Ezredfordulós dráma proszeminárium: Hutvágner Éva és Varga Kinga könyvismertetése

december 26th, 2014 § 0 comments

könyvismertetés

P. Müller Péter: A magyar dráma az ezredfordulón, L’Harmattan Kiadó, 2014.

P. Müller Péter kötete a magyar dráma ezredfordulós történetét írja meg, ám hangsúlyozottan drámatörténeti és nem színháztörténeti munkát tart kezében az olvasó. A groteszk dramaturgiája, a Hamlettől a Hamletgépig, a Test és teatralitás és hasonló, méltán népszerű színháztudományi könyvek szerzője jelen kötet utószavában így foglalja össze új, kilencedik önálló kötetének lényegét: „A jelen kötet előzménye egy horvát nyelven 2009-ben megjelent könyvem, melyet a Matica Hrvatska kiadó felkérésésre […] írtam […] A rítustól a médiáig: a magyar dráma az ezredfordulón címmel.” A mostani, 2014-es könyvben kibővített anyag tizennégy „drámaírói portrét” rajzol meg az írók életművének fontosabb drámáit elemezve.

A külön fejezetben tárgyalt tizennégy szerző bemutatása mindegyikük esetében a drámaköteteknek az írói munkásságban való elhelyezésével kezdődik, majd a nyomtatásban is megjelent drámaszövegekből kiindulva következik az elemző ismertetés. A darabok színházi pályafutása csak jelzésszerűen tűnik fel, a bemutatók számára vagy egy-egy nagyobb visszhangú előadásra utalva. A kötet akár száraznak is tűnhet, lexikonszerűnek, mivel csak nagy vonalakban engedi meg magának az elemzést, mégis hangsúlyozni kell, hogy P. Müller Péter hiánypótló írásművet hozott létre, amely, ha mindössze tizennégy drámaíró és a „fontosnak” ítélt művek kiválasztásával is, de sűrű és informatív összefoglalóját adja a közelmúlt drámairodalmának.

A kiválasztott szerzőkkel „az elmúlt néhány évtized kortárs magyar drámairodalmának legjelentősebb, legszínvonalasabb rétegét” kívánja láthatóvá tenni, és ennek megfelelően Nádas Péter, Spiró György, Kárpáti Péter, Parti Nagy Lajos, Garaczi László, Darvasi László, Hamvai Kornél, Egressy Zoltán, Háy János, Tasnádi István, Pintér Béla, Térey János, Závada Pál és Székely Csaba érdemel ki saját fejezetet.

A fejezetek sorrendisége a szerzők életkora, első színházi bemutatójuk időpontja és drámaírói kanonizáltságuk foka szerint szerveződik. Az egyes fejezetcímek kifejezőek, segítik a rendszerezést és a tájékozódást. A Parti Naggyal foglalkozó rész például a „nyelvi regiszterek virtuóza” alcímet kapja, míg a Térey Jánosról szóló a „színpadköltészet”-et, a Pintér Béláról szóló pedig a „társulatra írvá”-t.

Ez utóbbi, Pintér Béláról szóló fejezet és egyáltalán az, hogy Pintér szerepel a kötetben, mutat rá az ellentmondásokra. Ugyanis végig érződik a szövegen, hogy P. Müller újra és újra nekifut, körbe-körbejárja a magyar drámák irodalmi vs. színházi szöveg kettősségét. Hangsúlyozza, hogy a magyar drámák általában az irodalom felől megközelítettek, és mint műfaj a legtöbb esetben az egyes szerző életében is más műfajokból nőnek ki (ellentétként említve a par excellence drámaíró Kárpáti Pétert vagy Egressy Zoltánt). Pintér Bélánál pedig kuriózumként tárgyalja az előadásszövegből született és annak alapján írott formát nyert darabokat. Ezekkel azonban – úgy tűnik – csak azért foglalkozik, mert immár nyomtatott formában is hozzáférhetőek. Ugyan elítéli azokat, akik e szövegeket nem tartják valódi drámának, de érzékelhetően azokról számára is csak a könyvformátum alapján lehet minden különösebb probléma nélkül drámaként beszélni. Pintér Béla ugyan bekerült a válogatásba, de a Mohácsi-testvérek kimaradtak (egyetlen említésszerű megnevezést nem számolva), mivel nem volt olyan szövegük, amelyet kiadás kanonizált volna. Kérdés marad, hogy miért ne lehetne ettől függetlenül a szövegkönyveket elemezve írni róluk?

A kötet valamelyest tehát érzékelteti azt a tendenciát, miszerint a mai magyar színjátszás nem feltétlenül a drámaszövegből indul ki, tematikája mégis ragaszkodik a drámakötetek, tehát az írott szövegek kizárólagosságához és nem hozza párbeszédbe azt a darabok színházi életével. Lehet szempont maga a kanonizált drámaszöveg, de akkor annak részletesebb, kidolgozottabb feldolgozására lenne szükség. Így csak olyan elhintett mondatok fokozhatják egy-egy darab iránt az érdeklődését, mint a Kárpáti Péter Világvevő című drámájával kapcsolatos megjegyzés, miszerint a darabnak különböző címekkel három átdolgozása létezik, ám arra hivatkozva, hogy Kárpáti az ultima manus elve alapján a legutolsót tekinti érvényesnek, a kötetben csak arról esik szó, mert P. Müller következtetése szerint csak az lesz kanonizálható. Ez azonban egy problematizálható kijelentés, amely bő kifejtésre szorulna, felvázolva a darabváltozatok alakulásának sorát egymáshoz képest, hogy mit tart a szerző utolsó változatnak, és mit az irodalom- vagy drámatörténész, és ezekhez miként kapcsolódik a színházi szempont: olyan kérdések ezek, melyeket nem lehet megkerülni.

A kötet nyelvezete a színháztudományokba bevezető előadás tartalmi és formai eljárásainak felel meg (illetve talán magán viseli a magyar színházi, irodalmi világban járatlan horvát olvasóknak szánt didakszist), ám még ez a „bevezető” jelleg – mely a témával való első ismerkedésre tökéletes lehetőséget kínál – sem magyarázza a könyvben található túlmagyarázás mértékét. Többször érezheti úgy az olvasó, hogy nem bíznak az értelmi képességeiben. Jó példa erre a Spiró György életművét tárgyaló fejezettől öt lapnyira, a rá következő fejezetben olvasható mondat: „Spiró György (a fentiekben tárgyalt másik jelentős kortárs magyar drámaíró)…”. A hasonló mondatok gyakoriságára talán magyarázat lehet az újraírás módszere.

Mindezzel együtt a kötet mégis haszonnal forgatható, mivel a közzétett adatoknak köszönhetően valóban megnyitja az utat a kortárs magyar dráma irányába, így jó eséllyel válhat az érdeklődő olvasók kézikönyvtárának részévé. Egy valamire azonban nem lett volna szükség: az utószó bocsánatkérő gesztusára, amiért női drámaírók nem szerepelnek a könyvben. Ez esetben ugyanis túl hosszúra nyúlik a magyarázkodás, ám a kötet válogatásával kapcsolatban nem ad megnyugtató választ a miértekre. A kötet zárása mégis hasznos lehet: felkeltve az olvasó rosszallását, továbbgondolásra sarkallhatja őt.

No tags for this post.

Vélemény, hozzászólás?

  • Tartalom a recitin

  • Értesítés új tartalomról:

  • Meta