons of the famous 16th century Unitarian bishop, György Enyedi (15551597). As a consequence of the censorship order of the Catholic Prince István Báthory in 1571, these texts had to remain in manuscript in their own time, while modern editions were hindered by the inaccessibility of the sources due to the unique historical situation in the 20th century. The earliest surviving copies of the sermons are 17th-century copies instead of autographs, and they were preserved in 10 different manuscripts. The texts are organised into seven units (or ‘triacas’) of thirty-three speeches, meaning that the original collection consisted of 231 texts altogether. However, as previous research by the editor has revealed, only 130 of these are available in the existing manuscripts, while some of them are completely missing. Therefore, this very first volume contains sermons from the third triacas, the most complete part of the series. The order of successive volumes will also be determined by the availability and the integrity of the sources. With the purpose of addressing a wide readership, the editor chose to transcribe the texts in modernised spelling, but at the same time she tries to reflect contemporary pronunciation and archaic forms as well. Texts with several sources are published in a synoptic fashion, while some corrections are featured in-line, somewhat obstructing the otherwise fluent reading experience.

Enyedi’s sermons are characterised by an organic combination of classical and biblical sources. The edition does justice to these and offers enormous help for the reader: not only are the quotations identified in the footnotes, but they are often quoted in their more extensive original context, together with their Hungarian translation in the annotation section placed at the end of the volume. This section also provides details about some terms and lesser-known authors. The sermons are preceded by useful datasheets informing the reader about the dating and – when it is known – the occasion of the given sermon. The volume also includes an index for the quoted Biblical loci, a detailed index of names, along with a list of personal and location names mentioned in the sermons.

With the present and the future volumes, as well as with her previous work on Enyedi, Borbála Lovas has made enormous steps towards a better understanding and a more far-reaching appreciation of the bishop, who was no doubt one of the most colourful Transylvanian intellectual figures of the final decades of the sixteenth century.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?