Dorogi Ilona írása Hegyi Klára monográfiájáról

december 17th, 2015 § 0 comments

recenzió

Hegyi Klára, Török források Pécs 16. századi történetéhez, Pécs, Pécs Története Alapítvány, 2010 (Források Pécs történetéből, 3).

Kevés olyan városunk van, amelynek történetéről annyi publikáció látott napvilágot az utóbbi időben, mint Pécs. Ez leginkább az 1992-ben létrehozott Pécs Története Alapítvány működésének köszönhető. Az elmúlt több, mint 20 évben számos kiadvány megjelenését segítették elő, célként megjelölve a város múltjának tudományos igényű bemutatását. Az Európa Kulturális Fővárosa rang 2010-ben még tovább bővítette a város ilyen jellegű lehetőségeit. Az alapítvány egyik sorozata a Pécs történetére vonatkozó források megjelentetését tűzte ki célul. Ennek keretein belül publikálta Hegyi Klára turkológus-történész a hódoltság idején a törökök által létrehozott pécsi pénzügyi körzet (mukátaa) iratanyagának máig fennmaradt – Bécsben őrzött (Österreichische Nationalbibliothek, Türkische Handschriften, Mxt. 549, 550, 579, 593) – részleteit a 16. század második feléből.

Az oszmán pénzügyigazgatás mukátaaelszámolásként ismert iratfajtája a gazdaságtörténet – ezen belül is leginkább a kereskedelemtörténet –, valamint az iratok tartalmának függvényében esetleg a művelődéstörténet kutatásának fontos forrása. A bennük található névanyag is hasznos lehet számos kérdés tisztázásához. A magyarországi török hódoltság területéről fennmaradt iratok jórészt a 16. század második feléből származnak; ennek a korszaknak a forrásadottságai sokkal jobbak, mint a 15 éves háborút követő hanyatlás időszakáénak. A törökök az állami bevételek kezelése céljából több, oszmánul mukátaának nevezett pénzügyi egységet alakítottak ki, megnevezve a hozzájuk tartozó kincstári jövedelmeket. Volt, amikor állami alkalmazottra (emin) bízták egy adott egység irányítását, de a gyakoribb megoldás az volt, amikor egy adóbérlő (mültezim) nyerte el bizonyos összeg kincstárnak való felajánlása ellenében egy-egy mukátaa jövedelmeinek kezelési jogát. A feladatra vállalkozók közül a több pénzt ígérő jelentkező kapta a megbízást. Ezek az emberek ily módon személyesen is érdekeltté váltak a feladat teljesítésében, emiatt igyekeztek a kincstár járandóságait néha túlzásokba is esve a lehető legnagyobb hatékonysággal behajtatni, mind a maguk, mind pedig a kincstár javát szolgálva ezzel. A pénz tényleges beszedését az ámilok végezték. Velük dolgozott még egy írnok (kjátib) is, aki a beszedett összegekről részletes elszámolási naplót vezetett, amelyet aztán a kincstárnak való benyújtás előtt a bíró (kádi) hitelesített. Könyvében Hegyi Klára ilyen típusú iratokat adott közre.

A hódoltság területén kialakított mukátaák eltérő mértékű bevételekkel bírtak. A legtöbb jövedelmet általában a szultáni hász-városok, kikötők és folyami átkelőhelyek mellett létesült pénzügyi egységek kezelték. Közülük először a legjelentősebbek adatai váltak hozzáférhetővé. A budai török számadáskönyveket egy mára már klasszikussá vált kötetben Fekete Lajos és Káldy-Nagy Gyula tette közzé 1962-ben. A nyugatra irányuló marhakereskedelemnek köszönhetően jelentős értékkel bíró váci mukátaa feljegyzéseivel Vass Előd és Káldy-Nagy Gyula foglalkozott az 1960–1970-es években, és ugyancsak Káldy-Nagy Gyula volt az, aki később, 2002-ben a szegedi elszámolásokat is közreadta. Több, kisebb pénzügyi körzet bevételeit vizsgáló tanulmány is megjelent már. Az utóbbi időben egyre inkább mutatkozott igény arra, hogy ezek adatai szélesebb körben is hozzáférhetővé váljanak. Itt jegyzendő meg, hogy a kéziratok közül soknak a fordítása rövidebb, kivonatolt – és elég sok hibával bíró – formában megtalálható Velics Antal Kammerer Ernővel 1886-ban és 1890-ben közösen publikált, két kötetes, török kincstári deftereket tartalmazó nevezetes munkájában.

Pécs 1543-ban került török kézre. Ezt követően rövidesen létrehozták a pécsi pénzügyi körzetet, az első időkben Siklóssal közösen. A Hegyi Klára által publikált részletek az 1555–1572-ig terjedő időszakból származnak, amikorra a pécsi mukátaa már különvált Siklóstól. A közzétett hat elszámolásrészletből öt nagyjából egy-egy teljes év adatait tartalmazza, mindössze az egyik korlátozódik egy rövid, alig egy hónapos időszakra. Négy közülük rövidített formában megtalálható Velics fentebb már említett munkájában is. A kötet végére bekerült még egy hagyatéki leltár is, amely 1572-ből az egyik pécsi török várkapitány holmijainak listáját tartalmazza, érdekes információkat szolgáltatva egy magas rangú hódoltsági török katona életviteléről, anyagi helyzetéről, tárgyi környezetéről. A közölt források értelmezéséhez segítséget nyújt a szerző az iratokban előforduló mértékegységek és pénzek magyarázatával és egy hasznos mutatóval.

Az elszámolások szövegközlése előtt Hegyi Klára egy bevezetőben áttekinti a pécsi pénzügyi egységben kezelt különféle jövedelemcsoportokat, és tisztázni próbálja a velük kapcsolatban felmerült kérdéseket, értelmezési problémákat. A következő állami bevételeket tartották számon a feljegyzésekben: a pécsi áruforgalom bevételei, azaz különböző vámok és illetékek, a kincstári tulajdonú boltok bérletjövedelme, az állami monopóliumok bevételei, hagyatékok eladásából származó bevételek, néhány Pécs környéki kisebb település vámbevételei a külön kezelt pécsi sóvámmal együtt, katonai ellátmányok maradékai és a szultáni hász-birtokok adóbevételei. Az elszámolásokba bekerültek kiadások is, mégpedig az állami dzsámi alkalmazottainak fizetése és egyéb kiadások. Ezeket a csoportokat I–IX-ig terjedően római számokkal jelölte meg a szerző, így könnyítve meg azok átláthatóságát. Az általam korábban kézbe vett székesfehérvári és tolnai mukátaa-elszámolásokkal összehasonlítva első pillantásra a sokféle jövedelemtípus szerepeltetése a legszembetűnőbb különbség, így ez az anyag jóval színesebb, a török uralom alatti város életének mindennapjairól több információval szolgál. Pécsett a vámokból származó bevétel kisebb volt, mint a másik két említett mukátaa esetében, valószínűleg ez lehetett az oka annak, hogy ebbe a pénzügyi egységbe többféle jövedelmet soroltak, ily módon próbálták vonzóbbá tenni az adóbérletre vállalkozó mültezim-jelöltek számára.

Az elszámolások legterjedelmesebb része a helyi és a távolsági áruforgalom után fizetett különböző vámok és illetékek bejegyzéseiből álló vámnapló. Ennek adataiból látható, hogy a magyar távolsági kereskedelem legfontosabb kiviteli árucikke, a szarvasmarha szinte teljesen hiányzik a pécsi vámhely forgalmából. A másik, szintén gyakran vámolt áru, a bor is jobbára csak a helyi forgalom adataiban jelenik meg. Pécsett a magyar kereskedők által bonyolított távolsági kereskedelmi forgalomnak csak a behozatali árucikkei fordulnak elő: a különféle posztók, textiláruk, kések és egyéb vasáruk. A behozatali forgalomban szép számban föltűnnek a muszlim kereskedők is, a bejegyzésekben egyértelműen megállapítható a többségük. Közülük néhánynak a személye is beazonosítható egy-egy városi bolt bérlőjeként a kincstári boltok bérletjövedelmeiről készült lista segítségével. Ezek az adatok alátámasztják a korábbi kutatások azon megállapítását, miszerint a dél-dunántúli kereskedelmi útvonalak forgalma a 16. század 50-es éveinek vége, a 60-as évek eleje táján másfelé terelődött. A szarvasmarhahajtás az északabbra fekvő útvonalakon folyt tovább. A nyugati import árucikkek pedig valószínűleg a délebbre fekvő területek felől jutottak el ebbe a földrajzi régióba. A kelet-nyugat irányú forgalom visszaesése mellett a hódoltság és a Balkán közötti forgalom kialakulásával belépett az észak-déli irány a vidék gazdasági kapcsolataiba. Az ide települő török és balkáni népesség speciális igényeinek kielégítésére megjelentek a többségben muszlimok által szállított keleti áruféleségek is. Az, hogy ezekből mennyit vittek tovább az északabbra fekvő meghódított városokba, az elszámolások adataiból nem derül ki. De az a tény, hogy a szállítók között visszatérően megjelenik több pécsi boltos neve, azt a feltételezést erősíti, hogy az áruk nagyobb része a városban került eladásra. A piacon és az évi két vásáron megjelenő, helyi forgalmat képező árukról sajnos elég kevés információ maradt a bejegyzésekben. Ezeknek azon része után, amely kereskedelmi árucikknek minősült, vámot kellett fizetni. A helyiek kisebb tételben piacra hozott holmijai viszont mentesek voltak ez alól. A vámbejegyzések csak az összegeket tüntették föl az 1560–1561-es elszámolástól kezdődően a távolsági forgalom adataitól elkülönített formában. Így az áruk milyenségére nem, csak azok mennyiségére következtethetünk. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a régebbi útvonalak forgalmának elterelődése ellenére Pécsen mind a helyi, mind a távolsági kereskedelmi forgalom után beszedett különféle vámok és illetékek összege a szóban forgó időszakban évről évre egyre emelkedett. A kétféle forgalom adatainak elkülönített formában történő közlése jó lehetőséget biztosított Hegyi Klárának arra, hogy ő is, mint korábban már többen, megkísérelje meghatározni a törökök által a vám szó kifejezésére használt három különféle terminus (vám, bádzs, gümrük) pontos jelentését.

A vámok és illetékek beszedésekor az egyes szandzsákok helyi törvénykönyvében (kánunnáme) rögzített szabályozásokat követték, bár a gyakorlat nem mindig felelt meg az ott leírtaknak. A szerző a bevezetőben közli a pécsi szandzsák 1545–1546-os és 1579-es előírásait. Különbséget a két szabályzat között csak néhány újabb pont beszúrásában találhatunk. Közülük több a nyugatról származó importként behozott jellemző árucikkek vámszedési előírásait tartalmazza. Az, hogy szükségét érezték ezen pontok pótlólagos bevezetésének, minden bizonnyal ezen árucikkek kereskedelmének fontosságát mutatja.

A mukátaa-elszámolásokban az áruforgalom bevételei mellett megtalálható többi jövedelemfajta és a kiadások bejegyzései számos adalékot szolgáltatnak főként a török uralom alatt élő város mindennapi életével kapcsolatban. Többek között adatokat találunk itt a kincstári boltokról, mészárszékekről, de vannak bejegyzések a Tettyén lévő malmokra vonatkozóan is. Sokféle, számunkra ismeretlen jövedelemforrást is láthatunk, melyekből az oszmán állam bevételekhez jutott, mint például az állami monopóliumként kezelt gyertyaöntödék, a boza nevű erjesztett italt készítő műhelyek és a birkafejet áruló boltok jövedelmeit. Sok bevételhez jutott a kincstár a piacfelügyelet és a bíróság elé citálás díjaiból is. Elsősorban a művelődéstörténet kutatói számára szolgálhatnak érdekességekkel az elszámolásokban lévő hagyatéki leltárak, melyek az örökösök nélkül meghalt személyek ingóságainak és ingatlanjainak elárverezéséhez készültek. De nemcsak a hagyatékokból, hanem az elhunyt, esetleg a szolgálatot elhagyó katonák számára korábban, fizetségük fejében kijelölt szolgálati birtokok jövedelméből is bevétele származott az államnak az utódok kinevezéséig. A szultáni hász-birtokok adóbevételei csak az első két részben szerepelnek. A kiadások legtöbb tétele különféle karbantartásokra költött összegeket takar, illetve az állami dzsámi alkalmazottainak a fizetését tartalmazza. A feljegyzéseket ajánlom minden érdeklődő szíves figyelmébe, melyeket böngészgetve rengeteg érdekességet fedezhetünk fel a 16. századi hódoltsági városi életre, tárgyi kultúrára vonatkozóan.

Hegyi Klára a tőle megszokott alapossággal fordította magyarra az elszámolások szövegét. Igyekezett nagyon precízen, minden kis nüansznyi különbségre odafigyelve, a lehető legpontosabb magyar kifejezések kiválasztásával átadni számunkra a jegyzékek tartalmát. A kötetben akadhatunk ugyan néhol az arab betűs oszmán kézirat bizonytalan olvasatát jelző kérdőjelekre, kipontozásokra, de biztos vagyok benne, hogy amit így volt kénytelen megjelölni a szerző, az már a ténylegesen megfejthetetlen kategóriát képviseli egy magyar oszmanista számára. Bevezetőjében a rá jellemző lényeglátásával és összefogott fogalmazásával vonja le a legfontosabb tanulságokat a pécsi mukátaa iratanyagával kapcsolatban. Munkájának eredményeképpen egy kicsit ismét közelebb jutottunk az elérni kívánt célhoz, hogy az összes, magyar hódoltsági területről fennmaradt oszmán mukátaa-elszámolás anyaga elérhetővé váljon a kutatók számára, megteremtve ezzel a lehetőséget bizonyos kérdések átfogó vizsgálatához.

Summary

In Turkish sources about the history of Pécs from the 16th century Klára Hegyi has published the Hungarian translation of the Ottoman historical sources called mukataa defter, including the registers of the state revenues collected from the Ottoman administrative and financial unit (mukataa) of Pécs in the Ottoman period of Hungary. In the defters most entries cover the different customs of local and long-distance trade. There are another sorts of incomings also recorded to the registers giving interesting informations about the everyday life in Pécs. These sources are very useful for those interested in the history of the city and the economic, cultural history of the 16th century.

Tagged , , , ,

Vélemény, hozzászólás?