Réger Ádám írása a Deák–Szentes kézirat kiadásáról

május 12th, 2015 § 0 comments

könyvismertetés

A Deák–Szentes kézirat – The Deák-Szentes Manuscript, s. a. r. Kővári Réka, Budapest, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2013 (Fontes Historici Ordinis Fratrum Minorum in Hungaria. Magyar Ferences Források, 6).

A népénekek magyarországi történetét áttekintő 1972-es cikkében Dobszay László a 18. század legkiválóbb katolikus gyűjteményének nevezte a csíki Deák–Szentes kéziratot. Kiadására egészen tavalyig kellett várni, az újkori dallamkutatás e felbecsülhetetlen értékű dokumentuma a Magyar Ferences Források sorozat 6. köteteként jelent meg Kővári Réka sajtó alá rendezésében. A bilingvis – angol és magyar nyelvű – kötet a forráskiadás mellett egy részletes könyvészeti, kutatástörténeti bevezető tanulmányt is tartalmaz.

A kántori használatra készült, s a korabeli, helyi gyakorlatot rögzíteni szándékozó kézirat közreadása nem csupán a benne található értékes dallamkincs miatt örvendetes – hiszen számos 16–17. századi szöveg dallama vált a kézirat által megismerhetővé –, hanem a 17–18. századi katolikus egyházi énekköltészet kutatói számára is hasznos segédkönyv lehet, még úgy is, hogy a forrásban található népénekeknek többnyire csak az első strófája szerepel. Ennek egyszerű oka van: a most kiadott gyűjtemény legnagyobb részében Kájoni János Cantionale Catholicumának második (1719-ben Csíksomlyón megjelent, Balás Ágoston által bővített) kiadására támaszkodik. A kézirat elsősorban az énekeskönyvben található népénekek dallamainak lejegyzésére törekedett, így használata csak a nyomtatvánnyal együtt volt elképzelhető (beszédes, hogy a kézirat egyik korábbi leírója az alábbi elnevezést adta a gyűjteménynek: Orgonakönyv Kájoni János Cantionaléjának második Balas Agoston által rendezett 1719-es kiadásához). A kézirat 253 éneke közül 195 szerepel az 1719-es énekeskönyvben. Ennek tényére Kővári Réka már több tanulmányában s doktori értekezésében is felhívta a figyelmet, a könyv bevezető tanulmányában így külön fejezet foglalkozik a nyomtatvány és kézirat összefüggéseivel, szemléletes táblázattal segítve az eligazodást – ezzel együtt nem csupán a Deák–Szentes kézirat recepciótörténete ismerhető meg a bevezető tanulmányból, hanem a Cantionale Catholicum későbbi kiadásainak áttekintésével bizonyos mértékig a szóban forgó énekeskönyvek kutatásának korábbi íve is kirajzolódik.

Két értékes dokumentumnak köszönhetően a forráskiadás – két hiányos énekszöveget leszámítva – teljesnek mondható, jóllehet a Deák–Szentes kézirat csonka. Saád (Jakab) Henrik (1861–1943) ciszterci szerzetes és Papp Géza munkáit felhasználva rekonstruálni lehetett a hiányzó részeket, az előbbi ugyanis már előkészítette kiadásra a kéziratot egy kísérőtanulmánnyal, de végül nem került sajtó alá. Saád impúruma állt tehát rendelkezésre a forráskiadáshoz, illetve Papp Gézának a kéziratról készített fogalmazványai, jegyzetei és dallammásolatai. A források bemutatásakor, s úgy általában véve az egész kötetben világos filológiai ismertetéssel találkozhatunk: az egyes tételeknél például minden esetben jelezve van, hogy melyik forrásból származik az adott tétel, ismert-e fakszimile kiadása, vagy éppen milyen korábbi szakirodalom található róla. Nagyon érdekes a tanulmánynak az a gondolatmenete is, amely a különböző notáció-típusok alapján tesz javaslatot a kézirat korának meghatározására, illetve annak a kérdésnek legalább részleges tisztázására, hogy kik (pontosabban kik nem) lehetettek a gyűjtemény összeállítói – a Deák–Szentest a korabeli tulajdonosai, illetve használói után nevezték el, tehát a megjelölés nem a gyűjtemény szerzőire utal.

További izgalmas kérdéseket vet fel a tanulmánynak az a része, amely a kézirat egyéb korabeli gyűjteményekhez fűződő viszonyára utal a legújabb kutatások tükrében: a Deák–Szentes kézirat 1926-ban a Hymni Vesperarum (1741) című nyomtatvánnyal egybekötve, annak kéziratos toldalékaként került az OSZK elődjéhez (ahol még abban az évben leválasztották a nyomtatványról). Megjegyzendő, hogy ilyen jellegű kolligátumként egyáltalán nem egyedi a 18. században. Muckenhaupt Erzsébet a szamosújvári ferences könyvtárban talált két olyan gyűjteményt, amely a bemutatott kéziratos összeállítások használati módjának elterjedt voltáról tanúskodik Erdélyben: az ismeretlen ferencesek által létrehozott két – tartalmában is igen sok átfedést mutató – kézirat szintén a Hymni Vesperarum énekeskönyvhöz kötött kottás toldalék. Kővári Réka újabb kori példákat is hoz a népének-, s misedallamok másolásának erdélyi gyakorlatára, amiből kiindulva pedig akár további hasonló gyűjtemények felbukkanását is elképzelhetőnek tartja.

Igazán hasznosnak tűnik a kézirat tartalmát leíró táblázat, amelyből látványosan kirajzolódik a kézirat szerkezeti elosztása: az ordinárium-tételek mellett megtalálhatók benne az egyházi év különböző időszakaira szóló énekek, zsoltárparafrázisok, litániák, s ahogy a Cantionale Catholicumban, itt is terjedelmes a halottas énekeket tartalmazó fejezet. A táblázat bemutatja, hogy a Cantionale Catholicum kiadásaiban hol találhatók meg (s milyen nyelven) az egyes tételek (az alábbi évek kiadásait tekintette át a szerző: 1676, 1719, 1805, 1921, valamint itt szerepel Domokos Pál Péter 1979-ben megjelent „…édes Hazámnak akartam szolgálni…” című kiadása, amely az 1676-os nyomtatványt adta közre kottákkal). Apró hiányérzet csupán, de a népénekeknél a további tájékozódást segítendő megjelenhetett volna az RMKT népénekkiadásainak vonatkozó tételeire való utalás is.

Kővári Réka a forrás értékéről és tartalmáról írt korábbi munkáinak fontos téziseit foglalta össze a most közreadott kötet bevezető tanulmányában. Az előszó-tanulmány állításait hangsúlyozva ugyanakkor a kiadás fülszövege is felhívja a figyelmet arra, hogy a közreadást inkább egy állomásnak érdemes tekinteni a kézirattal foglalkozó kutatásban, hiszen számos kérdés tisztázása várat még magára a gyűjteménnyel kapcsolatban. Bízunk benne, hogy e kétségtelenül fontos állomást követően a forrásról és a korabeli dallamokról szóló bővebb monográfia is napvilágot láthat majd a közeljövőben.

Summary

The Deák–Szentes manuscript, containing the old Ciuc Székely folk hymn tradition, is one of the most important catholic hymn collections of the 18th century. The manuscript was published by Réka Kővári in 2013 as the sixth volume of the Fontes Historici Ordinis Fratrum Minorum in Hungaria. The bilingual volume (English and Hungarian) contains both the source and an extensive preliminary study into the manuscript’s bibliographical and historical background. Although the Deák-Szentes manuscript is fragmented, thanks to two valuable documents, the source edition is almost complete. The works of Henrik Saád (Jakab) (1861–1943), a cistercian monk, and Geza Papp could be used to reconstruct the missing parts, since Henrik Saád (Jakab) has already prepared the manuscript for publishing, together with a complementary study, but the manuscript was not published after all. The preliminary study provides an in-depth analysis of the relationship between the the Cantionale Catholicum’s second edition (1719) and the manuscript.

Tagged , , ,

Vélemény, hozzászólás?